There's the whole Universe to have fun. Stay or run?
 

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk
Latest topics

» Célkeresztben - Joker és Slade
by Joker Yesterday at 10:34 pm



» 1. Minikaland - ismertető és jelentkezés
by Lobo Vas. Ápr. 22, 2018 9:06 pm

» Kész vagyok!
by Dwarfstar Vas. Ápr. 22, 2018 6:42 pm

» Avatarfoglaló
by Dwarfstar Vas. Ápr. 22, 2018 6:41 pm
Statisztika
Top posting users this month
Zatanna Zatara
 
John Constantine
 
Andrej Volkonov
 
Eric Needham
 
Pamela Isley
 
Sandra Wu-San
 
Slade Wilson
 
Alkotó
 
Lobo
 
Joker
 
Music

Share | 
 

 A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


avatar


Join date :
2018. Feb. 01.
Tartózkodási hely :
Gotham és a világ bármely pontján
Hozzászólások száma :
66

TémanyitásTárgy: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Hétf. Márc. 26, 2018 5:11 pm


Pamela & Zatanna


A kirobbanó sikerű előadás New York-ban, futótűzként terjedt tovább a szomszédos Városokban. A Szervezőknek égtek a vonalaik, amit alig győztek regisztrálni. A jegyek nagy részét is már előre lefoglalták a következő három helyszínemen. Telt házra számítanak még a kisvárosokban is, ahol csak egyetlen fellépésem lesz, de sajnos nem mindig tudok több időt tölteni egy adott helyen, mert elég feszített az időbeosztás, hogy mindenhová eljussunk a Stábbal. Most viszont a szívemnek kedves helyre látogatunk, ami sok jó és rossz emléket is hordoz. Amikor elmentem egy jó időre, magam mögött hagytam Gotham-at és vele a múltam egy részét… Akkor még nem tudtam, hogy egy nap itt is fellépek majd. Vegyes érzelmekkel tartok most oda, de a Szervezők biztosítanak mindent, amit csak kérek a Társulatomnak. Bár, azért az emlékeim felderengenek, mikor átlépjük a városhatárt. Sokszor jut eszembe Bruce, és vele a többiek. Vajon mi történhetett velük az elmúlt hosszú évek alatt? Talán eszükbe jutottam még? Vagy már nem is emlékszenek sok mindenre? Ezen gondolkozni igaz nem éppen felemelő, de azért a sok kétes ügy mellett voltak szép napok is, amikor itt tartózkodtam.
Hamarosan kezdődik az előadás. Felöltöttem magamra a színpadi „külsőmet” és a tőlem megszokott színvonalt hozzuk a Porondon. Manhattan után szabadon emeltem úgy magaslatokba az illúziókeltést és a látványra is ügyelve egy kicsit még finomítottam is az előző műsorhoz képest. Telt ház előtt zajlott le a Show és ahogy az arcokat láttam a végén, nem volt kétségem, hogy ez a közel 3 órás előadás sem maradt el az előzőektől. Állva tapsoltak az emberek. Látványnak is felemelő. Szinte tapintani lehetett a levegőben az ámulatukat, mintha egyként tették volna mindannyian. Imádom a Közönséget! Minden elismerésem a Társulatomé, akik erő felett teljesítenek mellettem és a kulisszák mögött.
A szokásos „ködös eltűnésem” a műsor végén, már megszokott, de ennek így kell lennie. Egy Mágiában jártastól szinte „kötelező” egy olyan trükköt mutatni, ami sejtelmességgel és illúzióval van spékelve. Az öltözőmbe lépek, és kifújom magam. Jóleső érzéssel ülök le a pipere asztalom elé, egy jeges-teát kortyolgatva. A műsor szépen lezajlott, én meg szeretem magamban átgondolni és elemezni minden részletét az előadásnak. Nem a színtiszta tökéletességre törekszem, de közelítve hozzá. De most tényleg kitett magáért a Stábom is, mert általában két órás szokott lenni a Show-nk, de most egy hatvan perccel megtoldottuk azt. Igaz, hogy nem volt előre eltervezve, de a sok visszatapsolás és ismétlés, amit a Publikum kért tőlünk, azt figyelembe is vesszük.
Most viszont jólesik egy kis csend és lazulás mindenkinek, még nekem is. Hamar átöltözöm a zuhany után, majd visszaülök az asztalkám mellé. Még elrendezem a holmimat és készen is vagyok, hogy elmenjek enni valahová.
Morris-t (az ajtónállóm) kifejezetten kértem, hogy ne engedjen be virágcsokrokat az öltözőmbe, inkább a Társulatom közt osszák szét. Eddig is így tettem, és nincs is szándékomban másként cselekedni. Minden támogatásom az Embereimé, és szeretem, ha érzik is, hogy fontosnak tartom a munkájukat, amit elég szép summával is jutalmazom, az igaz. De elég nehéz bekerülnie valakinek közéjük, bár sokszor nem is kérdés, hogy maguk „válasszák” meg akik csatlakozni szeretnének. Tőlem csak a végső szó kell, és készen is van a dolog.
Most viszont egy kis csendességre vágyom, és miután mindent elrendeztem és mindenki tudja amúgy is a dolgát, elindultam a hátsó kijárat felé. Morris tudja, hogy néha „eltűnök” az Budoárom mellől, és ezért is szeretem a Pasit, mert nem sokat kérdez, és teszi a dolgát, amit utasításba kap tőlem. Nem egy agytröszt, de minden porcikájában engem oltalmaz, pedig ezt sohasem kértem tőle. De szíve –joga. Én meg csak támogatni tudom a lelkesedését.
A kijárat felé egy taxit hívok. Nem mintha a kocsim nem lenne ott, de jobbnak látom, ha nem azzal távoznék most. Egy kis szabadidő meg nekem is jár az előadás után is, és a kocsimat sokan ismerik. Most viszont inkább magam mennék egy kellemes étterembe, ahol ehetek végre valami finomat. A Taxi társaság vissza is jelez, hogy a kocsijuk hamar megérkezik, talán csak pár perc..
Viszont, ahogy várakozom, egy különöset érzek a levegőben. Mágikus „radarom” azonnal érzékel valakit közeledni. Még nem fedte fel magát, de érzem, mintha bizonytalanság is vegyülne a magabiztossága mellé. De hamarosan ki fog derülni, mert közeledik hozzám. Felkészültem, de nem támadólag. Az „alapvédelmem” mindig aktiválva van, de a megérzéseim is. Kíváncsi vagyok, ki lehet, még nem találkoztam vele eddig. De aztán nincs kizárva semmi. Ghotham, valahol a meglepetések Városa is, ha még jól emlékszem...


