Jó öreg Arkhami diliház! Akár mondhatnám azt is otthon, édes otthon! Ha lesz egy kis ráérő időm, hozni fog ide egy "Home sweet home"-os lábtörlőt, rothadjak meg ha nem. Hát mennyi szép emlék köt ide! Az a sok csínytevés, mint mikor Mr Fagy létrehívta a Nagy Fehér Cápát, hogy rohangáltak már az őrök, mint a fejetlen csirke, hihi. Vagy amikor tudtam rejtegetni a cellámban azt a hullát. Hogy is hívták? Curtis? Azt hiszem. Cellatársnak uncsi volt, de mikor beütöttem a gégéjét. Hehe. A bűzt ráfogtam szemben Jokerre, hogy idefingott. Egészen biztos, hogy csak szeretetből verték le a vesémet felette nagy szakértelemmel. Van aki nehezen mutatja ki az érzelmeit... Az éjszakába nyúló kártyapartik. Amikor az utolsó körben tudtam végül behozni a pikk hetest és nyertem meg egy napi kakaós kását! Öcsém, az de kemény volt, be kellett tennem tétnek az Őrült Kalapos bal szemét meg az egyik veséjét is, de így végül nem kellett őket kitépkedni. Na meg az alagsor az elektrosokk kezeléssel. Party hard baby! Party hard! A három perc 52 másodperccel sokáig dobogós voltam a "meddig nem huggyoztam be a sokkolóban" házi versenyen. Persze Gyilkos Kroko rekordját nehéz megdönteni, de hát az őrök mindig is töketlenek voltak, hogy egy óráig nem kerestek senkit, ő meg megette a foglárt meg a terapeutát is. Nem lehetett elvenni tőle a címet. Meg Johnson tiszt jobb combját se mondjuk. Mennyi dili volt na! Szeretettel emlékszem rá vissza, mint mások a gimis évekre.
Ismertem már a járást, mint a tenyeremet és erre most szükségem is volt. Ide szállították be mindenféle kisebb-nagyobb félreértések okán a város legjobb nőjét. Bolondul értem a csaj, csak olyan úri kisasszony fajta na, nem meri kimutatni, mert nem illik. De én azért tudom. Már a megismerkedésünk napján gerincre vágott a kis telhetetlen. Na jó, nagy telhetetlen. Majdnem kettő méter tömör gyönyör.
- Khmm...
Nem! Neked nem osztottak ma lapot Józan Ész! Neked is kuss legyen Megfontoltság! Csak azért történt a gerincre vágás a nyakamnál fogva, mert olyan kis heves volt, nem bírt magával.
- Khmm...
Kuss! Mondtam, hogy az ilyen szende kis lányzó nem ül az első napon az ember ölébe. Jó hát beletaposott a gyomromba, de csak úgy ímmel-ámmal, végül is le se szakadt a hasfalam, csak bevérzett a kétoldali heresérvem a nyakamig. Na és? Kicsit heves az én kis marcipános gumicukorlevesbe mártogatott mézespuszedlim. Én pont így szeretem.
Ellenben elzárni a világ elől ilyen gyönyörű seggeket... szende lelkek szépségét, nah... szóval ez kegyetlenség. Lett bármi baja is Csudacsajnak attól, hogy hozzávágta a 147-es csuklósbuszt? Na ugye, hogy nem! Az meg hogy a Nelson tér közvilágítását széttaposta, hát most istenem! Lehet rá tendert kiírni, kenőpénzeket lenyúlni, tisztára hálátlan alkat a polgármester. Meg milyen rablás könyörgöm? Azok az agresszív vadállat biztonsági őrök lefejelik az én kincsesmacibocsom térdét - azt az igen szépet - ő meg még segít s felpakolni a szertehagyott mindenféle tervrajzokat, sőt el is vinni a jogos tulajdonosnak és így bánna vele. Borzalom.
- Khmm...
Kuss legyen végre! Történhetett volna így is! Semmi bizonyíték másra!
Na de adjunk a melónak is.
