Selina & Jason :copyright:️️️️️

- Azért még ne vesd el a terveket a logószerkesztéshez. Ha Batman hosszútávra tervezi az üdülését, a városnak hamarosan szüksége lesz egy új maszkos párosra. - nyilván a szavait felesleges teljes valójukban komolyan venni, hiszen szigorú lencsén át nézve egyikük sem számít annak a kimondott hőstípusnak, amit Batman vagy Robin képviselnek. Ennek ellenére a megállapítása, vagy teóriája, ha úgy tetszik, helytálló. Ha valamit sosem vont kétségbe a Denevérrel kapcsolatban, akkor az az, hogy bizonyos ellenpólusra mindig szükség lesz, az említett két név pedig ahhoz elég, hogy elbizonytalanítsa a pitiánerebb bűnözőket, miközben minimális kapaszkopdót biztosítanak azon lakosok számára, akik azt tervezik, hogy itt öregednek meg. Csakhogy egy Batman nélküli Robin önmagában aligha működne. Így, amit már nem tesz hozzá, az az, hogy a Sötét Lovag útjának és mítoszának nem kell szükségszerűen véget érnie Bruceszal. Fogadni merne rá, hogy Dick vagy Tim átvennék a stafétát, ha a szükség úgy hozza. És szükség alatt a radikálisan megemelkedett, egy napra jutó bűnözési statisztikát kell érteni. Igaz, nincs kétsége afelől, hogy az előbbi nem készakarva és Colgate reklámot zavarba hozó mosollyal az arcán tenné mindezt, utóbbi pedig kissé röhejes élmény volna denevérszimbólumos öltözékben a Graysonénál is véznább alkatával és a fájóan nerd techdumákkal, amik képesek elhagyni a száját.
A nő energiáira tett megjegyzését és azt, miképpen ad hangot az elégedettségének, szándékosan figyelmen kívül hagyja, egyedül szája sarka görbül felfelé, jelezvén a játékos pimaszságot, ami ott lapul Jason fogaskerekei között és ami lényegében azt sugallja: "Akkor, kihívás elfogadva?"
- Ezek szerint... beindít a katonai felszerelésem? - igen, könnyen tűnhet úgy, hogy a szokásos férfielme teszi a dolgát és emiatt ragadta ki a "lényeget" Selina mondandójából, ám a valóság az, hogy kénytelen volt valamiféle védelmi taktikához, elterelő művelethez nyúlni, mert a nő szavai, a tény, hogy a Macskanőtől kap épp életvezetési tanácsokat, miközben az említett épp az ölében ül, enyhén szólva váratlanul érik ebben az átlagosnál oldottabb hangulatban. Talán nem is annyira az akasztja meg, amit mond, hanem az a szintű őszinteség, tiszta nyitottság, és (eme pillanatokban) nem csupán testi közelség elegye váltja ki nála, hogy valami elmésnek szánt benyögéssel kell reagáljon. Mert, ha nem tenné, akkor azzal nyitva hagyna egy lehetőséget. Annak lehetőségét, hogy nem csupán igaza van, de utat talált ahhoz a személyhez, akit minden alkalommal, valahányszor felveszi a sisakját, igyekszik mélyebbre és mélyebbre ásni.
- Azért öltöm magamra, ami a múltban... ami Jasonnel történt, igen. De azért is, mert egyedül Hoodként vagyok képes megtenni azt, ami szükséges. Ha teret adok a dualitásnak, azzal a saját hatékonyságomat hátráltatom. Ezért, ahhoz, hogy Red Hood továbbra is azt, és úgy tehesse, amit szokott, az kell, hogy a múltja, a másik fele földben maradjon. - soha senkinek nem beszélt erről. Arról a nyughatatlanságról, ami jellemzi, ami miatt a denevércsalád kísértetévé vált. Sokan viszont tévesen azt gondolják, a halála az, amivel nem békélt meg, pedig nem így van. Azzal nem békélt meg, hogy az élete számított keveset. Red Hood (pontosabban annak második inkarnációja) ezért létezhet. Nem önmaga halálát akarja megbosszulni, hanem biztosra akar menni, hogy a létezése egyáltalán számított valamit, és ott sikeressé válni, ahol Rob.. Jay elbukott.
- A normálisabb élet körülöttem nem szokott jól végződni. - ezzel nem csak azt üzeni Selnek, hogy pontosan érti, mire szeretne kilyukadni a "Hoodon kívüli élettel", de azt is, amit eddig, de azt is, amit eddig egyéb indikokkal sikerült szó nélkül hagynia: az érzelmi elhatárolódást. A múltban, valahányszor gondoskodni, törődni, és remélni engedte magát, kudarcba fulladt. Előbb az apja hagyta magára, akinek az oldalán akart állni, az anyja, akire vigyázni akart, öngyilkos lett, majd a másik anyja, akit megmenteni akart, feladta őt Jokernek. Arra már nem is érdemes kitérni, hogy fogadott apjával való kapcsolata kimerül annyiban, hogy egy éve összebunyóztak.
- Azzal kell beérned, hogy másnak már nem árthat. - simít végig lágyan a nő arcán, mikor érzi a keserűséget, mait szavai kiváltottak. Tudja, hogy komfortérzetet aligha tud ezzel nyújtani, elvégre, sovány vigasz, mégis, mindkettejükre igaz, hogy ezt kell szem előtt tartaniuk. Emészthetik magukat azzal, hogy mit tettek vagy épp nem tettek meg időben, de az efféle "mi lett volna, ha..?" kérdések másokon aligha segíthetnek. Csupán mazochista hajlamokat elégítenek ki azokban a percekben, mikor senki nem lehet szemtanúja az ember fájdalmának. Ezért emeli meg lágyan a fejét, hogy Selina rákényszerüljön ennek a fájdalomnak a megmutatására... és lássa, hogy nincs egyedül.
- Egy klinika? Be kell ismerjem, ez meglepő fordulat. - nincs emögött semmi gúny, se pimaszság, csak a színtiszta meglepettség. De, tekintve, hogy nem sokkal ezelőtt milyen odaadással beszélt a területről, nem kellene annyira megütköznie rajta.
- Vegyem ezt az "oktatót keresünk" álláshirdetésnek? - annyira nem volna abszurd a gondolat, bármennyire nem gondolnák mások Jasonről, hogy dolgozott már együtt például fiatallal. Bruce kétséges, hogy tud-e erről, de mikor az Árnyak Ligájánál időzött, töltött együtt időt Damiannel, és egészen jól ki is jöttek.
- És az nem aggaszt, hogy bajt hozhatok a Kóborokra? - hiszen, sajátságos problémamegoldó stílusa óhatatlanul is generálja az ellenségeket. Amíg csak egy vörös maszkos egyént céloznak, nincs gond, de mi lesz akkor, ha kallódó lelkeket akarnak megkörnyékezni? Ahogy korábban is említette.. körülötte nem éppenséggel végződnek fényesen a történetek.
- Annak idején volt egy kezdeményezés, egy iskola, ami a szociális szervektől függetlenül működött, és magánasuliként nem lobbizott állami támogatásért sem. Faye Gunn intézménye afféle menedék lehetett volna az utcagyerekeknek, ha a szándékai őszinték lettek volna. - azt kihagyja a szemléltető példából, hogy a szadista Gunn Mama arra használta az iskolát, hogy bűnözőket neveljen ki. A gondolatmenete szempontjából nincs jelentősége, csak a klinika és a tanmese említése az, mi eszébe juttatta a régi emléket.
- A te figyelő pillantásodban nagyobb biztonságban lehetnek. - ajánl fel egy bátorító mosolyt.
- Ha jelentkeznék a hirdetésre... - elnyújtja a kérdést, jelezvén, hogy készen áll fontolóra venni, még úgy is, hogy megvannak a maga kétségei afelől, miféle tanítójává válhat a fiataloknak olyasvalaki, aki sok embert ölt már meg bűntudat nélkül. De még inkább, abban kételkedik, mennyi hely van a világban Jason számára.
- ... számítsak állásinterjúra is?
Hagyja elkalandozni rajta a pillantását, mielőtt visszatérne szemeihez:
- Úgy hallottam, fontos az első benyomás.
Ahogy Selina hátát simítja, abban nem a fürdőben bemutatott provokáló, vagy édesen kínzó szándék lapul, még csak nem is a mohó, birtokló énje. Helyette valami mást közvetít. A kölcsönös megértés ritka gyengédsége rejtőzik ujjai rezdüléseiben.

