Annyira világos vannnnn… Valaki kapcsolja le a napot, vissza az éjszakát. Általában nincs bajom a fénnyel, legalábbis amíg nem kell közvetlenül alatta lennem, de most úgy hasogat miatta a fejem, hogy majd meggebedek. Morogva fordulok a másik oldalamra, el az ablakból áradó gyilkos fényártól és… Állj, koliban ettől már le kellett volna borulnom az ágyról. Mégis hol vagyok?! Nagyot ugrok fekvésből majdnem ülő helyzetbe, és ijedten pillantok körbe, amikor kalapáló szívem figyelmeztet, hogy nagyon gyorsan le kell nyugodnom. Tinédzser koromban a pánikbetegség engem sem kímélt meg és még mindig utol tud érni, ha olyan helyzetbe kerülök és túl gyorsan történnek körülöttem a dolgok. Ez is egy ilyen eset, de szerencsére az a furcsa ösztön, amit az elementál státusszal kaptam is bekapcsol, ami minden helyzetben nyugalmat erőltet rám. Már ezzel a lelki békével fordulok a férfihoz, aki ide telepedett mellém, de még mindig azon gondolkozom, hogyan kerültem ide. Nem sokra emlékszem az előző estéből, csak hogy koncertre jöttünk Dave-vel és bevitt valahogyan a VIP részre is. Találkoztunk a bandával is! Csapok mentálisan a homlokomra. Talán túl sok csúszott le a fermentált cukorból, ezért nem rémlik semmi. Nem nehéz nekem túl sokat inni.
-Jó reggelt… Natsu-san…? -próbálgatom a megszólítást. Nem tudom elhinni, hogy egy ágyban töltöttem az estét egyik lehíresebb Vkei banda énekesével, mert legalább felismerni sikerült. Még keresni kell a nyelvet is a fejemben, mert koreaiul valószínűleg nem tud, de az angol most csak borzalmas akcentussal megy. Hogy milyen kegyetlenül fáj a fejem… A kezembe temetem az arcom és ebben esik le, hogy amúgy kevesebb ruha van rajtam, mint születésekor az átlagos embernek, amitől egy heves mozdulat és némi mélyvörösre pirulás kíséretében magamra rántom a takarót. Ezek szerint megvolt az első egyéjszakás kalandom is, remek, ezt is elmondhatom magamról. Nem egészen szégyenlősségből takarom el magam, mondjuk, hogy inkább megszokásból. Ennyire nem szoktam kiszolgáltatott lenni.
-Uhh, nagyon fáj -erről is látszik, mennyire nem bírom az alkoholt. Ezt most Dave számlájára írom, hogy a kezembe adta, valamiért furcsa fixációja, hogy engem részegen lásson. Szerinte túlságosan merev vagyok és le kéne lazulnom, azt viszont hiába magyarázom, hogy ezzel nem tesz nekem semmi jót, könnyebben kapok alkoholmérgezést, mint ő.
-Natsu-san, nem tudod, mit csináltam tegnap este?  Alig emlékszem valamire a VIP-be lépés utánról -Pillantok fel rá, ahogy végigfuttatom az ujjaimat a hajamon és hagyom visszaesni a homlokomba. Arra tippelnék, hogy ott kaphattam még egy vagy két sört, esetleg még többet, ami nekem elég is képszakadáshoz. David tutira remekül szórakozott rajtam.

Már azon kezdek agyalni, hogy vajon az elementálság miatt zavar ennyire a fény, vagy csak simán ilyen a másnaposság, mikor észreveszem a mellettem fekvő férfit. Visszahanyatlok félig ülő helyzetbe a fejfának dőlve és hátra hajtom a fejem, nekidöntve a falnak. Elmondhatatlanul fáj, ennyire semmi nem szokott fájni, pláne nem a fél éve történtek óta. Úgy tűnik, erre nem vonatkozik az újonnan örökölt képesség rendszerem, jó tudni. Végigpillantva az énekesen próbálom összerakni, hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe, mert nem sokra emlékszem és csak reménykedni merek, hogy ő többet tud valamivel nálam.
-Csak Tae. Ezt legalább ki tudják ejteni -beszélek még mindig hátra ejtett fejjel, így hívtak a barátaim koreában is, de ezt egyszerű volt megtanítani embereknek itt amerikában is. Valószínűleg neki is ezt mondtam, amikor bemutatkoztam az este.
-Öhm… rendben -Valahogy nem érzem helyén valónak, hogy csak simán a keresztnevén hívjam a nálam idősebbet, de ha ragaszkodik hozzá, akkor nem fogok neki ellentmondani. Annál jobban szeretem a békességet és csak a legvégső esetben szoktam beszállni bármilyen veszekedésbe. A vita az más tészta, eszmecserélni szeretek, de arra is csak nehezen lehet kapni. Furán működöm.
Észreveszem, hogy tulajdonképpen meztelen vagyok és egy gyors mozdulattal be is takarom magam, de tulajdonképpen nem zavar, hogy ki lát és ki nem Ő valószínűleg olyan helyzetekben is látott, amiben a korábbi barátnőim sem ezelőtt. És ez valamiért nem zavar.