A női részleg irányát tökéletesen ismertem. Komoly bunyók mentek azért, ki moshatja itt fel a szintet. Hiába na, Méregcsók segge is megér egy komolyabb szentmisét. Innen minden börtönmunkás úgy jött vissza, hogy térdtől lefelé mosószeres volt, felfelé nyálas. A folyosón sétálva vidáman fütyörészni kezdtem egy ismert régi dallamot. Kifejezetten jól számítottam, a látszólag üres folyosón felcsendülő világslágert nem hagyták szó nélkül a fegyőrök sem. Mindkettő gyanakodva nézett fel-alá. Odaértem az elsőnek a két félcipője közé és vidáman megnőttem, kinyújtott ököllel felfelé, ami hatalmasat csattant az állcsúcsán.
- Nuapurista kuulu se polokan tahti
Jalakani pohjii kutkutti
Ievan äiti se tyttöösä vahti
Vaan kyllähän Ieva sen jutkutti,
A másiknak kimeredtek a szemei és elkövette a hibát. Nem a gégemikrofonhoz kapott, hanem ösztönszerűen felém lendült a gumibottal. Lehet, hogy nekem akarja adni? Nem kell. Kajak egyetlen designert se kértek fel, mikor megtervezték. Ez a fekete is milyen gyászos és kiábrándító. Nézd de erőszakos! Mindenáron de akarja adni... Na jól van. Kikaptam a kezéből és jó közel megmutattam a két szeme közé helyezve, milyen marha ronda. Így már ő is láthatta ezt az iparművészeti szörnyszülöttet kellően jól, mert rögvest el is ájult ott helyben. Nem szégyen haver. én megértem.
- Sillä ei meitä silloin kiellot haittaa
Kun myö tanssimme laiasta laitaan
Salivili hipput tupput täppyt
Äppyt tipput hilijalleen.
Az utolsó pár taktust megfordulva a sarkaimon néhány látványos steptánc lépéssel kísértem és meghajoltam a cellát lakó Gigantám előtt. Az én Gigantám. Gigantikus cicuskám. Gigancicusom. Porcukorba forgatott arany lekváros muffin. Ott vár rám  törhetetlen üveg mögött. Csuklón, bokán, derékon és nyakon is raktak rá a méretváltozását nem követő hevedert, vagdalthús lenne az én picinyemből, ha megpróbálná. És ezek a hatóság. Szolgálnak és védenek... Pfúj!
- Naaaa! Kapok puszikát? És ha abbahagyom az éneklést? - esdekeltem. - Ja igen, az üveg. Moment.
Az egyik szundikáló őr (munkaidőben? De most komolyan! Már a diliház sem a régi...) kártyáját használva kinyitottam a zárkát és beléptem. Hát nem az ajkai lettek elém tolva, hanem a bilincsei, de hát mit lehet tenni? Az a fránya szende etikett. Azért adtam egy puszit a kezére.
- Királynőm, megjött a kopasz herceg a fehér padlón, hogy hazavigyen - kacsintottam rá kedélyesen.

Some weird-ass

helium influenced shit

Törpeuszkár és a gazdi

Vannak napok, amikor semmi sem úgy alakul, ahogy az ember... mutáns... szóval embernek kinéző akármi szeretné, de végtére is, pont így jár jobban. Mármint a kénköves pokolból felbuggyanó répafejű kiskukta sem mondta volna meg ezt reggel, hogy délutánra valami fura perverzió okán éppen engem, épp az Arkhamba fognak zárni, de őszintén? Csend van. CSEND! El tudja ezt képzelni bárki is, mekkora istennői királyság ez? Talán a férjes asszonyoknak mond ez valamit, meg azoknak, akik hatszorosan lebabáztak. Meg persze nekem, akinek mindenféle kérés, kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, ja nem várj panaszom az van rá. Nem hagy békén a kis nikkel bolha. Ha jobban belegondolok, a mai nap legjobb ötlete volt felülni a sárga fémlibanc szövegelésének s bár felettébb jó érzés volt elcsapatni a busszal, sajnos a busznak jobban