172 centiméter magas, 68 kilógramm a testtömege. Edzett, sportos, kissé sovány alkatú férfi. Fejét kopaszra borotválja, arcszőrzete nincs, ahogy a szemöldöke is beretvált. Eredeti szőrzetszíne szőke. Kissé dülledt szemei kékek, vízenyős hatásúak. A szem körüli táska ráncai sötétek, hangsúlyosak. Testét kulcscsontjától kezdve a lábikrájáig késvágások heges nyomai borítják, ez teljes felöltözés mellett nem látszik. Még csak véletlenül sem nevezhető jó képűnek vagy bizalomgerjesztőnek, kifejezetten van benne valami taszító, idegenkedést keltő vonás.
Képesség leírása:
Akrobatika: Zsasz kiedzette a testét, meglepően ruganyos és gyors, higanyszerű a mozgása. Különösebb megerőltetés nélkül képes jelentősen nehéz akrobatikába tartozó mozdulatokra, szaltókra, vetődésekre. Meglehetősen acélos izomzatú, alkatához képest elég erős és nagyon gyors, ügyes ember.
Késharc: Zsasz szenvedélye mindenféle éles eszköz, penge, kés, stb, így nincs semmi meglepő abban, hogy a világ legmesteribb késharcosai közé tartozik, legyen szó akár vívásról, akár dobásról. Mindaddig amíg az ellenfél nem rendelkezik emberfeletti képességekkel akármilyen harcművész számára méltó ellenfél éles kis kedvenceivel, akár még Lady Shevának is az lenne, nagyon komolyan kell venni, mint ellenfél.
Pusztakezes harc: ha elveszíti késeit, akkor veszélyfaktora drasztikusan csökken. Noha cselgáncs és taek-kwan-do alapokból kiépített, gyors rúgásokra, gáncsokra, dobásokra és akrobatikára épülő harcstílusa nehezen kiszámítható és meglehetősen jó verekedővé teszi, de azért a maszkosok többségével közel sincs egy súlycsoportban, maximum átlagosnak számít. Nagyjából egy jó rendőr vagy egy kommandós szintjén mozog.
Mazochizmus: Victor élvezi a fájdalmat, a kisebb sebek, éles behatások még csak le sem lassítják, csupán a drasztikus sebesülésekre reagál normálisan a teste.
Taktikus: jól átlátja a harci szituációkat, képes csapdába csalni ellenfeleket vagy a saját oldalára billenteni a környezet adta lehetőségeket. Meglehetősen jó terveket kovácsolhat.
Lövész: átlagosan kiképzett a tűzfegyverek terén, ugyanakkor szinte bármilyen lőfegyvert képes kezelni, ha nem is mesterlövész szinten.
Megfélemlítés: valószínűleg akkor is képes rád hozni a frászt, ha a Kryptoni démon-isten félvérek nemzettek. Ráadásul még élvezi is.
Művelt: jó családban nevelkedett, remek iskolákat végzett, ezek miatt széles körű általános műveltséggel bír.
Gyengeség:
Szociopata: közveszélyes elmebeteg, aki nem érez lelkiismeretfurdalást, nincs morális értékrendje, elméje a széthullás határán áll, ugyanakkor rendelkezik belső mentális mintázattal, így az ő cselekedetei egy pszichológiában jártas személynek megfejthetőek Jokerrel ellentétben. Aki e téren ügyes, az hamar pusztán szavakkal is irányítása alá tudja vonni Victort.
Védtelen elme: különösen kiszolgáltatott gyenge agya bármilyen befolyásolással szemben. Legyen az mágikus (pl Constantine), pszichózis (pl Gorilla Grodd) vagy egyéb (pl Méregcsók) rá hatni fog. Ha a képességed csak egyszerű embereken működne, hősökön és szupergonoszokon nem, rajta akkor is fogást fogsz találni.