zene |  megjegyzésed


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Mar. 18.
Age :
27
Tartózkodási hely :
Gotham City
Hozzászólások száma :
21

TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Szer. Márc. 28, 2018 4:01 pm



Zatanna & Ivy @
Ha egészen őszinte akartam lenni, teljes szívemből – már ami megmaradt belőle – gyűlöltem a téli hónapokat. Különösen az átalakulásom óta. Az emberek fognak egy egész norvég erdőre való fenyőfát, és képesek teleaggatni mindenféle értelmetlen dísszel, három napért! És még képesek a szeretet ünnepeként hivatkozni erre a szenvtelen tömegpusztításra, amit karácsonynak neveznek! Mi lesz utána ezekkel a szegény, ártatlan fenyőkkel? A gyermekeimmel? Elvágva a gyökerüktől, bezsákolva, mint valami szökött rab, elhurcolva eleve elrendelt otthonuktól egy túlfűtött panellakásban kell megfulladniuk, túlcicomázott, cirádás díszek súlya alatt. És ha túl is élik a kritikus három napot? Nem kellenek utána senkinek! Kidobják őket, vagy mennek a zúzóba, mint valami élettelen műanyag palack, pedig nagyon is élnek! Sőt, ártatlanabbak, védtelenebbek, mint az emberek, akik körbeállják! Gyerekként persze más volt a helyzet, de már akkor is kikönyörögtem a szüleimtől, hogy cserepes fenyőfát vegyenek karácsonyra, vagy különben nem lesz fánk, aztán amikor elmúlt karácsony, fogtam a cserepeket, és átvittem az üvegházunkba. Büszke voltam rá, hogy évről évre növekszik a cserepes fenyőfáim száma, amikről aztán később gondoskodhattam. Aztán amikor elég nagy lettem, fogtam az összeset, és visszaültettem őket a természetbe. Csekély jócselekedet az emberiség mészárlásáért cserébe, de tudtam, jót cselekszem.
De nem ez volt az egyetlen érvem, amiért megvetettem a téli hónapokat. Minél több idő telik el az átváltozásom óta, minél több toxinnal, növényi részecskével kísérletezem, és minél több méreganyag kerül a véráramomba, annál inkább leszek bekategorizálható magam is inkább, mint növényi létforma, emberi lény helyett. És mint a nem örökzöld növényeket, ily módon engem is némileg megvisel a tél. Nem, én nem halok meg, és nem is alszok téli álmot. Inkább úgy ragadnám meg, mint egyfajta vegetatív időszakot. Csökkennek az életviteli formáim, fáradékonyabb, kevésbé tevékeny vagyok, amíg el nem vonul a téli hideg, és vissza nem tér a Nap teljes ereje. Nagyon is emberi felem jó fizikummal rendelkezik, ő szívesen segít nekem gondozni az üvegházaimat, új kloroformokon kísérletezni, és ébren tart, ha elszunnyadnék. Mintha Pamela külön működne, külön életet élne Tőlem. De persze tudtam, hogy ez hazugság, Pamela én vagyok, bármikor a befolyásom alá vonhatom, és megfojthatom, ha épp arra van szükség. Mindezt összefoglalva arra akarok kilyukadni, hogy minél többet kísérletezek, hogy teherbírásom növeljem, annál inkább tartozom a Zöldhöz, és vonatkoznak rám a növényke országának fizikai határai. Nem tudom, miért bonyolódtam mindig újabb és újabb kísérletsorozatba. Elégedett voltam a testi adottságaimmal, a képességeimmel, hogy bármelyik férfit, és lassan nőt térdre kényszeríthettem vonzerőmmel és karizmámmal – na meg a sok-sok növényi feromonnal, ami már a lényem részét képezi -, valami miatt mégis azon dolgoztam, hogy visszaadjak Pamelának valamit, aminek elvesztéséről nem ő döntött, valamit, ami miatt joggal lehetne embernek hívni, mely minden nőnek nemi jellegéből fakad. Pamela mindennél jobban szeretett volna anya lenni. Pamela gyermeket szeretett volna, de inkább többet. De ha méregtől forró méhe maggal telt volna meg, a toxinok rögtön végeztek a csemetével. Ivy és Pamela belső harcot vívtak egymással, nem csak globális méretű háborút az emberiség ellen. Pamela és Ivy gyakrabban feszült egymásnak, mint Ivy és Batman, és ez a küzdelem gyakran kifárasztotta a csatározásokból minden esetben győztesen kikerülő Ivy-t.
Nem tudom, mi vitt utcára aznap este. Pontosan tudtam, hogy nem vagyok erőm teljében, hisz a Nap még csak most lépett porondra, hogy előkészítse a tavaszt, mégis, az éjszaka közepén az utcára sodort valami. Talán egy újabb sikertelen kísérlet. Talán Pamela elől menekülök. Nem tudtam megmondani. A fejem zavaros volt, fájdalmasan lüktetett 28 másodpercenként, méregtől duzzadó vérem őrült tempóban rohant át az ereimen, felpörgetve borostyánnal benőtt szívemet, a lábaimból azt hittem, már a lépcsőházban elszállt az erő, de mégis vittek előre, ki tudja, merre tartva. Éktelen dühöt éreztem egy pillanatra, és ahogy bal karom embertelen gyorsasággal kicsaptam a levegőbe - mintha lenne ott valami, vagy valaki -, a betonból vad mén erejével tört utat magának egy ölnyi vastag inda. A szomszédos falnak vágott egy köztéri kukát, a tartalmát szétszórta, a fém vázat pedig felismerhetetlen ronccsá tette, majd egy hosszú pillanat múlva kérges külső borította be, végül abban a helyzetben megmerevedett, ahogy hagytam. Nem mozdult többet. Tovább indultam, továbbra sem sejtve, merre. Alig maradt valaki Gotham-ban, aki az utamat meri keresztezni, azonban ha valaki mégis az utamba akadt, barátságtalanul félrelöktem. Egy járókelőt, akinek semmi más bűne nem volt, csupán az, hogy rosszkor volt a rossz helyen (késő este, részegen, és egyébként meg az emberi fajhoz tartozott…), behálóztam az indáimmal, és úgy hagytam, egy helybe kényszerítve, fém strapabírásával bíró indák és fás szövevények börtönében vergődve. Egy teljesen átlagosnak kinéző sikátor felé vitt a lábam – ha megbotlottam, vagy egyensúlyom vesztettem, egy gyermekem inda képében visszabillentett a megfelelő testtartásba -, ahhoz sem vettem a fáradtságot, hogy kikerüljem a pocsolyákat, amik az utamba álltak, így nagy zajjal közelíthettem, amikor hirtelen megtorpantam. Előttem emberi sziluett bontakozott ki. Elpattant bennem valami. Mi a fene van ma az emberekkel? Késő este van, miért nem mennek haza? Miért vannak még itt? Miért léteznek egyáltalán? Az volna a legjobb mindenkinek, ha végre eltűnnének. Végig sem gondoltam, mit teszek, zöld szemeim vibráltak a sötétben, ahogy ujjaim maró görbe rándultak, körmeim élével pedig a sziluett felé martam, rögtön két – ezúttal kar vastagságú – indát küldve Zatanna csinos nyaka felé, annyi különbséggel, hogy ezúttal ölre mentem. Indáim végén húsevő növényekhez hasonlatos fejek csücsültek, fogaik tűhegyesek, mint a macskáké. Meginogtam, mi több, kimerülten ziháltam, de a támadást nem vontam vissza. Ajkaim érthetetlen szavakat formáltak.