Red & Cat ️️️️️

18+

Soha nem tudnám magamat maszkos megmentőként elképzelni. Persze, Batsy szeretne abba az irányba terelni, de a lopás okozta izgalmaknak és eredménynek nem tudok ellenállni, ami viszont meglehetősen visszatart attól, hogy belőlem hős válhasson. Nem tudok túl lépni bűnözői hajlamaimon, és nem is akarok. Lássuk csak a ma estét, amikor elsüllyesztettem egy hajót, hogy a rosszfiúkhoz ne kerüljön egy meglehetősen veszélyes fém, és mit csináltam? Loptam belőle. Épp ezért vicces feltételezés az, hogy pont mi ketten fogunk majd Batman helyébe lépni.
- Na akkor fordulna fel mindenki ismert világa. - mármint ha tényleg ketten kezdenénk el igazság osztani.
Tény, hogy jó csapat vagyunk, de én biztos nem rohanok be égő házakba, hogy másokat kimentsek. ... Legalább is... amíg van, aki megteszi helyettem, biztos, hogy nem.
A fürdőben történt dolgokra térve, meg arra, hogy mit szeretne és mit nem, végül egy igen erős terelést kapok szavakkal, de nem tekintettel, és mosollyal. Mintha csak lemásolnám a mosolyt, kuncogva válaszolok a kérdésre.
- Ne aggódj, nem csak az indít be. - mondom, mintha a kérdését félre értelmezném. Tudom, hogy mindketten össze-vissza tereljük a szót, de kell is, mert kicsit komolyabb vizekre evezek a férfivel, és szembe állítom vele a tükröt. Látom az arcán a meglepettséget. Nem számított arra, hogy látom őt. Nem a maszkot, nem a megjátszott dolgokat, de mindazt, amit eltemetni próbál. Ha tudná, naponta hány ilyennel találkozom, hány gyerekkel, és saját magammal, amikor a tükörbe nézek. Az erre adott válasza halvány mosolyra késztet. Még mindig nem látja. Nincs elég közel a tükör.
- Ha valóban a földben lenne az a valód, olyan lennél, mint az az istenverte Deathstroke. Semmi érzelem, semmilyen emberi kapcsolat, semmi humor, vicc, semmi élet nem lenne benned. Megállíthatatlanul unalmas lennél, és... nem lennél több egy gépnél, aki előre beprogramozott módon megy, és lő. De te több vagy ennél. Több vagy egy zombinál, és így is tudod csinálni azt, amit akarsz. Nem akadályoz meg benne, még ha tartasz is ettől. - inkább a múltját próbálja temetni, amit megértek, mert borzalmas lehetett. De ha a magam példáját nézem, én erőt kovácsoltam abból, ami történt velem. Kihasználom a múltam, hogy egy erősebb jövőt építsek nem csak magamnak, de az utánam érkező generációknak is. Látom a potenciált abban, hogy ő is megtehesse ezt. Hogy befejezze a menekülést és rejtőzködést, felvállalja, igen, így nőttem fel, és habár erőt adott, a traumát igyekszem a jövőnek csökkenteni. Olyan, mint egy mag, amely a földben pihen - nem úgy értem -, és csak arra vár, hogy víz érje, és kihajthasson.
A normális élet lehetőségét talán nem úgy érti, mint én. Elmosolyodom.
- Hogy képzeled el? Hogy reggel bemész a munkába, délután haza mész? Én igyekszem a maszkon kívül is "rendes életet" élni, te eltudod ezt rólam képzelni? - vigyorodom el. Én meg a munka! Persze a mosoly csak addig tart, amíg az a mocskos Sionis emlegetve nincs. Az önmarcangolás magától elindul, de az érzésből egy kissé kiszakít az érintés, és az, ahogy a férfi keresi a pillantásom. Pár pillanatig néma csendben emésztem az arcomra helyezett simítást, és az államat megemelő finom erőt.
- Be kell érni. ... Pedig legszívesebben újra, és újra és újra megtenném. - a keserűség burkából elő tör az a düh, amelyet igyekszek rendkívül mélyre temetni. Ez az a düh, amivel gyilkolni lehet. Amivel gyilkoltam, és éppen erre is utalok. Kívánom, hogy újra megtehessem. Nem elégszem meg azzal, hogy most a túlvilágon nyugszik. Én akarok a Pokol lenni számára, és olyan fájdalmat okozni neki, mint amilyet ő okozott nekem. Jason értheti ezt... így hát finoman kinyitom az ajtót, és megmutatom neki ezt a sötét, borzalmas sarkot, amelyet mindenki elől rejtegetek. A vágyat, hogy gyilkoljak, vért ontsak.
Rajtam kívül sokan éreznek még így. Az utcán felnövekvő gyerekek, akik az egész életüket átkozzák... A szegények, akiknek ételre is alig van pénzük, nem hogy arra, hogy orvoshoz menjenek. Így hát felfedem Jason előtt a szándékomat. Hogy miért teszem mindazt, amit. Hogy nem azért lopok milliókat érő tárgyakat, hogy a lakásomat díszítsem - oké, nem mindet-, hanem azért, hogy pénzzé formálva felhasználjam azt, és ha nem is mindenkinek, de sokaknak segíthessek vele. Egy elbaszott Robin Hoodnak tűnhetek, pedig nem érzem magam annak. Nem csupán nemes cselekedetek vannak mögöttem, hanem önös szándék is. Önzőség, kapzsiság... Persze, dolgozom azon, hogy a gyerekekben ilyesmi ne alakuljon ki.
- Nem nézted volna ki belőlem, hm? - mosolyodom el meglepett szavaira. Szerencsére senki nem nézi ki belőlem, így tudom fű alatt, hamis névvel megtenni, és így senki nem is fogja majd támadni azt a helyet. Remélhetőleg.
Felhozom azt is, hogy Jason találkozhatna is a kölkökkel, netán taníthatna nekik valami hasznosat. Még kéreti magát! Elmosolyodom.
- Veheted állásajánlatnak. A fizetést is megtárgyalhatjuk... - somolygok csintalanul, de ez a mosoly szelíd lesz kérdésére.
- Most süllyesztettem el Pingvin hajóját, és te kérdezed, hogy nem hozol-e a fejükre bajt? - nevetek halkan. Aztán megcsóválom a fejem.
- Nem. Tudják, ki vagyok. Tudják, mibe vágnak bele, amikor csatlakoznak hozzám. Minden erőmmel azon vagyok, hogy megvédjem őket, de közben tanítom is őket arra, hogy megvédjék magukat, és a helyet, amelyet szeretnek. - mondom, majd a következő történetet hallva nosztalgikus mosoly terül el az arcomon.
- Ilyen itt is volt régen, Alleytownban. Mama Fortuna-nak hívták az öreg hölgyet, aki lopni tanította a gyerekeket...ő volt a mentorom. Ő mondjuk zsákbamacskát sem árult. - talán pont Fortuna miatt kezdtem bele ebbe én is. Akkoriban, ha bűnözőnek is nevelt, biztonságban éreztem magam. Barátokra, családtagokra tettem szert, és minden nehézség ellenére jól éreztem magam. Jó életem volt. Valami hasonlót akarok megteremteni a gyerekeknek, de nem feltétlenül bűnözéssel. Noha, kétségtelen, hogy én nem fogom tudni megmondani nekik, hogy hogyan éljenek átlagos életet, hiszen olyat soha nem éltem, de... legalább próbálkozom. A férfi bátorító mosolya jól esik, de a figyelmem hamar leköti. Kissé félre biccentem a fejem, és várom, hogy befejezze a nagy szünettel toldott kérdést. Elmosolyodom.
- Aggódsz, hogy elfogadnának-e? - kérdezem, mert más nem nagyon interjúztatná őt, max a gyerekek.  A hozzá tett mondat pedig csak szélesít a mosolyon. Örülnék, ha meggondolná.
- Első benyomást úgy tehetsz, ha találkozol velük. Talán az alapján is dönthetnél, hogy akarsz-e maradni mentorkodni, vagy sem. Azt tudnod kell, hogy általánosan óva intem őket a lőfegyver használattól. - ez persze nem azt jelenti, hogy megtiltom, hogy magával hozza Stan és Pant, csak azt, hogy ha úgy dönt jön, akkor számíthat arra, hogy mindenki megfogja kérdőjelezni, Jason miért használhat azt, és miért oké, amit csinál. Ami egyébként egy teljesen normális kérdés, de akarom, hogy megértsék. Akarom, hogy szembesüljenek Gotham ezen felével, és őszintén szólva, és azt is megtudnám mutatni, hogy kerülhetnek hátrányos helyzetbe, ha ilyen fegyvert használnak a saját erősségeik helyett. A simítást érezve a hátamon kellemes érzéssel hunyom le a szememet egy pillanatra. Ma már másodszorra kapok tőle ilyet. Először az arcomon, most a hátamon. Hálásan pillantok rá, és letéve az üveget a párna mellé, ahol nem dőlhet fel, az ő simításához hasonló érzelmektől vezérelve ölelem át nyakát. Talán kicsit furcsa is nekem ez a nyugodt, kellemes érzés. Nem szokásom másokat ölelgetni.