-Ha nem baj, inkább itt tartom -de azért lejjebb engedem és az ölembe ejtem a takarót, vagyis a mellkasom szabad lesz, azt nyugodtan nézegetheti. Mondjuk már olyan mindegy, látott már mindenhogyan, de attól a mozdulattól zavarba jövök ismét. Muszáj? Azt sem tudom, hogyan kerültem ide.
-Nem, köszönöm… Fél óra és jobb lesz -Magamat ismerve hamar túl leszek rajta, de legalább nem fog sokáig ilyen szinten fájni.
-Mi? Aaaahhh… Hogy magyarázom ezt ki -temetem a kezembe az arcom, ahogy lassan feltápászkodom, hogy megnézzem a harci sérüléseket. Bár azt valószínűleg tudja Dave, hogy valahova elkeveredtem az este, de azt talán nem, hogy merre és akkor valami magyarázatot kell adnom. Még nem tudom, mit fogok mondani.
-Legalább… neked jó volt az este? -Nem emlékszem, hogy nekem jó volt-e, de nekem amúgy sem jelent sokat a szex.

Nincs túl sok tapasztalatom a másnapossággal és remélem nem is lesz több, mert ez borzalmas. Még a verést is jobban viselem ennél, nem mintha bárki meg akart volna verni, nem mernek a közelembe jönni. De voltam elég magas fokú harc edzéseken is fiatalabb koromban, ott azért kaptam rendesen, az nem fájt ennyire. De ebből kirángat az éjszakai ágytársam, ahogy visszatelepszik mellém.
-Nem, erre még emlékszem -És meg is vagyok tőle valahol illetődve, mert azért ő egy elismerten híres és sikeres banda énekese és frontembere! Ha nem az ágyában lennék, nagyon nehezen tudnám visszatartani a fangirl kérdéseimet. Más helyzetben annyi kérdésem és megbeszélni valóm lenne vele, annyira szeretném a véleményét hallani dolgokról, de most az összeset elfelejtettem. Talán jobb is, hogy nem most kezdek bele, nem tudom, hogyan tudnám kezelni a helyzetet. Így sem egyszerű, de legalább egy fokkal jobb.
-Nem vagyok. De mégiscsak "idegenek" vagyunk, hiába szexeltünk. Szociális konvenciók -legyezem el, mert nekem aztán nincsenek ilyen gátlásaim, de tulajdonképpen semmilyenek sincsenek. Bárki kérhet tőlem bármit, én nagy valószínűséggel megcsinálom, ezért is kerültem ide.
-Rendben -bólintok, ahogy feláll, addig én megkeresem legalább az alsómat, felhúzom, aztán ellenőrzöm, hogy megvannak-e még az irataim. Nem lenne szép elveszítenem egy idegen országban, mert még a végén hazatoloncolnak, de szerencsére az összes a helyén van az övtáskámban. Aztán megyek tovább csinálni magamnak egy gyors kávét, remélve, hogy az valamit segíteni fog. Langyos és fekete, nem a legjobb, de felsóhajtok, ahogy valamivel könnyebb lesz a fejfájás. Aztán meglátom a koszos edényeket a mosogatóban. Még nagyobbat sóhajtok, leteszem a bögrét és elkezdek vizet engedni rájuk. Minek is mosogatom el az egyéjszakás kalandom mosatlan tányérjait? Ja, azt én sem tudom. De valami erre késztet, szeretnék neki segíteni.
-Akkor örülök -válaszolok a konyhából, érdekes módon még így is hallom őt, pedig folyik a víz is. Keresek egy szivacsot és nekiállok elpucolni a tányérokat és a poharakat, amik ott állnak, nem is figyelem, merre mozog a lakásban.
-Nem bántam meg, de nem is tudom, mit szólnának a szobatársaim, ha kiderülne, hogy nem egy lánnyal voltam. Otthon ezért súlyos szociális stigmával is tudnak illetni, itt nem tudom, mi történne. Nekem a szex csak szex, nem jelent semmit. Csak a partnerem érezze jól magát -magyarázom a helyzetem, mert azért mégis két fiúval vagyok együtt és a homofóbia létezik, hiába nem vagyok meleg. Direkt csak a lányokkal való kapcsolataimat említettem nekik, nehogy baj legyen, pedig voltam ritkán férfival is. Amikor túl szépen néztek rám és jól esett nekik. Nem tudtam nemet mondani. Még sosem találkoztam olyannal, hogy én is kívántam volna valakit, de sokmindenkit szerettem és voltam szerelmes, de a testiség… Az nem jelent annyit. A zenére először csak ide-oda ringatózom a konyhapult mellett egy pohárral a kezemben, aztán belépek vissza a fő szobába.
-Ez micsoda? -tudakolom, mert tetszik és mindenem a zene és ezt tudni akarom. A zene és a szavak, ami igazán meg tud mozgatni és ami iránt tényleg lelkesedni tudok. Semmi más hasonlót nem találtam még, ami ennyire tetszene.

Valamikor haza is kellene jutnom vissza a koliba, mielőtt valaki elkezd keresni, vagy azt hinnék, hogy eltűntem és jelentik a rendőrségen. Még csak az kéne, hogy ők keressenek, mikor itt vagyok csak és mit tudom én. Jobb lenne minél előbb elindulni haza, de még nem vitt rá a lélek, valami itt tart. Csak tudnám, hogy ezt a hülye megérzéseket hogyan lehetne kikapcsolni, nagyon boldog tudnék tőle lenni. Tényleg kéne valakit keresni, aki meg tudja tanítani használni az újonnan kapott erőmet, esetleg valami hasznát is tudnám venni.