871 szó ❁ bocsánat, amiért ennyit késtem vele ❁ remélem, tetszik
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Feb. 01.
Tartózkodási hely :
Gotham és a világ bármely pontján
Hozzászólások száma :
66

TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Pént. Márc. 30, 2018 11:02 am


Ivy & Zatanna


Az érzékeim elég jól kiélesedtek, és nem is alaptalanul éreztem a közeledő veszélyt. Talán még veszélynek sem mondanám, de óvatos vagyok, mert tudom, hogy az ártatlan dolgok elsülhetnek balul. Amint látom, hogy közelednek felém az indák, s rajtuk a nem éppen bizalomgerjesztő húsevő „virágok”, akkor már kétségem se volt, hogy védelmet vonjak magam köré. Bár nem értem, miért kapom ezt a támadást, de nagyon kíváncsi vagyok. Biztos, hogy nem egy rajongóm, aki az Előadás utáni gratulációját akarja kifejezni ezzel, de előbb meg akarom tudni, hogy miért ily kedves „üdvözlésben” részesít.
- !korúbődéV- formálom a szót ajkaim közt és egy láthatatlan pajzsot emelek magam köré, amit nem tudnak áthatolni. Többször kellett már ezt használnom, de most is nagy segítség.
Amint a gyorsan közeledő nyúlványok elérik a burok szélét, már nem tudnak hozzám elérni. Lehet ezzel megdöbbentettem a támadóm, de még nem akarok ellentámadást tenni, míg nem bizonyosodom meg a szándékáról. Egy nő alakja bontakozik ki a háttérből, és ahogy érzem rajta, inkább elkeseredett húzása volt ez, mint személyem elleni támadás. Figyelem a mozgását, de a felém küldött „virágai” nem okozhatnak kárt bennem. Lehet, hogy másra számított?
- Mit akar tőlem? Van valami elszámolni valónk egymással, hogy így rám támadt ismeretlenül? – kérdezem a Hölgytől, bár a feldúlt tekintete nem ígér valami kellemes társalgást. De azért bízom a józan ítélkező képességében, - ha van neki olyan, s miért ne lenne – hogy megbeszéljük, ha valamiért neheztel rám. Igaz, nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna vele.
Nem igazán tudom mire vélni a tettét, de talán magyarázattal szolgál. Ha nem, akkor meg vállalja a következményeket, hogy igazságtalanul támadást intézett felém. Bár nem akarnám egy köztes dimenzió közé száműzni, de ha nem hagy választást, akkor megteszem vele is, ahogy már sokszor volt rá példa. De inkább kivárom, hogy miért szúrt ki magának, holott talán nem is ismer. De most kivárom, hogy a közelembe érjen. A csattogó álkapcsú „kicsikéi” meg jobban járnak, ha visszavonulót fújnak, míg engedékeny kedvemben vagyok. Igaz, hamuvá is változtathatom, ha megunom a dolgot, de még kivárok…


zene | megjegyzésed




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Mar. 18.
Age :
27
Tartózkodási hely :
Gotham City
Hozzászólások száma :
21

TémanyitásTárgy: A Sors mindig hoz új kihívást - Zatanna & Ivy   Pént. Márc. 30, 2018 6:41 pm