fájt. Mondjuk nem is volt előtte semmiféle komoly tervezés, csak a heveny női indulat. Hát na.. beszólt a párducmintás csizmámra. Komolyan az a véleményem, hogy az a nő, nem is nő, inkább férfi... nagyon más magyarázat nincs is rá, hogy miért védi azokat a tenyésztett disznókat. Ja izé, polgárokat, vagy mi a társadalmilag elfogadott nevük. Ez ugyanolyan, minthogy reggel jó reggeltet mondunk másoknak, hiszen a rohadj meg, nem annyira elfogadott kicsiny és annál halandóbb társadalmunk által. Mégha virít is, hogy mindez a minden hájjal megkent otromba lógókával rendelkező disznajának alfaja miatt van, valahogy mégse tesz senki semmit. Értem én, hogy evolúció, de ez inkább silányságuknak a fenntartása, nem tényleges fejlődéstörténet. Persze fog még disznóra úthenger jönni, de addig is... megérdemlek némi pihenést. A léptek hangja, a fegyőrök beszélgetése sem zavar annyira, már-már idilli csend még ez is nekem itt a cellámban. Igaz körbetekertek valami divatjamúlt szalaggal, de perpillanat nem tervezek innen elmenni. Ez amolyan... vakáció. Majd ha kipihentem magam, esetlegesen összeszőttem egy kedves kis tervet, illetve ha szimplán megunom a semmittevést. Tehát várhatóan holnap valamikor, de addig is... kedvtelve fekszem el az amúgy betonkemény feklapon(mert ágynak messze menő túlzás hívni), a dohos kis párnát begyűrve a fejem alá sóhajtok halkan. Kellett ez már. Nem susog, nem menetel, nem piszmog, nem kukkol, nem esdekel, nem idegesít. Teljesen jó. Legalábbis kerek egy-két óráig. Csukott szemeim fölött a szemöldökömet gyanakodva húzom össze. Mi a francért játsszák a diliházban a Levan Polkát? egyáltalán.. mióta van közrádió ebben a kócerájban? Kezd rossz előérzetem lenni... mondhatnánk úgyis, hogy borsók szteppelnek a hátamon és ebben semmi, de semmi jóérzés nincs. Ééés kezdődik. A hatalmas csattanásra csak a tenyerem húzom a szemeimre és egy hathatós orrnyereg masszázst adok magamnak, mielőtt korhatáros dühroham helyett, thriller-rel ajándékoznám meg a népet a pántok miatt.  Basszus... megint megtalált. De miért ilyen gyorsan?! Felülve az ágyon unottan és egykedvű ábrázattal nézem, ahogy ripacskodva leterít két őrt. Mondom ripacskodva, mert ez nem éneklés. Felkelve az ágyikómról a mindennek mondható, csak boldognak nem fejemmel találja szembe magát.
- Felejtős. -
Morranok fel az üveg mögött, mialatt az meg se hallja amit mondok, inkább megszekíroz egy őrt a kulcsért. Nos.. ennyit a vakációmról, talán majd legközelebb. Ezek után tuti nem hagynának békén, szóval nem kockáztatok meg egy nyugodalmas éjszakát a dilisek között. Ahogy belép, fapofával tolom az orra elé a nem túl divatos karpereceimet, ez a (centi)méteres díszpinty meg összenyálazza a kezem. Újabb sóhaj. Ez ilyen sóhajtozós nap lett. Most nézzenek rá, itt áll előttem azzal a dilinyós fejével, fülig érő vigyorral, mint egy elcseszett kiskutya és várja a buksisimit. Nosza, rajtam ne múljék, ha már ennyit töketlenkedik, két kis kacsóm elkapja azt a fene kerek fejét és úgy egy kicsit izomból megküldöm a fal felé. egyre trehányabban javítják ezt a kócerájt, hát nem berepedt az én kis leheletfinom mozdulatomtól? Ejnye már.
- Hogyne, hiányoztál, mint a kolera. -
Tehát semennyire, de végül elengedem és miután kipislogta a vakolatot a szeméből, újfent a rabláncaimat tartom elé.