-Hm, vannak, akik engem is csak a művész nevemen ismernek... -gondolkozom el egy pillanatra, hiszen az interneten fent vagyok a saját nevemen is ismerősöknek, aztán van egy sor közösségi médiám a zenéhez kapcsolódó nevemen. Nem akartam fiatalabb koromban, hogy megtalálják a munkáimat, nem akartam, hogy bárki is tudjon róla, aztán puszta megszokásból már nem emlegetem senkinek. Azóta is csak a hozzám legközelebb álló emberek tudnak, hogy valamit szoktam alkotni is, de azok sem adják tovább ezt a kis titkot. Nem is értem, Natsunak miért említem meg egyáltalán.
-Igazából... Nem zavar, ha valaki meztelenül lát, de most minden fura. Még nem voltam egyéjszakás kalandban -ismerem be, de ezen nem tartok semmit szégyellni valónak. Sem azt, ha valaki sokszor, vagy valaki egyáltalán nem. Pont nem szokott érdekelni, ki mikor és mit csinál ez ügyben.
Amikor egyedül hagy, megtalálom magamnak a konyhában a kávét és azt iszogatom, miközben nekiállok a mosogatásnak. Ahogy látom, van még néhány dolog szerte szét, szóval az asztalról és pultról is összeszedem, ami látványosan koszos, azokat is bepakolom a többi közé mosogatni.
-Engem nem érdekel, ki és kivel osztja meg az ágyát, de sajnos ez másoknak nagyon is probléma. És vigyáznom kell, pedig nem akarok hazudozni vagy történeteket kitalálni -Sosem tartottam a hazugságot a könnyebb megoldásnak, inkább megmondtam az igazságot, bevállalva, hogy bajom eshet vagy megutálhatnak. Nekem annyit nem ért az egész.
Rutinosan kerülgetem meg, ahogy leül szemben az asztalhoz és közben még a mosogatást is lassan befejezem. Már csak pár pohár van vissza, amikor megütközik rajtam. Mondjuk igaza van, nem szokás az éjszakai kalandnál mosogatni. Leginkább elhúzni azzal a lendülettel, hogy felébredtél és lehető leghamarabb elfelejteni az egészet.
-Mosogatok... Baj? -akadok meg a mozdulatban és fordulok felé. Valahogy nem jutott eszembe, hogy ez nem normális mármint annyira, hogy abba is hagyjam, de ha most azt mondja, akkor leteszem a kezemben lévő edényeket.
Szinte teljesen elvarázsolva megyek át a nappaliba a zenét hallgatva, ott tisztábban hallatszik. Mintha már hallottam volna, de mégsem, mert erre emlékeznék, és mégis olyan őszinte, olyan sallangoktól mentes és tele van érzelmekkel. Olyanokkal, amiket nem oszt meg az ember, hanem a szoba négy fala között egyedül él meg. Olyan, mintha valaki lelkébe és legmélyebb fájdalmába csöppentem volna.
-Gyönyörű -ennyit válaszolok csak, ahogy lehunyt szemekkel adom át magam az akkordoknak és harmóniáknak. Ilyet. Ezt az érzést akarom én is kiváltani a zenémmel és szövegeimmel, ezt a mély megértést, mintha megismernéd teljesen a másikat ezáltal. Hiszen ez a zene lényege, nem?

Kezdem valamivel jobban érezni, legalább ez a tulajdonságom nem hagy cserben ilyenkor. Sosem éreztem olyan erősen a fizikai fájdalmat, még a legrosszabb esetben is sokkal hamarabb elmúlt, mint az átlagnak. Cserébe a lelki fájdalmak sokkal jobban megtalálnak még másnak a fájdalmát is át tudom érezni, ami sokszor nehezítette meg a mindennapjaimat. Szerencsére most csak a fejfájással kell törődnöm és szerintem nem is fog sokáig tartani.
-Onyx. Zenét, dalszöveget és verset írok. Főleg Youtube-ra teszem fel a számaimat -ismerem be neki, talán azért is, mert ő megérti az ilyesmit, hiszen ő is zenész. Más nem igazán érti, miért jó ez nekem, de a zene az életem, nem tudok nélküle meglenni. Inkább hallgatok napokig zenét, mint bárkivel beszéljek. Tulajdonképpen már mindent csináltam az oratóriumtól a rap-ig és mindig keresem az új kihívásokat. Néha még versenyekre jelentkezem online, csak hogy kipróbáljam magam újabb és újabb helyzetekben. Ezért is járok amerikában egyetemre, hogy minél többet tudjak tanulni. Az egyedüli, ami nem vonz és mégis a kultúrám része, az az Idolság. Nem akarok egy kiadó bábja lenni, nekem saját hangom van.
-Itt sokkal nyitottabbak az emberek, de itt is találni bőven olyat, aki megvet ezért. Jobb vigyázni -Legalábbis nekem nagyon is keresztbe tud tenni, ha rosszul fogom ki és valaki rájön, hogy most kivel voltam. Jobbnak látom eltitkolni, pedig nem szeretem az ilyesmit. Majd valamit kitalálok vagy ráfogom, hogy az egy nőt szedtem össze. Attól függ, ki és kivel látott az este, csak azt előbb ki kell derítenem. Annyival egyszerűbb lenne, ha nem kellene hazudoznom.