Zatanna&Ivy©️
Funny things, humans...
Egy pillanatra valóban öntudatra ébredtem, csak amíg a meglepetésből fakadó felismerés összetartott. Egyetlen szó, egyetlen ige elég volt hozzá, hogy a hangja, az alakja, és a képessége alapján beazonosítsam az idegent.
- Zatanna! - nyüszítettem ingerülten, szinte sebzetten.
Ahogy közelebb botladoztam, és sovány fény vetült az alakomra, a nő könnyen észrevehette, hogy nincs minden rendben. Bőröm már régóta inkább zöld, mint bőr színben pompázik, félénkebb gyermekeim pedig borostyán képében ölelték a testem, vad, vörös loboncom a legkülönbözőbb, csepp méretű virágok díszítették, de valahogy a mindig összeszedett, mindig szilárd tartásom ma közel sem volt olyan magabiztos. Elillant a korábbi öntudat, mintha csak egy röpke pille volna, és bár pontosan láttam, hogy a nő hirtelen kreált védőburkán nem fogok átjutni, azért húsevő gyermekeim még egyszer megpróbálták, csak hogy nagyot koppanjanak a láthatatlan semmin. Visszarántottam őket testközelbe, hadd pihenjenek meg a vállaimon, egyik az egyiken, másik a másikon. Megcirógattam őket; azt mégsem akartam, hogy bajuk essen. Dühtől izzó, zöld tekintetem átdöfte a mágiahasználót, és bár ez nem volt valódi támadás, a védőburka ezt nem állíthatta meg. Kacér mosolyra kanyarodtak természetes vörös színben játszó ajkaim.
- Kedves, hogy kérded. Ha már itt tartunk, az indáimat szívesen látnám a csinos kis nyakad körül…
Törtem a fejem egy darabig. Mágia a kémiával szemben nem a legjobb kombináció, és bármennyire is hittem benne, hogy a mágia a fizikának azon ága, amit még nem értünk, ez most nem sokat segített rajtam. 100%-os védelmén még a csábító és manipulatív hatású feromonjaim is hatástalanok. Mást kellett kitalálnom. Ha át nem is tudok törni rajta, sem besurranni egy óvatlan résen, akkor csak össze kell roppantanom a burkot. Sunyi, fölényes vigyor terpeszkedett szét az arcomon, ahogy csettintettem egyet. A burok körül felrepedezett a beton, erős, fás szárú, fűrész levelű repkény tört utat magának a borg minden oldalán, villámgyorsan felkúsztak, majd összekapaszkodtak a tetején, aztán elkezdték embertelen erővel szorítani, azzal a szánt szándékkal, hogy összeroppantsák azt, az alatta védekező nőt pedig, mint a hálóba akadt halat, csapdába ejtsék. Mindezt görcsbe hajlított ujjaim szorosságával irányítottam. Nem mondom, hogy nem izzasztott meg, de jó erőben éreztem magam. Úgy éreztem, ma este akár Gotham átkozott városa is az enyém lehet…
- Lásd be, balszerencséd volt, hogy éppen belém akadtál… Jó éjszakát!
Gúnyoltam ki oly sikeres műsorának utolsó sorait, ahogy végleg ökölbe szorítottam az ujjaim, a burok pedig teljesen eltűnt a gyermekeim rengetegében.    


Szószám: 386 | Mood | Megjegyzés: Snap a vine, I'll snap your neck...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Feb. 01.
Tartózkodási hely :
Gotham és a világ bármely pontján
Hozzászólások száma :
66

TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Pént. Márc. 30, 2018 11:45 pm



Ivy & Z©️️

A védőburkom kitart, míg akarom, de már tudom ki közeledik.
-Ivy…- mondom magam elé.
-Nem megmondtam, hogy ne kerülj többet az utamba?! Vagy esetleg a memóriáddal is baj van, nemcsak a látásoddal? – mondom neki, ahogy közelebb ér.
Az arcán látszik, hogy valami történhetett vele. A bőre nem emberszerű, ahogy a színe sem hasonlatos, amióta utoljára találkoztunk. Még van mersze támadást indítani ellenem, pedig nagyon jól tudja, hogy esélye sincs a mágiámmal szemben.
-Húzd vissza az indáidat, vagy hamuvá égetem mindet!- hívtam fel a figyelmét, ahogy látom a burkom körül tekergőzni a nyúlványait.
Ha nem vonja vissza a támadását, akkor kénytelen leszek drasztikusan lefejteni a növényeit.
-!korub ózzI- amint kimondom a szavakat a védelmemre idézett védőburok forrósodni kezd, és a hőmérséklete elérheti az 3000°-ot is ami jóval meghaladja a növények tűréshatárát, még az olyanét is, amit Ivy a védelmem ellen küldött. De ennél nem ragadok le, és a következő pillanatban, ahogy az izzás eléri a kívánt hőfokot, egy „robbanással” vetem szét a gyenge próbálkozását. S, hogy ne legyen kétsége a jó szándékom felől, így egy pillantással később már egy köré húzott aurát varázsolok, ami a talajtól is elemeli. Így egy zárt buborékban lebeg, amíg van benne levegő.
- !arua őleynle négixO - ..amiből lassan elfogy az oxigénje és nemcsak a növényeié.… hacsak nem hagy fel a gyenge támadásaival felém.
Csak rajta áll, hogy meddig tartsam fent ezt az állapotot, bár nem szívesen ölném meg, mert valamit érzek a lelkéből, hogy nem teljesen önmaga…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Mar. 18.
Age :
27
Tartózkodási hely :
Gotham City
Hozzászólások száma :
21

TémanyitásTárgy: A sors mindig hoz új kihívást - Ivy & Zatanna   Vas. Ápr. 01, 2018 12:19 am



