Hmm... Melyikre is vagy kíváncsi? Az eredetire? Vagy amit nap, nap után láthatsz? Eredeti formámban elég ösztövér fickó vagyok, úgy 190 magas és akár 70 kilót is kinézhetsz belőlem, ébenfekete bőrrel, raszta hajjal és egy-két hetes borostával, sötét szemekkel. Mindig lakkcipőben, öltönyben jelenek meg és cilinderben. Szép, meggypiros színben ezek, mert azokat szeretem. Szép, sötét, lelked mélyéig hatoló pillantásom kiélvezheted napszemüvegem mögül is, mert nincsenek benne lencsék. Húsos ajkaim valószínűtlen méretű szivart tartanak, kecses kezeim ezüstgombos sétapálca fején nyugszanak. Az egészet tradícionális afrikai festések dobják fel a bőrömön.
Emberi alakomban? Hangulatomtól függ, milyenre alakítom az avatárt, melyben megtestesülök. Manapság kedvelem a jóképű feelinget, azt a kicsit deviánsan borongós, üzleties fazont, azzal könnyű csajozni. Néha, ha a hangulatom úgy hozza és római tógában üvöltözök a sarkon a világvégéről neonzöldre lakkozott körmökkel, akkor kicsit nehezebb. Áh, hát mit magyarázzak ezen? Amilyen a kedved, reggel olyan zoknit húzol nem? Na így vagyok én a testekkel.
Képesség leírása: abból mondjuk adott a Teremtő egy párat, na vegyük számításba. Előre bocsátom, ha az avatárommal, földi megtestesülésemmel találkozol, az fizikailag semmivel sem lesz erősebb, gyorsabb vagy ügyesebb, mint egy átlagos ember, sőt pont olyan egyszerű megölni is. Na jó, picit szívósabb vagyok ugyan az átlagnál, de semmi különösebb, ráadásul ha elpusztul a testem a következő alkonyatig nem is tudok készíteni másikat, szóval van időm átgondolni, mennyire fogom szétrúgni érte a seggedet! Vagy mennyire jutalmazlak meg, hangulatomtól függ. Az okkult képességeim már egy egész enyhén jelentősebbek.
A Halál Ura: Samedi birtokolja a halál erejét. Képes megidézni zombikat (kisebb seregnyit ha olyanja van és akadnak hozzá holttestek) vagy kísérteteket (utóbbiakhoz nem kell holttest, de azok fizikailag nem tudnak bántani egy embert, csak az őrületbe kergetni). Beszélhet a holtak lelkeivel, megtekintheti egy holttest szemeivel annak utolsó pár másodpercnyi emlékét. Uralja az életerőt, meggyógyíthat sebeket, betegségeket, a birodalma kapujában állókat elutasíthatja, ha akarja (más szavakkal egy haldoklótól megtagadhatja az elmúlást, ilyenkor az csak agonizál, de nem áll be a halál, megmenthető orvosi úton).
Teleportáció: gyakorlatilag bárhová a világon, bár az érkezése elég látványos. Beteges zöld lángokból álló tűzoszlop csap fel a semmiből (nem éget) és abból lép elő pár másodperc múlva.
Bábmester: képes vudu mágiára, ha birtokol belőled darabokat (hajszál, könnycsepp, köröm, vércsepp, stb) azt egy viaszbábba gyúrva meglehetős hatalomra tesz szert a delikvens felett, attól függően hány különböző darabkát tett az eszközbe. Egy darab esetén bárhol, bármikor megmondja a tartózkodási helyét. Kettőnél képes látni a szemével és hallani fülével. Háromnál olvassa a gondolatait. Négynél ráveheti cselekedetekre is, ha az nem áll szöges ellentétben a jellemével vagy az életösztönével. Ötnél pedig teljes kontroll.
