Azzal, hogy megnyertem a polgármesterválasztást még nem szűntem meg érdekeltnek lenni a saját cégem ügyeiben. A probléma ott kezdődött, hogy a politikai tevékenységem egész ember kívánt, így kénytelen voltam parkolópályára állni, mint vezérigazgató és kinevezni maga helyett egy ügyvezetőt, aki a távollétemben egyengeti a cég ügyeit.
Nem volt kis munka átvinni a saját akaratomat az igazgatótanácson. Sok-sok decibelbe és még több időben elfojtott hirtelen felindulásba tellett (Kit akarok átverni, Mia mindig lebeszélt arról, hogy Zöld Íjászként meglátogassam őket.), de végül sikerült meggyőzni ezeket a vaskalapos vénembereket, hogy jó embert néztem ki a feladatra.
Természetesen nem úsztam meg kompromisszum nélkül a dolgot, mert az élet jó szokásához híven nem adta könnyen a győzelmet. A havi, negyed-, fél- és egész éves gazdasági üléseken kötelező megjelennem, mint cégtulajdonosnak.
Mondanám, hogy ez túl nagy ár ahhoz, hogy végigvigyem az akaratomat, de ezek a vén szivarok nem szúrtak ki velem túlságosan. Néhány hetente plusz két óra alvás nem fog rosszul jönni főleg úgy, hogy továbbra is aktívan játszom a város örökzöld Robin Hoodját.
Természetes, hogy a miután megpróbáltam Dinahval rendbe tenni a dolgokat Gothamben egy ilyen eseményre kell visszajönnöm Star Citybe. Körülbelül annyi kedvem volt ehhez az üléshez, mint Brucenak engedni, hogy levegye a méreteimet a Robin kosztümömhöz, de elvállaltam, így a péntek estémet csoportos alvásterápiával fogom tölteni ahelyett, hogy megagyalnék néhány behajtót, vagy tökön lőnék néhány stricit a boxkesztyű nyilaimmal.
Ilyenkor azért irigylem az én Madárkámat. Neki nem kell hülye indokokat kitalálnia, hogy lelépjen egy kellemetlen helyről. Elég csupán annyit mondania, hogy hősmeló és már mehet Isten hírével is beverni néhány hepciáskodó fickó orrát.
Megpróbálom kidörgölni a csipát és vele együtt az álmot is a szememből, amint a biztonsági azonosítás után megindulok a lifttel a legfelső emelet felé, de a felvonó lassúsága olyan mérhetetlenül lassú, már azon gondolkodom, hogy felragasztom a szemhéjaimat a homlokomra, nehogy állva elaludjak.
Le merem fogadni, hogy Barry meg tudná magyarázni, miféle kvantumtérbe kerültem, amikor az elviekben öt perces liftút gyakorlatilag egy másfél órás unalmas kínszenvedés volt, amit tetézett az  a repetitív nyugizene, amit két perc után simán rávenné Brucet arra, hogy elroppantsa Joker nyakát.
Enyhén frusztráltan léptem ki ebből a túlméretezett fémkoporsóból és az sem javított a túlságosan a hangulatomon, hogy a jelek szerint késésben voltam.
Ráfognám a liftre, de eszembe jut, hogy az élet minden területén illene egy kis érettséget felmutatnom, ha azt szeretném, hogy pozitív irányba mozduljon elő az általános megítélésem (Dinahnál).
Két hosszút koppantok az ajtón, majd belépek a tárgyalóba, amit meleg fényben füröszt a Star City-i napnyugta.
Legalább egy tucat behízott disznószem pár mered rám és önkéntelenül az a gondolat fut át az agyamon, hogy bármennyire is jó hasznot hoznak ezek az emberek a cégnek, az alapvetően kapitalista gondolkodásuk nagyon nagy akadályt jelent abban, hogy a tényleges hitvallásommal egyező szellemben működjön ez a cég.
- Elnézést uraim! - veszem a legüzletemberibb arckifejezésemet - Technikai probléma miatt késett a gépem.
Persze ez csak részben volt igaz, de milliárdos iparmágnásként megtehetem, hogy akkor szálljon fel a magángépem, amikor én akarom és erről nekik nem kell tudniuk.
A kötelező udvariasság máza mögött látom, hogy elég gyengének tartják a kifogásom.
Helyet foglalok és magam elé veszem a számomra kikészített dossziét, amiben a megbeszélés főbb pontjaihoz kapcsolódó anyagok vannak összeállítva.
Hosszú estének ígérkezik ez és én csak drukkolni tudok, hogy nem fognak akadékoskodni semmin. Nagyon rám férne egy kis alvás. Vagy egy kis egyoldalú bdsm-parti, amiben én vagyok a bőrbe öltözött dom és egy kisstílű gengszter a a sub.
Vagy bármi, ami nem ez a megbeszélés...

'Mondjad Vili' & Mr Zsasz @

Az elegáns gépkocsi lefékezett a Queen Consolidated épülete előtt, az újdonsült polgármester saját cégénél. Mr Queen felettébb ifjú és tapasztalatlan ezen felelősségteljes posztra, no de az átlagos zombik már csak ilyenek, a szavazatok megvehetőek, a rendszer, a mindig ránk telepedő, mindent kihasználó, minden agyat kimosó társadalom brutális rendszere pedig kiszámítható és irányítható is, ezért sem érdekeltek túl sokan a megdöntésében. És ma ráadásul nekem is bele kell állnom a fősodorba és eljátszani a tisztességes, normális, társadalmi kötelékekkel bíró és azok szabályai szerint játszó félelmebajos terroristát. Mindezt miért? Mert a rendszerre csapást csak a saját eszközeivel és módszereivel lehet mérni, ehhez pedig főleg pénz kell. Baromi sok pénz, ami azt illeti. Queen vállalatának bizonyos titkaiért pedig beteg sok lóvét fizet signore Maroni. Még számítógépzsonglőrt is kaptam magam mellé az akció idejére kölcsönbe. Még nem tudom, egy darabban vissza tudom-e szolgáltatni neki? Kiderül. Nem is az a lényeges, hanem a kibaszott adatok.
Kiszállva a limuzinból megigazítottam az öltönyömet magamon, jó szokásom szerint teljesen feketébe öltöztem és a meleg ellenére is zakót is húztam, hogy elfedjem a Jeleket a testemen, az egyszerű, agymosott zombik még megrémülnének tőle. Tucatnyi emberemet is öltönybe illetve kiskosztümbe bújtattam, elvégre most éppen orosz szakértők az irataik szerint, akik nekem, a főnöküknek adnak tanácsot, hogy érdemes-e az orosz államnak megvásárolni a Queen Consolidated termékeit. Legalábbis az irataink szerint. Még egyszer memorizáltam egy rövid időre vadonatúj nevemet. Szemjon Sztyepanovics Antochkin. A név eredeti tulajdonosa egy pár egyenként negyven kilós cipellővel a lábán békésen alszik a kikötő mélyén, de ez aligha zavar bárkit is. Rajta és a családján kívül. A belső combomra véstem a gyönyör aktusában az emlékjelét. Kemény fickó volt, mint minden egykori hírszerző.
A portán azonnal átengedtek minket, bár a biztonsági ellenőrzés alapos volt, de diszkrét, amúgy sem találhattak semmit, egyetlen pisztoly volt az egyik emberemnél, aki hivatalosan testőrként szerepelt a vendéglistán, tőle akkurátusan el is vették. Legyenek vele boldogok, a mieink már odabent várnak minket elrejtve. Csak az én belső zsebemben maradt egy kis kerámia pisztoly, ami ellen esélye sem volt a fémérzékelőnek. Hamarosan egy szolgálatkész, titkár féle figura vezetett fel minket az igazgató tanács ülésére, ahol láthatóan vártak már minket.
Belépve a terembe néhány közepesen elhízott koleszterincsökkentő reklámarcot, meg a polgármester jól ismert pofázmányát láthattuk. Pár fokkal jobban nézett ki a sleppjénél. Az enyémnél főleg. Nálam valamivel magasabb és jóval vállasabb fickó volt, gazdag úri ficsúr, veretes playboy és egy városnyi zombit uralt. Undorító figura, de az érzelmeimet nem engedhettem kiülni az arcomra, semleges, udvarias arckifejezés ült az arcomon, ahogy egy tésztaképű fazon kezet nyújtott nekem, amit megráztam és bemutatott a társaságnak.
- Mr Queen, kedves kollégák, az orosz delegáció megérkezett. Az úr pedig Sztyepan Szemjonovics Antochkin úr, az orosz elnök megbízottja - mutatott rám, mire udvariasan semleges mosollyal kijavítottam.
- Szemjon Sztyepanovics - mormoltam, majd meghajtottam magam az üzleti tanács felé. - Örvendek a találkozásnak. Vlagyimir kérésére érkeztem meghallgatni a Queen Consolidated ajánlatát. Jó magam egykori hírszerzőként a dolog bizalmas voltára figyelek elsősorban, a velem lévő szakértőink fogják tudni értelmezni a tudományos adatokat - biccentettem az embereim felé, majd kezet nyújtottam Oliver Queennek. - Megtisztelő a találkozás polgármester úr.
Az engem bemutató fickó kényszeredetten felnevetett, majd a homlokát törölgetve igyekezett oldani a túlságosan hivatalos és merev köszöntésem okozta nehéz légkört. Nem nagyon kívántam hagyni, minél előbb bekapcsolják a bemutató okán a számítógépes adatbankot, annál jobb.
- Tavaris Antochkin nyilván tréfál - kuncogott kényszeredetten, - Ön még túl fiatal ahhoz, hogy a KGB-ben szolgálhatott volna.
Mereven a férfira néztem és megráztam a fejemet.