Selina & Jason :copyright:️️️️️

Szinte képtelenség visszafogni a vigyort, ami kiül az arcára a kapott reakció nyomán. Ráadásként, még van is annyira pimasz, hogy csak lazán vállat vonjon, mintha a tiltakozás ellenére tényleg erős esélye lenne a felvázolt párosnak.
- Nem ez lenne a legőrültebb dolog, amit látott a világ. Nem is olyan sok évvel ezelőtt az idegenek még furcsa teóriák és városi legendák alapjai voltak, azóta meg ki tudja már összeszámolni, hány ilyen támadást élt meg az emberiség. - az UFO hívőket egy időben mindenki nagy ívben kerülte, mert nem tekintették többnek őket bolondoknál, akiknek nem tenne rosszat egy intenzív kikapcsolódás Arkham falai között. Ma meg már ott tart a világ, hogy az egyik legünnepeltebb szuperhősük maga sem idevalósi. Jason abba meg már bele sem kíván menni, hogy hány személy képes babrálni az idővel, míg mások ősi, misztikus energiákat mozgatnak olyan természetességgel, ahogy az átlag civil egy poharat tesz arrébb. Főleg azért nem kezd bele, mert feltámadás ide vagy oda, az ilyesmitől, különösen a mágia résztől, még mindig borsódzik a háta. Egy fegyver, azzal tud kezdeni valamit. Egy bűnöző, akinek be kell verni az arcát, nem okoz gondot számára. Viszont macskakaparás jellegű szavak? Szellemek? Az ilyesmi nem az ő asztala. Enyhén szólva. Ennek ellenére el kell fogadnia, hogy ez is világuk részét képezi.
- Megkönnyebbültem, már kezdtem azt gondolni, hogy teljesen hidegen hagy a vendéged, aki egy szál törülközőben ül a kanapédon. - igaz, hogy vastag a bőre és jól bírja a sérüléseket, de egy ilyen elhanyagolás bizony fájó lövés lenne a férfi büszkeségének. Még szerencse, hogy minden jel szerint, ettől nem kell tartania. Persze, ha annyira játszani akar a Macsek türelmével, még mindig nyitva áll előtte a lehetőség, hogy felöltse a szexinek titulált öltözékét. Elvégre, nem tett le arról, hogy dorombolásra bírja. Hogyan is tehetné, ha egyszer ilyen dicséreteket kap tőle?
- Ugyan kérlek... egy gépnél jobban lövök. - adja elő a tényeket teljes szerénységgel, kár, hogy ezt a szerénységet némileg agyon nyomja az a kacsintás, amit mellétűz, hogy megkoronázhassa visszafogott stílusát.
- Amúgy ő sem gép, csak szereti fenntartani ezt a látszatot. - most komolyan megvédte Slade Wilsont? Ha így folytatja, még a végén bejön Selina próféciája és tényleg felfordul mindenki ismert világa.
- Lehet, hogy az ilyesmi felnyomja az érdeklődést Douchestroke szolgáltatásai iránt. Vagy titkon a zsoldját színészi tanfolyamra költötte és ez lett az eredménye. - igen, így már mindjárt jobb. Mindenesetre, mindegy, mennyire próbálja elbagatellizálni, az ex-katonáról is vannak feljegyzései, egy akta, ugyanolyan részletességgel, mint a BatComputer fájljai, s bár vannak hézagok a férfi múltját illetően, minden arra mutat, hogy nagyon is emberi. És Jay kétli, hogy ki tudta volna ezt kapcsolni, szuperkatonaság ide vagy oda.
- Annyira nem nehéz elképzelni, már csak azért sem, mert a macskajelmez meglehetősen feltűnő volna fényes nappal. - ő is elmosolyodik. Bár, tény, hogy Selina sem helyekre való besurranással fogja tölteni az idejét 0-24-ben, valahogy az olyanok számára, mint ők ketten, a normális élet kérdésköre... bizarrnak érződik. Leginkább valószínűleg azért, mert Jason ettől mindig elképzeli, hogy egy műhelyben autót bütyköl, miközben rádió szól a háttérben vagy a nemlétező szomszédasszony kutyáit sétáltatja. És nem érzi, hogy beleillene egy ilyen képbe. Ez nem egyenlő azzal, hogy ne imponálna neki a gondolat, vagy ne húzna a szíve egy visszavonultabb, lazább élet felé. De olyan hajónak tartja, mai már elment. Vagy, hogy passzolóbb legyen a kép... olyannak, ami már felborult.
- Ismerős érzés. - szólal meg halkan a nő Sionisszal kapcsolatos érzései hallatán. Ha valaki ezt igazán meg tudja érteni, az Jason. Nem telik el úgy éjszaka, hogy ne fantáziálna arról, milyen válogatott módszerekkel végezné ki Jokert. Szeretné azt mondani, hogy idővel enyhül ez az érzés, de mivel nála csillapodásnak még a nyomát sem látni, egyedül a csenddel tud szolgálni.
- Egy művészeti galériát inkább. A klinika meglepő. - ismeri el, nem épp az első projekt, amivel összekötné a Macskanőt. Úgy érzi, épp emiatt okos húzás, elvégre, mások sem egy egészségügyi intézményen keresztül akarnának támadni egy profi tolvajt.
- És az igazgatónő beleegyezik abba, hogy helyszínileg kezdjük meg a tárgyalást a fizetésemről? - ha már egyszer nyitott a konzultációra, nem hagyhatta ki.
- Ilyen világban élünk, az ember már az idős nénikben sem bízhat meg. - mi sem beszédesebb annál, minthogy Gunnak még Batmant is sikerült megetetnie a kamujával. Pedig elég lett volna csak tüzetesebben átfésülnie az "iskolát", hogy különféle fegyverekre bukkanjon földgömb, illetve lőszerre az extra krétakészlet helyett. Ennél megnyugtatóbb az, amit Selina tud ajánlani a helyi kölyköknek.
- Gondolom, a legtöbbjüknek akad bőven elég rossz élménye felnőttekkel, nem akarnám szükségtelenül megfejelni még eggyel. - igen, sajnos megint csak lebuktatja magát, hogy nem laborkörülményekben létrehozott érzéketlen lény. Talán saját gyerekkora miatt mindig lesz empátiája a hasonló cipőben járók felé.
- Használni senkinek sem kötelező, de nem árt, ha ismerik, mivel állnak szemben, hogy megfelelően tudjanak reagálni. A lövés maradhat az én reszortom. - más mozdulatlan tárgyra lőni és úgy elsütni egy fegyvert, hogy lélegzik, aki előtte áll. Utóbbit nem akarja úgy beállítani, mintha valami tiszta dolog lenne, még kevésbé erőltetné rá gyerekekre.
- Viszont elsüthetem, hogy a kedvenc tanítónőjük kivételezik az új alkalmazottal.
Folytatja a cirógatását, vizsgálva magában azt a kettősséget, mennyire érdekes fordulat ez, elvégre, Jay nem egy ölelgetős típus, mégis, jó érzés a nőt a karjaiban tudni. Viszont ahelyett, hogy tovább töprengene a dolgon, inkább ahhoz fordul, ami jobban megy neki: a tettekhez. Megkeresi a nő ajkait, hogy újra rabul ejthesse őket, és úgy húzhassa közelebb, hogy ölével jobban Selinához simuljon, elárulva, hogy pozíciójuk egyáltalán nem hagyta fantáziáját mozgás nélkül.