Pokoltűz: a már fent említett zöldes fényű lángokat a tenyerébe idézi meg, amit célra hajíthat, ereje nagyban függ attól, hogy milyen helyszínen történik. Nem vudu loáknak szentelt templomokban enyhe, égető érzést okoz, semleges helyszíneken mintha telibe húztak volna egy feszítővassal, de az égési seb még mindig enyhe, más vudu loák szent helyein már komolyabb égést okoz, a halál földjén (temetők, kripták, krematóriumok, stb) mintha egy kazánból húznának ki, ereje is egy gyorsan haladó autó általi gázoláshoz hasonlítható, ha viszont a saját templomába teszi... három hét az intenzíven Supermannek is...
Mentor: képes másokat okkult mágikus hatalomra tanítani, amely a halálhoz kötődik. Csak és kizárólag képesség nélküli halandók esetében elképzelhető, más mágikus utak ismerete avagy megváltozott genetikájú test kizárja ennek lehetőségét.
Az Élet Kapuja Bezárul: maga körül egy nagyjából ötven méter sugarú körben a Halál Birtoka fog elterülni. A növények azonnal elszáradnak, menthetetlenül elhalnak még az ezer éves mamutfenyők is, a rovarok kiszáradt páncéljai potyognak a földre, a nagyobb lények nem hullanak el, de fáradttá, beteges mozgásúvá válnak, lelassulnak, fájdalmaik vannak, menekülni próbálnak. Samedi avatárja a hatás létrejöttekor szenvedni kezd, majd legfeljebb fél óra múltán holtan rogy össze, egy hétig nem testesülhet meg, míg megbékíti az élet loáját.
Idéző kapocs: egy szál szivar, egy pohár rum és egy bankjegy elégetésével és a neve kilencszer történő elismétlésével egy mágikus képességekkel bíró személy magához idézheti, nincs lehetősége nemet mondani. Viszonylag kellemetlen, ha az ember (vagy jelen esetben a loa) a zuhany alatt van vagy pornhub maratont tart, de nincs mit tenni. Mindenesetre a megidéző uralni nem fogja őt, csak megjelenésre kényszeríti.

Samedi, ezt kétség kívül el kell ismerni, nos nem egészen értelmezhető gondolatvilággal bír emberi szemmel nézve, sokszor szinte már háborodottnak tűnik. Pszichikuma csapongónak, humora groteszknek és kicsavartnak tűnik, attól meg a saját istened mentsen meg, ha valamiért felfigyel rád. A jóindulata is tud nagyon, de nagyon fájdalmas lenni. Ugyanis meggyőződése, hogy ő jobban tudja, mire is van szükséged. Mi az amit biztosan el lehet mondani Baron Samediről? Nos az biztos, hogy erkölcsi értelemben véve nem szokott oldalt választani magának, számára a jó és a rossz fogalma nem vagy legalábbis erősen másként létezik, mint a halandóknak, értékrendjében élet és halál is sokadlagos kérdések csupán. Ez nem jelenti erkölcsök hiányát, nagyon is van értékrendje, csupán ez más, a felelősséggel való élésről szól, a tettekről és azok következményeiről. Nem veti meg a halandó élet örömeit, legyen az a jó dohány, a remek ital vagy éppen a női ölek melege, netán az éjszakába nyúló kártyacsaták. Némileg szoknyabolond alkat, aki szívesen koslat a lányok után, szereti a női nemet és a formás idomokat, de ez lényegében sohasem érzelmi kapcsolat (noha törekedik rá a maga módján, hogy ne bántson meg ilyen módon senkit), mert örök szerelme Lys Rouge, a szépség és a szerelem loája. Világfájdalma, hogy néhány százezer év alatt még nem sikerült megfektetnie, pedig igen szeretné. Figyelemmel kíséri a halandókat, még