"Victor Zsasz a gyógyíthatatlan, közveszélyes szociopátia egyértelmű jeleit mutatja. Korán elveszítette szüleit, ez pedig feltehetőleg az amúgy jó családból és viszonylag kiegyensúlyozott gyermekkorból származó férfi elméjében végzetes változásokat okozott. Victor nem érez lelkiismeretfurdalást, hagyományos értelemben véve nem rendelkezik morális értékrenddel. Az embereket saját szavaival élve zombiknak tartja, a hagyományos társadalomba való beilleszkedés véleménye szerint leépíti szabad akaratukat és valós élet nélküli, konformista bábokat csinál belőlük, akik számára az ő kései nem a halált hozzák el, hiszen nézőpontja szerint már régen halottak, hanem a megváltást ebből az állapotból. Semmilyen társadalmi szabályba nem tud és nem is akar beilleszkedni. Klinikai mazochista, aki hisz valamiféle "Jelben" ami megmutatja számára, kiket kell legközelebb felszabadítania úgymond és ezen áldozatok emlékére egy-egy mély vágást ejt saját magán. Az ijedtén fájdalmat jól láthatólag élvezi, később is merengő élvezettel beszél róla. Az utóbbi időben rögeszmésen jelet akar hagyni a világon is, félő lehet, hogy bandát toboroz maga köré hozzá hasonló antiszociális elemekből. Megveti Jokert és véleménye szerint ő az, nem pedig a bűn bohóca, aki megfelelően tudná reprezentálni a konformista valóságba beleveszett zombiknak a kiutat az igazi valóságba. Megveti a napjaink úgymond "igazságosztóit" is, akik számára ezen tűnékeny, hamis kép erőszakos őrzői. Részben saját magára, de a környezetére nézve mindenképpen veszedelmes elmebeteg, sajnos a gyógyulására jelen pillanatban semmilyen reményt nem látok. Dr, Christopher Benneth"

Hát mi a baj, dr Benneth? Hiszen ez az Ön szakvéleménye rólam. Itt az aláírása, a pecsétje, meg minden ilyesmi, ami a hivatalos társadalomban olyan rothadtul fontos. Mást sem hallgattam az Arkhamben egy egész éven át, mint hogy meg kéne próbálnom megfelelni a társadalmi normáknak, úgy élni, mint a zombik. Bocsánat. Mint a többi normális ember, ha jól emlékszem a kellően PC jelzőre. Tessék! Én próbálkozok! Ön megírta, hogy egy szociopata ön- és közveszélyes vadállat vagyok. Maga, mint a társadalom ítélőbírója, a zombik hangja!! Hát tessék! Igyekszem megfelelni! Nem így viselkedik egy tömeggyilkos őrült? Mit rontok el már megint doktorom, mit?! Tudja mit? Tartunk még egy kis megbeszélést. Olyat, mint az Arkhamben. Most nincsenek őrök, hogy levitessen velük a sokkolóba, ez igaz... na de minden nem jöhet össze ugyebár? Nem! Csssss! Csendesen! Pssszt... Most a páciens fog beszélni. Addig is gyere csak picinyem, ad neked Zsasz bácsi egy frissen olajozott ízesítésű .45-ös nyalókát. Szopogasd szépen. Hamm... Nagyra tátja a száját a doktor babuci... nagyra... Naaa! Csak Zsasz bácsi kedvéért... Mi a faszomért nem tátod ki végre a pofádat?! Eddig minden alkalommal annyit tudtál dumálni, most bezzeg szorítod a fogaidat! ... Nem. Várj. Bocsáss meg babuka, elragadtatta magát a csúúúnya kopasz bácsi. Te bizonyára jó kisfiú voltál, cserkészérmet is nyertél és halloweenkor sem pisáltál bele a szomszéd Mary néni veteményesébe, ugye? Anyuci megtanította, hogy nem állsz szóba idegenekkel, nem igaz? Na majd mindjárt megkérdezzük őt, jó? Hová is tettem a sporttáskát a fejével... Tudod, valahogy igazán sosem voltam rendszerető alkat. Kissé hanyag vagyok, így állandó körülöttem a fejetlenség... Na ez az. Itt is van, látod milyen szépen néz rád a mama? Jaj, már! Ne a nyakát nézd olyan meredten! Ez van, mindig sokáig ilyen trutyis az artéria, de majd idővel kicsöpög. Majd kiakasztom a szárítóra a pónilovas kis póló mellé. Mire a lányod hazajön az iskolából, már észre sem venni majd. Na szóval, kedves mama, ugye szóba állhat a fiúcska a kedves Zsasz bácsival? ~Hát hoooogyne! A kedves Zsasz bácsi szinte már családtag! Sütünk is neki finom almáspitét szívecske. Zsasz bácsi még a mamuska orrát is megnyomhatja, ahogy a kicsi Christophernek csináltuk kis korában!~ Tütűűűűű! Na látod, ugye már szent a béke? Kapd be szépen a pisztolycsövet kis lurkó!