Red & Cat ️️️️️

18+

A gondolat nem őrültség, bár ismerve a világot, és azt, hogy az ignorálás időszaka előtt is keringtek legendák, engem arra enged következtetni, hogy ez valami örök körforgás lehet.
- Időnként van egy ilyen időszak, amikor nem akarunk hinni annak, amit látunk. Az ókori istenek, a középkor boszorkányai... ezek a "legendák" immár egyértelműen indultak valahonnan. - nem véletlenül imádom egyébként ezeket a régi ereklyéket. Görög, római, egyiptomi! Óóó az egyiptomi ereklyék... ha legutóbb nem történt volna velük egy kis gond, most egy olyan szép csoda csücsülhetne a polcomon... kár, hogy átkozott volt.
Az ajkamra mosoly kúszik, miután a férfi megnyugodott szavait hallom.
- Azt hiszem, nem vizslattalak eddig elég feltűnően, engedd meg, hogy ezt most bepótoljam.. - vigyorodom el játékosan, és ahogy hátra dőlök egy kissé, ismét mustrálom őt egy kicsit, pillantásomat kezem simítása követi lefelé.
A gépiességre térve elfojtok egy újabb vigyort, amikor a "jobb lövésekről" beszél. Oké, igen, tudom, észrevettem... Arra már meglepetten nézek fel kezemről arcára, amikor Slade-et "védi". Szemöldököm megemelve adok néma hangot ezen értetlenkedésemnek. A "Douchestroke" egyébként viccesen hangzik, de meglepő módon szerintem meg pont ez a megnevezés nem illik rá.
- Vicces, hogy mennyire ellentétesen gondolkodunk róla. Oké, az érzelmek egy szikráját magában hordja, és meg van a maga morális kódja, de még mindig nehéz emberszámba venni. Nem azért... igazából meglehetősen ... kegyes volt hozzám, talán ez a jó szó rá, de... - elgondolkodom. Egy kicsit még mindig fáj az egomnak, hogy nem tudok úgy hatni Slade-re, mint bárki másra. Jó, persze, minimálisan bele megy a játékaimba, de nem élvezetből, hanem azért, mert stratégiailag ő ezt gondolja jónak. Kicsit megcsóválom a fejem a gondolatra. Nem akarom Jasont győzködni. A tapasztalatok nyilván mást mutatnak, és amíg nem látjuk a másik szemével a dolgot, sose érthetjük meg. Ki tudja! Lehet Jasonnek van igaza, és igazából azért söpri le magáról a Terminátor minden próbálkozásom, mert rossz módon közelítem meg. Vagy mert nem kedveli a nőket.
- Pedig Gotham bizonyos utcáin simán végig sétálhatok így, maszk nélkül, de úgy minden második kocsi megáll mellettem, és megkérdezi, mennyi. - viccelődök kicsit, bár mint tudjuk, minden viccnek igazság az alapja.
Sionis gyilkosságáról ábrándozva nem rökönyödik meg, együtt érez. Reméltem, sőt tudtam, hogy ez lesz. Elég egyértelmű jelek, és előzmények mutattak ebbe az irányba. Állát hüvelykemmel finoman megsimítom.
- Akarsz róla beszélni? - a legtöbben úgy tartják, jobb kint, mint bent. De mivel semmit nem akarok rá erőszakolni, nem kérem, hanem kérdezem. Ha akar arról beszélni, mi fűti gyilkos vágyát ennyire, én meghallgatom. Ha nem akar, az sem zavar. Én sem szeretek róla beszélni, noha eddig nem is volt soha ilyen megértő társaságom.
A már-már dicséretre elmosolyodom. Örülök, hogy külső szemmel is, egy klinika teljesen feltűnés mentes lehet, és nem köthető hozzám. Van egy orvos ismerősöm, akit szeretnék oda orvosigazgatónak, Dr. Leslie Thompkins nagyon sokat segített nekem, és még többet másoknak. Legtöbbször fű alatt, mert hát maszkos bűnözőket, és igazságosztókat összefércelni épp annyira törvénytelen, mint űzni ezeket a sportokat.
- Hogyne. Mi a fizetésigényed? - dorombolom somolyogva, ismét lecsökkentve kettőnk közt egy kissé a távolságot.
- Gotham arcai lehettek volna. A település tábla felett, karba tett kezekkel mosolyoghattak volna, míg alattuk az "Üdvözlünk a bűn városában". - mosolygok a gondolatra.
Az elfogadással kapcsolatos aggályokat csendesen hallgatom végig. Azért egy halovány mosolyt csak ki csal belőlem. Kedves tőle, hogy aggódik a beilleszkedésen.
- A fájdalomtól félnek, nem a felnőttektől. - a csalódás az, amely a leginkább távol tartja őket a felnőttektől. A kiszolgáltatottság, a biztonságérzet hiánya, a testi fenyítés... Jason viszont ma megmutatta nekem, hogy sokkal, de sokkal törődőbb személy, mint amilyennek egy vérgőzös éjszakán elsőre tűnik.
- Ebben egyetértek. - bólintok aprót a fegyverviseléssel kapcsolatos szavaira. Jó, ha a gyerekek tudják mi ez, mit okoz, miért kell kerülni, de akár azt is, hogy végszükség esetén hogyan használják. Mondanom se kell, ha egy gyerek élete múlik rajta, én is használnék ilyet ostor helyett.
- Valaki mindig kivételezett, az élet igazságtalan. - teszem hozzá halkan kuncogva, az ölelés alatt. Államat a férfi vállára helyezem, beszívom illatát. Nyakát nézve megfordul a fejemben valami, de megelőznek. Épp csak annyira húzódom el, hogy a csókot fogadni, és viszonozni tudjam. A szorító és ágaskodó érzésre bele somolygok a csókba. Fogaimmal alsó ajkába marok, aztán kissé elhúzódva tőle egyik kezét fogom, és arcomhoz emelem. Egy újabb simítást követelek arcomra, de "útban lévő" hüvelykujját ajkaim közé veszem. Finoman harapok ujjbegyére, míg vágyaktól csillogó, kihívó tekintetem az övébe fúrom. Elengedve fogaimmal kezét ismét helyezem, ezúttal mutató ujját szemelve ki áldozatul. Az ajkaim közé veszem, finoman fogok rá, ejtem rabul, hagyva, hogy a férfi fantáziája dolgozzon csak. Lassan engedem el, húzom lejjebb magamon, halk sóhajjal emelem feljebb a fejem, vezetem le kezét nyakamra, majd a kulcscsontomon át a kebleimen feszülő törülközőig.