- Tedd hasznossá magad és szedd le ezeket rólam végre. -
Mondjuk, nagyon más haszna nincs is, ellenben mennyi probléma van vele.. hajh. Ha végre valahára teszi a dolgát (tehát azt, amit mondok neki), a csuklómat dörgölve tekintek körbe. Ha már itt vagyunk... okozhatnánk némi fejfájást a népnek. Egészen pontosan mennyire zseniális lenen már úgy leigázni azokataz öltönyös képmutató fajankókat, hogy a kisujjam se mozdítom? Tökéletes lenne, ha ezek szépen kicsinálnák egymást, én meg popcornnal a kezemben nézhetném végig. Óh igen...
- Na idefigyelj te elcseszett duracell nyuszi, vedd elő azt a csökött borsó agyad, és borsméretben slisszolj be a vezérlőközpontba. -
Ah nem, látom hogy nem ide figyel. Balom elkapja az állát és magamhoz húzva sistergek a fülébe.
- Szépen hazavágod az egész hely elektronikáját, megértetted? -
Nézd már, ez meg nem elpriul tőlem, hanem ellilul. Ja hogy a torkát is szorítom. Hupszi.
 

Hogy ki lehet már éhezve az én szűzies kis epres puncsba mártott mézesmuffinom! Szinte azonnal gerincre vágott a lágy kacsópuszim után, de még hogy! A láthatólag avulási problémákkal küszködő épület vakolata lágyan hullott alá az arcmaszkomra, miközben egy olyan három centi mélységű horpadást hagytam emlékül a diliháznak. Micsoda tűz loboghat már a két hosszú combja között, ahh...! Na de hát azért na. Ez akkor sem a megfelelő hely és idő. Nem mintha engem zavarna a négyzetméterenként egy fél elektronikai szaküzletre való biztonsági kamera, de amilyen szende kis hajnali nefelejcs virág az én kis fehércsokimázas gumicukortortám, őt azt hiszem utólag már igen. Ja hogy a fájdalom? Ugyan már! Kicsit hevesebben cirógat na.
- Nyugalom mézes bogárkám, ha csak nem vágysz komoly babérokra a PornHubon, akkor várjunk amíg nem a világ egyik legfaszább kamerarendszerének kereszttüzében leszünk - ajánlottam.
Olyan édes, ahogy próbál uralkodni magán, hogy ne másszon rá egyből a város legjobb pasijára. Hiába a jó öreg Dwarfstar papa tudja hol a legcsiklandósabb minden nő lába. A két nagyujja között. Biza! Elég megnézni ahogy felnéz a plafonra és felnyög. Aki nem ismeri a női lelket azt hinné talán éppen egy cifrább grammatikai szerkezetet fojt magába, de én tudom az igazságot. Ámor nyila sebezte meg a seggét, higgyétek el.
Mindenesetre már vetkőzne is az én cuki kis fahéjas-szirupba forgatott barackkompótom. Kezdve a bilincsekkel. Feltápászkodtam a biztonság lemezzel megerősített fal maradványainak öleléséből. Jé, mint a rajzfilmekben, félig-meddig ott maradt a lenyomatom. A keleti part legszebb férfi felsőteste, becsüljék meg a dekorációt! Kiforgattam az őrök zsebeit, de hát miért is hordanák maguknál egy állítólag köz- és Csodanő-veszélyes pszichomaca fékentartó bilincsek kulcsait? Felelőtlenség! Írni fogok az igazgatónak! Egy csomó jóra való, ártatlan és családos biztonsági életét sodorja veszélybe, ha többet is agyon kell verni a kulcsokért. Már persze ha nem egy hivatásos atomfizikus és szuperszexi sorozatgyilkos a behatoló. Sóhajtottam egyet.
- Nincs náluk a kulcs - ingattam a fejem. - Belülről kell szétbarmolnom.
Válaszul egyszerűen a bokabilincse felé bökött én meg elkezdtem aktiválni az övembe épített erőforrást. A nullelem meghajtás életbe lépett és összerántotta a testemet alkotó molekulákat. Nem mondom, hogy ebből a szemszögből csak én láttam volna eddig az én kókuszkrémes vaníliasodómat, hiszen fél Gothamnek volt alkalma a hasonló nézőpontot kiélvezni, attól függően hosszú ideig, hogy milyen tempóban futottak a talpikái elől, de hát na! A szépségért meg kell szenvedni. Én már csak tudom. Aki meg nem volt elég gyors, szerintem nagyon nem is szenvedett.