mindig érdekesek neki örömeikkel, bánatukkal, furcsa érzelemvilágukkal. Nem rosszindulatú, de nem is segítőkész alkat, általában határozott és nagyon komoly célok mentén avatkozik csak bele világformáló esetekben, ugyanakkor olykor amolyan kis kedvenceket választ magának, akiknek az életútját elkezdi... terelgetni. Nem, véletlenül sem azt mondom, hogy eltüntetné róla a rögöket, főleg ha éppen úgy érzi, hogy az elesésből tanul a pártfogoltja. Leginkább egy súlyosan háborodott nagybácsira hasonlít ilyenkor. Kétségkívül némileg cinikus, a humora groteszk, kicsavart, de mondhatjuk, hogy állandó. Imádja a zenét, a táncot, a mulatságot. És ha megpróbálsz letérdelni és gyertyát gyújtani a lábánál, zarándokhellyé avatja a seggedet, mint a világ egyetlen helyét, ahová feldugtak egy tucat kísértetet, meg két zombit. Nem az a távolságtartó alkat. De ezeken kívül nála aztán semmi sem biztos. Ha úgy kel fel reggel, akkor öltönyben, nyakkendőben megy el veled az operába és szakértő bólogatások közepette tárgyalja meg, hogy milyen gyönyörű hangfekvése van Sparafuccilének, de ha úgy, akkor elképzelhető a koszlott, szakadt hawaii ingben való tüntetés is a Kongresszus előtt, csillagkeretes napszemüvegben, mélységes meggyőződéssel a lemúrok jogai iránt, a születésszabályozás kapcsán és különben is, egy kacsát se érhessen hátrányos megkülönböztetés, ha a BDSM szexet kedveli a prérifarkasokkal!

Juhéj! Hát szevasz! Szervusz! Minden tiszteletem! Üdvözletem! Szióka cukika! Kézcsók, lábcsók, habcsók, bibircsók! Meg minden hasonló! Hát hogy vagy? Mi? Hogy én ki vagyok? Nem mutatkoztam még be?! A rothadt életbe, az öreg kori elbutulás első jelei azt hiszem... Valaha, az őskori és ókori Afrikában Ghede néven tiszteltek, de manapság már inkább Baron Samedi. Ja, Szombat Báró, a halandók kreativitása ha fékevesztett hülyeségről van szó névadás terén is olyan csúcsokat tud elérni, hogy műholddal ütközik. Én volnék a halál Loája. Mi az, hogy mi az a loa? Idepofátlankodsz, azt még a vudu alapjaival se vagy tisztában? Persze, hogy én hívtalak, különben hogy a majomprüttybe lennél itt? Ne feleselj velem, ez nem tartozik a tárgyhoz! Na, ha úgy vesszük, végül is van némi igazad neked is, hát legyen. A loa az egy... őőő... Hogy magyarázzam el én ezt el? Egy amolyan nagy szellem. Testetlen létező, amely a világ folyásának egy szeletére felügyel a világ teremtőjének akaratából. Mármint Ő teremtett minket, aztán az emberek imái és kérései rendeltek nekünk befolyást, azt hiszem. Úgy emlékszem. Életem első néhány ezer éve csak lusta nyugalomban telt, míg meg nem jelent a ti izgága, logikátlan, érzelmes és a maga módján gyönyörű fajotok. Az ember. Mi loák pedig felöltöttük az alakotokat és elkezdtünk köztetek élni, kíváncsiak voltunk rátok, valami új voltatok, érdekes és gondolkodásra képes. És hát nem egyszerű esetek az is biztos... Azt azért ne kérd, hogy elregéljem a teljes életutamat annak minden érdekességével együtt, az az igazság, hogy a rövidített, megvágott és kivonatolt verzió az extrák nélkül is kitenne egy olyan évezredet és hát tudom én, neked sok időd van, de nekem délután ötre hozzák a boltba a Motherfucker 3000-es dildókészletet pink színben, szóval azért jó lenne haladni.