- A tavaris jelentése: elvtárs, Mr Hart, Oroszország pedig harminc éve nem kommunista állam - közöltem hidegen. - Jómagam nem szolgáltam a KGB-nél, az orosz titkosszolgálat, az FSB őrnagyaként szereltem le két évvel ezelőtt Vlagyimir külön kérésére. Nekem annyi a feladatom, hogy meghallgassam az Önök ajánlatát és az asztalára tegyem a szakértőink véleményével együtt a sajátomat is. Ha az Önök által kifejlesztett szabályzó rudak valóban annyival biztonságosabb és gazdaságosabb működtetést tesznek elérhetővé hazám atomerőműveiben, akkor kíváncsian várjuk a prezentációt. Előre bocsátom, ez a tárgyalás bizalmas jellegűként van kezelve az orosz fél részéről, sajnos a kormányzatin körök nacionalista szárnya a mai napig sem tudja jól fogadni, ha külföldi technikát vásárolunk meg, így politikai érdekünk a szerződés bizalmasan kezelése, annak ellenére is, hogy nem fegyvervásárlásról van szó. Nem szeretném a szükségesnél egy másodperccel sem tovább rabolni az értékes idejüket, a polgármester úr nyilván amúgy is bokros teendőit szakította félbe a kedvünkért, így javaslom, mihamarabb lássunk neki.
Azt hiszem ez egész jól ment, a katonás, merev és különben is orosz pasassal, akinek köze volt bármi olyasmihez, mint a KGB, na azzal inkább ne kezdj huzakodni. Yenki mentalitás. Mr Hart, gazdasági igazgató a hivatalos névjegykártyája szerint, vágásérett csüngőhasú a vizuális látvány alapján, mindenesetre egy fél falat betöltő monitorra behívta a cégük büszkeségét, a minden eddigi atomerőmű szabályzórúdnál biztonságosabb és nagyobb élettartamú saját gyártmányú prototípusuk szerkezeti rajzát. Látszólagos kíváncsisággal fordultunk a prezentáció felé, miközben az egyik emberem sűrű bocsánatkérések közepette elhagyta a termet a mellékhelyiségbe tartva. Egy szolgálatkész biztonsági őr elkalauzolta. Az én kék szemeim is felületes érdeklődéssel figyelték a monitort, miközben Mr Queen felé fordultam.
- Elnézést rágyújthatok?
Kell még vagy 5 perc, míg Tom visszatér a sloziról az elrejtett fegyverekkel. Minden biztonsági rendszer gyenge pontja az ember. Mondjuk a takarító, aki szerencsejáték függő, adósságai vannak a maffia felé és ajánlatot kap apró csomagocskák becsempészése esetén nem fogják eltörni a lábait. A gyerekei gerincén. Akik ráadásul a vendégszeretetünket élvezik. Az acél szemetes konténerekben pedig akármit át lehet tolni a fémérzékelő alatt, főleg egy tíz éve itt dolgozó takarítónak, akit már mindenki ismer. Így megy ez... Addig az öt percig pont el tudnék szívni egy cigarettát.

Ha valaki azt hiszi, hogy cégtulajdonosnak lenni csupán annyiból áll, hogy Dagobert bácsi módjára fejest ugrik minden nap egy kád nem túl folyadék jellegű aprópénzbe (és túléli a valós világ fizikai szabályaiból eredő nem éppen kellemes és minden bizonnyal nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket), akkor hatalmasat téved.
Nem akarok senkit se kiábrándítani, de a pénzben való lubickolás talán az utolsó dolog, amit egy tulajdonos, vagy vezérigazgató csinálhat. A napok nagy része minimálisan izgalmas tárgyalásokkal, vagy rohadt unalmas értekezletekkel szokott elmenni, így nem meglepő, hogy hiába döntenek fontos dolgokról, a nagykutyák egy része valamilyen módon megpróbál némi izgalmat csempészni az életébe. Van, aki egyre nagyobb tétekben fogad az ellen, hogy a koleszterin szintje nem fogja megölni, másik egy ipari porszívó hatékonyságával tüntetnek el gyanús fehér csíkokat és nagyon kis létszámban vannak, akik esténként kijárnak az utcára, hogy a városon élősködő dealereken és striciken vezessék le a fáradt gőzt. Bruce alapította meg a klubbot, én lettem az alelnök és....
Túl sokan nem követték a példánkat.
Mindenesetre most nem kaphatom fel a csuklyámat és lőhetek ki néhány eletro-sokkoló nyilat, hogy a bűnözőket pluszban megalázzam azzal, hogy kézre kerítés mellé még alaposan össze is vizelik magukat. Így csak próbálok nem túl hangosan horkolni, miközben lelki szemeim előtt egy bizonyos fekete bőrbody igencsak kerekded és vérkeringésserkentő tartalma jelenik meg előttem.
- Oliver.... - hallom Dinah még nem fülsértő szopránját szerelmesen búgni, amibe keveredik egy furcsán oda nem illő mély basszus is - Oliver ideje felkelni!
- Csak még öt perc és te is feküdj vissza mellém egy kicsit. - mormogom félig bódultan és megpróbálom magamra húzni a paplant, de nem nagyon sikerült
- Az ég szerelmére Oliver, ébredjen már fel! - hallom az én kis Madárkám hangjában megbújó basszust önálló életre kellni - Az orosz üzleti partnereink már a liftben vannak. Még csak az kellene, hogy meglássák magát, amint a széken kiterülve hortyog.
Szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy mennyire lelombozó lehet az, amikor a szívszerelmeddel való álmodból egy körülbelül másfél mázsás középkorú fickó ébreszt fel, aki azért lett üzletember, mert szumóbirkózónak és pankrátornak túl gyenge, dekásnak pedig túlságosan profitorientált. Mármint biztos van néhány olyan nő és férfi, akik ilyenekre gerjednek, de az én szememnek sokkal esztétikusabb látvány Dinah ragyogó Colgate mosolya és merészen dominaszerű dekoltázsa.
- Oroszok? Szó sem volt semmilyen... - törölgetem a csipát a szememből tanácstalanul, majd újra átfutom a megbeszélés tervezett menetét, ami nekifutásból páros lábbal cáfolja az állításomat - ...oroszokról.
A papír tanulsága szerint pedig bizony jönnek és ráadásul az állami szektorból.
A következő mi lesz? Kim Dzsomgunnak fogunk eladni ökobarát bevásárlószatyrokat?
Azt hiszem lesz majd egy-két szavam az ügyvezetőmhöz, hogy a cégem termékeit illiberális látszatelnököknek próbálja meg eladni. Ezzel nem csak a vállalatot hozza rossz hírbe, hanem ellent megy az én személyes meggyőződésemnek is.
De ha már jönnek, akkor érdemes civilizált emberként viselkedni.
Ezen elhatározásom majdnem megingott, amikor megláttam a kontingens vezetőjét, aki úgy nézett ki, mintha Gollam, egy innsmounthi halember és egy partra vetett hall csaptak volna egy görbe és testnedvcserében gazdag éjszakát.
A szép álmomat oly rútan megszakító Mr. Hart bemutat engem ennek a kissé nyugtalanító külsejű fickónak, akivel udvariasan kezet rázok vele.
- Oliver Queen. - teszek eleget az udvariasságnak és konstatálom, hogy a fickó kézfogása alátámasztja a hírszerzős múltját - Részemről az öröm.
Ha egy kicsit jobban hasonlítanék Brucera, akkor azt hinném, hogy szándékosan próbálta újrarendezni a kéztő csontjaimat olyan határozottan markolt rá a kacsómra.
Az mondjuk kicsit fura, hogy olyan kedélyesen emlegeti az ország vezetőjét a keresztnevén, mintha Steven Seagal sztorizgatna egy kicsit a közös aikido edzésekről.
Hart humorkezdeményétől kedvem lenne leborotválni a fejemet, vörös egyenruhát ölteni és beülni a USS Enterprise hídjára, hogy a kezembe temethessem a fejemet.
Ez a két lábon járó karéj szalonna lehet, hogy kiváló üzletember, de úgy tűnik megragadt a Glasztnoszty és a Peresztrojka idejében, ami az élet többi területét illeti.
Egy bocsánatkérő pillantást vetek Sztyepanovicsra, de úgy tűnik, hogy a maga sarkos stílusával nem rest helyesbíteni a téves adatokat.
- Az hiszem az elnök úr nem véletlenül választotta magát erre a feladatra. - próbálom oldani a hangulatot, ami egy vonatkatasztrófa eleganciájával és egy hiányzó ejtőernyő gyorsaságával vált át semlegesből kellemetlenül hidegháborúsra - A diszkréciónk miatt nem szükséges aggódnia, az egyik tudósunk nem rég talált fel egy nagyon rugalmas polimert és a termék nyilvánosságra hozatala óta csak róla szól a hozzánk köthető sajtó, a szerződésbe pedig a jelenlévőkön kívül csak pár személy nézhet bele, akiket köt az üzleti titoktartás.
Azért megjegyeznem, hogy ezt a szuperrugalmas és strapabíró polimert én már évek óta tesztelgetem, mivel a ruhám nagy részét ebből készítettem. A feltaláló most fejlesztette ki a strapabíróbb változatot, így én is upgradeltem, a régi verziót pedig most mutatjuk be újdonságként.
Csak, hogy senki ne mondja, teljesen hülye vagyok az üzlethez.
Mondanám, hogy értem azt, amiről a prezentáció szól, de a polgármesteri teendőim miatt nem nagyon volt időm lépést tartani a cégben elindított projektekkel, így nagy valószínűséggel az orosz üzleti csapat sokkal többet ért a dolgokból mint én. Mindenesetre próbálok nem túl hülye fejet várni és értelmesen bólogatni a megfelelő helyeken.
Sztyepanovics kérdése kicsit meglep, de átfut az agyamon, hogy náluk talán nincs annyira magas szinten a szociális empátia, hogy vegyék valamibe a passzív dohányzás káros hatásait.
- Nekem semmi kifogásom ellene, de a füstjelzőket nehezebb lesz meggyőznie. - próbálom diplomatikusan kezelni a dolgot
Ekkor érzem, hogy a korai vacsorára elfogyasztott saját főzésű chillis bab keményen elkezd dolgozni és nekem se ártana tennem egy kétbetűs kitérőt.
- Elnézésüket kérem, de engem is elszólít a szükség. - görnyedek meg kicsit, miközben a gyomorszájamra teszem a kezemet -
Látom Hart szemén, hogy most az anyám hevesen csuklana, ha még élne, de erről igazán nem tehetek.
