"Hogy néz ki Question? Ezt a kérdést ugye csak tréfának szántad? Igazából... sehogy" - Green Arrow

Nagyjából 187 cm magas, vállas, erős férfi, láthatólag jó fizikumnak örvend. Fehér bőrű, kellemes bariton hangfekvéssel. És ez az, amit biztosan el lehet mondani róla...
Amikor a civil életben találkozik vele valaki, akkor az emberi arcát látja. Vöröses haját konzervatívan fésüli, hideg, kék szemei szinte a vesékbe hatolnak, arcvonásai nem éppen a klasszikus férfi szépség, de markáns, alapvetően kellemesnek mondható, jó eséllyel ápolt, frissen borotvált, visszafogott. Olcsó öltönyöket hord és hosszú nyakkendőt, csokornyakkendőt soha.
Mint Question nem rendelkezik semmilyen arcvonással, látszólag nincsenek szemei, szája, orrlyukai, a haja barna színű lesz, hosszú kabátja és kalapja kék, inge sárga. Gyakorlatilag beazonosíthatatlan és ha őszinték akarunk lenni, elég félelmetes jelenség.

Képesség leírása:

"Az, hogy Question nem rendelkezik emberfeletti készségekkel nem igazán jelenti azt, hogy nem tudna semmit..." - Martian Manhunter

Question rendkívül sok oldalúan képzett karakter, meglehetősen hosszú szakértelmeinek listája, szinte csak Batmanhez hasonlítható.
Akrobatika: nos, ha nem is egy Nightwing, de rendkívül jók az ilyen irányú adottságai, képes háztetőkön keresztül ugrálva üldözni a célpontját, több emeletnyi zuhanást túlélni az által hogy a falak között ide-oda pattogva elvezeti az esés energiáját, stb, stb.
Álcázás: meglehetősen ügyesen tudja eladni magát valaki másként, bár konkrét személyeket nem tud megszemélyesíteni, de egy adott foglalkozás vagy embertípus képviselőjének gond nélkül kiadhatja magát, ha szerez megfelelő öltözetet ehhez. Remek színészi készségekkel bír.
Alkalmazott pszichológia: összefüggésben az előzőekkel remekül ismeri az emberi gondolkodásmódot, ami nagyszerűen segíti akár a színészkedésről, akár információszerzésről van szó. Tökéletesen olvassa a nonverbális jeleket, képzett vallató. Módszerei visszatetszést kelthetnek más hősökben ugyan (neki nem probléma egy rönkvágó fűrészgépre felkötözni valakit és elindítani a penge felé...) de kétségtelenül nagyon hatékonyak. Finoman vagy keményen, de neki válaszok kellenek...
Kung-fu mester (Sárkány stílus): Richard Dragon tanította ki és Lady Shiva csiszolta tökéletesre a technikáját. Noha sohasem tanult meg más fajta harcművészetet, ami miatt kissé egysíkúnak tűnhet a stílusa, ezt viszont tökélyre fejlesztette. Nem kell megriadnia puszta kézzel fél tucat nehéz fiútól, vagy éppen három apokalipszi paradémontól. Nagyon jó verekedő.
Zsenialitás: gondolkodásmódja több, mint speciális, de talán éppen emiatt egy különös zsenialitás jellemzi. Nagyon jó egymástól látszólag távol eső dolgok összekombinálásában, nagyszerű átlát helyszíneket és eseményeket, szinte akármiből meglepően hatékony fegyvereket tud rögtönözni. Emellett valóságos nyelvzseni, legalább hat nyelven beszél perfekt és tökéletesen megért ugyanannyi holt nyelvet is.
Kriminalisztika: mindig is kérdés marad, hogy ő vagy Batman lenne-e a világ legjobb nyomozója, ha a Denevérembert nem segítenék a kütyüjei, amikkel Question nem rendelkezik. Így csak a második hely az övé, de ez sem megvetendő dolog. Rendelkezik minden létező ismerettel, ami bűnügyek felderítéséhez szükséges, a ballisztikától a közgazdaságtan vonatkozó részéig mindenben.
Újságíró: oknyomozó újságíróként széles körű kapcsolatrendszerrel és forrásanyaggal rendelkezik az élet legtöbb területéről, ami nagy fokú rálátást biztosít neki bármilyen nyomozása kapcsán a háttérinformációkra.