Úgy nagyjából fél milliméteres magasságban belemásztam a bokabilincsekbe egyenként és különösebb gond nélkül megbuheráltam a csatok belső rugóit, így gyakorlatilag maguktól felnyíltak és lepotyogtak. Utána pedig kezdetét vette a Mount Giganta expedíció. Mondjuk - köztünk szólva - szívesen vállalkoznék a csúcshódításra. Némi akrobatikázás után a csuklóin lévő bilincsek is hasonlóan jártak, mint a kollégák és aláhullottak a mélybe. Huhh, de még milyen mélynek tűnik. Van még egy a nyakán. Felpillantottam. Azt a kurva..! Szent Habakuk, te se basztál ilyet, ha kaptál glóriát! Hát mi hegynyi méretezésű... meg milyen szépen ringó Himalája már... hát mindjárt infarktust kapok. Vagy csak simán elájulok, ha még több vér áramlik a fejemből lefelé ágyék tájra.
"Két selymes csöcs árnya alatt járva,
Maradt a kicsi Dwarfstar bizony állva,
Szép Giganta hegyeit ma megmászom,
Reggelre nem kerül el a nedves álom."
Na jó, túl vagyunk Vers mindegy kinek adásán, ideje adni a melónak. Azt a rothadt! Milyen szépen ívelt! Milyen kemény! Milyen nagy! Milyen sokáig tart óh... Mondjuk ezen segítene esetleg, hanem csak kapaszkodnék és simogatnám. Úgysem érzi baszki! Na szóval, adjunk tehát a melónak. Miközben felakrobatikáztam magam a hattyúnyakáig próbáltam életben tartani a lelkemben kivirult virágoskertet, hogy majd meglesz ez még másként is. Miután az utolsó bilincs is aláhullt én is leszaltóztam a kulcscsontjáról és a levegőben nyertem vissza eredeti méretemet, féltérdre érkezve a külső szemlélőnek a semmiből.
Az én mentolos gumicukorral töltött franca krémesem ballal elkapja az államat-nyakamat és magához ránt. Milyen kis heves, mondom én. Érzékien suttog a fülembe. Biccentenék ha tudnék vasmarkában. Akár válaszolnék is, ha lenne ehhez levegőm elszorított gégével. Jobb híján csak felemelem a hüvelykujjam, mire elenged.
- Ha nem építették át a kócerájt, amit nem hiszek, az hamar menni fog - mosolyodtam el vidáman.
Egyáltalán nem hülyeség amit a gyönyörű, méretes mézesfánkkal töltött kakaós tekercsem kiagyalt. Áram nélkül nincs kamerarendszer és nem kell hazáig várni egy jó kis lepedőakrobatikával. Lehet hogy csak én vagyok elcseszettül romantikus, de valahogy jobban el bírtam volna képzelni első alkalomnak, hogy elcsórok egy tejszínhab-szállító kamiont és lenyalogatom arról a csodás testéről, mondjuk... miközben elheveredik a Hollywood Walk of Famen, úgy Charles Bronsontól Audrey Hepburnig, de azért az elektromos rendszer hazavágása után kiszabaduló közveszélyes őrültek tombolása és az olykor átvágott torkokból elszálló hörgések sem éppen klasszikus háttér, igazán egyedi. Hamarosan elértem az elosztó szobát.
Előhúztam a késemet, majd bebújva az elektromos vezetékbe, belülről metéltem el a huzalozást. Szegény édesanyám élénkebb hulla lesz Drakulánál, annyit fog csuklani, mire megtalálják a hiba helyét a karbantartók. Kiváló!
Táncos léptekkel indultam vissza, elcsórva az egyik irodából egy kaspó muskátlit. Vagy legalábbis növény, aminek a teteje színes, tuti virág. Már mindenfelől hallatszott a komolyabb eset ápoltak artikulátlan tutulása, amikor megnőttem pontosan az én cukorfalatka kis karamellöntetes citromfagyim előtt, előre nyújtva a váza kultúrgazt.
- Virágot a virágnak - közöltem vidáman.

Some weird-ass

helium influenced shit