Zatanna&Ivy©️
The plants are my babies...
Pimaszul elvigyorodtam a vádakra. Ó, de nagyon is emlékszem. Bár, ha egészen őszinte akartam lenni, inkább csak a miértjére emlékszem, az ígéretre kevésbé. Ugyanakkor tudom, hogy ennek már mind semmi jelentősége. Semminek nincs jelentősége többé. Az emberiség megérett a pusztulásra, ez a bolygó a Zöldhöz tartozik, mindig is a Zöldé volt, és a Zöldé is lesz, amint megteremtem a hidat a ma és a holnap közt. Én vagyok a Zöld mérges amazonja.
- Csak nem szentimentális lettél? Milyen édes….! – vigyorogtam pimaszul.
Elég nagy volt az önbizalmam, és talán ha erőm és tudatom teljes birtokában lettem volna, könnyűszerrel össze is roppanthatom Zatanna védőburkát, de sem célom nem volt ez, sem pedig éreztem magam 100%-ig képesnek. Talán épp ezt érezhette láttam a bűvésznő, és bár figyelmeztetett, magabiztosságom erősebbnek bizonyult figyelmeztető szavainál. Még egy kicsit…! Már nem kell sok! Talán már épp sikerült is volna összeroppantanom azt az átkozott borgot, de amaz előbb reagált. Szinte éreztem az indáimból kiindulva a bőrömön át egészen a véráramomig a forróságot, amit a kicsikéim is éreznek, de amíg ők elsorvadtak, és hamuvá égtek a varázsige alatt, én csak fájdalmasan, sebzetten felordítottam attól, amit a gyermekeimen keresztül éreztem. Ez csak jobban felkavarta a dühömet, és ahogy csitult a kín, tekintetemmel átdöftem amazt.
- Te nyomorult! Ők a gyermekeim voltak! Ne merészeld bántani a gyermekeimet!
A Zöld az én egyetlen gyermekem, ami valaha tőlem születik, senkinek nincs joga hozzá, hogy elvegye tőlem! Aki az utamba áll, meghal. Nem volt „sajnálom”, nem volt jóvátétel, aki vétkezik ellenem, az fájdalmas, lassú halált hal. Minden emberi létformára ez vár. Legyen mágus, hős, vagy földönkívüli. Mindnek el kell tűnnie. Gyorsan kapcsolok, de nem elég gyorsan - mágia ellen a természet ereje szinte kiegyenlítetlen küzdelemnek mondható. Zatanna aurája hiba nélkül betalál, és mire észbe kapok, már a levegőben is vagyok, mi több, bezárva magam egy nagy buborékba. Az a kis piszok! Ezért még megfizet, ha egyszer kijutok innen! Talán nem ma, és nem is holnap, de egyszer biztosan. Álmában kábítom el, az ágyában, puha párnák közt, édes, bódító illattal szenderítem a jobblétre azért, amit a gyermekeimmel tett. De odáig még hosszú az út, egyelőre hiába dörömböltem belülről a buborékot, az nem engedett.
- Zatanna! Ha egyszer az indáim közé kerülsz, ezért a húzásodért a megfojtalak!
Az igére azonban elnyíltak a szemeim. Akármennyire is sértette a büszkeségem, ez bizony bajt jelentett. Egyelőre nem éreztette különösebben a hatását, de a levegő szép lassan lett egyre ritkább, és vele együtt jött nehezebben a levegő. Ki kellett találnom valamit, különben ez volt a vége. Utolsó erőmet összeszedve a burokroppantóhoz hasonló, fás szárú cserjéket burjánzottam a buborékon belül, egyre vastagabbra, egyre nagyobbra dagadtak, az sem zavart, hogy lassan alig marad helyem. Az volt a célom, hogy ezúttal belülről törjek ki a buborékból. Pattanásig feszítettem az aurát, míg a levegő egyre csak fogyott. Éreztem a látásomon, hogy alig van már levegő, de már félig bódult állapotban voltam, amikor orromból még a vérem is megeredt a ritkás oxigén miatt, de az erőm még kitartott.  


Szószám: 493 | Mood | Megjegyzés: Snap a vine, I'll snap your neck...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Feb. 01.
Tartózkodási hely :
Gotham és a világ bármely pontján
Hozzászólások száma :
66

TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Szer. Ápr. 04, 2018 11:38 pm



Ivy & Z©️️


Ahogy elnézem, eléggé zabos ma Ivy. Bár azt nem tudom, miért pont engem talált meg a támadásával, de már akkor kudarcra volt ítélve a próbálkozása, mikor lecsapott rám.  Vagyis próbált lecsapni rám, csak megelőztem a tervét. Igazából nem értem a dühét, de ha egy kis lecke kell a jó modorból, akkor, ám legyen. Az indái elégetése meg sajnos szükséges volt, mert a figyelmeztetésem ellenére csak nyomult tovább. Az igaz, hogy ezt a hőmérsékletet nem sokan tudják túlélni, de ez a drasztikus lépésem nem szándékos volt. Az utána következő dobás, meg csak egy kis visszafogó erő, ami után talán kicsit visszavesz a lendületéből felém. Ahogy látom, nem igazán csillapodik le a dolog tőle, de ha még több növénnyel akarja magát kituszkolni a burkomból, hát….nem hinném jó ötletnek. Elsőnek azért, mert a burok addig marad fent, míg szét nem oszlatom.. Másodsorban meg a sok növény, több oxigént szív el az amúgy is kis térben. De ezt a tényt neki is tudnia kell. Ebből is látszik, hogy valami nem teljesen tiszta nála, és olyan hatást kelt, mint aki nem teljesen önmaga. Arra emlékszik, hogy összetűzésbe keveredtünk még évekkel ezelőtt, de arra már nem, hogy akkor sem bírt el velem. Próbálkozni lehet, de a Természet Törvényeit én is ismerem, és azt is, hogy oxigén és fény nélkül nem igazán élné túl egyetlen növényi indája se. De nem is ezt szándékozom. Nem akarom bántani, csak megállítani azt a mérhetetlen dühét, amit szerintem maga sem tud, miért történik. De egy pár percnyi próbálkozása után egy kérdő tekintettel állok elébe.
- Ha nem támadtál volna rám ilyen vehemensen, akkor nem kaptad volna ezt vissza. Ha már itt tartunk, akkor miért nem húztad magadhoz őket, mikor figyelmeztettelek, hogy ne tedd? A burokban, biztosan jó meleged lehet, de ha egy percre félre tennéd a dacos dühödet, akkor beszélgethetnénk, emberi módon. Persze, ha nem szeretnél még egy ilyen hasonló helyzetbe szorulni, de ez csak rajtad áll. Ami meg az indáidat illeti, jobb ha visszatartod magad a jelenlétemben, mert nem csak levegő nélkül maradtok, hanem élet nélkül is, ha tovább feszíted a türelmemet. Most jó napom van. Nem akarnám, hogy egy fellobbanó szeszélyed miatt romba döntsem ezt a városrészt. De ha gondolod, akkor folytathatjuk a véget nem érő összecsapást is, amit tudjuk, hogy nem te lennél a végén állva maradva. Mit gondolsz? Folytathatnánk normális hangvételen a beszélgetést, vagy hagyjam a burkot és megmaradsz benne az örökkévalóságnak?- tettem fel a kérdésem, de mivel nincs szándékomban megölni – de ha akarnám, akkor nem lenne nehéz – és egy legyintéssel eloszlatom a burkot, hogy lélegzethez jusson. Azért készenlétben állok, ha megint támadna, de akkor lehet, hogy nem lennék ilyen engedékeny. Csak rajta áll, hogy mit választ. Az intésem után szétfoszlik a burok, de inkább arra lennék kíváncsi, hogy miért ilyen furcsa.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Mar. 18.
Age :
27
Tartózkodási hely :
Gotham City
Hozzászólások száma :
21