Kimérten távozok a helységből, majd kevésbé angolos léptekkel a mosdó felé veszem az irányt.
A legközelebbi mosdó ajtaja nagy lendülettel csapódik ki, én pedig egy igencsak bizarr kép közepébe kerülök.
A biztonsági őr a padlón hever, mellette pedig az orosz csoport egyik tagja rámolja ki a kukát, amiben a változatosság kedvéért nem vizes papírtörlők vannak, hanem változatos kaliberű lőfegyverek. Ahogy meglát célra tartja a fegyvert, én pedig ösztönszerűen vetődök hátra.
Ugyan az épületben van egy titkos szoba, amiben van elrejtve íjász gúnya és egy 120 fontos üvegszálas csigás íj, de perpillanat egyik sincs nálam, így nem keménykedni fogok, hanem mentem az irhám.
Ahogy földet érek egyből kigördülök az ajtó elől és talpra ugrok. Hallom ahogy a falba csapódik két golyó, de nem nézek hátra.
Az első kanyarnál lefordulok, majd gyakran irányt váltva próbálom meg lerázni a minden bizonnyal nyomomba szegődő fickót...

'Mondjad Vili' & Mr Zsasz @

Hát az élet már csak ilyen. Semmire való rabszolga taposómalom, ami ott cseszik ki veled, ahol éppen tud. Rothadt füstérzékelők, hát mennyire vannak ezek élesre állítva?! Apró adalék, amit jó megjegyezni, ezek a fiúk semmit sem bíznak a véletlenre. Az mondjuk már nagyobb kicseszés volt az élet nevű bárcás ribanctól, hogy a polgármesterre is most jön a rá a szapora fosás, ő lett volna a legjobb, legértékesebb túsz, de azért némileg feltűnő lett volna, ha tiltakozom az ellen, hogy slozira menjen. "Nem polgármester úr, a bizalmas üzleti viszony és jó kapcsolat orosz anyácskában megköveteli a szájra puszi mellett azt is, hogy mielőtt megpecsételjük az üzletet, közösen szarunk be az irodába." Miért van az az érzésem, hogy még ez a ránézésre félig retardált kretén se venné be? Ha meg mégis, akkor valami azt súgja, elállna az üzlettől. Így hát biccentettem és magasabb érdeklődés nélkül, de ezen látszatot keltve bámultam tovább a prezentációs anyagot, még vagy két teljes percen át.
A két lövés dörrenése mindenkit meglepett, őszintén szólva minket is, nem így volt tervezve. Tehát különösebb színészi játék nélkül tudtuk adni a bankot, hogy mi bizony meg vagyunk rökönyödve. Én ex-FSB-s oroszhoz méltóan pattantam fel, az embereim is elég jól játszották az idegesen össze-vissza rohangáló öltönykéket, amíg be nem futott az emberem egy nagy adag lőfegyverrel a kezében, amit rutinosan dobált körbe nekünk. Elkaptam a felém hajított SIG Sauert és kibiztosítottam, miközben az érkezőre néztem.
- Mi a fene történt? - érdeklődtem. Charles fekete öves karatés, kizárt, hogy ne tudjon lerendezni hang nélkül mondjuk egy biztonságit.
- Gebasz főnök - morogta kedvetlenül. - A polgármester. Meglátott. Reflexből rálőttem, de elugrott időben az a csicska és elinalt. Nem követtem, gondoltam a stukkerek fontosabbak.
- Jól gondoltad - bólintottam. - Ügyes fiú vagy.
A pc-zsonglőr közben már tíz ujjal verte a klaviatúrát, mint a hétszentség, elvileg megérti a pénzét, szóval nem lehet gond. Nem is volt. Az elfehéredett cégvezetők habogni sem nagyon mertek abban a két percben, mire a fiú jelentette felém:
- Megvan főnök. A belső médiahálózat és a kimenő is, egyben. Mindenki mosolyogjon, adásban vagyunk az összes képernyőn az épületben és szerintem hamarosan az esti híradóban is - kuncogott, amire érzéketlenül bólintottam.
- Helyes. Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Victor Zsasz és ez egy túszejtéssel egybe kötött kis rablás csupán. Amíg mindenki szépen együttműködik velünk, addig igazán nem szükséges néhány áldozatnál több. Tudják azt is csak azért, hogy komolyan vegyék a kék kabátos fiúk odakint a dolgokat, ez ilyen sajnálatos szakmai ártalom - vontam vállat. - Na lássuk ki is lesz a hangsúlyt adó áldozatunk ma... Ecc... pecc... ki-me-hetsz... holnap... u-tán... be-jö-hetsz... cérnáéra... ci-ne-gére... ugorj cica... az egérre... Fuss! - miközben kiszámoltam emeltem egyik emberről a másikra a fegyver csövét, amely végül a titkárnőn, egy húszas évei közepén járó, festett vörös hajú, ahogy mondani szokás egész szemrevaló nőstény egyeden állapodott meg. A sminkje ugyan már elfolyt a sós könnyek alatt, de azért látszott mennyit is sápad el hirtelen és remegni kezdett az ajka. Sóhajtottam egyet. - Áhh... túl jó a dekoltázsod, hogy veled kezdjük... - félfordulatból, kapásból lőttem homlokon az asztal túlvégében ülő negyvenes jogi tanácsadót, aki hang nélkül, élettelenül borult fel a székkel.
Súlyos, nehéz csend borult a szobára, csupán nehéz légzés, szuszogás és visszafojtott sírás hallatszott. Jómagam a számítógép-zsonglőrhöz fordultam.
- Nos, Mr Bubka? Hogy állunk?
- Ez nem egyszerű rendszer Mr Zsasz - csóválta a fejét. - Nem olyan lego kastély, mint a Pentagon, ez komoly védelem. Órákba telhet. Vagy a belépési kódokba persze.
Ekkor húzódtak először mosolyra az ajkaim, most jön a szeretem rész, a jutalomjáték. Kedélyesen Mr Hart felé fordultam és meglengettem a kezemben a pisztolyt.
- Nos... feltételezem az Ön hozzáférése viszonylag magas szintű - mormoltam elmélázó hangsúllyal. - Mindenkinek van egy bizonyos ára, elvégre a fegyverek is bekerültek ide ugyebár. Nyilván van a kódoknak is...
Hart nagyot nyelt, majd megrázta a fejét.
- Ismerem a hírnevét Zsasz. Maga senkit sem fog kiengedni innen. Maga pszichopata. Három hónapja szökött meg az Arkhamből, tele volt vele a tv. Így is, úgy is meghalunk, de nem fogok hozzáférést adni egy magafajta alaknak fegyverkutatási projectekhez, azt elfelejtheti! Csak azt remélem, hogy ha vége ennek az egésznek megtalálják azt a mocskot, aki eladta a céget magának - rázta a fejét, noha tisztán látszott, ez a bátorság csak talmi, egy amolyan vergődő utolsó próbálkozás. Kiszélesedő vigyorral léptem felé, markomba fogtam az állcsúcsát és közvetlen közelről lágyan, türelmesen, mint aggódó szülő a félhülye gyerekének kezdtem mesélni.
- Maga üzletember Mr Hart. Mi volna, ha üzletet kötnénk? Elvégre talán van valamim, ami érdekli... Hiszen van magának egy egyetemista lánya. Biancának hívják és az évfolyama egyik legjobbja a közgazdasági egyetemen. Szép, magas lány, hosszú, hullámos vörös hajjal, még a szemüveg sem rontja le igazán az összképet. A körmeit tegnap lakkoztatta, apró virágmintákkal. Most, ez idő tájt éppen még otthon ül, abban a kényelmes, barna bőrfotelben és a cipőjét húzza, hiszen nem sokára indulnia kell, meg van beszélve a közös kávézás Alexandrával, a barátnőjével. A teknőst, hogy is hívják..? Áh igen, Michelangellot már megetette bizonyára. Nagyjából három perc múlva kilép az ajtón, meghúzza maga felé az ajtót, mert el van vetemedve a sarokvas és még nem volt idejük szerelőt hívni, aztán beül a kocsiba, a kék Mazdába, amit a születésnapjára kapott 18 évesen. És amint elfordítja a slusszkulcsot, ahogy ráadja a gyújtást, az a kocsi egy izzó tűzgolyóvá válik... - suttogtam már szinte az arcába, nyugtató hangszínen, kedélyesen. - Érdekes dolog a céghűség Mr Hart. Mennyit is ér meg? Amint megadja a belépési kódját, akkor felveheti a kurva kis telefonját és felhívhatja, hogy esetleg ne üljön be abba a kocsiba. Nagyjából három perce van. Persze ha gyorsabban talál magára cipőt, még az is lehet, hogy már csak egyetlen egy...
Kövér verejtékcseppek peregtek a testes férfi arcán és viszonylag hamar elhatározásra jutott. Nem telt bele három másodpercbe.
- Nagyon kérem... Mr Zsasz... Bianca még csak huszonegy éves... kérem... könyörgöm... én... Bravo-Hunter-19-98-07-24-19-77. Kérem!
Felvont szemöldökkel pillantottam volna felé, ha rendelkeznék szemöldökkel persze és megcsóváltam a fejemet.
- A lánya monogramja, a születési évszáma és a felesége születési éve? Kurvára ki nem találtam volna soha... Telefonálhat.
Ellöktem a kövér disznót, aki az inzultussal nem törődve hívta remegő kézzel a lányát és majdhogynem sírva hadarta, hogy bele ne üljön a kocsijába. Jegyzet magamnak, ha már idefelé biztonsági okokból nem lehetett kinyírni azt a tyúkot, még a végén valaki megtalálja és idő előtt értesíti apucit, nos a meló után sort kell rá keríteni. Okos, tehetséges kislány, igazán megérdemli, hogy felszabadítsam a létezés fájdalma alól. Bubkára néztem aki sóhajtva megcsóválta a fejét.
- Bent vagyok főnök, de ez... nem lesz rövid - morogta. - Ez a gép csak prezentációs célokat szolgál, a tárhely mennyisége és a processzora is elég korlátozott, nem arra találták ki, hogy ekkora adatcsomagokat lementsenek róla.
- Vagyis?