Tehát egy tyúkok által bőségesen nem csak tojásokkal teleszart falu az első emlékem a fajotokról, valahol a mai Namíbia területén. Az volt az első otthonom. Tudod a fekete kontinensről ered a fajotok. Na hogy ez mikor is volt? Atyaúr...én... pfff... Milyen időszámítást is használunk itt éppen? Gergely naptár? Na hagyjál vele békén, iszonyat unalmas egy pasas volt. Imák meg intrikák... pfff... Nem mondom, ha valami kis bőrszerkós, korbácsos kis bögyösnek imádkozik az ember, hogy... akkor rimánkodik, egyre megy... Nem nyalogatom a szám szélét! Több tiszteletet, csak-csak egy istenség vagyok, vagy mi! Legalábbis hasonló. Legalább annyi tiszteletre igényt tartanék, mint egy átlagos szétszívott rocksztár, aki a koncertek közti időt a nagy fehér porcelánistennek áldozva tölti a vacsorája képében...
Mi az, hogy akkor most miért nem vagyok Namíbiában? jártál már arra? Tudod mi van ott? Tengernyi víziló meg löttyedt csöcsű bantu csajok. Mit basszak a vízilovakkal? Lehúztam ott közel két évezredet, egy időre tulajdonképpen elég is volt. Mondjuk másik kettőre. Na jó, hát olykor persze engem is elkap a nosztalgia és hazalátogatok, olykor meg megidéz a törzsi sámán, meg ilyenek. Múltkori kiruccanás alkalmával kicsit tanítgattam egy halandó srácot, jó fej volt. Tiszta büszke voltam Nelsonra, mikor megkapta a béke Nobelt. Jah, Nelson Mandela. Tudod te milyen full extrás kis csajokat tudod hozni egy-egy buliba? Wow! Most mi van? Persze, nagy szabadságharcos, államférfi, öltöny, nyakkendő, ecetera, ecetera. Nem voltál te ANC pártértekezleten, ahol a titkárnő didkóin nem melltartó, hanem a krémeshez a tejszínhab volt. Kanál nélkül. Na de halottról jót vagy semmit.
A világ pedig, furcsa dolog, de mióta megjelentetek benne, nos változik. Elég megnézni például az én kis angyalbögyörő Lysemet, akkor még Erzulie néven. Ha éppen nem jött meg neki a havi szeszélyek terén, akkor meggyógyította a törzs harcosait akár, segített a vajúdó anyáknak meg elcsábított minden épkézláb, szimpatikusabb pasast. Rajtam kívül a fene megette, pedig éppen elég ideig evett érte a rossznyavalya. Na jó, esz még ma is. Na szóval ma ezt egy nimfomán ápolónőnek hívnák, akkoriban meg a szépség, a szerelem, az anyaság loájának. Mi az már megint, hogy én akkor hogy lettem a Holtak Ura? Nézd... az agojave pálinka egy elég húzós cucc, még magamról sem igazán tudtam azon az éjszakán. Ott volt az a kis csajszika. Aranyosnak tűnt, olyan kis visszahúzódó, szótlan, hagyta is magát. Olyan részeg voltam, mint a lakodalmas kutya, mégis miből kellett volna tudnom, hogy egy órája halott? Figyelj, vannak emlékek, amiket nem érdemes bolygatni...
Tehát jah, ha már itt tartunk, voltam én sok minden életemben. A Halál Loája, a Holtak Ura, a Sírkertek Őre, a Feltámadás Mestere, a Gyógyulást Hozó, Az Éjben Kacagó Felség, az Elveszett Gyermekek Barátja... Hogy a gyerekek? Szerintem cukik. Likeolom őket. Mindegyiket. Néha elképzelek ilyen cuki kis démonbabákat is, vörösen világító szemekkel, pici szarvacskákkal és tűfogakkal, ahogy édesdeden hüppögnek. Hát a cukiságfaktor tökön ver helyben! Egyszer lemegyek bébiszitterkedni a Pokolba, az hétszentség. Na de pörgessük fel egy kicsit, mert rövid a nap és mindjárt itt vannak a dildóim. Idővel mi loák egymás után elhagytuk Afrikát és halandó alakban elkezdtünk a halandók között járni mindenfelé, ment ezerrel a Maszkabál. Persze, hogy a Vampireből lopom! Akarsz játszani? Légyszi, légyszi, légyszi... Te sem mi? ... Pff... Na mindegy. Szóval megfordultam erre-arra, sokszor fehér ember alakját öltve. Hellász, Római Birodalom, orosz sztyeppék... Egy alkalommal eljátszottam ennek az új vallásnak a püspökét is Myrában. Miklóst. Ja, a Mikulást, igen. Tudom, hogy rossz kislány voltál, ülj szépen az ölembe! Máskor meg két évig keféltem Nagy Katalint. Na most egyen meg a sárga irigység! Bi-bíííí!
Mit mondhatnék, azért a sötét bőr nekem valahogy megszokottabb maradt, hiába a berögződések. A rabszolgaságot már az ókorban is kifejezetten rühelltem, amikor egykori híveim kései leszármazottait elkezdték befizetni az újvilági gyapotföldekre egy hosszú kirándulásra, akkor azért kicsit felment a pumpa na. Kérleltek, könyörögtek, szólítottak minket, régi isteneiket, mi pedig nem tagadtuk meg őket. Elmentünk hozzájuk és új, kissé sötétebb, kissé kegyetlenebb alakot öltöttünk magunkra. Ghedeként egykoron egy kissé amolyan apafigura voltam, mint Baron Samedi azért már közel sem. Néha elgondolkodok, hogy a tapasztalataink változtattak meg minket ott, vagy a híveinkben zubogó fájdalom és gyűlölet. Mindenesetre Damballa már nem csak a bölcseket, de a méregkeverőket is kegyelte, Papa Legba nem csak a keresztutak, de a tévútra vivő ösvények ura is lett, Erzulie pedig nevet váltott Lys Roguera. A Vörös Szemek. A szépség, a szerelem, a gyermekáldás mellett, most már pártfogolta a megsebezett, megerőszakolt, bosszúszomjas nőket is. Mondhatni perverzebb, sötétebb köpönyeget öltöttünk és igencsak megkeserítettük a holland gyarmatosítók éjszakáit. Nagyüzemi gyártósorok is megirigyelnék azt a sebességet, amivel akkoriban gyártottam a zombikat. Mai napig nem felejtem el annak a holland ültetvényesnek a képét, akinek visszaadtam az elkóborolt Buksi kutyust. Alig oszlott még, de tök jól csóválta a farkát. Ott helyben rondított a gatyájába. Szerintem vicces volt. Lys szerint nem. Szerintem meg az nem volt vicces, amikor kitépte a holland torkát, de hát ízlések és pofonok. Ha nem felel meg az ízlésednek, kapsz két akkora pofont, hogy két hétig oda is becsöngetsz ahol még az alapot ássák!
Idővel persze arra is rájöttünk, hogy ez nem így működik. Tanulópénz. Ifjúság, bolondság, nekünk is megvolt az életünkben. Nem dolgunk befolyásolni a halandók történelmét, csak felügyelni és akkor avatkozni közbe, ha valamit végletesen elbaltáznának. Azóta is tartjuk magunkat ehhez és csupán figyeljük az eseményeket magunk körül.
Figyelj már, had kérdezzelek meg, csak így barátok közt mint isten és frissen alkotott zombija... Ahogy így ácsorogsz a sarokban azzal a bamba halálvigyorral a képeden és egy kurva szót sem szólsz életem keservesen gyönyörű történetére nem érzed-e véletlen úgy, hogy joggal érezhetem azt, az egész megható monológom úgy ballisztikus ívben hangsebességgel le vagyon általad szarva? Nem? Na mindegy. Figyelj, mindjárt itt vannak a dildóim, estére meg téged is vissza kell vigyelek a hullaházba, szóval mi is maradt még?