Selina & Jason :copyright:️️️️️

Abban az életvitelben, amit Jason vezet, bizonyos szempontból pozitívumnak tekinthető az, hogy meghatározott korlátok közé szorítja az idejét, rutint ad, annak morális értékeitől eltekintve. Ennek köszönhetően mondható, hogy a saját, globális mértékhez viszonyítva mikrovalóságára fókuszál, a közvetlen környezetére, ahelyett, hogy továbbra is reménykedő gyermekként kémlelné az eget és címezné legféltettebb gondolatait a távolban pislákoló csillagok tengeréhez. Lefoglalja és leláncolja olyan értelemben, hogy a lelkét Gothamhez, annak véráramához köti, s nem hagy teret az azon kívüli lehetséges fenyegetéseken való kattogásra. Értelemszerűen, ez nem összekeverendő azzal, hogy ne is fordulnának meg tekervényei között, ne vette volna számba, mint lehetőség. És ezeket a gondolatokat, ezeket a perceket utálja.
- Azt kell mondanom, néha nehezen tudom eldönteni, melyik a jobb. Az, hogy a megfoghatatlanok ott járkálnak az emberek között, de mi maximum teóriázhatunk róluk vagy a mostani állapot, amelyben tudunk róluk, de tudjuk azt is, hogy nem tehetünk ellenük sokat. - általánosít a gondolatmenete? Igen. Elvégre, léteznek mágiaérzékeny emberek, akik talán fundamentális energiákra, és elemekre képesek hatni, fizikai felépítésüket tekintve ettől még emberek, s mint minden ember, ha egy kris pengéje vakarja meg a szívüket, valószínűleg nem fogják jókedélyűen képen röhögni az ellenfelüket. Már önmagában az is generalizálásnak tekinthető, hogy felvetésével feltételezi azt is, hogy az összes ilyen erővel bíró személy potenciális ellenség a számukra. És nem is tagadja, hogy ez az igazság. Az ő igazsága, legalábbis. Ha a Vénembernek csak egy valamiben kellene nyilvánosan igazat adnia, az a következő lenne: ha csak egy százalék esélye is van annak, hogy valakiből fenyegetés váljon, abszolút bizonyossággal kell kezelni a lehetőséget és előre tervet kovácsolni, ugyanis a megfelelő körülmények között bárkiből válhat ellenség. Paranoia más definícióval? Benne van a pakliban. Ahogyan az is benne van, hogy az olyanok, mint Superman vagy Marsi Fejvadász elvesztik a fejüket és ámokfutásba kezdenek.
- Az idegenek és istenek mellett hálás vagyok, hogy olyanokat gyepálhatok, mint Pingvin vagy az emberei. - egy tömzsi, hangulatingadozásos, Napoleon-komplexusos pasassal nem nehéz elbánni. De ha valaki egy bolygó lakosságának az elméjében képes egyidőben olvasni, vagy lepattognak róla még a legnagyobb kaliberű golyók, miközben kiemel egy szigetet az óceánból, az ember óhatatlanul is szembesül a saját apróságával, a halandó mivolt megkérdőjelezhető értékével. Persze, Jay tarthat magánál gyújtót, és eldughat magánál egy kis darab kriptonitot, de ezek nem változtatnak azon, hogy csak hús és vér. Ha nem ő reagál idejében, hanem a másik fél, pislogni sem marad majd ideje és a szíve talán már nem a mellkasában fog dobogni.
- Elég régóta mozog már ezen a sakktáblán, és nem ő az első, aki élő bizonyítéka annak, hogy az ilyemsi bárkin nyomot hagy, úgyhogy nem hinném, hogy ellened szól. - utal ezzel egyértelműen Batmanre, akinek saját esküje, és hadjárata mindig előbbre való lesz egy működőképes család felépítésénél. Az alól pedig, hogy mindenkinek megvan a maga múltja, s vele az egyéni terhe, még az olyan precíz alakok sem kivételek, mint Slade Wilson. Sőt, ha valaki, ő aztán igazán nem. Elvégre, senki nem úgy jön ki az anyjából, hogy magának vágja el karddal a köldökzsinórt, majd a szülészorvost, túlfizetett gyilkossá válni kell.
- Nem lepődnék meg rajta, ha lennének odakint hasonló tematikájú bőrrucit viselő hölgyek, akiktől napi szinten megkérdezik. - érthető módon, hiszen nekik a kuncsaftok vonzása a cél és a Macskanő hasonlóképp unikuma Gothamnek, mint a denevérek és madarak. És szinte biztos, hogy mint prominens figura, nem csak Jason fantáziáját mozgatta meg.
- Mondjuk úgy, oka volt annak, hogy egy bizonyos bohócot vettem legelőször célba. - ezzel nem hagyja válasz nélkül, de nem is megy bele túlzott részletekbe. Nem kétli, hogy a nő össze fogja tudni illeszteni a darabokat és rájön, mi lehet az összekötő kapocs Red Hood és Joker között, de a kulcsot anélkül adja át, hogy elejétől a végéig elmesélné, hogyan is került Crime Alleyből a Crown Hill temetőbe. Ennél kellemesebben is el tudják tölteni a ma estét, ahogyan azt megerősíti valamivel szélesebb mosolyával, mikor a nő fizetségi igényekről kérdezi.
- Nos, az nagyban függ a rendszerességtől is. - biztosan létezik mondás arra vonatkozóan, hogy nem érdemes a macska karmaival játszadozni, de ezt jelen pillanatban teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, és kihasználja, hogy ez a macsek nem egérnek tekinti.
- A fájdalom sajnos nem kerülhető el. A szenvedésükről viszont már dönthetnek. - senki sem tudja magát minden támadás ellen felvértezni, de azt meg lehet tanulni, hogyan hasznosítható a fájdalom, hogyan erősítsen a következő csapással szemben. Az aktív harccal, az erősödéssel pedig már véget vethetnek a folyamatos kínnak.
- Akkor elfogadható a kurrikulum? - kérdi egy pimasz félmosoly kíséretében, mintha csak azt kérdezné: "Ezek szerint fel vagyok véve?" Merg kell hagyni, ilyen főnök bírálatával nem hadakozna sokat a próbaidősködés ellen.
- Szóval elismered, hogy versenyezhetek a "munkahelyi kedvenc" titulusért? - először az ajkán érzett harapás az, ami száműzi az épkézláb gondolatokat, majd attól válik mélyebbé a szuszogása és válik uralkodóvá a vágy a tekintetében, amit Sel az ujjaival csinál.
- Most ki akar megőrjíteni kit? - míg az ajkait érzi mutatóujja körül, mocorog kissé csípőjével, hogy megkeményedett tagjával jobban simuljon és egyértelművé tegye, merre kalandozik épp a fantáziája, miközben a nő mozdulataira figyel minden idegszálával. Kérhetné, hogy enyhítsen a kellemetlen, feszítő vágyon, a sajgó lüktetésén, de akkor megfosztaná magát attól a kártyától, hogy valamivel megpróbálhasson visszavágni, így csak átadja magát, mindegy, mennyire kezd türelmetlenné válni.
Megnyalja ajkait, ahogy keze lejjebb siklik és végre eléri a törülközőt. Első megmozdulásaként markába fogja az idomát, apró, gyengéd masszírozással izgatva, majd hüvelykét simítva járatja végig az anyagon keresztül, mielőtt többi ujját beakasztaná a szélébe, mielőtt kisfiús mosollyal nézne fel a nőre. Nem veszi vissza azonnal a kontrollt saját keze felett, meghagyva, hogy Macsek irányítása alatt kerülhessen le a zavaróan takaró réteg. Amolyan az ő kis saját értelmezése ez annak, hogy akkor is nyer, amikor elfogadja a vesztét. Márpedig jelenleg nem szégyelli bevallani, hogy ilyen játszmával ez a nő könnyen lehet a veszte. De ezt már csak csókja rebegi Selina bőrére azután, hogy a törülköző lejjebb csúszik és ő végre előre hajolhat, hogy ajkaival járja végig azt a területet, ahol eddig keze tanyázott. Nem sieti el, szándékosan. Továbbra is nála hagyja a kormányt, ő csak ráírja monogramját a neki tetsző részre, ügyelve arra, hogy elidőzve játsszon és körözzön nyelve hegyével a nő mellbimbója körül, mégsem érintve egy érzéki vonásával sem.