TémanyitásTárgy: A sors mindig hoz új kihívást - Ivy & Zatanna   Vas. Ápr. 08, 2018 7:39 pm



Zatanna&Ivy©️
This Planet belongs to the Green...
Önhitt bizalmamban nem hatottak rám az észérvek, tudtam, hogy csak idő és kitartás kérdése, meg tudom repeszteni a burkot. A levegő már vészesen fogyott, éreztem a fejem szédülésén, a vér csiklandozásán az orromban, de semmiért sem álltam volna meg épp most. Senki nem áll meg! Most már senki nem áll meg! Azzal beismerem a vereségem, az pedig rosszabb a halálnál. Másik orrlyukamból is megindult egy bő vérpatak, ahogy egyre ritkábbnak éreztem a levegőt a burokban. Valamelyest a növényeim, a gyermekeim szinten tartották az oxigént, de gyorsabban fogyott, mint sem termelődött újra, és ez tény volt, amivel nem lehetett vitatkozni. Már csak tompán jutottak el hozzám Zatanna szavai, de még mindig görcsösen kapaszkodtam a tudatomba, az pedig belém.
- Semmi szükségem a költői igazságszolgáltatásodra! És ha már itt tartunk, a hegyibeszédedet is félrenyelhetnéd, és belefulladhatnál, legalább valami haszna lenne… Különben is, ki az az őrült, aki azt teszi, amit az ellensége mond neki?! Ennyi erővel már réges-rég gyerekjáték lett volna lecsukni. Nincs semmi mondanivalóm a számodra, te vemhes boszorka, menj, és találj magadnak egy másik bolygót, a Föld a Zöldé! Az enyém! Az embereknek már megvolt a maguk lehetősége, hogy bizonyítsanak, hogy jobbá tegyék ezt a planétát, de nem éltek vele! Minden emberi létformának vesznie kell! Mindnek! És ebben sem Te, sem más nem akadályozhat meg! Csak idő kérdése, jobb, ha elfogadod a tényt... Azt pedig ne hidd, hogy Te, éppen Te megálljt parancsolhat Nekem! Senki nem parancsol Nekem! Senki nem parancsol az Anyatermészetnek! A Zöld mindig utat talál magának, akkor is, ha az útját állják! Engem megölhetsz, ha akarsz, sőt, még hálás is leszek, ha kiirtod az emberek nagy többségét „szeszélyedben”, de emlékezz, a Zöldnek nem parancsolsz. A Zöld én vagyok! Én vagyok a---
Nem lehetett hallani többé a sok-sok burjánzó növénytől, hogy mit is mondok, és a helyem is végleg elfogyott, már hallottam a csontjaimat ropogni, ahogy a gyermekeim próbáltak maguknak helyet teremteni – hogy a levegőmről már ne is beszéljünk. Fájdalmasan felsikítottam, és épp abban a pillanatban sikerült szétrepesztenem a burkot – vagyis, azt hittem, mert valójában Zatanna saját műve volt -, amint elfogyott a levegőm. Gyermekeim szabadon kezdtek el csapkodni, felborogatva köztéri padokat, kukákat, postaládákat és tűzcsapokat, de én már nem voltam magamnál. A testem eszméletlenül a földre zuhant, de hogy ne üssem meg magam, gyermekeim gondoskodó szeretete illatos virágágy képében tompította az esést. Vérvörös pókliliomok, édes violák, és bódító jázminok vigyázták testem, no meg néhány repkény, borostyán és inda, ahogy ott feküdtem eszméletlenül, a vér még meg sem száradt az arcomon. Éltem, csak mint minden növény, ha megvonják tőle az oxigént, visszavesz a létfunkciókból. Egy pár óráig még biztosan nem térek majd magamhoz, míg regenerálódik minden létfunkcióm, és teljes mértékben Zatanna kegyelmére van bízva, hogy mit kezd a helyzettel, Velem. Így, hogy álomba szenderültem, olyan voltam, mint bármelyik korombeli hölgy – gyönyörű, szűzies, szinte ártatlan.


Szószám: 466 | Music | Megjegyzés: Bocsánat a késésért ~


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Feb. 01.
Tartózkodási hely :
Gotham és a világ bármely pontján
Hozzászólások száma :
66

TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Hétf. Ápr. 09, 2018 2:29 am



Ivy & Z©️️



Nagyon is jól gondoltam, hogy Ivy nem teljesen önmaga. A burokban a növényeit még mindig növesztette, abban bízva, hogy kijuthat belőle, de annyira elvakította a gőgje és a bizalma magában, hogy észre se vette, hogy az életét sodorta veszélybe. Éreztem rajta, hogy a végsőkig kitart és mindent megtesz, hogy az indái egyre nagyobbra nőjenek.
Egy ideig néztem s hallgattam  gúnyos hangvételű szövegét, de még akkor sem állt le, mikor a vére csordult. Tudtam, hogy nem fogja vissza magát, de ennyire elhomályosodott képekkel a lelkében, nem értette a tényeket, amit nagyon is jól tud. Fény és levegő nélkül nem létezhet…. Ahogy a növényei sem.
Egy mozdulattal eloszlattam a burkot körülötte, és valahol inkább sajnáltam, mint mérges lettem volna rá. Nem akarom megfosztani az életétől, de csak ezzel a drasztikus módszerrel tudtam megállítani. Tudom, hogy a végsőkig eresztette volna tovább a zöldjeit, de nem értem, mi történhetett, hogy még a halált is vállalta volna, hogy engem az alvilágba lásson…
Amint kiszabadultak a csáp-szerű indái, olyan hatás volt, mint egy gombolyag szétdurrant volna, s beterített mindent. A padokat, a fákat, vele mindent a Parkban. Szinte szőnyegként terült el és csak akkor lassultak le a levélkéi, mikor már öntudatlanul hevert a földön.
Kicsit elgondolkoztam. Mit tehetek, hogy lecsillapítsam? Nincs szándékomban elpusztítani, de úgy viselkedik, mint akit egy más síkon élő kerített hatalmába. Vagy ez lehet a háttérben?- léptem közelebb hozzá. S ahogy így elnéztem, amint előttem hevert, még mindig nem értettem, hogy mi történt vele.
- Ohh...Ivy...- suttogtam aggódó hangon felé, de már szerintem nem hallotta.
Pár pillanatig még ott álltam, de aztán döntöttem.
A kezemmel, finom mozdulatokkal idéztem meg a következő varázslatom.
- !temrep őse ehynE- idéztem meg egy felhőt, amiből enyhe vízpermet hullt alá, egyenesen Ivy-re és az indáira esett. Tudtam, hogy  még mindig dühös lehet, ha magához tér, de meg kell kockáztatnom, talán elegendő volt neki ez a sokk, hogy kissé lecsillapodva végre beszélgessünk. Minden ellenére segíteni akarok neki, de ahhoz az kell, hogy józanabbul álljon hozzám, és végre elmondja, hogy mi történt vele, amiért még a halált is választaná? Valami nagy dolog lehet…- álltam mellette, s vártam mi fog történni. Talán megértette, hogy nincs értelme támadnia engem, de a türelmem is véges. Nem annyira ajánlom, hogy ezek után ismét nekem támadjon. Lehet, akkor nem fogom visszafogni a varázslatom. De még mindig nem akarom elpusztítani, sem őt, sem a növényeit, hacsak nem kényszerít rá. Amit viszont én nem akarok, hogy visszafordíthatatlanba kényszerítsen. Inkább gondolja át újra a fenyegető szavait és rendes hangon válaszolhat. Én nem támadom. Így, most leülök az egyik padra, és várakozok…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Mar. 18.
Age :
27
Tartózkodási hely :
Gotham City
Hozzászólások száma :
21