...
Látja doki? Olykor még a testünk felett se vagyunk urak, hogy akarunk hát egymáson uralkodni egy úgy nevezett társadalomban? Micsoda furcsa paradoxon! Hisz maga nem akarta szájba venni a fegyvert, de egyetlen szúrás a heréibe és máris kinyitotta a száját. Így van ez. Na szóval, mit is kezdtünk el? Artériás vérzést vagy történetmesélést? Azt se tudom, hol áll a fejem, esküszöm. Na mondjuk a nyanya feje se tudom minek áll az asztalon... Mondjuk én tettem oda, ugye? Mondtam, hogy hanyag vagyok. Kukába vele. Kezdjünk neki.
Kelet Európai bevándorlók gyermekeként születtem. Van bennem némi román, magyar, cseh meg orosz vér, azt hiszem még lengyelből is akad. Mint valami korcs keverék macska, nem? Pedig a génkeveredés egész jó dolgokat is ki tud hozni az emberből. Például én! Tadaaaam! Semmi taps? Semmi ováció? Bunkó! Jó, jó, megkötözött kéz, betömött száj, tudom én, mindig van valami kifogás... Mindegy. Nem haragszom. Tényleg.
Tehát jó családban születtem, meglehetősen vagyonosak voltunk, egész jó iskolákban kezdtek el zombivá nevelni. Minden bizonyára így is maradt volna, ha nem veszítem el őket korán. Meghaltak. Óh, akkor még fogalmam sem volt persze, milyen szerencsések, hogy felszabadultak ebből a bilincsekbe zárt, hideg és szürke ál-életből. Csak a fájdalom volt az enyém. A hiány. A veszteség. A magány. Üvölteni tudtam volna dokikám akkoriban. Sírni. Sírva üvölteni, üvöltve sírni. Volt pénzem. Volt életem. Volt nő az ágyamban, több is mint számon tarthatnám az én vagyonommal. Voltak hamis, rossz barátok. Volt narkó. Meg a kártya. Volt valamim? Azt hiszed? Hinnéd? Vagy nem? Pedig volt. Fájdalmam.
Játszani kezdtem. Kártyával főleg, de olykor a kockával is. Hehh... Az ördög Bibliája, nemde? Én semmi szentséget nem találtam benne, csupán múló örömöt és rengeteg veszteséget.
Elképesztően gyorsan tud elolvadni az ember vagyona. Talán mindent visszanyerni mentem aznap az Iceberg Loungeba. Talán csak véglegessé tenni a tényt: Victor Zsasz egy darab genetikai hulladék, akire már igazán csak a feledés várhat. De aznap velem volt a kártyások istene, nyertem. Veszettül csak nyertem és nyertem. Hamarost az egyszerű asztaloktól már átkerültem a tulajdonoséhoz. Ó! Milyen jól emlékezem a kis görcsre, a seszín szemeire és a sebesen forgó ujjaira. Maffiafőnökök, hercegek, sejkek meg különféle celebek nyüzsögtek az asztalnál és egyik a másik után dobta be a lapjait, nőtt előttem a zseton. Az a sok ki műanyagkarika, milyen fontosnak is tűnt akkoriban. Még nem ismertem az igazi, a fontos élvezetet. Még nem tartunk ott...