Akaraterő: Questiont egy féle módon lehet padlóra küldeni, ha már nincs eszméleténél. Soha nem adja fel a terveit, céljait, nem lehet lebeszélni, megfélemlíteni, zsarolni. Batmanhez hasonlóan az enyhe/közepes mentális befolyásokat (pl Méregcsók feromonjai) pár perc alatt le tudja rázni magáról, a mágusoknak komolyabb erőket kell a vonatkozó varázslatokba belefektetni, stb. A különbség egyedül az, hogy Batmannek az önmagába és céljaiba vetett kőkemény hit ad ehhez erőt, addig Question saját magában sem képes maradéktalanul megbízni, önnön cselekedeteit és érzéseit is folytonosan felülvizsgálja.
Kínzás elviselése: akaratereje Lady Shiva tréningjével párosulva páratlan fájdalomtűrő képességgel ruházta fel Questiont, pszichológiai ismeretei pedig erősen akadályozzák a mentális vallatási technikák érvényesítését vele szemben. Igazoltan ellent tud állni egy hétig legalább a legbrutálisabb titkos információszerzési próbálkozásoknak is.
Kriptográfia: Question a világ talán legnagyszerűbb titkosírás-szakértője, ha egyáltalán van bármilyen mód megfejteni egy ilyen kódolást, azt legfeljebb egy-két nap alatt átlátja és meg is birkózik vele.
Hacker: képes feltörni meglehetősen bonyolult számítógépes kódokat is, a Pentagon filejait napi rendszerességgel nézi át. Ha a géped az internetre van kötve, az adataid nincsenek biztonságban tőle.
Betörés: nagyjából bármilyen mechanikus zárat fel tud törni, ha van előképe annak elvéről és a legtöbb elektronikussal is elboldogul hasonló esetben, ha van hozzá felszerelése. Sem hatékonyságban, sem sebességben nem lehet azonban egy lapon emlegetni pl Macskanővel e téren.
Filozófia: Question nagyon sok filozófiai irányzatban komolyabban elmélyedt a katolikus teológiától a konfucionizmuson át a taoizmusig, hogy megértse a Várost és Önnön helyét abban. Más hero karakterekkel ellentétben nincs olyan törhetetlen moralitása, rengeteget változott élete során, folytonosan fejlesztette magában, tudatosan is mérlegre téve magát. Minden kérdést a maga filozófikus gondolatvilága szerint közelít meg. Ehhez kapcsolódóan jó ismeretekkel bír a történelem és a jogtudomány kapcsán is.
Látszólagos bőr: egy speciális technológiai fejlesztés, ami el tudja fedni Victor teljes arcát, egy tökéletesen minden jellemző és emberi vonás nélküli, tulajdonképpen "arcnélküli arcra". A látszólagos bőrt sem erővel, sem szokványos eszközökkel nem lehet eltávolítani, csak egy speciális gázkeverékkel, amit az övén hordott tárolóegységből tud magára fújni, ha szüksége van a bőrre vagy ha nincs. A készség mostanra kiterjed Question haj- illetve ruházat színének megváltoztatására is. A Látszólagos bőrt szigorúan tilos felvinni nyílt seb fölé, ugyanis súlyos, akár halálos mérgezést okozhat! A maszk természetesen nem akadályozza viselése közben a légzést, de még az olyan egyéb funkciókat sem mint a dohányzás, étkezés, ivás vagy éppen a csókolózás ("Igen, igen, tudom, de akkor is... bleeeehhh..." - Black Canary). Ha kitapintjuk a bőrréteg alatt a szervek helyét, részesíthető mesterséges lélegeztetésben is, stb.
A Város Hangja: a Question által használt gáz függőséget és egyben egyfajta narkotikumos tünetegyüttest produkált nála, amelynek hála Sage amolyan sámánisztikus erőkre tett szert. Valójában kifejezetten sötét és depresszív látomásos képek, hangok, szagok ezek, a tudatalattijából származó megérzések, nem tudatos információk lecsapódása a személyiségén keresztül, amelyeket ő maga úgy él meg, hogy beszélgetés a Várossal. Mert minden városnak külön története, külön személyisége, külön miazmája van, ami beeszi magát a polgáraiba és láthatatlanul, lassan és finoman, de bizonyos mértékig átformálja a lakosokat. Igen sokszor nagyszerű következtetésekhez, megérzésekhez, olykor szinte már egyfajta látnoki tehetséghez jut ez által, bár meg kel jegyezni a jövő nincs kőbe vésve, így csak a legvalószínűbb jövőképet láthatja maga előtt, ami tapasztalataiból leszűrődik. Ha nem urbánus környezetben van, akkor a képessége egyszerűen kikapcsol.