- Hosszú lesz. Valami két óra, ha hinni lehet a masinának - közölte rezignáltan.
- Sürgesd meg - meredtem rá.
- Az nem fog menni - rázta a fejét. - A szoftverrel azt csinálok, amit csak akar főnök, de ez hardver kérdése.
- Emberi nyelven - recsegtem.
- Nem tudok maratoni futót faragni egy tolószékesből. Vagy másik gép kéne, vagy várakozás.
A kezem egy pillanatra ökölbe szorult, majd hirtelen elkaptam a legközelebb ülő céges fickó haját és brutális erővel belevertem az arcát az asztallapba.
- A...
Majd még egyszer, hogy recsegett az orrcsontja.
- ...rothadt...
A harmadiknál azt hiszem össze is tört az a csont.
- ...kurva...
A negyedikre már repültek le a tálcáról az odakészített vizes poharak is.
- ...életbe!
Felkaptam a vizes kancsót és szilánkokra zúztam a pasas fején.
- Bassza meg!!!
Nagyot fújtam, majd a földre dobtam a kezemben maradt üveg fület és a vérbe borult fejjel a háttámlára hanyatló üzletember felé fordultam néhány nagyobbat szusszanva még, széttárva a karjaim mintegy bocsánatkérően.
- Semmi gond... Csak felment a pumpa, meg a gyomorsav, megesik - mormoltam. - Semmi baj sincs. Elnézést, hogy kissé elragadtattam magam, esküszöm nem szokás mifelénk, jó családból származom. El tudom képzelni, ez mennyire fáj uram, kérem bocsásson meg. Azonnal gondoskodom a dologról - enyhén meghajoltam udvariasan, bocsánatkérően, majd tökön lőttem a fickót. - Ugye? Szinte már nem is érezni a fejfájást? Na térjünk a lényegre...
Odasétáltam a korábban agyonlőtt ügyvéd holttestéhez és megtekintettem az asztalra kirakott névtábláját. Dr Thomas Adams, jogtanácsos. Határozottan felrángattam és a székébe ültettem, majd az állára markolva szájmozgást imitáltam a belső kamerák egyike felé.
- Mivel elvből nem tárgyal senki pszichopatának minősített túszejtőkkel, így most én fogok beszélni Mr Zsasz nevében - kezdtem elváltoztatott, affektáló hanglejtéssel, már-már parodisztikus túljátszással. - A nevem dr Tom Adams volt. Ez mondjuk mindegy. Igen nagyon tisztelt nagy jó nagy főnök polgármester úr őszentsége, fényesre nyalt valagú aranyifjú Queen pubika, valamiért az a határozott megérzésünk van, hogy maga is jelenleg a Hány marad a végén? szuper kis valóság shownkat nézi éppen, hogy az épületben-e vagy azon kívül, azt a faszom tudja, de nem is érdekel. Remélem van a pihe-puha csecse-becse kezecskéje ügyében egy mobiltelefon, mert a műsorvezető úr, Mr Zsasz azt találná javasolni, hogy kurva sürgetőleg hívja fel a zsarukat és érje, el hogy a seggükön maradjanak, különben elveszíti néhány biztos szavazóját itt a tárgyalóban, ha érti mire gondolok. Plusz hívja fel a kibaszott biztonsági főnököt és mondja meg, hogy küldje ki az összes emberét az épületből, utólag átnéztük a mai beosztást és mára mind szabira vannak kiírva. Két-három óra alatt rendezni is fogjuk a helyzetet, mindenki boldog lesz és a sajtó megint úgy körbelefetyeli nagy jó nagy főnök urat, hogy szokás szerint térdig nyálas lesz. Öt perc múlva szétküldöm az épületbe három emberemet, ha valami nem odaillőt látnak... tudomisén... biztonsági őrt, rendőrségi rohamosztagot... ízléstelen festményt magáról... akkor esetleg megejtjük az első kiszavazó showt.
Elengedtem a rögtönzött hasbeszélő babát, majd némileg lenyugodva körbe néztem a teremben. Figyelmemet egy közeli asztalon letakart tányérok vonták magukra.
- Az mi? - néztem a közben a telefonálást már befejezett Mr Hartra.
- Szendvicsek a tárgyalásra...
- Nem is rossz ötlet - merengtem el, majd félredobáltam a fedőket. Örömtelien szikráztak fel a szemeim. - Ez itt chili?
- Az a polgármester úrnak...
- Ki nem szarja le. Mára lemondta az ebédet - vontam vállat, majd élvezettel nagyot kanalaztam belőle. Hmm... Nem is rossz. Van ízlése a fiúnak. Na még egy kanál. Khmm... Öhh... Van az a bizonyos technológia... hogy is? Ja igen.... az utánégetés... Valami hasonló a... Bahh... Aaaaarghhh...
Kidülledt szemekkel kezdtem markolászni a torkomat az asztal szélébe kapaszkodva, levegő után kapkodva. Ó bassza meg...
- Jól van főnök?
- Hívjatok szakembert... - ziháltam. - Felfedeztem egy... nukleáris szivárgást... Jézus ereje... Ezt már ne tedd ki kamerára, te isten barma! Faszom... Phillip, Myrtill, Charlie... nézzetek körül, mindenki eltakarodott-e... Vizet... Vizet!

Egyes emberek számára abból áll a péntek este, hogy rendelnek egy családi pizzát, majd egy rekesz sör kíséretében álomba zabálják és TV-zik magukat nem törődve azzal, hogy mennyi káros transzzsírt tömnek magukba.
Mások a dolgos munkahét lezárását azzal ünneplik meg, hogy kinyalják magukat, mint maci a mézes bödön és úgy összeisznak mindent, hogy még a pultos is másnapos lesz, amikor másnap reggelt a McDonaldsban kikérik a felkavart és másnapos gyomor számára létfontosságú triplasajtos Mcmenü +-t.
Illetve vannak a mamutcégek vezetői, akiknek sosincs leállás és valami nagyon perverz örömmel veszik, ha a családjukkal töltött minőségi idő helyett az a péntek esti programjuk, hogy tulajdonosi értekezletet tartsanak.
Balszerencsémre a harmadik típussal sajnos frekventáltan kellett érintkeznem, lévén még mindig többségi tulajdonosa vagyok a Queen Consolidatednek és ez alól a tisztségem alól még az sem ment fel, hogy megválasztottak a város polgármesterének.
Hogy ne legyen túlságosan kibírható ez a csodás péntek este még egy orosz kontingest is fogadni kell, aminek a vezetője úgy beszél az ország dik.. akarom mondani elnökéről, mintha együtt tördelték volna az imperialista nyakakat a Glasznyoszty idején.
Végtelenül örvendeztem, hogy kicsit megszaladt a kezem, amikor azt a kriptoniterős chillikölteményt főztem, de természetesen az élet apró örömeit nem élvezhettem ki túlságosan, mivel nem volt lehetőségem arra, hogy kitoljam magamból az urániummal vetekedő veszélyességű terhemet.
A mosdóban tollászkodó Ivan Ivanovics Ivanov, aki papír helyett puskaporral mosta meg a kezét tett erről.
Gyorsan pattanok fel a padlószőnyegről miután a fejem felett elhúzott a három golyó, de a harmadik kanyar után meg kell állapítanom, hogy biza Tripla I-nek még csak eszében sincs elkapni a legértékesebb túsz.
Oké, nem veszem magamra a dolgot, elvégre csak az egyik főfejes vagyok a cégnél.
Viszont lehetőségem van arra, hogy megkeressem a rejtett szobát és magamhoz vegyem az Esélykiegyenltőt.
Bár jobban belegondolva egy modern íj és egy tegez nyílvessző annyira nem egalizálná az erőviszonyokat köztem és a néhány tökig felfegyverzett terrorista között, de ilyen esetekre találtam ki különböző trükkös nyílhegyeket.
A kamerák holt tereit kihasználva óvatosan lopódzok végig a folyosókon. Már éppen befordulnék az utolsó sarkon, amikor az összes falra kifüggesztett TV-ből ömleni kezd a Tarhomlokú Harald alias Victor Zsasz mondandója.
Magamban konstatáltam, hogy
a) szükségem lesz egy gyorstalpalóra Bruce kettyósaiból
b) jó lesz villámgyorsan feleleveníteni, hogy Bruce Willis mit csinált a jól és rosszul Drágán add az életedben
c) innentől kezdve csak 25 és 35 év közötti csinos nőkkel fogom megtölteni az igazgatótanácsot
Miközben fél szemmel a tárgyalóban folyó eseményeket figyelem, sikeresen megtalálom az egyik kifüggesztett motivációs poszter keretébe rejtett ujjlenyomatolvasót.
Ügyes kis rendszer része ez a cucc, ami az aktiválással együtt automatikusan visszatöröl öt percet a folyosószakasz biztonsági felvételeiből és húsz percen keresztül egy végtelenített felvételt játszik vissza.
A falat alkotó faburkolat  egy része hátrahúzódik, becsúszik a számára kialakított tokba, majd miután beléptem visszacsúszik a helyére.
A szobát elárasztja a fehér neonfény, ami megvilágítja a bőrszerű tapintású polimerből készült álruhámat, a veszedelmes húzóerejű íjamat és az állványokra kirakott különböző fejekkel ellátott nyilakat. Pár pillanat alatt meg is szabadulok az öltönyömtől és az ingemtől, hogy magamra öltsem a második bőrömet.
Az íjász ruhát felvenni olyan érzés, mintha az a bizonyos szőke énekesmadár egyszerre simogatná a testem összes porcikáját.
A testem egyből elfeledkezik arról, hogy mi baja van és jóleső izgalom lesz úrrá rajtam, ahogy az arcomra helyezem a dominó álarcot és felhúzom a kámzsát.
Túl sok időm nincs arra, hogy különösebben megválogassam miféle nyilakat veszek magamhoz, így kapkodva töltöm meg a tegezemet. Két füstgránát fejű nyíl, egy elektrosokkoló íj, két csáklyás fejű nyíl, két gyorsan szilárduló, immobilizáló habot tartalmazó nyíl, a többi meg gumifejjel ellátott nyílvessző, hogy a börtönbe vihessék Zsaszt és a pajtásait, ne a hullaházba.