Na szóval a végén ketten maradtunk a pingvinnel. Jól emlékszem az ijedt tekintetére, amikor leraktam a négy hatost egymás után. Treff, kör, pikk és káró... Aztán röhögve terítette le a színsorát. Mindent elveszítettem. Persze, dehogy. Mindent megnyertem, de ezt akkor még nem tudhattam, amikor egy vas nélkül kihajítottak az utcára.
Az utcákon lődörögtem kábultan, nem is tudom mikor jutottam el a vasúti hídig. Ott volt lent a folyó, az a vad, örvénylő víztömeg, amely a híd lábait ostromolta... Csak levetni magam, csupán csak átlépni a korlát felett és zuhanni... zuhanni... lent várnak anyám ölelő karjai... a halál megváltó szeretete... csupán ennyi az egész. Viszlát világ, de bűnös, rothadt, korhadó díszlete ennek a rossz unalmas filmnek. De nem tehettem. Nem. Mert odajött az a fickó. Az arcán sál a kezében kés és a pénzemet követelte. Bruhahahahaha! Nem érted dokikám?! A pénzemet! Hallod?! Az év vicce! Várj, várj, nem nevetsz, látom nem érted... Na várj csak... hogy mutassam meg... Na megvan! Ha így átszúrom a tenyeredet - ne hörögj már, még fognyomok lesznek a pisztolyomon, inkább figyelj a szentséged - na így, akkor most mutasd nekem, hogy kapjam be. Látod? Na pont ilyen volt ez is. A pénzemet! Beszarok ha csak rá gondolok... Kurva jó...
Mondjuk ő is eléggé beszart, amikor kikaptam a kezéből a kését, csak úgy reflexből. Nem gondoltam különösebben át, ösztönös dolog volt. Ahogy az is, amikor elhúztam a pengét a torkán. Meleg vér vágott az arcomba a sebből, összefröcskölte a ruhámat is. Érdekes volt. Különös, mégis finom íz. Mesebeszéd amúgy, hogy a vércsoportok más-más ízt adnak a vérnek. Az csak meleg, sós és... hmm... azt hiszem az igazi kulináris élvezet. Fogalmam sincs miért tűrtem fel a kabátom ujját és vágtam bele mélyen az alkaromba. Nem tudtam még, hogy akkor, az emberölés szent pillanatában, amikor ellobban az élet gyenge gyertyalángja valaki más szemében, amit tulajdonképpen mi oltottunk ki... akkor született meg a Jel. Nem... várj, nem jól mondom... A Jel mindig is létezett, mindig is hív minket, hogy mentsük ki egymást ebből a zombivilágból. Éreztem a fájdalmat persze, ahogy az alkaromba mart a penge, azt az édes, kielégítő, finom kínt, aminek a mélyén megtalálod az igazságot, amit csak kínok orgazmusának csúcsán élhetsz át, mit nem tudsz megfogalmazni, de újra és újra keresni fogod... És megmutatod másoknak is... Aaaaahhh... Igeeeen...
Ő volt az első zombi, akit felszabadítottam. Igen, a Jeltől tudtam meg, hogy zombik között élek, hogy én már felszabadultam, a küldetésemet, mások felszabadítását. Persze nem élőholtakra gondolok ahogy a mozikban vannak és nem is beszélgettem a jellel, nem vagyok én őrült. Pusztán csak elkezdtem másként nézni a világra. Tudja dokikám, arany babucim, a szemek, a felszabadulás pillanatában, azok a ragyogó szemek, a Jel... amit kiérdemlek a testemre minden felszabadítás után... Az a gyönyörű fájdalom, az az édes kín... a tiszta, spirituális látásmód apró magvai szökkenek szárba és indulnak növekedésnek vérrögök között az utolsókat dobbanó szív nehézkesen röhögő rázkódásában. Igeeen! Igeeeen! Nem értheti persze, mert nem látja, nem úgy mint én. Nem hibáztatom. maga nem látja a sétáló hullákat, a belülről elrothadt emberek férges vázainak lassú ütemű lépeit. Nem látja az összeaszott múmiát, mi édes halálmosollyal figyeli újszülöttjét, ki vámpírfogakkal szaggatja emlőit, belőle véve magának táplálékot. Nem hallja a szikrázóan fekete nevetést, nem énekelnek magának kórust a halott betonvasak elomlott épületek romjai között, mert nem ismeri a Jelet. Nem lát, mert nem élte át a fájdalmat, azt az igazit, a megszabadítót, a hitet, mi magasba lökve taszít a mélybe és híg sárból emel magának barokk palotákat. Óhh... az a sok forma, az a sok szín, az a gyönyörű, mennyei ének szentté avatott gyilkosok kardjairól porba hulló vércseppek miazmás mementójának sikolyaiból szőtt orgonaszólam az éj üvöltő csendjében. Magának fogalma sincs milyen nehéz leírni a szabadító fájdalom gyönyörét... Lehetetlen talán emberi szavakkal, de majd megmutatom. Nem kell félned. Zsasz bácsi meg fogja mutatni neked...