Hátrányok:

"Ugyan már! Én mindenki szemetesében turkálok, nem csak a tiédben" - Question

Apofénia: mentális betegség, amely különféle, egymástól eltérő, ténylegesen egymással semmilyen ok-okozati viszonyban nem álló dolgok közötti kapcsolat feltételezését jelenti. Valamilyen szinten minden emberben jelen van (pl arcot látunk kirajzolódni a felhőkben), de kóros tünetként ez egészen extrém mértéket is ölthet (pl ha kapcsolatot vélünk felfedezni John Lennon meggyilkolása és múlt heti lottóhúzók monogrammjai között, akkor már komoly bajról beszélhetünk).
Üldözési mánia: Question igen jól fejlett üldözési mániában szenved. Véleménye szerint az egész világon minden mindennel összefügg (lásd apofénia) és az összeesküvés elméletek csak azért tűnnek badarságnak, mert nem egyetlen nagy egészként tekintünk rájuk. Igenis léteznek Azok, akik a háttérből irányítanak mindent. Még az is lehet, hogy nem csak a Földön. Bárki lehet az ügynökük, akár tudtán kívül is, ezért nem szabad túlságosan könnyen megbízni senkiben. Ó és hogy kik azok az "Azok"? Hát ez itt a kérdés...
Tüdőrák: még nem okoz egészségügyi elváltozásokat, ő maga még nem is tud róla, de a mértéktelen dohányszenvedélye már elindította a kripta felé vezető úton, tüdejében megjelentek az első daganatok, amelyek egyszer majd a halálához vezetnek.

A szokványos hős jellemtől némileg messze áll Question. Bár rendkívül acélos erkölcsiséggel rendelkezik, amely állandó iránytűként szolgál a számára és sohasem hagyja eltérni a nagy egészben a mondjuk úgy, hogy jó oldaltól. Ugyanakkor nagyon is kétséges moralitással párosul mindez, egyáltalán nem feltétlenül jelent a többi hőssel ellentétben két pólusú világképet vagy éppen végtelen pacifizmust. Valaha ő is ilyen volt, de mára tudatosan formált személyisége és tapasztalatai mássá tették már. Az ő hozzáállása inkább úgy írható körül: "Csak akkor öl, ha az szükséges". Erre ritkán, de azért sor kerül. Kifejezetten depresszív alkat és nagyon zárkózott férfi, jól fejlett üldözési mániája miatt irtózatosan nehezen avat bárkit is a bizalmába, épít ki mélyebb emberi kapcsolatot, annak ellenére is, hogy a segítségét könnyen felajánlja a rászorulónak. A legtöbbször szociálisan egy álarcot visel, akkor is, ha nincs rajta a Látszólagos bőr, kiváló színészi adottságokkal mutatja magát társasági lénynek. Hajlamos a befelé fordulásra, a meditálásra, emiatt olykor kifejezetten lassúnak tűnhet egyes esetekben. Rendkívül kíváncsi ember, akit minden érdekel, emiatt széles műveltségi kör jellemzi, remek társalgó. Remekül képes szónokolni nagy tömeg előtt, hiszen riporter, lehengerlő modor és stílus jellemzi. Bár jól titkolja de komoly önértékelési és önbizalom problémákkal rendelkezik, különösen felemás a viszonya a szebbik nemmel. Az ostobaság és a konformizmus kifejezetten dühíti, bár a legtöbb esetben ez sem látszik meg kívülről rajta, csak az őt nagyon jól ismerők mondják meg valós érzelmeit, azok is csak ritkán.