Néhány dobónyilat még beteszek az alkalomra szíjazott hordozóba és menetkész is vagyok.
Amikor készen vagyok megnyomom a nyitó gombot és a zárópanel újból félrecsúszik.
Közben folytatódik Zsasz műsora is, amiben éppen Mr. Hartot egrecírozza a számítógépes rendszerbe való belépési kódjaiért.
Egy pillanatra majdnem megtéveszt az a fajta keménykedő hangnem amit felvesz a tárgyaláshoz, de utána eszembe jut, hogy ő egy középkora végén járó üzletember jelentős súlyfelesleggel, így körülbelül annyit érhet a bátorsága, mint egy kalap tökmag.
De menet közben Zsasz akaratlanul is megoldja nekem azt a rejtélyt, hogy Mr. Hart miért ódzkodott annyira elhozni a lányát az elmúlt hat évben az év végi hagyományos Karácsonyi Queen gálára.
Nem hibáztatom, bár ha jobban ismerne, akkor tudná, hogy a sportos szőkék az eseteim.
Majdnem beletemetem az arcomat a kesztyűs kezembe, amikor meghallom, hogy mi a jelszava. Láthatóan a Kopasz barack is hasonló véleményen volt, mint én, aminek nem tudom, hogy örüljek-e vagy sem.
Ezek a vénemberek, meg a 80-a évekbeli biztonságtechnikai tudásuk...
Ha megoldom ezt a helyzetet, akkor kénytelen leszek megkérni Barbarát, hogy tartson ezeknek a technológiai ősembereknek egy kis gyorstalpalót a modern digitális biztonságból.
Nem volt túl jó hallgatni, hogy mi folyik a tárgyalóteremben. Az különösebben nem is zavar, hogy lopni akarnak tőlem, mert az ilyen tervek kiötlőit gyorsan nyílhegyre tűzöm.
Viszont az már kicsit bosszant, hogy ennek az önjelölt Hans Grubernek egy szemernyi sem jutott Alan Rickman kifinomult eleganciájából és a felgyülemlett stresszet az én alkalmazottaimon vezeti le.
Megkeresem a legközelebbi liftaknát, majd miközben elkezdem kifeszegetni védőajtót elgondolkodok azon, hogy meg kellene kérnem Clarkot, hogy adjon néhány leckét az S-szimbólum villantásából. Elvégre hasonlít a két mozdulat és nekem is jól jönne, ha egy igazi szakértő mentorálna, amíg megtanulom a helyes technikát.
Az a veszély ugyan nem fenyeget, hogy mozgásban lévő lifttel találkozok, de azért lecsekkolom, hogy mi a helyzet az aknában, mielőtt kilőném a csáklyás fejű, extra erős nejlon kötéllel ellátott csörlős nyilat.
Amint megbizonyosodtam arról, hogy rendben van minden, a nejlon kötelet az övemen lévő karabinerre erősítem, majd az idegre illesztem a nyilat és megcélzom az egyik masszívabb vasgerendát.
Az ideget elhagyó nyílvessző ismerős hangja egy szerető suttogásaként kúszik a fülembe, de meg kell elégednie a második hellyel a kedvenc neszeim listáján, mert a madár (pontosabban Kanári) dalt sokkal jobban szeretem.
Egy fémes kattanás jelzi, hogy a nyíl célt ért, én pedig két határozott rántással ellenőrzöm, hogy mennyire stabil-e, aztán a kötéllel átlendülök a liftaknába és nagyokat lökve  a lábammal ereszkedek le.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért csinálom ezt, de gondolom senkinek sem kell túlságosan túlgondolni. Ha nincs áram, nincs belső kameralánc, nem lesznek működő modemek és az elektromos biztonsági kütyük sem fognak működni. Így könnyebben tudom izolálni a mini Dieselt és "tshaládját" a külvilágtól.
Annyira azért nem bombabiztos a terv, hogy ezzel a szervert is meg tudjam védeni, de ha már keresztbe tudok tenni egy kicsit ezeknek a tagodnak, akkor már megérte.
Beletelik néhány percbe, míg sikerül leereszkednem az alagsorba.
Újra imitálnom kell Clarkot, hogy kijussak a folyosóra és egyáltalán nem tetszik az, amit a zárt láncú kommunikáción kell hallanom.
A telefonom persze az öltönyömben maradt, így más választásom nem lévén kénytelen vagyok a belső telefonhálózatot használni.
Elsőnek a biztonsági főnököt csörgöm fel.
- Mr. Thorton itt Oliver Queen beszél. - fogom a lehető legrövidebbre a dolgot - Ha szeretnénk épségben tudni mindenkit, akkor érdemes lesz egy hangyányit engedni ennek a lobonchuszár követeléseinek. Kérem vezesse ki a biztonságiakat az épületből és utána értesse meg a hatóságokkal, hogy nem lesz jó ötlet nagy erőkkel kivonulniuk.
Nem várom meg a választ. Van annyi esze, hogy ilyen helyzetben ne vitatkozzon a cég atyaúristenével.
Mielőtt a következő hívást megkezdeném egy kicsit gondolkodóba esek.
Igen egyes híresztelésekkel szemben tudok olyat is.
Ha aktiválom a ruhába épített hangtorzítót és az Íjászként hívom fel Zsaszt az nem éppen a legóvatosabb dolog lesz.
Már bőven bizonyította, hogy eléggé kiszámíthatatlan és impulzív ahhoz, hogy a hősi alteregommal való beszélgetés gyorsan kihozza a sodrából.
Bepötyögöm a tárgyaló mellékének a számát  és várom, hogy kicsengjen.
Ha Zsasz felveszi, akkor magamhoz ragadom a kezdeményezést.
- Mr. Zsasz? - kérdezem némi ijedtséget csempészve a hangomba - Itt Oliver Queen. Van egy jó és egy rossz hírem. Sikerült beszélnem a biztonsági főnökkel és megszervezte az alkalmazottak csendes kivonulását. A rossz hír az, hogy elindította az ilyen esetekre szabványosított vészprotokolt. Miután az alkalmazottak kijutnak az épületből a biztonsági rendszer lekapcsolja magát az elektromos hálózatról. Láttam, hogy milyen hirtelen haragú és nem szeretném tovább kockáztatni az vezetőségem tagjainak életét. Találkozzunk öt perc múlva az irattárnál a harminckettedik emeleten, akkor  feladom magam és segítek hozzájutni azokhoz az információkhoz, amiért jött. Cserébe csak annyit kérek, hogy engedje el a vezetőimet.
Nem várom meg a válaszát és lerakom a telefont.
Három embere már így is az épületet rója és engem keres, de ha komolyan veszi az alakításom, akkor néhány kísérővel kijön az irattárhoz és megpróbál elfogni, ezzel pedig meggyengíti az informatikus védelmét.
Nekiindulok és megkeresem a biztosítékokat, majd akkurátusan mindegyik kábelét kihúzom a csatlakozójából.
Egy pillanat erejéig teljes sötétség borul az épületre, majd bekapcsol a vészvilágítás, ellátva a tájékozódáshoz is alig elég fénnyel az épületet.
Ha jól keverem a lapjaimat és kihasználom a rossz látási viszonyokat, akkor akár egymás ellen is kijátszhatom ezeket a gorillákat. Én egyedül vagyok, így hacsak Zsasz elméjében nem fogan meg az a tébolyodott ötlet, hogy ellenem használja fel a túszokat, akkor túlságosan nem kell meggondolnom, hogy kire lövöm ki a nyilaimat.
Miután végeztem az áramtalanítással felmegyek a földszintre és megkeresem a vezetőségi tagok számára fenntartott liftet.
Pont az ilyen helyzetekkel számolva külön generátort is kértem hozzá, hogy vész esetén könnyen ki lehessen menekíteni a legfontosabb embereket.
Lehívom a liftet, majd felvitetem magam a harmincadik emeletre. Miután meggyőződtem arról, hogy a kopasz holdkóros emberei nem zavarnak, az egyik szerviz szobában felmászok a szellőztetőbe és elkúszok az egyik emeleteket összekötő kürtőig.
A harminckettedik emeletre érve óvatosan kúszok végig a csatornán csak a talpamra és a tenyeremre támaszkodva, hogy minél kevesebb zajt csapjak.
Ideje ellenőrizni, hogy Mr. Zsasz mennyire hajlandó a diplomáciai megoldások alkalmazására...

'Mondjad Vili' & Mr Zsasz @

Alakultak már az életben jobban is a dolgok, de meg kell mondjam, azért rosszabbul is. A zsonglőr ujjai sebesen jártak a klaviatúrán, vele nem kellett különösebben foglalkoznom, teszi a dolgát. Jól idomított zombi. Mindegy, végül is most ez jól jön. A túszok... Ők is jól el vannak magukban. Ennél jobban nem tudom rájuk hozni a frászt, akkor valószínűleg infarktusban hullanának, ami valahol mondjuk vicces lenne... De hát még szükség van rájuk. Francba! Francba! Francba!!! A belemet kiégette a szőke takonyzsák vacsorája, az idő nem akar telni és még csak normálisan le se vezethetem a feszkot. Na jó. Nyugodj meg Victor. Hosszú még a nap. Majd a meló után. Fáradtan vetettem le magam az egyik bársonyszékbe, a lábaimat felraktam a székre és behunytam a szememet.
Talán volt egy nyugodt percem. Még az s lehet, hogy kettő. Amikor is magamhoz térített a telefon csörgése. Mi a fasz? Felkaptam, hogy a túloldalról hallgathassam Oliver "Cunciarc" Queen szövegelését.
- Óh polgármester úr, ezzel...
Lerakta. Le. Rakta. Lerakta. A. Kurva. Telefont! Egyszerűen lerakta. Rám csapta a kagylót. Mély levegő. Legyél nyugodt Victor. Nyilván nem úgy gondolta. Nyilván csak egy iskolázatlan tajparaszt. Nyilván... Nyilván most csapta rám a kagylót, miután ő maga hívott fel!- egy fickó, aki pont olyan kibaszottul férfias mint a vezetékneve! Rám!