-Akkor jó -folytatom ezen felbátorodva a mosogatást és gyorsan be is fejezem, hiszen nincs már sok vissza belőle. Menet közben a kávét is megiszom, amitől rögtön könnyebb magamat megtalálni és még valami el is kezd rémleni a tegnap estéből, de inkább csak részletek, mint konkrétumok. Valószínűleg azt az estét teljesen elvesztettem, legközelebb több eszem lesz és nem hagyom, hogy leitassanak.
-Az ilyenek a legőszintébb megnyilatkozások, amit az ember magának alkot, nem a közönségnek -Én már csak tudom, hiszen a saját alkotásaimban is látom, hogy vannak dolgok, amiket nem osztok meg a nyilvánossággal, pedig megfogadtam magamnak, hogy a lehető legőszintébb próbálok lenni még ilyen téren is, főleg magam miatt. Hogy sose legyen belőlem egy kifújt sztár, aki csak a pénzért és a hírnévért csinálja az egészet. Hogy önmagam maradok végig.
Szinte komikus lehet, ahogy lehunyt szemekkel, egy szál alsóban ringatózom, ahogy de a zene magával ragadott. Általában ilyen hatással van rám a zene, de most különösen elvarázsolt.
-A zenét? Mintha minden fájdalmad és félelmed egyszerre érezném. Mintha látnám a sötétlő erdőt, amiből nem találod a kiutat rosszabb pillanataidban. Mintha így éreznél, amikor egyedül maradsz és nem nyomja el többé a csillogás a problémákat. Vannak társaid, de mégis végtelenül magányos vagy. Ezt mondja a zenéd -Én legalábbis erre tudok következtetni. Ilyen dalokat nem ír olyan, akinek minden rendben van az életében, tapasztalat. Az igazán kreatív emberek a művészetben fejezik ki a legnagyobb fájdalmaikat, az a legjobb csatorna, hogy megszabaduljunk a túlterheléstől. Nem is tudnám elképzelni az életem nélküle.

-Igazából ezért is mentem el a koncertedre, hogy lássam élőben is, akitől az ihletet kapom, legalább a jegy árával visszafizetni valamit -Igazából sok ihletforrásom van, de kevés olyan, akire tényleg felnézek vagy szakmai példaképemnek tartok és ő egy közülük. Ez volt az egyik ok, amiért elmentem a koncertjére, azonban semmi mást az elmúlt éjszakából nem volt betervezve. Hogy pont ő csábítson el... Mennyi volt erre mégis az esély? És mégsem oszthatom meg senkivel, pedig ez az évszázad híre lehetne, ha lennének igazi barátaim, de hát nincsenek.
-Elég sok fajtában, a legjobb a rapben és a dallamos metálban vagyok, de csináltam már oratóriumtól kezdve a jazzen át a népdalig mindent -Szeretem a kihívásokat, és tényleg rengeteg mindent kipróbáltam, csak hogy valami újjal kísérletezhessek. Néha még online versenyekre is szoktam jelentkezni, bár sosem a nyeremények vagy a helyezés miatt, inkább az újdonság élménye miatt. Talán nem is tud nekem olyat mondani, amit még nem csináltam korábban. Korán kezdtem és nem akarok egyáltalán begyöpösödni az alkotásba, az ismétlés nem az én stílusom.
-Igen, ezt észrevettem. Az ember hiába beszél néha nekik, észre sem vesznek -Érdekes vagyok az amerikaiak számára, de általában keresztül beszélnek rajtam, amit nem szoktam szeretni, ezért inkább nem beszélek egyáltalán. Aztán csodálkozva néznek, hogy a pletykákról előbb tudok, mint mindenki más, mert fel sem tűnök már nekik, ha ott vagyok. Persze van egy-két fiatal, aki még így is keresi a társaságom, de még őket sem tartom magamhoz igazán közel. Az egyetemnek egyszer vége lesz és nem szeretem az ideiglenes barátságokat.
-Nem, ez tökéletes. Az érzések sem tiszták, ezért jó ez így, ahogy van, mert így igazi -Ha én is a mélyről jövő kellemetlen érzéseimet vetem papírra vagy felvételre, utólag sosem nyúlok hozzá. Akkor azt éreztem, nem kell változtatnom vagy szépítenem rajta, mert az már elmúlt, már mást jelent. Kis érzelmi időkapszulák, szeretek később visszanézni rájuk és értékelni, mennyit fejlődtem ahhoz képest, mind technikailag, mind érzelmileg.
-Sajnálom, hogy így érzel. Senkinek sem lenne szabad ilyen mélyre zuhannia -pillantok fel rá végül. Tényleg úgy vélem, nem érdemli meg senki, hogy ilyen érzésekkel küzdjön, az ember személyes pokla rosszabb, mint a keresztények képzete róla. Közelebb lépek hozzá, ahogy engem tanulmányoz, igyekszem én is leolvasni róla, mire gondolhat. Milyen lehet ő igazából? Megmutatta nekem most a lelke egy kis szeletét és egy végtelenül érdekes személyt láttam meg, amit nem tapasztaltam tőle a hivatalos megnyilvánulásaiban. Mit tartogathat még? Többet szeretnék tudni róla. Leülök a magammal hozott kávémmal valahova a közelébe, és ahogy próbálom megfejteni a dolgokat, áthatóan nézek rá.