"Az nem kérdés, hogy üldözési mániám van-e. Csak az a kérdés, kellően erős-e ez az üldözési mánia?" - Question

Régen jártam már itt a Gotham City Szépművészeti Múzeumban. Letűnt civilizációk, porrá omlott kultúrák mementóinak csupaszra kopott csontjait őrizzük egy habarcs helyett könnyekkel felépített városban, megcsodáljuk kreativitásuk csodáit és egy sóhajjal adózunk emléküknek, mit lassan úgyis feledünk, mint unt kabátot hajítjuk el, csak azt akarván megtartani, mi megérdemli az örökkévalóságot. Mintha lenne egyáltalán lehetőségünk, jogunk bármit is az örökkévalóság piedesztáljára emelni. Hisz nem vagyunk istenek, ha mi emberek ezt szívesen el is feledjük. Ráadásul sokat elmond rólunk, hogy ezeket a dísztárgyakat bálványozva őrizzük meg, mint kultúrkincsünket, ugyanakkor szívesen feledkezünk meg az emberről, aki készítette, a valódi kultúráról, amelynek örvénylő, forrón sütő olvasztótégelyében megszülettek. Kit érdekel miben hittek, mit követtek, mit rettegtek, mit akartak azok a régiek? Ha szép a végeredmény, megtartjuk, de a primitív nézeteik lényegtelenek, miközben hisszük, megérthetjük őket. Ostobaság. Pazarlás, mint általában minden e világon, tökéletlen, hiszen ember teremtette meg, aminél kevés tökéletlenebb lény járt e világon eleddig.
Tekintetem a spanyol conqistadorok hagyatékán pihen meg. Autentikus hamisítvány faládában nagyon is valódi aranydublonok hevernek. Vérrel vert érmék, nagy birodalmak bukásának szomorú mementói. Vészbe és halálba döntötte az aztékokat, hogy aztán töméntelen mennyisége sorvassza el új gazdái iparát és gazdaságát, míg végül összetörve hevert a büszke spanyol korona a történelem szemétdombjának oly sok hasonlót látott árkában. Ékkövekkel vert feszület, róla szigorú szeretettel, fájdalommal bámuló Krisztus. Mennyit mesélhetne arról hány fegyver, mennyi vér és hazugság, milyen alkuk és hazugságok tették valóban romolhatatlanná a sziklát, mire az anyaszentegyház felépült. Ha valakinek, hát nekem, az egykori árvának, a katolikus árvaház neveltjének nem kell bemutatni egy vallási szervezet álszentségét. Ateista lennék? Nem. Nem hiszem. Hiszek valami módon, de nem tudok vallásos lenni. Az ilyen elaggott intézmények már csak önnön maguk beteljesítőivé korcsosulnak, Isten helyett önmagukra fókuszálnak, maguk tervezte szentek és maguk alkotta dogmák bilincsében vergődik az igaz hit madárkája. Mindig is gyűlöltem a fanatikusokat. Már az árvaházban is. Emlékszem a kölyökképű, nemzetiszín fejkendőt viselő, bőrdzsekis fickóra, aki először kínált nekem narkotikumot. Az LSD már akkor sem volt kis probléma a világban, láttam több diáktársamon mivé lesz az, aki eldobja a valódi létezést a színes álmokért. Nem bántam meg azokat az ütéseket a mai napig sem, hiába igyekeztek erre kiváló paptanáraim rávenni változatos módszerekkel a nádpálcától az ennél keserűbb emlékekig. Hiába tartottak vadnak és kezelhetetlennek, úgy éreztem akkor is, most igazán, tevőlegesen kiálltam a jó érdekében, hiszen a drog sok minden lehet, de jó nem. Az a fickó, mikorra össze is forr az állkapcsa, többet nem fog ide jönni a cuccával, az hét szentség. Akkoriban elég naiv voltam még. Hittem egyáltalán jóságban és gonoszságban. A legtöbb maskarással ellentétben én azóta el tudtam vonatkoztatni ettől.