Red & Cat ️️️️️

18+

Halkan elnevetem magamat a két választható opción. Kísértetiesen hasonlít ez Gotham és a bűn kapcsolatához. Ha nem tudod biztosan, akkor is sejted valakiről, hogy korrupt, ha pedig tudod, akkor se tudsz mit kezdeni a helyzettel, hiszen a legfelsőbb körökig megy ez a végtelen spirál.
- Ha tudsz róla, ha nem, változtatni nem fogsz tudni rajta. Azt mondják, hogy felesleges olyan dolgon stresszelni, amin nem tudsz változtatni. - én legalább is biztosan nem veszem magamra a veszély érzet feszültségét. Meghagyom a titánokkal való harcot azokra, akik ebben tapasztaltabbak, és erősebbek. Hogy mi történne, ha holnap Superman dühkezelésre szoruló, mélynövésű ikertesója Gothambe tévedne? Minden bizonnyal megszívnám, de mit tehetnék? A karmok emberek ellen tökéletesek, de nem istenek ellen. Persze, nem adnám magam csak úgy, és Holliékat, meg a gyerekeket biztos megpróbálnám kimenekíteni egy támadás alatt lévő városból, de ha egy v egy lenne helyzet, elfogadnám a sorsom.
- Ebben egyetértünk. - mosolyodom el, noha én nem gyepálni szoktam őket, hanem meglopni, de hát a lényeg ugyan az, hálásak lehetünk, hogy emberekként emberek ellen dolgozunk. És ők is hálásak lehetnek!
Slade-el kapcsolatban viszont nem értünk egyet. Ugyan nem tudom, honnan ismeri a férfi ilyen jól a bérgyilkost, a saját tapasztalataim azt mutatják, hogy egy hajszálon múlt az életem, és nem azért, mert olyan jófej lenne, hanem mert tudtam annyit perkálni neki, mint a Don. Ahh, nem szabad elfelejtenem a vérdíjat, jut eszembe. Azt ugyan nem értem, hogy Batsyt miért hozza fel, talán mert Deathstroke-al akarja összehasonlítani, de halkan sóhajtok. Annyi biztos, hogy a fekete lovag többet foglalkozik a csatáival, mint minden mással, de igazából tőle mást nem is várna az ember.
- Vannak. - erősítem meg a "ha lenne" mondatát a sarki galambokkal kapcsolatban. Néha nekik is szoktam segíteni, főleg ha emberkereskedelem van terítéken. Végül is... egy ember jobb ha ismeri és tiszteli a múltját nem? Még ha nem is kérkedne vele. Rá is kérdezek Jasonnél, hogy akar-e mesélni, de ő egy tő mondatban teszi ezt. A Joker említésétől láthatóan kiráz a hideg, és az arcomra valami ideges fintor ül ki. Nagyon versenyzik az a nyomorult Sionissal, és talán csak azért van második helyen, mert ő még nem tett semmi olyat, ami gyilkos dühbe üldözött volna. Szerencsére a Batmannel való hadakozás lefoglalta, és ezzel rá is jövök, hogy ennek Jason látta kárát.
- Születésnapra kérsz egy bohócot? - kérdezem búgó hangon, kissé hozzá simulva, arcomon már-már ártatlan mosollyal, de a szemeimben meglehetősen sötét csillanással. Azt mondjuk nem értem, hogy miért nem röpített még golyót annak az idiótának a fejébe, de ha ezen múlik, én megpróbálhatom megteremteni hozzá a körülményeket... Ha már Partners in Crime...
A fizetésre térve nem válaszol a kérdésre, helyette filozofál.
- Minél nagyobb az igény, annál ritkábban van fizetés. Persze kérdés az, kisebb fizetés esetén ráérsz-e mindennap, vagy héten találkozni. - somolygok, habár a mai este alapján nehezen lehetne azt mondani, hogy a kevéssel is beéri.
A fájdalom, ahogy mondja, nem elkerülhető. Ami igaz. Emiatt félnek. Jobb is félni, mint később megijedni, és az is igaz, hogy nem mindegy, miként éled meg a szenvedést, ha egyszer beigazolódnak a félelmeid. De ennek ellenére az ember ösztönösen tart a fájdalomtól, attól megszabadulni nem lehet, ahogy a bizonytalanságtól is rendkívül nehéz. Remélhetőleg hamarosan magabiztosabbak lesznek majd a kis kölyökcicák, és nem hat majd ki a mindennapi életükre, és kapcsolataikra ez a fajta védelmi ösztön.
A megfelelőségen halkan elnevetem magam.
- A CV-d egyedülálló, persze, hogy felfogadlak. Noha kedvencnek nyíltan nem nevezhetlek, de ha jó fiú leszel, akkor a falra kirakhatlak, mint a hónap legjobb dolgozója. - és egyetlen, ha már a legjobbaknál tartunk. Bár fene se tudja, hogy Hollyt is bele kellene-e számolnom. Nem teszem. Ő is inkább a vezetés tagja, mint munkavállaló, ha ebből a szemszögből közelítem.
A csók után játszani kezdek ujjaival. Most már türelmesebb vagyok, tudva, hogy mit várhatok tőle, és ami azt illeti, többet is kaptam tőle, mint azt elsőre gondoltam volna. A reakció, és a szavai elégedettséggel töltenek el, és ezzel a rendkívül elégedett, már-már pimasz pillantással is figyelem sűrűbben emelkedő mellkasát, csillogó szemeit. Kezét a "helyére" vezetem, közben pedig hozzám simulva adja tudtomra, hogy milyen hatással vagyok rá. A simításai és masszírozása kellemes, de látom, hogy meghagyja az irányítást. Ám legyen. Apró mosollyal húzom lejjebb a kezét, hogy levegye rólam a törülközőt. Amikor oda hajol hozzám, halk sóhajtással hajtom hátra a fejemet, ujjaimmal hajába túrok, határozottan szorítva magamhoz, követelve a folytatást. Egy kis idő után vállainál fogva tolom vissza a háttámlához, hogy aztán újra rosszalkodhassak. Először ajkára csókolok röviden, majd oldalt az állára, füle alá. Fülcimpájára finoman harapok, aztán végig lefelé a nyakán. Kevésbé finomkodok most, mint az előző körben. Úgy is bírja, nekem pedig jól esik csak picivel erősebben harapni. Jó, lehet, hogy a vállán lesz majd egy lila folt, de a kutya sem fogja látni. A hátán lévő karmolás nyomokat sem, amiket majd később szándékozok ott hagyni.
- Lehet, hogy a dorombolás későbbre fog maradni. - búgom fülébe, ujjaimmal, körmeimmel az oldalába marva. A jócica számomra egyet jelent a dorombolással, és ha már eldöntöttem, hogy rossz leszek, akkor sajnos a lágy hangokat is a fiókba kell tegyem. De helyette adhatok más fajta hangokat, ami azt illeti...