-A viselkedésem csakis a sajátom, igyekszem nem hagyni magam befolyásolni ilyen szinten -Sajnos eleget láttam kívülállóként, milyen könnyen befolyásolhatóak az emberek és mennyi szenvedés érheti őket emiatt. Eleget szenvedtem már magam is rövid életem folyamán, nem szeretnék még többet átélni és másoknak is segítenék elkerülni. Talán ezért kaptam az új képességeimet? Hogy megóvhassak annyi embert, amennyit csak lehetséges? Tudom, hogy Mayának célja van velem, különben nem választott volna ki a feladatra, de még mindig furcsa belegondolni, hogy maga a Földanya várja el ezt tőlem. Tőlem a jelentéktelen kis dalszerzőtől.
-Igen, szeretem a kihívásokat és minél szélesebb körben ismereteket kialakítani. Azt hiszem innen jön a sztereotípia, hogy az ázsiaiak gyíkok -vakarom meg a tarkómat zavaromban. Utálok tipikus lenni, de be kell vallanom, néha akaratlanul is az vagyok. Még az egytemi haverjaim is szokták mondani, hogy néha annyira olyan vagyok, mint az összes többi kínai. Csak éppen kínai nem vagyok, de mindegy.
-Miben próbáltad még ki magad? -billentem oldalra a fejem kérdően. Csak azt a stílusát ismerem, amivel híres lett, kíváncsi vagyok, mit csinált előtte vagy mi az, amit nem osztott meg a világgal. Nyilván mindenkinek van olyan dolga, amit nem tereget ki, ez duplán igaz a hírességekre.
-Túl könnyű eltűnni a világ elől, mert senkit sem érdekel semmi igazán -értek egyet. Ez a mi kultúránkban különösen igaz. Minden csak arról szól, legyél jó gyerek, legyél jó tanuló, legyél jó polgár, legyél jó szülő és élj jó életet, állj be a sorba, mint az összes többi. Ez valakinek kielégítő és ezzel nincs is semmi baj. De ezek az emberek nem veszik észre, ha egy társuknak nem boldog az élete és betegségek gyötrik. Nagyon kevesen vannak, akik tényleg figyelmet szentelnek a környezetüknek. Ezen változtatni akarok.
-Én tudni akarom -pillantok fel rá ismét és figyelem a szemeiben tükröződő mélységet. Nem csak a kiadott zenéje fogott meg, hanem az is, amit most mutatott meg nekem. Miért nem félt megosztani a lelke mélységeit velem? Miért vagyok különleges, hogy hallhattam?
-Nem egészen. Ők is erősnek és sötétnek akarnak tűnni, a sminkjük és a ruhájuk erre szolgál, de valahogy amint kilépnek a kamera elől, le a színpadról, már teljesen normálos emberek. Te és a zenéd valahogy akkor is mély marad, ha nem vagy szem előtt. Mély, sötét és eredeti, mint egy feneketlen kút. Bele akarsz ugrani és látni az alját, hiába tudod, hogy belehalhatsz. És amikor felnézel az aljáról csak sötét éjszakát látsz. Ilyen vagy nekem -felelem kis szünet után. Sok jó zenekar van most a jrock szférában, de kevés olyan van, mint Natsu és a bandája.

-Uhh, egy nap alatt meghalnék az alkohol mérgezéstől -játszom el a szédülést, mert már a gondolattól rosszul leszek, hogy annyit igyak. Nekem már két sör sok tud lenni, nem hogy a fele vagy a negyede annak, amit ő fogyaszt egy nap vagy egy buli alatt. Bele sem akarok gondolni, mi lehet az igazság, mert csak a cikkekre és az elmondásokra támaszkodom ez ügyben és a tényre, hogy ő sem emlékszik az estére és neki nincsenek problémái az alkohol érzékenységgel. Amúgy sem vagyok egy könnyen befolyásolható fajta, attól még mert mindent megcsinálok, még nem jelenti azt, hogy nincs meg a saját véleményem mindenről. Márpedig megvan.
-Jók, bár nem szeretem, ha mások próbálják megmondani mit tudok és mit nem. Általában nem érdekel, mit akarnak, úgyis azt csinálom, amit én találok ki. De azért vicces direkt ellenük menni és megmutatni, hogy mégis megy -kuncogom el magam, hiszen én is csináltam már párszor, de sosem kistílűségből. Annál sokkal többre tartom magam, minthogy csak azért bizonyítsak valamit, mert mások elképzelhetetlennek tartják.
-Valahogy nem tudom elképzelni, hogy leülj mondjuk egy Red Dead Redemption elé csak úgy -nézek rá, ahogy próbálom látni lelki szemeim előtt a jelenetet, egy hosszú nap után, amikor vége a stúdiózásnak és a bandától is elköszönt, leveti magát a képernyő elé és játszik egy keveset. Nem igazán gondoltam volna róla, de ha ő mondja, akkor elhiszem. Én magam nem igazán szoktam játszani időhiány miatt, de ha van lehetőség, akkor ki szoktam használni pár kör erejéig. Talán ha nem folyton dallamokat és rímeket farigcsálnék a jövőbeli sikerért, akkor valamivel több időm lenne, de akkor lemondanék a legnagyobb álmomról és akkor hol az öröm?