Bőrkesztyűbe bújtatott ujjaim egy medált emeltek fel a sok féle műtárgy közül, hiszen ilyenkor, éjfél után, valahogy engedékenyebbek a múzeumi őrök is. Egy érem, rajta a Crux Sancti Patris Benedicti. Vagyis Szent Benedek Atyánk Keresztje. Tudja még vajon valaki néhány beporosodott teológuson, öreg papon kívül, mi is jelentett ez egykoron oly sok embernek? A békés halál szimbóluma, mit felmutattak a máglyára küldött boszorkánynak, eretneknek? Az anyagi formát öltött, megszentelt blaszfémia? Önmagába csavarodó, furcsa paradox szentség? Igaz bálvány? Az ördögűzők kárhozatos lángokban megszentelt szimbóluma. Furcsa, ám érdekes dolog az emberi elme. Leginkább az ismeretlentől fél. Ősi, még az állatvilágból örökölt reflexszel irtózik az ismeretlentől s mégis örökkön izzó szenvedéllyel kutatja azt. Én már csak tudom, elég az arcomra feszülő Látszólagos bőrre gondolnom. Sok-sok ember, bűnözők, újságírók, rendőrök a fél karjukat odaadnák, ha ismernék a bőr mögött rejtőző embert, mert az égő kíváncsiság örök, ám aki szemtől szemben találkozik velem, az legelőször mindig visszahőköl. Mert nem tudod mi van ott ténylegesen, nem tudod mi rejtőzik a bőrmaszk mögött. Mint Szent Benedek démonai. Muszáj volt lerajzolni őket. Csúfnak, félelmesnek, hatalmasnak, gonosznak, de akkor is, bármi jobb, mint a nem ismerés. A tudott rosszal együtt lehet élni, a kétségbe viszont bele lehet őrülni. Jól tudták ezt a Látszólagos bőr kifejlesztői is. Aristotle Rodor professzor, régi tanárom nem is véletlenül kérte a segítségemet, mikor rájött, hogy kollégája, dr Arby Twain arra készül, hogy a kutatási támogatás beszüntetése után eladja a találmányukat a harmadik világbéli országok képviselőinek, akik ezt katonai célokra alkalmaznák. Ezen nyomozás kapcsán viseltem először a maszkot, hiszen oknyomozó újságíróként túl ismert arc voltam ahhoz, hogy hatékony lehessek. A siker után pedig úgy éreztem, máskor is lehetne ebből a maszkból valódi eredményeket kihozni, Rodor professzor pedig ellátott a szükséges gázzal, később meg is tanított az elkészítésére. Végül is ez hívta létre a Kérdést. Az ember örök félelme az ismeretlentől, a teremtés koronájának titulált lény irracionális félelmei. Mára pedig magam sem tudom eldönteni, vajon Victor Sage viseli a Question maszkját, vagy időnként Question ölt álruhát, hogy mint Victor Sage mosolyogjon hitelesen és hazugul erre a rohadó világra. Olykor az is megfordul a fejemben, talán ez az a kérdés, amire jobb, ha nem keresem a válaszokat.
Tovasikló tekintetem újabb darabon állapodik meg. Ez már a japán kiállítás része, egy szamuráj díszsisakja. Óvatos tisztelettel veszem kézbe és forgatom lassan körbe az ujjaim között. Homloklemezébe vésett jel van akinek semmit, van akinek mindent jelent egyszerre. "Út". Ennyit jelent a japán írásjegy, se többet, se kevesebbet. Egyetlen mondatba, egyetlen szóba sűrítve a teljes bushido filozófia lényege, olyannyira, amennyire egyetlen emberben is meg tud az jelenni, ha Lady Shivára gondolok. A bushido a halál filozófiája. És a becsületé, a hagyományok tiszteletéé, mintha Konfucius tanait a halál nagy Fehér Sárkánya dolgozta volna át a maga képére. Éltető méreg. Az élet a halálba tart, az a végpontja, kiteljesedése, tetőpontja. Az, csak az a pillanat, ami továbbörökít minket, lényünket, személyiségünket az univerzum energiáiba és a maradók emlékeibe. Az élet csupán felkészülés a méltó és dicsőséges halálra. Óh, volt ezt alkalmam megtanulni, mikor Hub City egyik leghírhedettebb bandafőnöke után nyomozva szembe kerültem Lady Shivával és a fél tucat martalócával. Azzal nem akarnám áltatni magamat, hogy akármilyen esélyem lett volna a küzdelemben vele szemben. Összetört csontokkal, bevérzett tüdővel, lényegében vakon és egy golyóval a fejemben hajítottak bele a folyóba és érezhettem az utolsó lélegzetemre már nem levegő, hanem víz tölti ki sajgó tüdőmet és csak megkönnyebbülni tudtam, de azért nem adtam fel. Még félig-meddig eszméletemnél lévén próbáltam a felszínre vergődni reménytelenül, de kitartóan. Mindig is harcos típus voltam. Aztán valamikor