- Oké! Kapcsolj be a hálózatba! - recsegtem Bubkára, majd amint az összes kamera újfent engem mutatott az épületben és jó eséllyel a városban, de még a világsajtóban is érdekesebbek lehetünk lassan, mint a közel-keleti sehová se haladó béketárgyalások, belebámultam az egyik kamerába, hogy az arcom kitöltse azt.
- Queen polgármester! - vigyorogtam kényszeredetten. - Igazán meglepő volt kedves hívása. Na most... Mint politikus talán, de persze csak talán, nem ártana tisztában lennie az alapvető etikettel, sokat tud segíteni a mindennapi és a politika életben egyaránt. Ez alkalommal kap egy ingyenes leckét tőlem illemtanból.
Odasétáltam a csinos dekoltázsú vöröskéhez, tanácstalanul széttárt karokkal és bocsánatkérő mosollyal.
- Igazán sajnálom - vontam vállat. - Ilyen az alkalmazottak élete, nemdebár? A főnök elbassza a dolgokat és mindig magukon csattan. Így megy ez...
- Nagyon kérem Mr Zsasz... - hebegte a nő riadtan, mintegy válaszként.
Eddig jutott el, amikor bőrkesztyűs kezemmel a hajába markoltam, egy csavarintással a csuklóm köré fontam, majd erőből belevertem az arcát az asztallapba. Egy reccsenés tudata, hogy az orrcsont megadta magát. Hupsz.
- Polgármester úr! Az illem igen fontos az életben! A zombik társadalmában mindent jelentenek a szabályok, ezeken keresztül képesek egymással érintkezni. Csak így. Furcsa dolog, nem találja?
Gyomron rúgtam a nőt, hogy térdre menjen, majd a kezét elkapva felcsaptam az asztalra. Az egyik késem élét a mutatóujja fölé illesztettem.
- Ha nincs illem, nem tudja megmutatni elkorcsosult nyelvezetünk, hogy tiszteljük a másikat. Félreértésekre ad alkalmat. Még azt találom hinni, hogy nem tisztel engem. Ezt pedig nem akarjuk, nem igaz? Hogy hívnak kedvesem? - fordultam a nő felé.
- Elisabeth... Elisabeth Marshall...
- Most nézd meg, mit műveltél, Star City szép szőke hercege! Megríkattad az udvariatlanságoddal itt a kis Lizzyt is. Mutasd meg szépen Lizzy, mennyire elszomorít a polgármester viselkedése!
Egy gyors nyisszantás és az ujja le s vált a csonkról. Szépen, egyenesen, tisztán. Mindig adok rá, hogy a késem a lehető legélesebbek legyenek, a lágyan rájuk ejtett selymet is elvágják.
- Nem! Nem, nem, nem, nem! Lizzy, Lizzy. Azért annyira nem volt udvariatlan, hogy sikoltozni kelljen. Ugyan már galambom - magyaráztam mint jó atya a hülye lányának. - Na semmi baj. Semmi baj. Tudom én, hogy nincs benne gyakorlatod. Psszt. Gyere, semmi baj - öleltem át gyorsan és kezdtem finoman ringatni a remegő, még mindig folyamatban nyögdécselő lányt. - Semmi baj sincs. Megért mindenki hidd el. Rómát sem egy nap alatt építették. Na próbáljuk meg újra...
Egy gyors rántás, a keze fent az asztalon, egy még gyorsabb vágás és a középső ujja is elvált a kézcsonkról. Okos zombi! Véresre harapta az alsó ajkát, de nem ordított fel, csupán a szeméből patakzottak a könnyek. Helyeslően bólintottam. Sokkal jobb. Az állcsúcsára markolva a kamera felé rántottam a fejét.
- Nos? Látod, hogy megkönnyezi az efféle etikettet sértő viselkedést ez a szegény lányka? - ingattam a fejemet. - Hát, hogy lehetsz ilyen kegyetlen? HOGY A KURVA ANYÁDBA KÉPZELED, HOGY TISZTELETLEN VAGY VELEM TE KIS SZARZSÁK???!! MI??!!
Rámarkoltam újfent a nő tarkójára és rögtönöztem egy gyors dobszólót a homloka és az asztallap segítségével. Tudtam én, hogy a Jel kegyes és ad esélyt ma még levezetni a feszültséget. Egyébként a szóló egész jól sikerült. Tisztára felvehetnének dobolni a Royal Deluxeba is. Lendítettem a bakancsomat, hogy a földre rogyó lány hasába tapossak még egyet, amikor kétségbeesetten maga elé kapta a karjait és felsikoltott.
- Kérem ne... Nagyon kérem! Én várandós vagyok! Kérem! Kérem!!!
A lábam félúton megállt a levegőben, amúgy is kissé dülledt szemem talán még jobban előreugrott kopasz koponyámból. Leraktam a talpamat és hirtelen fejhangon vihogni kezdtem. Egyre erősödve rázott a röhögés, már hátra kellett vetnem a fejemet, hogy valami levegőhöz is jussak. Vagy egy percbe telt mire magamhoz tértem ebből a hiéna-röhögésből. Egy zombi és egy leendő zombi egyszerre. Újra a kamerába bambultam.
- Nocsak, nocsak, nocsak! Polgármester úúúúúúr! Hát hallja?! Van benne egy parazita. Egy leendő szavazója! nem csodálatos - kuncogtam, majd belemutattam a késemet az objektívbe. - Megmondom mi lesz kedves barátom. Ha már volt szíves semmibe venni szerénytelen személemet, akkor az illemtan oktatást kísérje egy kis büntetés is. Öt perc múlva egy emberem várni fogja az irattárnál. Ha pontosan nyolc perc múlva nincsenek itt, akkor ezt a helyes kis eszközt beledöföm ide, Lizzy pocikájának alsó részébe. Na nem nagyon, csak úgy a hegyét. Aztán percenként rántok rajta egy keveset. Majd ahogy sikerül, tudod hogy van ez, sosem csináltam még császármetszést. Szóval akár rá is érhetsz végül is. Bedobhatsz egy krémest meg egy kávét. Mi meg előrehozott választást tartunk. Megnézzük a jövő szavazó honpolgárait. Na, mit szólsz? - nevettem fel újra, majd csettintettem egy majd két méter magas, szőke lánynak. - Medusa! Menj az irattárhoz! Kísérd ide azt a pöcsfejűt.
Medusa kemény csaj, exkommandós, aki néhány kihágás, meg ostoba haláleset miatt került az utcára. Vérprofi közelharcos. Egy olyan takonyzsákkal, mint Queen nem lehet gondja.

Ollie te címeres húrszakadás...
Miért gondolod azt, hogy Bruce gothami agybajnokai pont úgy viselkednek, mint a te a két lábon járó Star City-beli céltábláid? Oké, a fél Liga szerint csak egy másodrangú Robin Hood ruhás Denevérpótlék vagy. Ez tény és vért is pössenthetsz, mindig lesz valaki, aki így fog kezelni, de azért nem ártana legalább elvi szinten ellenállnod annak a bántó sztereotipizálásnak, hogy te vagy a Tesco Gazdaságos Batman, mert ennek bizony csúnya következményei lesznek.
A mostani helyzetet nézve például az, hogy ha Zsasz helyett mondjuk Brickkel játszottad volna el ezt a telefonbetyárkodást, akkor nagy eséllyel nem kezdene el emészteni a bűntudat, hogy Elisabeth Marshallt miattad kínozza meg ez az fényvisszaverő búrával megvert, nem túl sportos Jason Statham utánzat.
A zárt láncú hálózat közvetíti, hogy ez a hajatlan holdkóros snuff filmet forgat szerencsétlen nővel, bennem pedig csak gyűlik a harag és az önvád.
Ez mer tiszteletről beszélni nekem? Udvariassági leckékről hadoválni? Meg férfiasságról? Egy ilyen után? Túlságosan nem szoktam egyet érteni az olyan arcokkal, mint a a Vörös Sisak, de kezdek elgondolkozni azon, hogy jogosan kritizálják Brucet, ha ilyen veszélyes pofákat csak elmeorvosi terápiára visz be megkockáztatva azt, hogy megszökjenek és tovább tomboljanak.
A szigeten és a korai Íjász éveimben nem teketóriáztam volna egy ilyen után, hogy mi legyen Zsasz sorsa, de Dinah, Roy és Mia miatt is vissza kell fognom az a dühös fellángolást és bűntudatot, amit a tehetetlenül nyögdécselő nő hallatán szökik szárba bennem.
Sokkal egyszerűbb lenne csak simán egy nyilat ennek a kattantnak a szemei közé lőni és ezzel megoldani a problémát, de azzal minden integritásomat és hitelemet elveszíteném előttük.
Zsasz nem fogja megúszni egy szimpla gumihegyű nyíllal a dolgot, azt garantálom.
El kell ismernem hibáztam. Nem ismertem az ellenfelem és így próbáltam meg irányítani a helyzetet, ennek pedig nem szokott jó vége lenni. Sun Tzu most jól nyakon vágna.
A legkevesebb, amit szerencsétlen nőért tehetek az egy személyes látogatás a kórházban, egy őszinte bocsánat kérés, a kezelés számlájának állása és egy élethosszig tartó életjáradék felajánlása a számára.
Oké Ollie, ideje lenyugodni. Szusza, meg hasonló baromságok, tudod te.
Hosszan szívom be az orromon a levegőt és ugyanilyen hosszan fújom is ki a számon, miközben a testem összes izmát megfeszítem. Ezt a technikát még Ted tanította nekem az Őrtoronyban és most rendkívül hálás vagyok érte a vén nagymacskának, mert nagyon gyorsan leveszi a bűntudat okozta nyomást a nyakamból.
Oliver Queen haragja most várhat. Ide a Zöld Íjász kell.
Nos annyi szerencsém már van, hogy Zsasz nem tököl a helyszínbe való belekötéssel. Ez nem jelenti azt, hogy könnyű dolgom lesz, elvégre még három ember vadászik rám az épületen belül és ha van egy kis eszük, akkor az irattárhoz mennek.
Ez pedig minimum négyszeres túlerőt jelent, de pont ezért van nálam az Esélykiegyenlítő és a trükkös nyilaim.