-Megmutathatnád ezeket, sosem találkoztam még velük, pedig végigtúrtam a youtube-ot -jegyzem meg, de csak aztán esik le, ez hogyan is hangozhat. Annak az ágyában ébredtem elég nyilvánvalóan egy remek szexjelenet után, akit amúgy bálványozok és nem kevés interjút néztem róla végig. Upsz, ciki, de nincs mit tenni, úgyis tudja, hogy a rajongója vagyok, különben nem lettem volna ott a koncertjén.
-Várj egy kicsit -állok föl, ahogy látom a madárfészekbe akadást, és keresek egy fésűt valahol, majd azzal együtt térek vissza. Amolyan reflex ez, két húggal nőttem fel, mindig én voltam az ügyeletes fésülő, ruha bíráló és cipő csekkoló. Nem véletlenül van stílus érzékem, még ha nem is látszik rajtam néha, hogy van. Mögé lépek és finoman, óvatos mozdulatokkal kezdem el kibontani a csomókat a fekete sörényből. Neki nagyon jól áll a fekete hajzuhatag, én sosem vállalnám be ezt a hosszt, a színének változtatása nekem bőven elég.
-Ennél jobban meg sem fogalmazhattad volna -sóhajtok, mert magam is ezt szoktam tapasztalni, de vele ellentétben én néha, nagyon ritkán szoktam találni olyat, aki szintén megfogalmazza azt, amit én is próbáltam átadni az alkotásomban. Persze a kevés gyűlölködőt leszámítva mindegyik követőm imádja az alkotásaim, de sokan nem igazán értik vagy érzik át a témát. Ezzel mondjuk nincs semmi baj, mondjuk jobb is, ha nem mindenki éli át azt a sötét mélységet, amit nekünk kellett. Boldogabb úgy az élet.
-Oh, tényleg? -kérdezem költőien, de sejtem, hogy egyszer úgyis el fogja mondani. Már így is elég sokmindent elmondott magától, annak ellenére, hogy gyakorlatilag idegen vagyok a számára, megnyílt nekem, tehát valamilyen szinten kedvelhet engem, gondolom. Közben szépen lassan kibontogattam a haját és már csak lassan futtatom végig a fésűt a haja hosszán. Gyönyörű haja van.
-Örülök, hogy sikerült jól kiolvasnom. Tényleg benne vagyok? -ezen meglepődöm, hiszen csak gondolná az ember, hogy valaki a közvetlen környezetében jobban ismeri, mint a legfrissebb éjszakai kalandja, akire nem is emlékezett volna, ha eltűnök az ébredése előtt. De talán most valami olyat tapasztalok meg, amire semmilyen más körülmények között nem lett volna lehetőségem.
Abbahagyom a fésülést és lazán átölelem a nyakát nem is gondolkozva, mit is csinálok, de elmerültem ismét a zenében. Pontosan értem, mire gondol és mit akar kifejezni, és nekem is sírni lenne kedvem. Nem szoktam elrejteni az érzéseimet, de sírni szinte sosem sírtam

-Inkább el sem képzelem, mert még a végén részeg leszek a másnaposság mellé -Azért nem felejtettem még el a fejfájást, bár közel sem olyan rossz, mint az imént volt. Ismerem a híres zenészek világát, néhány jobban élvezi az életet, mint kéne vagy mások teszik, de ez egy stresszes ipar és nem mindenki bírja segítség nélkül. Én nem tervezek erre a szintre eljutni, de nem is ítélem el, ha valakinek nem megy nélküle. Valahogy azért mégis sajnálom, hogy valakinek ez kell, hogy egy kicsit jól érezze magát.
-Benne van, de engem ez nem igazán érdekel. Magam miatt csinálom, amit csinálok, úgy az igazi. Tényleg? Nem is tudtam, hogy van másod diplomád -pislogok fel rá meglepődve, nem olyan fajtának ismerem, aki végigülne bármit, ami nem feltétlenül fontos vagy egy kicsit is nem érdekli. Egy képzést végigjárni is hosszú, munkaigényes és maga a pokol tud lenni, nemhogy kettő. Bár én is a másodikat tolom, de a legtöbb anyag ugyanaz, csak éppen angolul, ami mondjuk nekem nem akadály, de sokaknak már az. Talán lesz harmadik is, még nem tudom, előbb jussak túl ezen a képzésen még,  és ez is végtelennek érződik.
-Valahogy akkor sem néztem volna ki belőled. Én mondjuk inkább vagyok nintendós, de nem sok időm jut rá tanulás és zeneszerzés közben. Tulajdonképpen aludni sem sok időm jut, szóval köszi remek altatót -mosolyodom el halványan, tényleg kellett már az a rendes alvás, hiába igyekszem azért legalább hat-hét órát aludni, aztán kialudni magam hétvégén. Nem éppen a legegészségesebb, de valamit valamiért, egyszer a legjobbak között akarok lenni és annak ára van.