fél úton a nő meggondolta magát, utánam ugrott és a partra rángatott. Ha már ott volt halálra verte a saját bérenceit, majd mellém heveredve nagyjából ellátott és egyben kioktatott, hogy a magam fajta vagy megtanul harcolni, vagy eltapossák. Ő ma nem tette, de ha nem okulok ebből, a következő találkozásunkkor nem lesz ilyen szerencsém. Majd megadta Richard Dragon lakhelyét és ott hagyott. Egy évig tanultam a könyörtelenségéről híres harcművész oktatónál és azt hittem akkoriban, ennél brutálisabb képzés nem is létezik. Mikor aztán visszatértem Hub Citybe felkeresett újra Shiva. Úgy megvert mint a lovat, de most már én is be tudtam vinni két erősebb rúgást a combjára, meg egy öklöst a gyomrára, aztán kiterültem. Emlékeztem a szavaira, hogy ha legközelebb találkozunk és még mindig nem tanultam meg megvédeni magam, akkor eltapos, hát viszonylagos nyugalommal vártam a halált. Ő azonban megállt felettem, lenézett rám, fogta a dzsekijét, feldobta a vállára megfordult és csak hátravetette felém: "Kövess tanítvány". Volt időm átgondolni a tényt, hogy nem is olyan régen még brutálisnak gondoltam Richard Dragon anyai gondoskodását is. Igaz azóta se az alvilágban, se semmilyen titkosszolgálatban nem akadt kínzómester aki meg tudott volna törni. Mondjuk úgy aklimatizálódtam a fájdalomhoz.
Visszaraktam a sisakot az árnyak közé, hol talán egykori viselőjének árnya is honol, hogy most már egy nevető Buddha vonja magára a figyelmemet. A nagy keleti tanító legismertebb ábrázolása, a mosolygós, pocakos szerzetes lótuszülésben. Apró, aranyba foglalt, kegyes hazugság, pont mint Myra. Igen, elképzelhető, hogy én vagyok az egyetlen ember ezen a világon, akinek egy pocakos, idősödő férfi szobráról egy világszép nő, egykori szerelme jut eszébe. Nem mintha különösebben valaha is érdekelt volna a fizikai esztétikum az emberekben, engem a lelkük nyűgöz le. Tökéletlen, ártó gonoszságukból kiforró igazgyöngyökben remegő apró szivárványai a jóságnak. Az eredeti Buddha a klasszikus ábrázolások szerint egy fekete hajú, sovány, kifejezéstelen arcú férfi lehetett. A mosolygó Buddha alakja egy későbbi szerzetes alakjából ered, akit bölcsessége miatt valódi Buddhaként tiszteltek, így forrt egybe alakjuk. Éppen mint Myra. Látszólag mindig boldognak tűnt, erősnek, karizmatikusnak, akár mint feleség, később mint politikus, a nép embere, a törődő, vigyázó, elhivatott. De a valódi Myra sokkal csendesebb, érzékenyebb, félénkebb lény volt valahol ott a mélyben, a Lótusz Buddha a Mosolygó Buddha gyomrában. Emlékszem a férjére, a kiégett, korrupt alkoholistára, Wesley Ferminre, Hub City polgármesterére, akinek a viselt dolgai után már régóta nyomoztam, amikor szembe találtam magam diákkori szerelmemmel, Myrával, a feleségével. Sok mindenben a segítségemre volt és azt hiszem én is neki. Újra megtalálta a nőt magában, aki diákkorában volt, az elveszett illúzióit, az erejét. Ki tudta hívni a választásokon a volt férjét, sőt meg is nyerte azt. Arra senki sem számított, hogy Wesley nem csak alkoholista, de az elméje is megbomlott. A beiktatási beszéde alatt lőtte hasba Myrát kommunista ügynöknek titulálva, majd a rendőrökkel vívott tűzharcban veszett oda. Ott voltam Myra ágyánál a kóma egy évének szinte minden napja alatt, kiálltam mellette úgy mint Question és úgy is mint a riporter, Victor Sage, míg végül magához tért és felépült. Hatalmas energiával vetette bele magát a munkába, amiről én akkor már tudtam, sosem sikerülhet. Hub City menthetetlen. A téglái, a panelei, a szívei közé véglegesen beleette magát a rothadás melyet a korrupció, a drog, a szadizmus és a lélektelenség jelent. Ezek ellen mit sem tehet egy polgármester? Ugyan... Valahol fellélegeztem, mikor megkért, hogy kísérjem el a lányát Brazíliába és vigyázzak rá. Nem akartam jelen lenni, mikor Myra is rádöbben munkája céltalanságára, végképp nem én akartam elmondani neki. Amit addig láttam Lady Shiva oldalán küzdve az utcai bandafőnökök ellen, azok a szálak, amelyek oly magasba vezettek a korrupció örökzöld fenyőjének fekete kérgén bennem nem hagytak több illúziót.