Leereszkedem az egyik irattár melletti irodába és onnan fülelek, hogy milyen mozgás várható.
Nem is kell sokáig várnom, pár határozott léptet hallok, amint elhaladnak az ajtó előtt.
Láthatólag nem is számolnak azzal, hogy ellenállásba vagy meglepetésbe ütközhetnek, így nem ellenőrzik egyik környező helységet sem. Ezzel pedig egy kis taktikai előnyhöz jutok.
Óvatosan, nagyon lassú mozdulattal nyomom le a kilincset és még lassabban surranok ki a résnyire nyitott ajtón. A gyér fényben látom a háromszög alakban előre nyomuló fickókat.
Előhúzom az egyik immobilizáló habot tartalmazó nyílvesszőt és egy folyékony, olajozott mozdulattal az idegre helyezem, becélzom a háromszög csúcsán álló fickót és lövök.
Az egész nem vesz igénybe többet, két tizedmásodpercnél.
A húr pendül egyet, a vessző kiröppen és a három pribék már csak azt veszi észre, hogy mozdulni sem tud.
Csak három tarkóra mért ütést kell kiosztanom és meg is van oldva a dolog, még csak pihegnem sem kell.
Azért annyira jó nem vagyok, hogy megüsse a fülemet az hang, ami a sarkon beforduló és pár lépésben felgyorsuló Ronda Rousey utánzat ad ki, mielőtt térddel bele nem szállna a hátamba, de mint már sokadjára bizonyítom, én nem vagyok Batman.
Csak a sok évnyi íjászkodás által felpakolt izomtömeg védi meg a gerincemet attól, hogy megreccsenjen valami a becsapódástól, de az egyensúlyomat nem tudom megőrizni és előre buckázva viszem tovább a rúgás lendületét.
Sikerül valahogy kigurulni az esést és szembe fordulni a támadóval, aki már felém is ront egy újabb ütéssorozattal, de a keresztbe lendülő íjammal eltérítem a mellkasomnak és az államnak szánt csapásokat, egy balra forduló paráddal pedig kitérek a nekem rontó nőstényördög rúgása elől és a jobb lábammal rúgásával megtaszítom a hátát.
Lendületét vesztve bucskázik előre, én pedig jól nevelt szuperhőshöz méltóan nem használom ki a sebezhetőségét.
Az íjjon megnyomok egy gombot, ami gyorsan kiegyenesíti a fegyvert bottá a nélkül, hogy a húr elszakadna.
Megvárom míg talpra áll és csak akkor támadok rá, körívesen meglendítve a fejét célzó botot.
Könnyedén fordul ki a csapásom elől, de azzal nem számol, hogy gyakorlott harcosként egy gyors fogásváltással és egy előretörő lépéssel máris lecsökkentem a kettőnk közti távolságot és egy lefejé irányuló csapással megroggyantom a térdét. A gyorsan kialakuló helyzeti előnyömmel élek is és egy rúgással célzom meg a fejét, de az ellenfelemet legalább olyan  kemény fából faragták mint engem és egy közvetlen térdhajlatba csapásból is gyorsan összeszedi magát. Alá fordul a lábamnak, a karjával körbefogja és csavarint rajta egyet. A testem engedelmeskedve a fizika törvényeinek fordul vele és érzem a bokám köré kulcsolódó fogást, ami ellen sürgősen tennem kell valamit, ha nem akarok valami béna mesét kitalálni arra, hogy miért sántít Oliver Queen és a Zöld Íjász ugyanarra a lábára ezután a balhé után. A karjaimra támaszkodva gyorsan fellököm a csípőmet a levegőbe, ezzel magam felé húzva a nőt. A súlypontomon átbillenve az alkaromra szíjazott minitegezből előkapok egy dobónyílat és felfelé döfök vele, megcélozva a nő combhajlítója és a fényviszonyok miatt nem látható, de feltételezhetően Dinahéhoz hasonlóan formás hátsója közti részt, ahol az előbbi izom ered az utóbbi pedig tapad.
Tudom szemét húzás, de ha te pofozkodtál már Slade Wilsonnal vagy Lady Shivával, akkor megtanulod, hogy az aljas húzások azok, amik eldönthetik az összecsapást.
Medusa felüvölt fájdalmában, a bokám körüli szorítása pedig elernyed, így ki tudom húzni a lábamat a kezei közül.
Nem fogom megvárni, míg a sebzett vad bedühödik, felkászálódok és hátulról átkarolva a nyakát elszorítom a verőereket és az artériákat.
Az ellenfelem azonban van olyan tapasztalt, hogy ne hagyja magát. Elcsavarja a törzsét, így csak az egyik oldalra terjed ki a karom által gyakorolt nyomás, majd a könyöke lendül és berobban a lábaim közé.
Ilyen esetekben örülök, hogy ágyékvédőt is rakattam a hacukámba. Fáj a találat, pokolian, de ettől még remélhetőleg nem lesznek problémáim, ha Dinahval úgy döntünk, hogy Kanáritesót csinálunk Miának.
Azért megvárni nem akarom, hogy még egyszer beköszönjön, gyors mozdulattal leviszem a földre és egy fogásváltással ismét átkapom a nyakát, ezúttal a hónom alá befogva a fejét, miközben lenyomom a földre.
Pár másodpercre szükségem van, mire a szakaszos zihálása elhalt, majd amikor már elernyed eleresztem és talpra kászálódok.
Kell fél perc mire lélegzethez jutok és összeszedem magam annyira, hogy az ájult nőtől elszedjem a mikroportját.
Bekapcsolom a hangtorzítót és adást indítok.
Lehet, hogy megint hülyeséget csinálok, de talán Zsasz se lesz ilyen féktelen vadállat, ha az Íjásszal beszél Oliver helyett.
- Zsasz, itt a Zöld Íjász beszél. - reccs bele a hangom a comlinkbe - Queent kivittem az épületből. Tíz perce van bántatlanul átadni a túszokat a hatóságoknak és feladnia magát. Akkor megúszhatja, hogy úgy szétrúgjam a seggét a pribékjeivel egyetemben, hogy a Star City General intenzív osztálya kirakóst játsszon a koponyacsontjaival. Ellenkező esetbe minden olyan emberre akit ma bántott, jutni fog egy törött kéztőcsont vagy borda a maga részéről.
Ha Bruce tudna érzéseket kinyilvánítani, akkor most tuti elmorzsolt volna egy könnycseppet, ezt hallván. Nemszokásom keménykedni a rosszfiúkkal, sokkal inkább vagyok az olyat beszól bunyó közben, hogy lesül a fejedről a haj típusú pofa, de a pszichopaták nem értik a viccet.
Most már csak azt kell elintéznem, hogy fel tudjak jutni az épület legtetejére. Aki látta a Drágán add az életed sejtheti, hogy mit tervezek ezután.

'Mondjad Vili' & Mr Zsasz @

Miután Medusa távozott a takonygombócért kényelmesen visszaültem a székhez, majd cigarettára gyújtottam, felrakva a lábaimat a tárgyaló asztalra. Imák. Imák és fohászok tengere. Minden könnycsepp, egy-egy szentkép, minden riadt zihálás egy könyörgés, mind szabadulni akarnak, mind, az összes zombi. És engem választott ki a Jel, hogy felszabadítsam őket bilincseikből. Ők nem érzik, nem tudják, nem látják. Nem képesek rá a hamis világ posványában. Csak öntudatlan imákkal szólíthatják a Jelet. Könnyekkel. Zihálással. Halálfélelemmel. Nem baj. Itt vagyok kedvesem. Most már sem baj. Már rátok talált a Szabadító.
- Főnök - lépett hozzám az egyik emberem, mondjuk hogy helyettesem a kettővel több agysejtjének hála, a jellegzetes lófarkával és sármos szakállával oly sok női szívet hódító francia, Pierre. - Már éppen csak a nemzeti gárda nem vonult ki az épület köré. Ott tobzódik mindenki. Szerintem a keleti part összes zsaruja.
Bólintottam, de egyelőre nem volt nagyobb jelentősége a dolognak. Annyi semmiképpen, ami miatt ki kéne nyitnom a szememet vagy idő előtt elnyomni a cigarettámat. A rendőrség részletkérdés, azzal számoltunk előzetesen. Most még töketlenkednek, utat zárnak le, a mesterlövészek kiválogatják a legjobb lőpozíciókat, stb. A kérdés ráér. Az kevésbé, hogy lassan vissza kellene érnie Medusának a vezérzombival. Halk reccsenés a fülemben és nem éppen a visszafogottan bájos női hang csendült bele az audioegységben. Egyből élénkebben ültem fel. Nocsak! Megérkezett az első Harisnyás Pipi megmenteni a napot. Kuncogni kezdtem félúton a mondandója alatt, majd vidáman a számhoz emeltem a mikrofont.
- Szóóóóóóval... kijuttattad Quennt - ismételtem kedélyesen, igazából harag nélkül. Tudtam, hogy ez a kopár világ igyekszik majd megvédeni szürke zombijait és küld valami közepesen idióta "hőst", jelen esetben a Robin Hood Hagyományőrző Cosplay bajnokság bronzérmesét. - Természetesen úriemberként állom a szavamat. Az fontos. A tisztelet és a kölcsönös szakmai megbecsülés alapja, nemde? Nos nemsokára le is vetítjük az oktató videót a korai császármetszés viszonylag szakszerű végrehajtásáról. Megbocsáss, hogy nem tudunk azonnal kezdeni, csak tudod odakint már rengeteg kék ruhás csúnya bácsi gyűlt össze szorongani ebbe az istentelen hideg szélbe, fel kell kicsit pezsdíteni a vérüket. Gyanítom nem is olyan sokára meg fog csörrenni itt a telefon, remélem megérted, hogy majd mindenképpen fel kell vennem.
Körülnéztem a rémült vagy idegileg fáradt arcokon, a rettegő fiatal nőn, aki összekuporodott a székében sírva. Fárasztó munka ez, még az emberem is ki vannak, tudják, lassan alakulgat a dolog a végkifejlet felé vezető hosszú úton megtesszük a második lépést, felfedjük a nyerő kártyáink nagyját. A számítógépzsonglőr száraz hangja törte meg a csendet.