-Hm, akkor fura, hogy nem találtam meg, pedig túl sok időt töltök videózással -Figyelem, ahogy keresgél a telefonján és amint visszatértem a fésűvel és elkezdek átmenni vele a haján, a videóra fordítom a figyelmem. Nem is tudom, hogyan kerültünk fekvő helyzetbe, vagy miért élvezi ennyire az egészet, de valahogy nekem is tetszik, mennyire békés ez így. Mintha nem kellene sehová sem sietnem, vagy lennem valahol. Sokkal tovább csinálom, mint feltétlenül szükség lenne rá, de hát én is élvezem ezt.
-De igen, ezt pont kinéztem volna. Tudod, ismerem a szövegeidet és abból kitűnik, miken gondolkozik az írójuk általában -hagyom nyújtózkodni, én is kicsit kinyújtom a lábaimat, mielőtt elgémberednek. Át kellene magam mozgatni, úgy érzem hamarosan olyan izomlázam lesz a tegnap estétől, hogy azt öröm lesz nézni. Nem csak a koncerten ugrálás, de a lepedőakrobatáskodás miatt is fájni fog mindenem, remek lesz.
-Áhh, így fogok kinézni nyolcvan éves koromig -mosolyodom el a kedveskedő gesztusra. A húgaim csináltak hasonló dolgokat velem, de ők inkább azért, hogy bármiféle reakciót kiváltsanak belőlem és persze hogy idegesítsenek munka közben. De ez most más, valahogy sokkal több szeretet van benne, mint szerintem az egész közös esténkben volt. Anyám, miken gondolkozom.
-Nem, ez kiadhatatlan nagy kiadónál, de attól még gyönyörű és megvan a maga létjogosultsága. Hálás vagyok, hogy meghallgathatom -Mások ilyen mély és személyes alkotásaiba belelesni valahogy illetlenségnek érződik, de nem zavartatja magát, ezért én sem teszem. Átölelem a nyakát és odafúrom az orromat, hallgatva a gyorsuló ütemeket. Mélyeket lélegzem, mintha futottam volna valami elől és nem kapok levegőt.

A nevetésére én magam is elmosolyosom, de van egy sejtésem, hogy ő inkább szarkasztikusan adott hangot az érzéseinek, nem őszinte jókedvéből. De nekem nagyon is tetszik a nevetése, így én sem fogom vissza magam.
-Uhh, így is sokáig fog tartani rendesen kilábalni ebből -kuncogok, ahogy helyezkedek egy kicsit az ágyon, most már közel sem vagyok olyan öntudatos, hogy takargatni akarjam magam, jó nekem úgy egy szál alsóban. Nem szoktam hozzá a részegséghez vagy a másnapossághoz, így nem igazán tudom, hogyan kell kezelni a dolgot, de azt hiszem nem lesz már rosszabb, a tompa fejfájást pedig már kibírom. Még jó, hogy alapvetően igyekszem elég vizet inni, így nem vagyok igazán rosszul.
-Amikor elkezdett nőni a "rajongó táborom" -imitálom ujjaimmal az idéző jeleket a levegőben- megfogadtam, hogy csakis magamért csinálom, semmi másért, nem leszek kiárusítva -Hamar meg kellett tanulnom, hogy ha nem akarok kiégni nagyon hamar és összeroppanni, akkor nem szabad teljes mértékben mások szabályai szerint játszanom. Egyszer nagyon közel kerültem a végkimerüléshez és az életembe vetett hit teljes elvesztéséhez, akkor döntöttem el, hogy ezt így nem lehet.
-Én általában folyamatosan ugyanazzal a sebeséggel haladok. És mindig csinálok valamit -Valahogy nem tudok leállni csak úgy, ha éppen nem kell tanulnom, akkor szöveget írok, zenét szerzek vagy utazom. Meg most már a képességeimet is tanulom használni, az is egyre több időmet veszi el, de muszáj. És ezt mindenkor, amikor nem alszom. De számomra ez a kikapcsolódás, sosem állok meg.
-Ez lenyűgöző -ámulok azért el, mert sosem néztem volna ki belőle, hogy ilyesmit is végig csinált. Valahogy én nem tudnék még egy bölcsészt is megcsinálni a zeneelmélet mellett, ez is bőven elég nekem. Azt hiszem, nem is fogok tovább tanulni ez után, valószínűleg dolgozni fogok, mint zenész és mint… hős. Ezt a jelzőt még szoknom kell.
-Jó is az ilyesmi, remek levezetés -bólogatok egyetértően, nekem is jót szokott tenni, ha egyedül akarok lenni és látványosan nem agymunkát csinálni. Bár nem sok időm jut rá, de azért szeretem a hetet ezzel zárni.
-Hogy mi? Tessék? -ámulok el és pislogok rá nagyokat, ahogy elég egyértelműen feliratkozik a csatornámra. Folyton jönnek új feliratkozók, egy erős közepes nézőszámom van a videóimon, de hogy ő… Az én csatornámra… Oh, Édes Jézus. Hova kerültem és miért.