Brazíliában eleinte azt hittem még tehetek valamit egy élhetőbb világért. Egész Dél Amerika a drogkartellek kezében szenvedett akkoriban, hát a Question számára nem lehetett kérdés, mi is a dolga az új környezetben. Hét drogbárót juttattam el a rács mögé és mind a hét ki is szabadult három héten belül. Akkoriban különösen sokat volt időm gondolkodni etika, moralitás, igazság- vagy jogszolgáltatás kérdéséről. Mások talán túl durvának titulálnák a módszereimet, de a hatékonyságukhoz nem fért kétség, mikor kirobbantottam a bandaháborúkat, mind a két felett gazdagon ellátva infomációkkal a másik vezető embereiről. Az ezt követő három hét kilenc halott kokainbárót eredményezett és a két legnagyobb Kartell szabályszerűen megtizedelte egymást. Ezek az alakok pedig soha többé nem irányították a szervezetüket, nem volt ügyvéd, aki tisztára mossa őket, ráadásul a leszámolások kikényszerítették a hatóságok komolyabb fellépését is. Hát igen. Nem vagyok gáncs nélküli lovag, nem hordom kívül az alsógatyámat, de ha én elkapok valakit, azt ki is vonom hosszú időre a forgalomból. Mindig meggyőződöm róla, hogy igazam legyen, de utána... nos, ha megy törvényesen, az remek. Ha nem... akkor is mindig van egy járható út, még ha az olykor keményebb is.
Amikor elrabolták Myra lányát, Jackiet, hogy így kényszerítsenek egy rivális banda alvezérének meggyilkolására, ha őszinte akarok lenni, nem sokat haboztam. Számomra a mérleg serpenyőjének két oldalát nem két élet jelenti, amik közül ép ésszel természetesen nem lehet választani, én nem tudok ennyire elvonatkoztatni a világ realitásától, hiszen az fekete folyamként fortyog és dübörög át ereimen mindig és minden pillanatban. Nem. Számomra a mérleg egyik serpenyőjét egy alig több mint tinédzser lány jelentette, aki tehetséges, okos, szép és előtte az élet, amiben bármit megvalósíthat, a másikat pedig egy ötvenes, kövér kis pacák, aki egy életet töltött már el azzal, hogy tisztára mossa azt a pénzt, amit a csicskásai iskolás gyerekektől szereztek be a színes bélyegeikért cserébe és aki hetente térdel a templomban a Szűzanya szobránál, miközben aligha jutnak eszébe a kölykök az intenzíven, akik az ő cuccától rohadó májjal agonizálnak rossz fájdalomcsillapítókkal telepumpálva, mert az összegből, ami a jobbakra kéne az egészségügyi miniszter éppen ezt a tetűládát meg a főnökét vendégelte meg a hétvégén a luxusvillájában. Nem, nem vagyok szent. A legtöbb ami telt tőlem, mikor a vaskos nyakába dobtam a nyakkendőmet és elkezdtem szorosra húzni, hogy a fülébe suttogtam a jó halált kérő latin imát, majd a térdemet a lapockái közé feszítettem, így eltörve gyorsan a nyakát, nem hagyva fuldokolni percekig. Ennyiben ki is merült bennem a humanizmus a férfi kapcsán. Nem. Nem vagyok szent. Csak ember. Ember voltam, mikor öltem Jackieért. Ember voltam, mikor megsirattam a halálát és ember voltam, mikor odaálltam az anyja elé megmondani a gyászhírt.