TémanyitásTárgy: A Sors mindig hoz új kihívást - Zatanna & Ivy   Szomb. Ápr. 14, 2018 5:19 pm



Zatanna&Ivy©️
I just want to be a mother...
Teljesen lemerítettem a készleteimet a harcban. Néha kicsúcsosodnak a bennem dúló toxinok és egyéb méreganyagok, és bár én magam immunis vagyok mérgező hatásaikra, a nagyon is emberi maradványaimra még hatottak. Ez történhetett ezúttal is. Máskülönben, racionálisan végig gondolva biztosan nem indulok útnak az éjszaka közepén – azt le sem tagadom, hogy nem támadok meg lépten-nyomon járókelőket, mert ez valószínűleg máskor is így lett volna, az azonban tagadhatatlan, hogy általában nagyobb tételekben játszom. Néhány köztéri kuka borogatása, és egy részeg strici riogatása semmiségnek tűnik az emberiség kiirtását eredményező terveimen.
Valamire emlékszem. Már emlékszem. Pamela, a nagyon is emberi Pamela Isley éjt nappalát téve dolgozott valamin. Kutatott, olvasott, éjszakázott, jegyzetelt, asztalán halomban álltak a könyvek és a jegyzetek. Keres valamit. Gyógyírt valamire. De nem beteg. Arról tudnék. Mit is keresett olyan megszállottan…?
Valahol távolról, a sötétben érzem a varázslónő esőpermetét, és ez sokat segít a regenerálódásban – a csatározásban megszomjazott gyermekeim legalább is mohón beisszák, amit be lehet, de én magam csak a Nap első sugaraira kezdek el ébredésre való hajlandóságot mutatni. Már ha Zatannának volt türelme kivárni. Talán idő közben eltüntetheti azt a kupit, amit hátra hagytam, mielőtt összeestem. Ahogy elkezdenek visszatöltődni a készleteim, először az ujjaimban ugrik meg egy-egy ideg, aztán az arcomon, összerándul a szemöldököm, lefele görbülnek az ajkaim. Szép lassan szivárgott belém vissza az élet. Hála a varázslőnő esővarázslatának, már annak sincs nyoma, hogy korábban vérzett volna az orrom. Fel akartam ülni, de hirtelen másnapossághoz hasonlító fájdalmat éreztem, ami össze akarja roppantan halántéktól halántékig a koponyámat, így a fájdalomtól odakaptam, a reakcióláncot pedig egy artikulálatlan morgás zárta. Ha Zatannának még ezt is kedve szottyant kivárni, akkor ettől a ponttól még mindig pár hosszú percre volt, hogy érzékeljem a jelenlétét. Egyelőre az emlékeim összeszedegetésével foglalkoztam. Oh, igaz. Az éjszaka valami megmagyarázhatatlan indíttatásból nekiindultam, és merő véletlenségből épp vele futottam össze. Úgy tűnik, az irracionális szavaim, és az ehhez hasonlóan zavaros támadásaim nem voltak képesek győzedelmeskedni felette. Ekkor eszembe jut minden, ami az éjszaka történt, és a padon türelmesen várakozó mágus felé pillantok. Új erőre kapott gyermekeim százszorszépek, margaréták, jázminok, kálák, kankalinok, gyöngyvirágok és ritka orchideák képében körbe ölelték a végtagjaimat, betekergőztek a hajamba, hogy ékük lehessenek. A virágággyal ellentétben, mely tegnap este felfogta az esésemet, ezek a fehér legkülönbözőbb árnyalataiban pompáztak.
- Te még itt vagy…? - kérdeztem némileg meglepetten, némileg csalódottan.
Ki szeret arra ébredni, hogy az, akitől vereséget szenvedett, árgus szemekkel várakozik az ébredésére? Húztam a számat. Ha revansot akar, most nem vagyok erőm teljében, könnyedén a földbe döngöl. Vagy ha az agyamban akar turkálni, ahhoz sincs különösebben sok erőm, hogy az útját álljam. Érthetetlen volt a számomra, hogy ezek után még mindig itt van. Átadhatott volna a rendőrségnek is, de nem tette. Nem értem.
- Jól van… Úgy alakult, hogy van még egy kis időm, amíg a Nap feltölti a készleteimet. Nyilván alkudozni akarsz. Halljuk, mit szeretnél?
Kétlem, hogy ebből bármi jó kisülhet, de úgy, ahogy most vagyok, lábra sem tudnék állni, nem, amíg a Nap déli állásba nem emelkedik.