Persze eleinte a kondícionált emberi elme hitetlen, magam is azt hittem, valami baj van velem. Talán mazochista vagyok. Elmentem egy hivatásos dominához, de mindaddig nem tudtam átélni mindezt, míg a hasfalába nem döftem a kést és fel nem húztam, egészen a melleiig. Ahogy ott haldoklott, hatalmas szemeit meresztve rám, akkor éltem át először a valódi izgalmat, a karomba hasító pengém pedig az igazi öröm orgazmusát adta meg nekem. A második vágás. Lassanként hivatásom templomává alakítom Önnön testemet.
Nem tudom elmesélni mindet, elég sokan voltak. Az is elég soká tartott dokika babuka, mire elfogadtam teljes egészében magamat, de végül sikerült megértenem a küldetésem lényegét. Majdnem belehaltam a fájdalomba, hogy elvették tőlem, mikor bezártak az Arkhambe. Mert ti, igen ti és a magadfajták, ti nyomorultak, ti elmebetegnek bélyegeztek mindenkit, aki nem vallja a konformista gondolkodásmódotokat és nem áll be a többi zombi közé tántorogni. Férgek vagytok, a legagyatlanabbak sétáló hullák az összes között! TI!!!
...
Bocsáss meg dokika babuka! Zsasz bácsi elragadtatta magát egy kissé. Nyugodj meg. Az az orr szinte nem is hiányzik, hidd el. A világ büdös és rothadt, nem is érdemes szagolni. Tudod pont ez a lényeg. Itt az ideje, hogy Zsasz bácsi megmutassa a világnak, ideje felébredni. Hogy nincs komfort zóna, nincs nyugodt társadalom. Persze, sétálnak odakint mindenféle lényegtelen alakok, akik megpróbálják mindezt a maguk szerény, tudatlan módján. Joker... Dwarfstar... a kolléganője, dr Quinzeel. Nevetségesek! Itt az ideje előlépni a homályból és igazán nyugtalanítani az embereket, tudja. Hogy meglássák, a zombilétük nem ad védettséget, a társadalmuk nem létezik, a magukra erőszakolt szabályaik semmik, ők maguk pedig senkik, de még lehetnek valakik. Ó igen... Még lehetnek. Tudja dokika babuka, a maga lánya, az az édes kis Sophie is azt hiszem megértette ezt az utolsó pillanatban. Benne volt abban a szép szemében, meg a tenyerembe lehelt sikolyban. Az arcára fagyott. Igen... Én láttam. Ott fog maradni az oszlásig, míg a gyermekből csak hamu marad. Port a porhoz, hamut a hamuhoz! Boldogok vagytok ti lelki szegények, mert tiétek a mennyeknek országa? Nem a tiétek! És csak hiszitek, hogy valaha is boldogok lehettek a megváltó fájdalom nélkül! Ó ti sohasem tudjátok mit veszíthettek... Nézd meg a lányodon dokika babuka... Nézd meg az arcán... Ja igen, a másik szobában van. Mondom milyen szétszórt vagyok olykor. Na várj csak... várj... Zsasz bácsi mindjárt segít rajtad ez ügyben, elvégre egy apának látnia kell a gyermeke tetemét... Odaviszem mondjuk a bal szemedet. Ne rángatózz már annyit! Esküszöm, nehéz az emberiség megváltása...