Lassan magam mögött hagytam a kiállítási tárgyakat, ahogy az eset után Hub Cityt is. Nem volt többé maradásom falai között, ahogy azt hiszem Myrának is jobb, ha nem lát, túlságosan is a veszteségére emlékeztetném. Mostanság Gotham szavait hallgatom, itt igyekszem újra és újra felépíteni magamat. De vajon kit? Victor Saget? Vagy Questiont? Miért pont itt? Hiszen Gothamnek meg van a maga hőse, nem is egy akad belőle. Igazság szerint nem bízom a maskarás alakokban. Batman, Green Arrow, Nightwing, Black Canary vagy Atom? Ugyan már! Csak nekem jut eszembe az egyik legrégibb kérdés? Quis custodiet ipsos custodes? Mert szép, szép dolog, amit ők csinálnak de akkor is... Ki őrzi az őrzőket? Mi van, ha egyszer ők fordulnak az ellen, amiért eddig munkálkodtak? Szerintem nagyon is jogos kérdések ezek. Valaki átgondolta már, hogy mondjuk Mr Bruce Wayne miért is költ elképesztő összegeket a bűnözés elleni harcra, többek között a magamfajta önkéntes igazságosztók támogatására? Csak szuperhős fétise van a fickónak, vagy egy nap majd elkezdi benyújtani a számlákat? Na éppen az ilyenek miatt nem fogadok el dohányt senkitől és éppen emiatt kezdtem el megfigyelni Mr Waynet és másokat is. Éppen elégszer kiderült már az életben, a bizalomnak és a jóhiszeműségnek mindig ára van. Nagy ára. Én nem szívesen esem ilyen hibába.
Lassú, szeretetteljes mozdulattal simítottam végig a XVI. századi Oszmán Birodalomból származó sakk-készleten, majd két széket hoztam a két oldalára. Régi orosz munkák, Nagy Péter idejéből. Felnyitottam az asztalka fiókjait és lassú, kimódolt mozdulatokkal kezdtem felállogatni a bábukat. Évente egyszer találkozom régi mesteremmel, hol sakkozni, hol a tatamin gyakorolni. Idén a Szépművészeti Múzeum rusztikus díszletében egy késő éjszakai party kellően érdekes és kellemes szórakozásnak ígérkezett és ami fő, kevésbé fájdalmasnak. A biztonsági kamerákról idejében gondoskodtam, reggelre a megbontott sakk asztalon kívül más sem utal majd a jelenlétünkre itt éjszaka. Kellően nyugalmas hely a lehetőségekhez képest. Természetesen Azok bárhol figyelhetnek minket, nem fogjuk egymást valódi nevünkön nevezni, nem vesszük le az álcát, de legalább amennyit lehet, megtettünk a biztonságért. Elvégre akár mi magunk is lehetünk tudtunkon kívül Azok ügynökei.
Miután a helyére került az utolsó bábú is rajnai vörös bort bontottam és töltöttem mindkettőnk számára egy-egy pohárba, amikor Sandra megérkezett. Hallottam, amit nem lehetett hallani. Talpai a macskákat is megszégyenítően nesztelenek, emberi fül nem érzékelheti lépteit, ha nem úgy akarja ő maga. Nem erről van szó. Már az érkezése előtt néhány másodperccel halk, mégis erős hang hördült a fülembe, nemes, ezerszer és még egyszer hajtogatott acél csapott színhúsba, csókolt lágyan selyempapírt, majd dalolt sirámot hüvelyével. Egy büszke harcos utolsó kiáltása vált egyben harmonikus kakofóniává a sebből feltörő vér bugyogásával. A Város szólt. Gotham, a Bűn Városa. Nála jobban kevesen ismerik a harcosokat vagy a gyilkosokat, kevesen láttak több nemes küzdelmet vagy dicstelen halált. Nem fordultam meg, csak levettem a kalapomat és megszólaltam.
- Lady Shiva, megtisztelsz a jelenléteddel - köszöntöttem.
Ujjaim lassan felcsippentették a két boros poharat a nyakuknál fogva és lassan megfordultam egykori mesterem felé, mindkettőt neki kínálva, hogy válasszon egyet. Hiába nem csak én küszködöm tudtommal bizalmi problémákkal.
- Talán remélhetem, hogy van kedved játszani - biccentettem az asztal felé barátságosan, már amennyire ez egy arctalan embertől telik. De ő már ismer eléggé, hogy tudja.