Selina & Jason :copyright:️️️️️

Felvont szemöldökkel hallgatja végig a nő szavait, mintha azok a bőre alá jutva, miniatűr tüskékként akarnák célba venni a büszkeségét. Vonásai elárulják, hogy nem veszi különösebben magára, de azért fejét finoman megrázva véghez visz egy apró korrigációt.
- Stresszelni? Az azért túlzás. De nem árt végigvenni a lehetséges kimeneteleket. Felkészülési stratégia. - egészíti ki korábbi gondolatmenetét a magyarázattal, ami, tény, nagyon rossz esélyeknél nem mindig fogja átbillenteni a mérleg nyelvét, viszont életet menthet. Azért válhatott jobb harcossá, mert levetkőzte azt a gyerekes, felszabadult attitűdöt, ami arra vezette, hogy jószerével akár vakon is belevesse magát a csatába, nem törődve se a veszéllyel, se halál lehetőségének gondolatával. Pedig nem az fog hatékonyságot eredményezni, hogy teljes mértékben kizárja a legrosszabb szkriptet a tudatából, hanem az, ha tisztában van azzal, hogy mi, és milyen módon végezhet vele. Az ilyen tudás megnyithatja az arra fogékonyak előtt a javulás ajtaját. Garantál győzelmet? Dehogy. Ebben a világban mi garantál bármit is? De ha a perfekció még nem is elérhető, a százalékok attól még számítanak. Márpedig, ha valaki tíz fenyegetésből kilencre felkészül, elég jó esélyei vannak, hogy holnap, és holnapután is felkeljen.
- Amennyire utálom magam azért, hogy egyetértek egy megalomániás milliárdos szavaival, még az istenek is meghalnak. - ezt leginkább azért érzi fontosnak megjegyezni, mert nem ért egyet azzal, hogy ne tudnának változtatni. Persze, ki nem állhatja annak a gondolatát, hogy mondjuk az Igazság Ligájának valamelyik félisteni státuszban álló tagjával szemben vegye fel a kesztyűt, magát az eshetőséget nem kezelheti úgy, mint egy már lejátszott, bukásra ítélt meccset. Mennyi időbe telne az Acélcserkésznek eltörnie Jason nyakát? Hozzávetőlegesen egy századmásodpercbe. Ettől még odaáll majd és a sorsát elfogadva, mozdulatlanul fogja várni, mikor fogja a vörös leples lehúzni előtte a függönyöket? Egy fenéket. Emberi mércével nézve ezek a figurák akár a világ felett is állhatnának, de még nekik is vannak gyengeségeik, kihasználható sebezhetőségeik. És ha egyszer valaki ki tudja tapintani ezt a pontot, épp ugyanolyan módon kerülnek majd a földbe, mint bármely más ember. Igaz ez a mitológiai könyvek szereplőire, csillagközi jövevényekre, látszólag érinthetetlen, korrupt politikusokra és fékezhetetlen anarchistákra egyaránt.
- Ha valakinek történetesen két születésnapja is van, akkor duplán kap ajándékot? - nem ő lenne, ha nem ragadná meg az alkalmat, hogy egy újabb kétértelmű kérdést tehessen fel, pimaszságát használva lepelként, hogy elkendőzze azt a tényt, aligha foglalkoztatja saját születésnapja. Utoljára a Wayne kastély falain belül került megünneplésre, mikor tizenhét volt. Azóta aligha foglalkoztatta, sőt, ha valamiként, inkább sötét, semmint megünnepelni való dátumként gondolt rá. Ami pedig a második alkalmat illeti... arról csak ő tud. Megfordult fejében a kérdés, hogy esetleg Talia ismeri-e a pontos napot, de tekintve, hogy eltelt egy kis idő, míg rátalált, valószínűtlennek tartja. A nő pedig sosem kérdezett rá. Ami egy újabb pont Jay listáján, amiért hálás lehet a Démon leányának.
- A bohócot csak akkor fogadom el, ha feszítővas is van nála, anélkül nem lenne kellőképpen ütős a hangulat. - megtanulta saját keresztjét morbid humorral kezelni, amit Sel kérdésére meg is csillogtat. Plusz, így van esélye burkolt módon átadni azt, amit az előbb tömören sugallt Jokerrel kapcsolatban, továbbra is tartva magát azért ahhoz, hogy ne lehetúleg ne túl expliciten fesse le előtte a kevésbé idillinek mondható mentális képet.
- Tudod, hogy van ez, egy törvényen kívüliinek általában elég telített a naptára. Viszont a főnök elég rendesnek tűnik, így szakíthatok rá némi időt. - a hatás kedvéért tart egy kis szünetet, majd úgy tesz, mintha a szavai egyáltalán nem tudatosan kerültek volna megválogatásra, hanem egyszerű elszólás csapdájába esett volna.
- Mármint, úgy értem, a munkára szakíthatok időt, természetesen. - magától értetődik. Az a rész ugyan már kevésbé, hogy ha pusztán az alkalmazotti lét az, ami ennyire motiválttá teszi, akkor miért néz végig a szóban forgó "főnökön" úgy, ahogy és miért teperi gondolatban maga alá, hogy bebiztosítsa a pozícióját, mint a kedvenc beosztott hónap dolgozója. Elkalandozásában ráadásul az sem gátolja, hogy a törülköző már nem gátolja a látványt, az ő véleménye szerint így is épp elég ideig tette.
- Ez amolyan betanítási procedúra? - leheli apró mosollyal a kérdést, hogy aztán a halk szavak egy erőteljesebb sóhajtásba fulladjanak, mikor előbb fülénél majd a nyakánál érzi a bátrabb, erőteljesebb törődést.
- Mert ebben az esetben nem vagyok túl jó diák. - mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy felettesének haját félresimítva az útjából végigjárják ajkai a nő vállát, majd, amennyire hozzáférhet, a nyakát is célba veszik, ezúttal azonban nem áll meg az apró csókoknál, hanem ő is otthagyja apró szívásával a maga nyomát. Ismervén a bőrjelmezt, a nőnek semm kell attól tartania, hogy ezt azon a ponton bárki felfedezné.
- Nem rosszak a feltételek... - suttogja, szívásának nyomát nyelve hegyével simítja meg, hogy az impulzív mozzanatra jusson egy emberibb, törődőbb is, mielőtt megint átadná a kormányt a sunyibb, telhetetlenebb oldalának, ameliyk kezét kettejük közé vezeti, hogy félre húzhassa és száműzhesse a törülközőt, bejárva lefelé tartó útján a bársonyos bőrt.
- Hol írhatom alá? - fenekét gyengéden megszorítva megemeli Sel testét, hogy másik keze még lentebb kerülve simítson a lábak közé. Fölényes vigyoráról csak úgy süt, hogy mit akar kérdezni, miközben ujjjbegye körözni kezd rajta:
"Későbbre? Biztos?"