Szószám: 492 | Music | Megjegyzés: Bocsánat a késésért, wifi-nyűgjeim voltak xD


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Feb. 01.
Tartózkodási hely :
Gotham és a világ bármely pontján
Hozzászólások száma :
66

TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    Hétf. Ápr. 16, 2018 1:11 am



Ivy & Z©️️



Jó hosszú időbe telt, míg Ivy magához tért. Tudtam, hogy a végsőkig feszítette a határait, és az indái is eléggé megviseltek lettek a hatalmas erőlködéstől. Az esőpermet valamit javított az állapotán, de ahogy ott néztem amint a földön hever, még mindig nem tudtam kiverni a fejemből, hogy miért ilyen más, amilyen szokott lenni. Világuralomra törő elképzelésekkel és pusztító szándékkel áll elő, és majdnem romba dönti a Parkot is, csak, hogy éreztesse, mennyire dühös és elszánt az emberek pusztítására. Hittem egy időben, hogy azok, akik ilyeneken törik a fejüket, azoknak van valami igazság alapjuk, de mostanra már van annyi tapasztalatom, hogy nem az elhangzott szavaknak hiszek, hanem a tetteknek. Bár egyik sem lenne jó, ha egyszeriben a fél Gotham-ot csak azért döntené romba, mert valami vagy valaki súgta a fülébe. Azt meg kell hagyni, hogy eléggé kitartóan küzdött, de azt is figyelembe kellene vennie, hogy a természet törvényei mindenre kihatnak. Nem vagyok mindenható, de én is ismerem a fizika és a kémia törvényeit, bár inkább a tapasztalataimra hallgatok, mint egy írásra, amit lehet, hogy sokan másként látnak. Most viszont várakozom, míg magához tér. Nincs szándékomban bántani, ahogy eddig sem tettem, csak védekezni kényszerültem, ami lehet kicsit drasztikusan sikerült, de legalább egy kis időre megállítottam. Vagyis remélem, hogy józanul fog látni, amikor visszaszáll belé az élettel teli virágzás…
- Jó reggelt!- köszönök, mikor látom, hogy éledezik.
- Miért ne lennék itt? – mosolygom el magam a mondatán.
- Alkudozni? Oké! Legyen, ahogy akarod!- bólintok nevetve.
Nem változott semmit a legutóbbi találkozásunk óta, de most derültségre van okom, amiért így kezd bele a mondandójába.
- Mi legyen az alku tárgya? Szerintem mondd meg te! – nézek rá egy széles mosollyal, és várom, hogy mit felel. Tudom, hogy van valami oka, hogy így viselkedik, de remélem, hogy felhagy a támadásaival, és végre kiböki, hogy mit akar tőlem…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


Join date :
2018. Mar. 18.
Age :
27
Tartózkodási hely :
Gotham City
Hozzászólások száma :
21

TémanyitásTárgy: A sors mindig hoz új kihívást - Ivy & Zatanna   Vas. Ápr. 22, 2018 10:14 pm



Zatanna&Ivy©️
I just want to be a mother...
Finnyásan, de még mindig magasan elegánsan elfintorodok a köszönésre. Perzselt belülről a büszkeség, amiért felülkerekedtek rajtam, és még a megaláztatást is el kell viselnem, hogy szemtől szemben találom magam azzal, aki legyőzött, amint magamhoz térek. Egy szánalmas kis gombócnak éreztem magam ettől, pedig aztán milyen világmegváltó terveim vannak! Minden férfi döglik utánam, lassan a nők is utánam fordulnak, ha elmegyek mellettük az utcán, jobb hellyé akarom tenni ezt a Földet, egy új lehetőséget adni a flórának, hogy benépesítsék ezt a bolygót, akár csak egy reset gomb egy számítógépen. Határozott voltam, és törtettem a céljaim felé, talán nem rendelkeztem a legjobb természettel, de a jó cél érdekében tettem mindent. És akkor most a körmömre néznek, mint egy terhes tinilányéra? Csodálkozna bárki is, hogy morgok?
- Reméltem, hogy már réges-rég úton vagy a turnéd következő helyszínére, vagy John-nal hemperegsz valahol… - feleltem keserű pimaszsággal.
Szemtelen fény csillant a szememben a szavaira, kaján rókavigyorra kanyarodtak szép, keskeny ajkaim.
- Ami azt az alkut illeti… Te nem szólsz sem a rendőrfőkapitányságnak, sem Batman-nek, én pedig cserébe nem szenderítelek jobblétre…
Mi a fene volt velem? Az előbb ütött ki hidegen, nyilvánvalóan nem ijeszti meg az üres fenyegetőzésem. Ami azt illeti, nem is volt semmi alapja. Még mindig savanyú voltam a vereségem miatt, és mivel jelenleg – ne szépítsük – harcképtelen vagyok, csak a szám jártatásával tudom felvenni a harcot. Derogált nekem, hogy jópofizzak valakivel, aki hezitálás, vagy második megfontolás nélkül eszméletlenre gyepál. Senki nem róhatja fel nekem, hogy ezek után nem változok cukros, habos-babos nimfává! Nagyot, nehezet sóhajtottam, de ezúttal, ahogy elpillantottam a felkelő Nap felé, hogy arcomat megfürdessem a sugaraiban, sokkal inkább hatott szomorúnak és magányosnak, mint irritáltnak és haragosnak. Mi volt az, ami Pamela Isley-t éjnek évadján az utcára kergette, mikor tudja, hogy nem tud létezni a Nap fénye nélkül? Mi vette rá arra az irracionális pusztításra, amit tegnap éjjel véghez vitt? Miért lelte örömét köztéri kukák és padok borogatásában, amikor sokkal grandiőzebb tervek mozgatják? És miért mosolyog rá a varázslónő, mintha mi sem történt volna? Nem értem! Ez a zavar kiült az arcomra, a testbeszédem is igen csacsogós kedvében volt, ahogy átöleltem felhúzott térdeimet, és egy fáradt sóhajjal elbújtattam mögé az arcom. Miért akar Pamela Isley valamit, amit én nem?  


Szószám: 366 | Music | Megjegyzés: Bocsánat a késésért~


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom





TémanyitásTárgy: Re: A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna    

Vissza az elejére Go down
 
A Sors mindig hoz új kihívást - Pamela & Zatanna
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Erdőségek
» Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)
» Mieiro Tenki
» Part 14 / 8
» Part 14 / 13

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DC Universe FRPG :: Játéktér :: Gotham-
Ugrás: