Renee & Question ️️️️️️

Hajnal kábulat. Szokták így is nevezni azt a nem sokkal napfelkelte előtt időszakot, amikor a város lustán, vizenyősen és melegen hever a maga rémálmának miazmájában fetrengve. Álmatagon hevert vásárolt kéjbe fulladva, avagy recsegő fájdalmat pihenve, zihálva hörögve a vackán. Ez idő tájt még a legtöbb gazember is otthon maradt, esetleg egy kocsma pultját támasztotta a homlokával. A legbékésebb idő. Nem a legszebb, végképp nem kegyelemmel és malaszttal telt, de békés. Nyugodt. Fekete csipkés bársony szemfedő a holt üres szemein. Gyönyörű szörnyeteg. Fagyot lehelő krátertó.
Kezembe vettem a bádogbögrét és nagyot kortyoltam a kihűlt kávéból. Erős, fekete, minden cukor és tej nélkül. Nem így szeretem, de így erősebb, jobban élénkít és amúgy s elfelejtettem cukrot venni, a tej pedig megromlott a hűtőben. Keserű íze szétáradt a nyelvemen, megédesítve a hajnalt, hiszen olyan keserű sosem lehet, mint az élet. Az újságcikket, amelyet kivágtam akkurátusan felragasztottam a tablóra. Képek, információmorzsák, kivágott cikkek és jegyzetek sorakoztak rajta az éppen vizsgált tényről, hogy aztán majd más tablók mellé helyezve segítsen kibogozni a maga igazán kívül más igazságokkal való összefüggéseit. A világ egyetlen hatalmas gombolyag és olyan kevés a cérna, ami mindent, mindennel összeköt. Talán csak a Bűn ciánzöld, beteges szövétneke, ami örök és szakíthatatlan, mi útjelző. A város. A Város, hogy pontosabb legyek. Tablóképek kiállító helye, romlott, koszos hirdetőfelület, hol minden plakát emberi fájdalmakat kínál vásárlásra, minden tabló ragasztója könnyek árja volt. De mindegyik titok is. Megválaszolatlan kérdés, amelyek válaszait keresem. Valahol megértem Enigma szenvedélyét.
A határozott kopogásra emeltem fel a fejemet. Nocsak! Igen korai az óra, azt hiszem. Tekintetem egy pillanatra az asztal túlvégén felborult vekkerre tévedt. 03:51. Határozottan korai. Eszerint valószínűleg fontos. Felálltam és megigazítottam az ingemet. Zokniban, öltönynadrágban, könyök fölé feltűrt ingben és csak a nyakamban lógó hosszú nyakkendőben ültem itthon, természetesen nem mint Kérdés, hanem mint Victor Sage az újságíró. A tablók és bizonyítékfalak miatt nem kellett aggódnom, bárki is a vendégem, hiszen egy oknyomozó újságírótól nem szokatlan. Némi ügyességgel átkeltem a kis lakást gazdagon elaknásító mappákon, jegyzeteken és instant ételes dobozokon. A tisztaságra mindig is pedánsan kényes voltam, a rendet viszont nem tűrtem magam körül és a bejárati ajtóhoz manővereztem, majd a biztonsági zárat félretolva kinyitottam az ajtót, aztán szabály szerűen megdermedtem egy pillanatra.
Fekete műbőr félcipő, le merném fogadni hogy sötétbarna zokni, fekete olcsó kommersz öltöny mellénnyel, sárga férfiing, hosszú nyakkendő, kék viharkabát és panama kalap. Mintha saját alteregomat bámulnám egy opálos fényű tükörben és ez egészen biztosan nem lehet véletlen. Ismertem is a csinos, latin nőt, aki éppen ezen összeállítást választotta ma hajnalra.
- Montoya tiszt! Micsoda meglepetés ilyen korai órán... - pislogtam kettőt és nagyon nem kellett eljátszanom a meglepettséget.
Mind két alakomban ismertem a nőt. Mint Sage azt hiszem talán csak idegesítettem eleinte, bár mivel adtam neki egy-két nem hivatalos újságíró tippet, ő is csepegtetett némi infot, hol érdemes fotózni, vagy két percig elfelejtett elküldeni a bűnügyi helyszín mellől, amíg csináltam pár jó képet. Ezt minden jó és rossz zsaru egyaránt csinálja, nem is igazi korrupció, csak amolyan kéz kezet mos szívesség. Nekik mindig kell az info, amihez a médiaszimat bármikor hozzájuthat, cserébe olykor kicsit figyelmetlenebbek vagy ők is mondanak ezt-azt egy bárban egy sör mellett. Legalább annyira igénybe vesznek minket is, mint az alvilági informátoraikat. Hiába az ő és az én melóm is már csak így működik. Mint Kérdés pedig alig három napja löktem fedezékbe a lányt, mikor egy korábban sittre vágott nehézfiú gondolt elégtételt venni rajta egy félautomatával. Kissé félrebillent a fejem, mint a figyelő kutyának.
- Kérem, fáradjon beljebb - invitáltam be a legénylakásba. - Bármelyik üres fogas a kabátnak, kalapnak, a cipőt ahová csak gondolja, meg helyet talál. Kávét esetleg? Főleg feketén tudom adni.
Ha kért töltöttem neki egy pohárral és bevágtam a mikróba. Ha nem, akkor csak simán intettem egyet az asztal mellett székek felé.
- Foglaljon helyet. Ami a széken van dossziék, azokat söpörje csak a földre, lábtartónak jó lesz, mert zsámolyom az nincs - mosolyodtam el, majd végül, vagy a kávéjával, vagy ha nem kért anélkül magam is helyet foglaltam mellette, félretolva a készülő tablót. - Minek köszönhetem a megkeresést?
A nem mindennapi viselet miatt voltak sejtéseim, de kíváncsi voltam hogy vezeti fel a dolgot.


Whispers of the city

Nem tartott sokáig mire talált egy olyan boltot, ahol meg tudta venni a megfelelő ruhákat. Pontosan tudta, hogy milyen legyen a fazon, a szín, a varrás. Kalapja már volt, már azt már kevésbé tudta, hogy honnét és miért. Mindenesetre szerencséjére pont olyan, amilyenre szüksége volt. Így bár a kelleténél tovább tartott, mire végül megtalálta azt, amit keresett és nem meglepő módon drágább is volt. Hiába ment egy olcsóbb üzletbe, az árak akkor is igen szépek voltak. Hazaérve pár órával később felhúzza felszerelést és egy a maga módján aranyosan idióta mosoly jelent meg az arcán.
- Legelső napomon nem volt ennyire izgatott, mint most. - hajtja le kissé a fejét és jobb kezével a kristálypohár felé nyúl, amiben megrezzen a jég. Megissza a maradék whiskyt, ami még benne volt, majd ismét magára néz. Bárgyú vigyort most egy elszánt tekintett váltotta fel. Lerakja a poharat, talán kicsit túl keményen. Ezután felhúzza a kabátot is, majd elindul. Tudja az úti célját, nagyon jól tudja, ismeri.
Miután megérkezett a ház elő körbenézett az utcán, amin egy lélek se mászkált. Miért is tették volna, hajnali négy körül járt már az óra. Mindenki a nyugodtak álmát aludta, ő meg úgy tipegett, mint egy gyámoltalan kislány. Pedig egy felnőtt nő volt. Egy rendőr, aki bár válságban volt, ez tény, ám elhatározta magát. Már itt van és itt áll, nem fog elmenni, kopogni fog, ha mindezt a keze remegése fogja előidézni. Ökölbe szorította kezét, hogy az ujjai és bütykei elfehéredtek, bár ezt a kesztyű alatt nem lehetett látni. Mély levegőt vett és megmozdultak a lábai. Egy lépcsőfok. Még egy, majd még egy és az ajtó. Felemelte a kezét és határozottan kopogott párat, de nem túl sokat, nem is keveset. Alig pár hosszan, kínosan hosszúnak tűnő másodperc után hallani lehetett, ahogy a reteszből kikerül a zár, ahogy elfordul a kulcs és kioldja a szerkezetet.
A férfi nem meglepő módon kapásból tudta, hogy kivel áll szemben. Nagyon nem is lepte meg a lányt, hogy még ébren találta. Az sem lepte meg, amikor végig mérték őt, sőt, pont erre is számított. A meglepődött arc és a félbeszakadt köszönés egy kis mosolyt varázsoltak a vöröslő ajkakra.
- Üdvözlöm. - szólt vissza a lány, majd követte a férfit. A kabátot leakasztotta és felrakta, a cipőt szintén levette és precízen lerakta. Bár, ahogy felegyenesedett és körbenézett, rájött, hogy igazából teljesen mindegy is volt. Azt a szintű rendetlenséget, ami fogadta, nehéz lenne leírni. Azon is meglepődött, hogy itt élni tudott valaki és ráadásul el is jutott a lakás egyik végéből a másikba. Ez egy enyhe fejrázást és mosolyt váltott ki belőle, mivel nem hitte, hogy ennyire rendetlen lak fogja fogadni. Persze nem számított patyolat tisztaságra, hiszen a firkászok nem arról híresek, főleg nem Gotham-ban.
- Köszönöm, kérnék egyet, cukor nélkül. - válaszolt a kérdésre, miközben követte az előtte haladó alakot, aki láthatóan rutinnal haladt a kupacok között hagyott szűk ösvényen. A lánynak viszont a lába elé kellett nézni, hogy ne lépjen rá semmire. Nem akarta, hogy miatta a későbbiekben gondjai legyenek a férfinak. Végül leül a felkínált helyre, miután levette és nem lesöpörte a dossziékat, persze ezt megelőzte egy megfelelő hely gyors keresése. Ekkor valami halk puffanás csapja meg a fülét a bejárat felől és szinte látja a szemei előtt azt, ami okozta. Az akasztó nem éppen volt olyan, ami hosszabb ideig elbírná a kabátját és ezek szerint elérte a határait.
Csak most nézet körül a szobában, ahol a folyosóban megismert káosz uralkodott. Csak itt ez a falra is kitért, nem is kicsit. Újságcikkek, fényképek, jegyzetek lógtak rajta. Szemei gyorsan ugráltak ezek között, keresték az összefüggéseket, a kapcsolatokat. Halvány mosoly játszadozott ajkain, amikor meglelt párat és amikor azokról rendőrségi akták, pletykák jutottak eszébe. Egyre biztosabbra vette, hogy jó helyen jár, bár sok kétsége eddig sem volt ezt illetően.
- Kérdéseket tennék fel önnek. - nyomta meg kicsit az első szót, érezhetően. Közben figyelte a férfit, annak minden rezdülését és mozzanatát. Belekortyolt a kávéjába, hogy ezzel nyerjen némi időt magának, hogy erőt gyűjtsön. Rákérdezzen egyenesen, vagy próbáljon kitalálni egy körmönfont kérdést, amivel csapdába csalhatja.
- Maga az arcnélküli, igaz? - teszi le a bögrét és mélyen a másik szemeibe néz. Fölösleges mindenféle ügye módszerekkel kérdezősködnie, érzi, hogy csak kitérnének előle.

Renee & Question ️️️️️️

Nehéz puffanással adta meg magát a ruhaakasztó, így mielőtt helyet foglaltam volna magam is, felvettem Montoya kabátját és az egyik szék háttámlájára terítettem. Aztán magam is a székre zökkentem és érdeklődéssel figyeltem a lányra. Aham... Szóval kérdéseket, mi? Jó volna tudni, mire megy ki a játék. Elvégre rendőrtiszt, igazságosztónak lenni meg alapvetően illegális tevékenység, önbíráskodás, meg minden. De aligha azért van itt, hogy bevarrjon. Nem, nem hiszem. Pedánsan szépek a körmei és nem tette keresztbe a két lábfejét. Nem letartóztatni jött, valami hátsó szándéka van.
- Kérdéseket? - érdeklődtem enyhén felvont szemöldökkel, majd csipetnyi humort csempésztem a hangomba. - Információra van szüksége valamilyen nyomozásban Montoya tiszt, vagy egyből tekintsem ezt kihallgatásnak? - érdeklődtem álvidámsággal.
Nos a nő nem sokat kerülgette a forró kását, egy az egyben, egyenesen rákérdezett. A nagy szemei egyenesen az enyémekbe néztek, az ujjait a bögrére kulcsolta, de a lába elárulta. A bal talpát húzogatta a jobb lábfején. Ügyes, de több színházi gyakorlat kell, hogy az egész testének nonverbális jeleit uralja. A zavar tipikus jele. Rezzenéstelen arccal néztem vissza rá.
- Mindenképpen érdekes, hogy ezt a kíváncsiságot éppenséggel egy rendőrtiszt tanúsítja - feleltem talányosan. - Már csak azért is, mert ha nem én vagyok a Kérdés, nemleges feleletet adok. Ha - persze csak a példa kedvéért - én volnék a Kérdés, nyilván akkor is, hiszen különben gyakorlatilag vallomást tennék egy rendőrnek. Nos, kora reggel van, de beindítottuk az agyunkat egy kis koffeinnel, játsszunk el a gondolattal, mi volna, ha én lennék a keresett személy. A Kérdésről köztudomású, hogy imádja a rejtvényeket, elvégre ez a munkája, a feladata. Nyilván kíváncsi volna, mi is hajtotta hozzá Renee Montoya rendőrtisztet... Nyilván nem letartóztatni érkezett. Ez esetben magával volna minimum a társa... Bullock nyomozó, ha jól emlékszem. Elvégre tanúsítani kell valakinek, hogy az eljárás jogszerű volt. Tehát nincs elegendő bizonyítéka. Vagy nem is akarja letartóztatni a Kérdést, ami újabb kérdésekhez vezet. Például, hogy miért nem? Mert megmentette a sikátorban? Mert egyetért a céljaival? vagy a módszereivel? És vajon miért keresi a Kérdést? Információja van a számára? Vagy figyelmeztetése, hogy tűnjön el a városból?
Hátradőltem és kiittam a kávémat, majd leraktam a bögrémet és ugyanezzel a mozdulattal egy névjegykártyát pöcköltem át az asztalon. Ugyanolyat, amit minden rosszfiú mellett otthagyok, akik általam jutnak rendőrkézre. Fehér kártya egy nagy kérdőjellel. hamisítani nem nehéz, eleget szórtam már szét, hogy egy újságírónak is lehessen belőle, a törvény előtt nem bizonyít semmit. Montoyának szerintem fog és most ez a lényeg.
- Nos mit válaszolna a Kérdésnek senorita? - érdeklődtem határozottan kellemes, barátságos hangon.


Whispers of the city

Meg mert volna esküdni, hogy minél tovább van a házban, annál nagyobbnak látja azt az elképesztő dosszié halmazt, ami körbeveszi őket. Bele se akar gondolni, hogy mennyi munka lenne itt megtalálni valamit. Abba még kevésbé, hogy mennyi időbe telne, mire ezt a sok papírt összerakják és helyre teszik. Bár az már újabb kérdéseket vet fel, hogy mégis hová lehetne rakni őket. Nagy részüket valószínűleg csak meg kéne semmisíteni és ezzel sok nyűgtől lehetne megszabadulni. Ő leginkább az elégetést választaná, az nem hagy nyomot, csak hamut és abból nem lehet újból összerakni. Mondjuk amennyi fura szerzet mászkál mostanában a város utcáin, lehet akad egy olyan, akinek ez mégis menne. Viszont hamar kiveri a fejéből ezen fölösleges gondolatokat és a vele szemben ülőre koncentrál. Közben próbálja magát kontroll alatt tartani, de nem biztos abban, hogy ez túl jól menne neki.
- Civilként ülök itt és nem rendőrként. - szólal meg a feltett kérdésre. Nincs oka letartoztatni a férfit, bár ez nem teljesen igaz. Elég sok oka lenne rá, ha Bullock-ra hallgatni, bőven elég. Viszont ő nem az öreg nyomozó, ő Renee Montoya, a már-már alkoholizmusba menekült kopó, aki kiábrándult a testületből, miután ellene fordítottak mindent. Amikor megtapasztalta, hogy milyen mélyre hatolt a korrupció sötét és mérgező gyökere. Undorító egy növény ez, amit nagyon nehéz kiirtani és gyakran megesik, hogy amikor már azt hisszük, hogy véglet eltűnt, ismét felüti a fejét. Viszont a lány tudja, hogy egyedül a vele szemben ülő módszereivel tudja kigyomlálni ezt és ehhez az kell, hogy segítsen neki.
A férfi monológját csöndben és mozdulatlanul hallgatja végig. Az elé dobott kártyát lassan veszi fel, lassan vizsgálja meg, forgatja ujjai közt. Egy darabig csöndben ül és nézi a kis lapot, nézi a kérdőjelet, mintha ettől várná a választ a feltett kérdésekre. Csak ül és nem szól semmit. Végül hátradőlt és a lámpába néz. Hányszor tolta ennek kisebb verzióját egy indokolatlanul erős égővel mások arcába miközben kérdésekkel bombázta őket. Érdekes mód, egészen jó módszernek bizonyult ez. Jobbnak, mint a legtöbben gondolták.
- Csak egy dolog miatt. - szólal meg végül miután megunta a fényt, ami elárasztja az sötét íriszét, ami lassan fájdalmassá válik számára. A férfira fordítja tekintetét és pislog párat, erősen, hosszan. - Segítsen abban, amire én egyedül nem vagyok képes. - fejezi be a válaszát és reméli, bár egy kissé biztos is benne, hogy a férfi tudja, hogy mire is gondol. Pont ő ne tudná, pont ő ne tudna róla? Az kizárt.

Renee & Question ️️️️️️

Nyugodtan kivártam, amíg a lány összeszedi magát, éreztem, ez neki sem könnyű. Érthető. Egy rendőr a törvény őre, erre teszi fel az életét. Van aki könnyen válik romlottá, van aki nehezebben, de előbb-utóbb mind szembesülnek a ténnyel: különbség van a jog és az igazság között. Vannak emberek, akik felette állnak a törvényeknek. A legtöbb zsaru lassan beletörik, megszokja a tényt, elteszi a kiegészítőt, amit az aktuális maffia csúsztat a zsebébe. Mások kilépnek és magánszimatokként kikapós férjek után szaladgálnak. Montoya az aktái szerint már bőven megtapasztalta a munka árnyoldalát, ráadásul Bullock a társa. Sok rosszat el lehet mondani a kövér, öreg zsaruról, de egyrészt korrupt igazán sose volt. Jó, ő is inkább meghúzza a kültelki italmérés csempészett whiskeyjét, mint hogy bezárassa a helyet, még egy családtól elvéve a napi betevőt, meg mint minden zsaru ő is elenged olykor egy-egy zsebest vagy orvgazdát, hiszen informátorra mindig szükség van, de nem dolgozik saját zsebre. Másrészt kellően régi bútordarab, hogy mostanra felvilágosítsa a társát, hogy is működik a rendszer. Már ha az osztályvezetőtől kapott finom feladatok, úgy mint három heti agydöglesztő kartotékozás, vagy a tizenkét órás járőrszolgálat után vérhólyagos talpa nem lettek volna elegendő figyelmeztető jelek. Ő a világítást fürkészte, én őt. Fülemben cserdülő hangja kulcsnak, arca szikrázik, nem létező könnyek felületén rebben meg s törik szivárvánnyá a fény. A Város szerint őszinte. Úgy lehet. Piros rúzst használ. Mikor újra felém fordult és megadta a maga talányos válaszát, biccentettem.
- Igen, tudom. Beleütköztél a hatalom falába - sóhajtottam, majd felálltam és előkerestem az egyik kartotékos szekrényből egy kisebb tablót, amely az általam gyűjtött adatok alapján a gothami alvilág urait ábrázolta és elé tettem, megállva a széke mögött. A válla felett áthajolva egyenként elkezdtem megmutogatni őket, had jöjjön teljesen tisztába a helyzettel.
- Gotham kevésbé fényes oldalát a nagy maffiák uralják, amelyek felosztották egymás között a várost huszonnégy évvel ezelőtt - kezdtem a magyarázatba, majd ráböktem az első, torz, holtfehér, hegyesre csiszolt fogazatú férfi képére. - Great White Shark, azaz a Nagy Fehér Cápa. Polgári nevén Warren White. Bróker, majd sikkasztó. Elfogása után sikeresen játszotta el az elmebeteget, így a Blackgate helyett az Arkhambe küldték. Nem volt élete üzlete azt hiszem. Killer Crock kopoltyúkat mart a nyakára, Mr Fagy meg azt tette vele, amit látsz. A fogait ő maga csiszolta hegyesre, hogy jobban hasonlítson a névadó állatára. Pénzügyi zseni és csempészfőnök. Bár az ő szervezete a leggyengébb, de még így is uralni tudja a műkincsek fekete kereskedelmét. Információkkal is kereskedik. A főhadiszállása egy klub, az Aquamarine. Semleges területnek számít, gyakran vannak ott tárgyalások nem hivatalos köröknek - magyaráztam, majd ujjam tovább vándorolt. - Bruno Mannheim és az Intergang. Bruno általában nincs Gothamben, de a szervezete jelen van. Félig legális, félig illegális konszern és a velejéig romlott. Technológiában és fegyverekben utaznak, részben ők maguk fejlesztik. Mannheim összeszedette az embereivel a hősök által megállított alien inváziók után a különféle roncsokat, a tudósai pedig komoly technológiai áttörésekhez jutottak ez által a fegyverkezés terén. Aki ellene szegül, az eltűnik és sohasem kerül elő. A húsát maga Bruno fogyasztja el, gyakorló kannibál, a belsőségek és a csontok kedvenc hiénáinak jutnak. Nincs holttest, nincs bűneset - vontam meg a vállamat, majd tovább mutattam eggyel. - Roman Sionis avagy a Fekete Maszk. Az ő emberei viszik a fegyverpiacot Gothamben és illegális bunyókat is szerveznek, ahol csak az egyik fél marad életben. A könnyű pisztolytól kezdve a vállról indíthatóig vagy a katonai plasztikig bármit képes beszerezni. Van pár legálisnak tűnő bank is a nevén, amiket pénzmosásra használ, jutalékért másnak is. Az emberei mindig állig fel vannak fegyverezve. Okos fickó. Azt terjeszti, hogy ha viseli a flancos maszkját, képes mások agyát kontrollálni. A bűnözők kellően babonás népség... - csóváltam a fejemet, majd eggyel tovább vándorolt felfelé az ujjam. - Bane avagy Átok. Az eredet nevét senki sem tudja. Zsoldos. Speciális, jó eséllyel katonai titkos fejlesztésű szteroid koktéllal lövi magát, meg az emberei is. Emberfeletti erőre tesznek vele szert, akár egy páncélajtót is puszta kézzel tépnek ki a falból. Megölte a Miladyt és átvette a helyét, hivatásos bérgyilkosok. Jutalmul elismerték a halászkikötő feletti jogait - magyaráztam majd tekintetünk immár a legnagyobb játékosok felé fordult. - Pingvin, avagy Oswald Chesterfield Cobblepot az egyik legerősebb főnök, övé az Iceberg Lounge Casino, meg a város teljes szerencsejáték piaca. Bűnöző lángelme, akinek mindig van az ingujjában néhány trükk meg egy-két megkent politikus vagy rendőr. Nagyon veszélyes ember a kinézete ellenére - intettem Reneet és a következő képre mutattam. - Kétarc, azaz Harvey Dent, egykori főállamügyész. Mióta megsérült az arca és beleőrült, kifejezetten klasszikus gengszterfőnök. Emberrablások, tolvajlások, majd minden orvgazda az ő bedolgozója a városban. Elborult az elméje, de az egykori bírósági kapcsolatai a mai napig kiválóak, a régi kollégával szemben elég kevesen emelnének vádat. Aki mégis, azokat megzsarolja vagy elraboltatja valakiét. Könyörtelen és brutális - összegeztem majd az ujjam az utolsó előtt képre vándorolt. -  Salvatore Maroni a Maroni család feje. Kemény, régi típusú olasz maffiózó, aki egyeduralkodója a város alkohol és drogpiacának. A kikötői alkoholcsempész, az iskolás gyerekeknek bélyegeket áruló díler, a droglaborban kotyvasztó kémikus mind-mind az ő emberei. Tucatnyi politikus, bíró és ügyész, na meg rendőrtiszt van a fizetési listáján. Brutális, könyörtelen és nem sokat gondolkodik azon, odacsapjon-e, ha az érdekei sérülnek. Ki tudja meddig elégszik meg a második hellyel? - sóhajtottam és végül az utolsó képre böktem. - Íme tessék, Gotham bűnkirálya, a legnagyobb hal. Carmine Falcone a Falcone család donja. Régi vágású, konzervatív úriember és valószínűleg több esze van, mint a többinek együttvéve. Válogatós, a klasszikus elvek szerint nem mocskolja be a kezét narkóval és a gyilkosság nem az első opció a megoldásai között. A tekintélye és az ereje megkérdőjelezhetetlen. A zsebében vannak a szakszervezetek, amelyek segítségével nem annyira legális telekügyleteket bonyolít, elképesztő összegeket kaszálva, Gotham szerte szedeti a védelmi pénzt, éttermeket és localokat tart fenn. Akit lehet azt megvesz, akit nem lehet, azt megzsarol. Ehhez gyakran még törvénytelen ügylet sem kell. Például a kormányzóhelyettes nem korrumpálható, tisztességes politikus, de meg vannak a maga szenvedélyei. Sajnos sokat megadna azért, hogy ne kerüljön ki a videófelvétel, amin latexbe öltözött hivatásos hölgyek rajta taposó lábait nyalogatja vagy amin megkorbácsolják. Rámenne a házassága. Ha egyik módszer sem működik, akkor ellehetetleníti az illetőt. Nagyon ritkán ölet meg bárkit is, kellően öreg róka, hogy tudja, az legtöbbször csak tovább problémák forrása. Lényegében az ő rábólintása nélkül nem lehet kinevezni a gothami rendőrfőnököt sem, osztályvezetőket sem. Ő Gotham legerősebb embere. Bár az is igaz, a puszta jelenléte is elég, hogy ne törjön ki bandaháború.
Visszasétáltam a helyemre és leültem újfent. Előre könyököltem az asztalra, az ujjaimat összefontam és a képeket nézegető Reneere néztem. Bár némelyik biztosan ismert pletyka volt már a számára, de így megismerhetett minden nagyobb játékost így egyben. Megköszörültem a torkom, hogy újra rám figyeljen a fotók helyett.
- Huszonnégy éve van maffia-béke Gothamben - meséltem. - Akkoriban nagy háború volt Falcone, Maroni és Bannion között. Bannion elpusztult, Maroni kivérzett. Logikusnak tűnt, hogy Falcone lezárja a dolgot egyszer és mindenkorra. A város szenvedett, szinte már haldokolt. Egy bandaháborúban mindig rengeteg az ártatlan áldozat, egy utcai lövöldözés nem válogat. Több százan estek áldozatul, egyetlen év alatt három rendőrfőnököt lőttek agyon. Falcone önmérsékletet tanúsított, amikor győzhetett volna. Azt mondta a városnak béke kell. Tárgyalni hívta Maronit és a kisebb bűnbandák vezetőit és létrejött az Alku. Felosztották a várost egymás között területileg is, piac szempontjából is. Mindegyik fizet rendőröket, politikusokat, bírókat. ha szükség van rá, kisegítik egymást a befolyásukkal, hogy az üzlet nyugodtan folyjon. Egyesek elbuktak, átvette a helyüket az addig alvezérük vagy egy új csillag, de a békét senki sem szegte meg. Ennek a garanciája és kulcsa Falcone. Amíg ő él, addig nem fog tűzbe borulni újra a város. De Carmine nem fiatal és nem is egészséges. A gyermekeinek a kvalitásai kanyarban sincsenek hozzá. Ha meghal... abból mészárlás lesz. És most mond meg, melyikük is, akinek a fejét akarod? Cápa, a műkincscsempész? Mannheim, a kannibál? Fekete Maszk, a fegyvernepper? Bane, a bérgyilkos? Pingvin, a szerencsejátékos? Kétarc, a gengszter? Sal Maroni, a drogbáró? Vagy maga Falcone? Melyikük megbuktatása miatt kerestél meg? - ingattam a fejemet kíváncsian.


