Lynn & Barbie

A koncert fenomenális volt, és imádom hogy minden ilyenen remekül tudom magam érezni és különösebben sok alkoholtartalmú ital sem kell hozzá, de azért kegyeskedem hagyni hogy időnként meghívjanak egy-egy körre. Nem mintha nekem nem lenne pénzem rá, mert van, de mégis csa nő vagyok és ennyi kényeztetést el tudok viselni magam is.
Kényelmes ruhákban indultam neki, azaz egy fekete nadrágban és edzőcipőben, amihez fehér-szürke topot vettem fel. Olyan haskidobós fajtát. Ha már összehoztam a bomba formát, minden jogom megvan hogy mutogassam is a nagyérdeműnek. Igazán nem mondhatja senki hogy önző liba lennék, mert megtartom magamnak a látványt.
Sajnos azonban, mint minden jó dolog ez is véget ér egyszer és közel fél öt körül érek haza és igyekszem meglehetősen halkan motoszkálni ha éppen most feküdnele ez a penészvirág lakótársam. Meglehetősen furcsa napirend szerint él. Mármint szerinte, szerintem káosz, de mindegy is, inkább ne firtassuk. A lényeg az, hogy a magunk módján remekül kijövünk egymással, és szoktunk együtt animézni is. Fél lábbal már bent vagyok, mikor rákezd szirénázni és majdnem eldobom a mindent IS a kezem ügyéből.
- Miafff - nyögök fel ahogy megkapaszkodom, és levetem a cipőmet. A kis kézitáskám koppan a parkettán és megindulok Lynn szobája felé hogy mit akar tőlem. A látvány azonban kicsit megdöbbent, még ha megszokott jelenség is, de...
- Bazdmeg Lynn, ezt hogy csináltad?! - nézek rá okosan, de a válaszára persze elnevetem magam, mert mindig megmentem.
- Jó lesz az a kávé... - hagyom rá és elkezdek utat pakolni hogy legyen hová visszabillenteni a szekrényt.
- Told meg egy kicsit, király, jó lesz! - kapom el és húzom elfelé róla, és két perccel később már szilárd lábakon áll a berendezési tárgy, én meg hátrasimítom hosszú szőke hajam.
- Na, és ezt amúgy hogy sikerült, de most komolyan? - kérdezem ahogy őt is felhúzom a földről hogy leporolhassam. Azért ő sem panaszkodhat és néha amikor hajlandó sminkelni és fésülködni, még csinosnak is lehet mondani. Mondjuk, a maga módján mindig az, amíg.... nos, meg nem szólal.

☾

Mondhatnám, hogy egészen kényelmes itt. Tudod, feng shui meg dolgok. Erővonalak, vízfolyások meg ilyen faszomságok. Mikor a fószer két darab vasdarabbal trappol végig a házadon és egy piros madzagot feszít ki tetszőleges metszetekben.  Na valahol egy ilyen madzagcsík tökéletes metszetében fekszem most egy szekrénnyel megtámogatva. Mindennemű rosszallást nem vagyok hajlandó észrevenni. Kellett. Az.A.Nyüves.Bábú. Igen, a szekrény tetejéről. Ciccegésnek itt nincs helye. Megakadtam egy harci pozitúrával szóval tényleges orkok helyett kell a bábum, amin be tudom állítani a repülőstartot vett Bhak'arsth kétkezes fejsze csapását reprezentáló mozdulatot. Látnom kell, vajon milyen szögből éri el a fejsze a mutálódott kiméra lufivá fúvódott fejét. Egen...nevezhetjük szakmai ártalomnak, no de.. úgysem érhet nagy baj. Ahhoz túlságosan is mázlista vagyok. Sacchan kellően el tud szórakoztatni ama verőfényes reggeli bazdmeg-ig, mikor is Barbs végre hazakacsázott a franc se tudja melyik koncertről és így van esélyem újra szabad kockaként élni.
-Nem tudom… de már nem bacom…már megbacott… Segííííícsss kéccsével. Kapsz érte kávét. - Pillogok rá kiskutya szemekkel, bár fogadni mernék rá, hogy segíteni fog, azért nem bízzuk a véletlenre. Már mocskosul untam magam.  Biccentek a szavaira, kitolom a seggem, azzal meg tolom a szekrényt is, egészen addig amíg van annyi helyem, hogy térdből guggolásba, majd szép lassan állásba kecmeregjek. Most meg ropogtatom magam, mint valami 80 éves nagyi. A kérdésére csak szusszanok. Elvégre, mondtam, hogy nem tudom, de tudod mit? Kitalálok rá valamit.
-Ööö... igazából két uruk-hai összeveszett azon, hogy melyikük egyen meg, és amíg lerendezik a kérdést odakint, addig betettek a saját készítésű hűtőjükbe. - Mutatok a szekrény iménti helyére. Mindehhez olyan komoly fejet vágok, hogy még a pillám sem rezeg. Ha nem ordítana, hogy faszságokat hordok össze, még el is hinnék. Az igazság és a hazugság között tudjátok, annyira pici sokszor a határ, hogy igazából nincs is. Persze, mint általában, most sincs rajtam egy karcolás, de azt hiszem lassan Barbs is megszokja ezt a fura... nos. Szokásomat?
-De mindegy is. Jó sokáig voltál. Jó volt? Hány pasit ütöttél meg mert szőke plasztikmacának nézett? Vá-vá! Ne segíts! Kitalálom! - Hümmentve csukom össze, szorítom a szemem, két mutatóujjam a halántékom mellé emelve gondolkozom s bár csak a poén kedvéért hesszelem vele, a légben ott serceg egy kézzel foghatatlan válasz. Egyszer de meglepődnék, ha nem lenne ott semmi, de komolyan.
-Hmmm... a tippem három! - Lehet, hogy néha direkt el kéne rontanom, hogy ne legyen feltűnő, de hát... én pusztán csak szerencsés vagyok. Átkozottul szerencsés.

Lynn & Barbie

Hosszú volt az éjszaka, de nem panaszkodom mert nagyon is jól szórakoztam, és hazaérve az a tervem hogy legalább a fél napot átalszom, mert néha még nekem is jár egy kis lustálkodás és pihenés, de ezt a tervet már el is borítja az én édes kis lakótársam aki rázendít a "Barbbbbbbb" kezdetű nótára, azaz valami történt vele, és tőlem várja a felmentő sereget. Mint általában mindig, és szerintem az is egy ok hogy miért nem költözök el innen, hogy mindig meg tudjam menteni a seggét. Nem is értem hogyan tud mindig bajba kerülni egy álló helyében. Ki se teszi a lábát a lakásból ha csak nem muszáj, és sokszor bevásárolni is egy élmény elrángatni de nem fogok mindig, mindent egyedül hazacipelni. Igenis vegye csak ki a részét ebből, de tudom hogy így is szeret engem a maga módján. A sok nyüzsgéssel, és baszogatással.
Nem is bírom kihagyni hogy be ne szóljak neki.
- Jól van jól van, ne morogj már. Mindjárt leszedem rólad, csak csak ne károgj már annyit, még a végén ott maradnak a homlokodon - mosolyodok el, és nekifeszülök hogy utat csináljak hozzá. Eltolom az útban lévő cuccokat, és felemelem a szekrényt hogy kiszabadítsam, és közös erővel a helyére billentem a szekrényt, és kifújom magam.
- Az első kávém után, segítek visszapakolni a cuccaidat ha akarod - vetem fel neki és szusszanok a kávém feletti gondolatra. Igen, kelleni fog.
- Amilyen hideg van nálad, még el is hiszem. Na, amíg az orkjaid kitalálják miként egyenek meg, te főzöl nekem egy kávét, ahogy ígérted, én meg lemosom az éjszaka porát magamról - jelentem ki hogy pontosan mi fog történni a folytatásban.
Elnevetem magam a szokásos kérdésére, és már tudom hogy tippelni fog, akkor is ha nem akarom, de valahol igaza van. Tényleg gyűlölöm ha plasztikmacának neveznek, és törtem már be egy két orrot miatta. Sztereotípiák. Ez ki tud borítani, pedig amúgy viszonylag nyugodt lélek vagyok, csak nyughatatlan.
- Jó volt amúgy a buli, és csak az első italom fizettem, utána mindig valaki más hozott. Igazad van, három volt. A negyediknek már esélyt sem adtam és lekoptattam amint meg akart volna szólalni - teszem hozzá és egy rövid zuhany után csatlakozom hozzá a konyhába. Vizes hajjal, törülköző búrában és egy puha bolyhos szürke fürdőköpenyben. Szeretem ezt, mert olyan jó puha. Kellemes az érintése.
- Na és te? Egész éjjel dolgoztál, és küzdöttél az uruk hai orkjaiddal? - kérdezem ahogy figyelem kis konyhatündéri tevékenységét.
- Uhm, ideadnád kérlek azt a kekszet? Köszi - nyújtózom valamiféle reggeli után, mert túl sokat ittam, és most éhes vavagyok. Kellene valami ami felszívja a sok piát, mielőtt még esélyem lenne rosszul lenni.

☾

Egy meggymag, meg még egy meggymag, az egy basszameggymag. Elítélni nem ér az eszmefuttatásomért, ugyanis halálosan unatkozom. Nem tehetek róla, hogy a világ néha megpróbál kinyírni. Őszintén nincs rá ötletem, hogy miért akarja hogy hatláb mélyről, alulról szagoljam az ibolyát, meg Steve bácsi retkes talpát az ötödikről. Mindenesetre megmenekül a haza, na meg én is, megint és ahogy úgy általában lenni szokott. A házi barbárom úgyse bírja ki, hogy ne segítsen ki a csávából és azokból a csapdákból, melyeket valamiért az élet előszeretettel dobál elém.
-Vájá, vájá, beakadt a hajamba.. Jó-jó, még egy kicsit, aú. Semmi, mehet! - Asszisztálok végig a kiszabadítás harcias és kellemes műveletéhez, hogy aztán vén banyatankokat meghazudtoló módon nyekegjek és ropogjak, ahogy forgatom a derekam.
-Most meg mit szólsz be?! Pont olyan eszkimó vagy te is, mint én, ne is tagadd! Minden nap azt hallgatom, hogy mennyire kikészítenek a kollégáid a hősugárzóval. - Mutatok rá a tényre pikírten, mialatt a szanaszét repült könyveket, jegyzeteket, galacsinokat... tehát úgy általában véve a megnövekedett kupimat nézem a szobámban.
-Amúgy.. most tényleg... minek macerálni vele arra a két órácskára, amíg úgy marad?- Vakarom meg kedvetlen a tarkómat, mert nálam a rend, az olyasmi mint a menzesz vagy a fizu. Havonta egyszer jön, és kitart 3 napig. Ha jobban belegondolok...Se. Azon persze nem lepődöm meg, hogy eltaláltam, mert ez így szokott lenni. Szerencsére neki még nem tűnt fel. Mondjuk próbálom sunyiban mímelni csak. Ettől független elzavarom fürdeni, én meg kivánszorgok a konyhába, megvakarom a hasam, és ekkor sikerül konstatálnom, hogy van egy lyuk a szürke csontváz-unikornisos pólómon. Banyek.. rendelni kell újat. Közben veszem elő a kávét, töltök vizet a gépezetbe, meg kiválasztom a programot és hagyom, hogy csorogjon a fekete. Ha már kijutottam, akkor én is iszom, igaz nem aludtam 36 és fél órája, de az nem zavar senkit. Éppen a cukrot merem tonnaszámra a bögrékbe, amikor visszaér.
-Naná. Közeleg a határidő, az alvás gyengéknek való. Mivel a karaktertervezők megcsúsztak, veszélyben a DLC kiadása, úgyhogy kénytelen vagyok besegíteni. Persze, de csak egyet. Inkább csinálok reggelit. azzal többre mész. - Nyújtok oda neki egy darab kekszet, aztán bemászom a hűtőbe, bacont, újhagymát, kaliforniai paprikát és tojást veszek elő.
-Omlett jó lesz? -

Lynn & Barbie

Csak a fejem csóválom, nem is Lynn lenne baszki, ha nem valami személyes katasztrófájára jönnék haza. Kezdem azt gondolni hogy az őrangyala is én vagyok, mert hol a szekrény alól szedem ki, hol egy rádőlt ágyneműtartóból, hol egy bokorból ahová beakadt. Néha esküszöm elcsodálkozom azon hogy még életben van és semmi nem ölte meg. Most komolyan, ekkora esélyed van rá hogy rád borul a szekény, nem töri el semmit és effektíve majdnem sértetlenül mászol ki alóla?!
- Jó, jó várok. Meg kastélyok is. Na? Megvagy? Akkor mehet.... Király, a helyén van - nyögök fel ahogy a szekrény visszadöccen a helyére és kiegyenesedek, és őt is felsegítem rendesen. Aztán a beszólására csak elnevetem magam, mert ebben igaza van. Ki tudok borulni a sok fagyos picsától és faszitól, akik még zakóban is megfagynak, és meg még a bőröm is levetném ha képes lennék rá.
- Jó, az más. Azok idióták. Persze, én is tudok eszkimó lenni mondjuk úgy 10 fok alatt de ezek bazdmeg a 22 fokos irodában megfagynak! - akadok ki megint a tényen miszert én komplett vadbarmokkal dolgozom együtt akik mindenen képesek problémázni. Ha meleg van akkor azon, ha hideg akkor azon. Éppen ezen morgolódok amikor ismét megszólal és végül is....
- Hát téged ismerve, nem is kell annak két óra de legalább a könyveket pakoljuk vissza, minden más az... hát te tudod... - legyintek, de engem nem zavar. A saját szobámban én is úgy kupizok ahogy akarok, és sose szólna be érte, így én sem basztatom. Csak úgy, ezernyi más dologgal, amikért tudom hogy imád engem. Meg úgy általánosságban is.
A zuhany után, kicsit jobban érzem magam és kicsattogok a konyhába és letelepszem az egyik kényelmes székre és kávét és kekszet koldulok, de csak egyet kapok. Már épp felháborodnék, de azonnal kiengesztel és így kisimul az arcom.
- Uhh, az fasza. Akkor nem csodálom hogy ébren vagy még mindig. Rád is rád fér a kávé akkor. Reggelizzünk, aztán hagylak dolgozni én alszom pár órát mielőtt elmegyek edzeni, és vásárolni. Neked kell valami nagyobb cucc? Kocsival megyek - mert ilyenkor közösen is vásárolok olyasmiket, amiket mindketten használunk.
- Az omlett tökéletes. Feleségül veszlek - közlöm vele, mint mindig. Imádom ilyenkor, és most jól esik hogy nem nekem kell szenvednem a reggelivel, még ahhoz sem lenne elég energiám. Megtámasztom a fejem, a már kifőtt kávéba lógatom a fejem bele.
- Figyu, te gondolkodtál már azon hogy jövőre hova kéne menni nyaralni? - kérdezem mintegy mellékesen.

☾