- Letöltés 25%-on...
Pierre idegesen igazgatta lófarokba kötött, hosszú haját. Tekintve, hogy Kelet Afrikában nincs olyan állam, ahol nem üldözik háborús bűncselekményekért, Hága meg kiutalna neki egy zárkát alsó hangon nyolcszázötven évre, ez azért komoly jel. Rám nézett.
- Támadni fog - közölte tömören. - Nem fogja megvárni, hogy megkínozza a nőt. Ez nem a tutyi-mutyi polgármester, ez a fickó profi.
Bólintottam.
- Tisztában vagyok vele, de ide csak két út van bejutni - válaszoltam. - Az ablak. Golyóálló üveg. Nem lehetetlen, de nehézkes. Az ajtó. Szűk és belöhető. A kavarodás rengeteg halottal jár, ő pedig minimumon akarja tartani a számukat - mert nem akarja szolgálni a Jel magasztos dicsőségét, mert lélekáruló! - A hősök fő ereje  meglepetésszerű támadás. Itt ez nagyon nehéz. Nem mentek ki többen. Nem fogom hagyni, hogy egyenként levadásszon mindenkit. Ha akar valamit, törjön csak be ide. Itt miénk a helyzeti előny.
Pierre bólintott, majd mintegy vezényszóra néztünk az asztalon megcsörrenő telefonra. Nocsak, nocsak. A kék kabátos zombik még mindig nagyon kiszámíthatóak. Felvettem és a fülemhez illesztettem a kagylót.
- Halló - mondtam bele kedélyesen.
- Mr Zsasz, üdvözlöm, a nevem Norman Sinclair - kezdte egy kellemes férfi hang különösen lassú, nyugtató hangsúllyal. Hivatásos túsztárgyaló lesz. Remek. - Arra akarom megkérni, hogy mondja el, mik a követelései és nagyon kérem ne bántsa a...
- Egy gyors lábú ló, egy zsák arany meg egy üveg whiskey - feleltem rezzenéstelen arccal. Pierre megnyikkant a visszafojtott röhögéstől.
- Hogy mi..? - esett ki egy pillanatra a szerepéből a tárgyaló.
- Mi van? Csak én nézek western filmeket? - csóváltam a fejemet. - Ha nem vevők a humoromra, az elszomorít. Ha én elszomorodok, idebent lesz egypár zombi, aki sokkal, de sokkal szomorúbb lesz nálam. Most nevessen.
- Hogy... nevessek? - kérdezett vissza meglepetten Sinclair.
- Pierre... szomorú lettem - néztem a hosszú hajúra, aki elővette a pisztolyát és a legközelebbi öltönykének keresztüllőtte a lábfejét. Vérfagyasztó sikoltással vonaglott a szemüveges üzletember. - Nyugalom. Még nem halt meg. Csak szomorú.
- Nézze Mr Zsasz...
- Mondja nem angol nyelven kommunikálok? Talán szuahélin? Vagy baskíron? Azt mondtam nevessen a kurva életbe! - ordítottam a kagylóba.
A kagylóból nagyon erőltetett, ziháló nevetés utánzat hangzott el, amire elmosolyodtam.
- Van mit csiszolni rajta, de kezdetnek jó lesz - bólintottam az ablakhoz lépdelve. Szinte bizseregve éreztem a mesterlövészek célkeresőit a mellem felett meg a homlokomon. Irtózatosan lőni akarnak. Tudom. Elküldeni engem a Jelhez. Az én csodálatos Jelemhez. De nem fognak. Nem mernek. Nem a golyóálló üveg miatt, a lőszerük simán átviszi. Hanem mert akkor az emberem pánikba esve itt mészárlást rendeznének. A zombik szabályok kötelmeiben élnek. Fel kell őket szabadítani. - Most vonják vissza a mesterlövészeket - utasítottam a zsarut.
- Nincsenek lövészek Mr Zsasz - hazudta rezzenéstelen hangon, folyékonyan. - Nem akarunk vérontást. Tárgyalnánk a...
- Tehát nincsenek lövészek...
Ingujjamból a kezembe csúszott egy kis tű alakú eszköz a tetején vörös gombbal, amit ujjbeggyel lenyomtam. Olyan nagyon kiszámíthatóak. Kiscserkészek. Felveszik a lehető legjobb lőállásokat. Tehát elég volt azokat aláaknázni. Szemben öt ház felső szintje detonált egyszerre. A jelek szerint csak az egyiken nem volt orvlövész, a többiről egészen szép ívben potyogtak.
- Úúúúúúú! Kedves nézőink, az éves házról repülési világbajnokság döntőjének első selejtező csoportjának küzdelmei zajlanak éppen. Személy szerint a jobb oldalról második kommandós íve tetszett a legjobban, de azt hiszem a szabályok tiltják a darabokban földet érést, ugye? Hmm... Mindegy, ma engedékeny hangulatban vagyok, adok rá egy 7.5-öt. Önök? Sinclair? Robin of Locksley? - kivártam egy keveset, de a következő 5 másodpercben egyik se találta meg a hangját, így a vigyorgó embereim felé széttártam a karjaim. - A zsűri még tanácskozik...
Rosszallóan ciccegtem a telefonba egyet, majd jóval hidegebb, komolyabb hanghordozásra váltottam.
- Most akkor jól nyissátok ki a fületeket - kezdtem agresszíven. - Hasonló kis csomagok vannak még a városban itt-ott. Nem nagyon sok, nem fog az egész város romba dőlni. Időzítettek. Mindegyik környékén kolbászol egy, vagy több emberem detonátorral. Ha itt minden rendben zajlik, le fogják állítani pokolgépeket. Ha a rendőrség beavatkozik? Bumm. Ha megpróbálják evakuálni a helyszíneket? Bumm. Ha hagyományőrző íjászverseny zajlik le idebent? Bumm. Hogy pontosan hol vannak, Ki tudja... Annyi csodálatos épület van ebben a városban. Bölcsödék, óvodák, iskolák, csecsemőkórház, egyetem, öregek otthona, játszóterek, bevásárló központok, parkok... Szóval tisztában vagyok vele, hogy a maga dolga az Sinclair, hogy megakadályozza a probléma eszkalálódását. Jó hírem van. Már eszkalálódott. Most eltakarodik lentről minden átkozott zsaru, semmi szükségünk rájuk. Ha látunk akár csak egy kék melegítő felsőt is, vagy csak úgy gondoljuk, hogy láttunk... Ugye nem kell klisékbe bonyolódnom. És most ha megbocsátanak, orvosi oktatást ígértem Harisnyás Robinnak.
Leraktam a kagylót, kivártam pár másodpercet, majd megnyomtam az újratárcsázás gombot és ahogy hallottam Sinclairt felkapni az övét vigyorogva beleszóltam.
- Bumm! - majd újra bontottam a vonalat. Odalent rohamtempóban ugráltak be a zsaruk a járműveikbe. Persze meg fogják próbálni felderíteni a lehetséges helyszíneket a lehető legkevesebb feltűnéssel, észrevétlen evakuálásról szóló terveken dolgoznak meg ilyenek, de ez nem mindig elérhető. Egy iskolából például ki lehet vezetni a diákokat a csatornákon keresztül, egy kórház betegeit nem. Jelenleg valószínűleg még a rendőrcsajoknak is heregörcse van. Helyes. Intésekkel utasítottam a legényeimet. Voltak akik az ajtóra, másom az ablakra szegezték a fegyvereiket, egy a szellőzőre. Heten vannak, meg én. Elvileg bőven elégséges túlerő egy ilyen szűk területen. A nőre néztem.
- Kérem a harisnyáit - recsegtem.
- A... a harisnyáim? - ismételte a fájdalomtól és a rettegéstől kábán.
- Lehúzhatom a kihűlt testéről is... - válaszoltam barátságtalanul, mire gyorsan lerángatta őket és felém nyújtotta. Teátrálisan az arcomhoz emelve látványosan beleszagoltam, majd elvigyorodtam. - A nejlon elképesztő szakítószilárdsággal bír. Saját vastagságában hatékonyabb a legtöbb kenderszármazéknál - oktattam kedélyesen. - A csuklóját.
Úgy mozgott, mint egy marionett-baba. Mint a valós énje. Mind bábuk. Zsinórra fűzött zombik, holt, lélektelen húsok a valóság hazug, szürke kampóin. Meg kell őket szabadítanom. A Jel akarata szerint. Emberségből. A Jóság forrása vagyok. Meghurkoltam a harisnyákat, majd egy brutális mozdulattal a tárgyalóasztalra hajítottam. Ekkor már ösztönszerűen küzdött, míg kétszer állcsúcson nem könyököltem. Aztán rögzítettem a karokat.
- A maga érdekében van kedvesem. Ha ficánkol, még a végén mellé vágnék - közöltem szenvtelenül, majd újfent a hordozható mikrofonba szóltam bele. - Hé Merida, a Botor! A polgármesternek egy percenként ígértem egy vágást - kezdtem a késem egyikének hegyét lágyan húzogatva a lány hasán, aminek a mélyén ott rejtőzött valahol az álcaélet újabb parazitája. Hüppögő zokogása megtöltötte a légteret. - Jó pár perc késében vagyunk, nem? - a penge lassan mélyült lefelé. Nem vágtam meg a lányt, mindössze egy a mellek közül induló és egészen a szoknya szegélyéig tartó kis karcolást ejtettem rajta. - Na de megzavartak minket mindenféle illetéktelen hatósági személyek. Értékelem az orvostudomány iránti rajongásodat. A helyzetre tekintettel adok teljes három percet, hogy ideérj. Akkor akár te is csinálhatod. Ugye milyen érző szívű vagyok?
Szemeim, füleim, minden érzékszervem a környezetet pásztázta, akárcsak az embereimé is. Olyan nincs, hogy hagyni fogja. Beront vagy látványosan feladja magát valami trükközés keretében. Gyerünk már. Idegtépő pillanatok, még én is beleremegek kissé a feszültségbe. Hoppá! Hát nem megvágtam egy kicsit? Hihihihi....