-Én úgy veszem észre, vannak akik megértik, vannak akik nem, de sosem lehetsz biztos, ki értette azt, amire te gondoltál. Te talán nem is kell, hogy azt értsék, hiszen legalább valamit találtak benne, amin elgondolkozhattak. Nekem legalábbis már ennyi elég, hogy elégedett legyek -Nem vágyom sokra, már ezen is látszik. Óvatosan cirógatom a hátát, amikor befejezni készülök a fésülést, valamiért jól esik és nem akarom abbahagyni.
-Tudod, az ázsiai gének és a koreai arcápolás. Az önmagában is elég mutáns egy dolog -mosolyodom el, hiszen ez a kettő legendás, a nyugati világ irigyeli is tőlünk mint a veszett fene. Én meg csak nevetni szoktam, amikor ezt a fejemhez vágják az osztálytársaim, cserébe ők meg azt vághatnak egymás fejéhez, amit csak akarnak és nem nézik őket egy neveletlen senkinek.
-Majd kíváncsi leszek rájuk -csillannak fel a szemeim, hiszen mindig nagyon várom tőlük az új dalokat és albumokat, de így már, hogy személyesen beszélek a frontemberrel ezután az éjszaka után… Már sokkal személyesebb a rajongásom tárgya, nem fogok tudni úgy nézni megint erre a zenekarra, mint eddig.
A megszólalására csak egy gyors levegőt veszek és egy tényleg nagyon aprót harapok a bőrén. Hamm-hamm, énekes hús. De ezután sem engedem el, csak bújok hozzá szorosan.

-Inkább nem próbálom megszokni, ha nem baj, mert ebbe fogok belepusztulni szerintem. Csodálom, hogy neked ez csak enyhe fejfájást okoz -Pontosan tudom, hogy mennyire nem viselem jól az alkoholt és milyen könnyen le lehet engem itatni, ezért számomra csodálatra méltó, ha valaki jól bírja az ilyesmit. Nekem minden ámulatba ejtő, amire én nem vagyok képes, pedig abból van egy jó csomó.
Hogy miért fésülgetem a haját, arról nekem fogalmam sincsen, de ez a nap már önmagában is elég fura, szóval elengedtem teljes mértékben a mindent is. Csak élvezem, hogy az van ami, bármi is legyen az éppen.
-Igyekszem, az biztos. Nagyon jól teszed, hogy hű maradsz magadhoz, nem szeretem a Hollywood-i sztárokat, minden személyiséget elvettek tőlük a döntéshozók és így már szinte semmi egyediség nincs bennük, csak seggrázás. Élni kell valamiből, de ne a még több pénz legyen az első -Általában nem szoktam a véleményemet megosztani, mert vagy a durvább fajtából van és nem akarok senkivel sem vitatkozni róla, vagy az egész leírható annyiban, hogy "Meh." Ritkán találok csak olyat, aki bármiben is egyetért velem és azok szinte már a barátaim nemlétező sorát erősbíti.
-Az nem túl jó. Könnyen ki lehet benne égni -Én már csak tudom, elkövettem nem is egyszer azt a hibát, hogy túlhajtottam magam és utána napokig csak aludtam vagy zombi voltam és nem beszéltem senkivel. Azóta tudják, hogy otthon, hogy engem jobb nem piszkálni. Kivéve a húgaim, mert ők semmit nem vesznek figyelembe, de ők már csak ilyenek.
-Szerintem akkor is lenyűgöző -pillantok fel rá őszinte tisztelettel a tekintetemben. Nem éppen tökéletes ő vagy a viselkedése, hiszen hallani olyat is a bókokon túl, hogy a bulizást sem éppen kispályán űzi a zeneipar mellett, de a véleményemet ez kevéssé tudja megváltoztatni.
-Kis? -emelem fel a szemöldökömet, meg sem merem nézni a telefonomat, hogy vajon valaki rájött-e, kit követett be Natsu. Szeretném, hogy jól menjen a csatornám, szeretném, ha sokan ismernék a munkámat, de valahogy mégsem akarom, hogy felismerjenek az utcán vagy túl sok figyelem terelődjön rám. Annál sokkal szorongósabb vagyok.
Csak egy meglepett hangra van időm, mielőtt elkattintaná a képet és van egy olyan érzésem, nem csak youtube-ra lesz pár új értesítésem, hanem instagramra is, de inkább bele sem gondolok. Jobb nekem boldog tudatlanságban, elég szép volt eddig a reggel ne rontsuk el egy pánikrohammal.
-De értük megéri csinálni, azért a kevésért -Általában véve érdemes csinálni a művészet minden ágát, még ha nem is abból fog megélni az ember. Ha még valaki érti is, hogy mit akart vele a művész... Az a legjobb az egészben. Valaki megértette, amit mondani akartam, amit ki akartam fejezni.
Begubóztam a nyakába egy picit, de nagyot sóhajtok egy kicsivel később. Ez a reggel túl hosszúra nyúlt egy egyéjszakás kalandhoz képest és nem áltatom magam, hogy ennél több lesz ez valaha, még ha meg is kedvelt. Túlságosan különbözőek a világaink, jobb lesz ezt nem folytatni. Eltávolodom a kényelmes kis zugomtól és elkezdek kikászálódni az ágyból. Még mindig egy alsó van csak rajtam, így nem tudok kimenni, szóval próbálom megtalálni a ruháimat az őskáoszban.
-Bocsáss meg, de ideje lesz mennem... -állok meg egy pillanatra az ágy szélénél fejvakarva.