Whispers of the city

Figyeli, ahogy elővesz egy dossziét egy iratszekrényből és elé rakja. A férfi válla fölött kezdi el lapozni a vastag papírtömeget. Enyhe kávé és némi izzadság szaga van, érezhetően még nem jutott el a fürdőig, hogy letusoljon. Bár az őt körülvevő káoszt látva nem biztos benne, hogy az a helyiség mentes ezen kupacoktól. Bár ki tudja, talán oda nem suvasztott be semmit és valóban csak fürdeni jár be. Egy pillanatra felmerül benne a gondolat, hogy el is küldi, hogy tisztálkodjon egyet, ám inkább eldobja ezt. Inkább figyel arra, ami előtte történik, a feltűrő arcokra és több oldalnyi leírásra, jegyzetre velük kapcsolatban. A maffia, amit már oly jól ismer, de láthatóan közel sem annyira, mint az, aki mögötte áll. Végigmegy az összesen, egytől-egyig, mindegyikről mondva pár sort. Nagyon sokat tud. Sokkal többet, mint én valaha ki tudtam volna deríteni. Fut át rajta a gondolat és beleborzong, miközben hallgatja. Tudta, hogy kérdés sok mindenről tud, ezt már megtapasztalta. Ahogy azt is, hogy Sage rendkívül tehetséges újságíró, aki mindig megtalálta a megfelelő helyet és időpontot. Iszonyat jó volt a képessége ezen a téren és így nem is annyira meglepő, hogy kérdésként ennyi mindet tud. Biztos volt benne, hogy róla is tud mindent, beleértve a méreteit is, nem mintha szégyellte volna azokat a szép számokat. Tény, hogy ezen a téren rendkívül jó géneket örökölt és mondjuk úgy, hogy van mit a tejbe aprítania.
A kérdés, ami a hosszú monológ után következett, elgondolkoztatta. Tudatában volt annak, amire a férfi is rávilágított, arra, hogy mennyire gyönge lábakon áll ez az éjszakai kártyavár. Hogy mennyire könnyen össze lehet dönteni az egészet. Jól tudja, nagyon is jól tudja. Kis csönd és gondolkozás után végül szétnyílnak a vörös ajkak, amikkel sokakat meg lehetne szédíteni és elcsavarni a fejüket.
- Mindegyiküket. – válaszol és ujjait a bögre köré fonja. Ujjakat, amelyek puhák és nőiesen kecsesek, de látni rajtuk, hogy megszokták a pisztoly markolatot. Azt, hogy néha ökölbe zárva verődnek bele egy-egy arcba. Vörös ajkak ismét szétnyíltak. – Egyben azt is jól tudom, hogy Falcone-t szabad a legkevésbé piszkálni, hiszen ő a bástyája a gyönge békének. A többiekkel viszont más a helyzet. Bár meg van a saját területük és a maguk negyede. Ráadásul a jól ismert bőregér és folyton cseszteti őket. Néha-néha összeverekszenek, néha az Arkham rácsai mögé dugja őket, ahonnan mindig meglógnak. Sosem maradnak ott az életük végéig és Batman lassan olyan igazság osztóvá válik, aki nem tud elérni semmit sem. – szólal meg végül és megissza a fekete kávé maradékát. A jól ismert kesernyés íz árad szét a szájában, amit már annyira megszokott. Bár eleinte nagyon nehezen tudta meginni és nem kevés cukor kellett hozzá. Viszont idővel egyre kevésbé volt édes és alig pár hét után, már mindenféle adalék nélkül fogyasztotta.
- Meg azon rendőrbőrbe bújt alávaló gazembereket, akik hagyják magukat megtömni, mint a libák. Aztán úgy tesznek, mintha ők lennének az ártatlanok védelmezői, a törvény hú és megingathatatlan szolgái. – teszi még hozzá és közben arcára egyfajta undor ül ki, ami haraggal és megvetéssel párosul. Mást nem tud érezni azok felé, akiket leírt.