Red & Cat ️️️️️

18+

Érdekes, mennyire harcosként gondolkodik a nagy hatalmú seggfejekről. Én nyilván csak megvonom a vállam, és túl lépek rajtuk, míg ő igyekszik megoldást találni arra - a denevérrel egyetemben ezek szerint- arra a veszélyre, amelyet ezek jelentenek. Noha szerintem intézzék azok ezt a fajta piszkos munkát, akik egy szinten vannak vele. Ha már itt van a "Remény embere", aki elpusztíthatatlanságáról híres, hát verekedjen meg ő ezekkel. Remélhetőleg távol Gothamtől.
Mondjuk az érdekelne, hogy készülne fel Jason egy emberiséget fenyegető, mondjuk meteorra, mint ami a dínókat is kipusztította, mindezt úgy, hogy a saját képességeit kell használnia. De nem kötözködöm, azért vagyunk itt, hogy élvezzük egymás(t) társaságát. Túl lépünk az éjszakai pillangókon, meg a világ megváltásán, és eljutunk egy olyan részhez, ahol Jason múltjába avat be. Finoman, apránként, szinte észrevétlenül. Persze nem lépek túl azon az apró részleten, amit megoszt a feszítővassal kapcsolatban, hiába viccelődős a hangvétel.
- Jól van, legyen így. Két születésnap, egy napon ünnepelve. Egyikre megkapod a kis genyládát piñata formában, mellé pedig a vasat, mert hát úgy autentikus. Torta? Édesszájú vagy? Vagy legyen a pezsgő? - tervezgetek egy sötét kis mosollyal, bájosan búgva a szavakat.
A fizetéssel kapcsolatban ismét játszik velem, ajkaimra megint kiül a vigyor.
- Azért óvatosan a munkamániával, egészséges keretek közt kell tartani. - kuncogom halkan. A nyakánál játékom hasonló sóhajt vált ki, mint amit az imént kaptam, de a dolog "hátránya", hogy ihletet adva már kapom is vissza más formában. Kellemes, hosszabb mordulást engedek meg magamnak, oldalra biccentve a fejem, teret adva neki.
- Lehet az, bár akkor hogyan különböztetném meg a legjobb dolgozót a kevésbé jótól? - válaszolom, míg ő tovább játszik. Aztán már hip-hop az aláírás részre jutunk. Megemel, és keze megint arrafelé kezd csalinkázni, mint legutóbb. Engedem neki, hogy elérje az érzékeny pontot, csak hogy egy pillanatra meglegyen neki a diadalittas mosoly, de aztán elkapom a csuklóját és mellőzve a gyengédséget elhúzom onnan, de el nem engedem.
- Ugyan abba a csapdába nem esek bele kétszer, édesem... - búgom közelebb hajolva hozzá, ravaszul, játékosan csillogó szemmel nézve az ő kék tavait. Aztán ki is vitelezem a tervem. Most rajtam van a sor, hogy addig húzzam a kötelet, míg el nem szakad. Egy harapás az ajakra, állára, nyakára, vállára, lábam hátra tolom, lassan engedem magam lejjebb, csúszok le öléről. Kulcscsont, mellkas, has, kínzóan lassan haladok lefelé, kezemmel végig karmolva oldalát. Nyelvem végig táncolja hasán a kockákat, csak azért, hogy aztán ismét kegyetlenül alhasába haraphassak. Csúszom lejjebb, már a lábánál guggolok, még is finom ívben kerülöm el a legérzékenyebb pontját, két kezemmel két combjába marok, arra támaszkodva állok fel, és hajolok hozzá kegyetlen tekintettel, bájos mosollyal, mint aki nem tudja, milyen gonosz dolgot művelt. Ezzel el is távolodom tőle, és "faképnél" hagyom, tudva, hogy nem kell sokat várnom, hogy utánam jöjjön. Csak egyszer pillantok hátra szemem sarkából, míg a háló ajtajához érek, ajkamon egy elégedett mosollyal lépem át a küszöböt és tűnök el a szobában. Az ágyra fekszem, középre, kényelmesen nyújtózkodom a hátamon, aztán a hasamra fordulva várok.

Selina & Jason :copyright:️️️️️

Ő egy problémás egyede az emberi fajnak, ezt nem kétli. Meglehet, nem ugyanazon a szinten, mint a pszichotikusok, bár sosem járt agyturkásznál, így arra nem tenne fel pénzt, hogy nem is készülne róla egy szép, bőséges diagnózis. De mit változtatna az, ha kap az ember róla egy papírt? Ettől még nem változna meg. Így, a maga részéről beéri annyival, hogy tudja, aligha élhet a városban olyan ember, akiben több az ambivalencia, mint benne. Ha mégis, Jason szívesen megismerkedne vele. Illetve... nem, már itt is található egy súrlódás, egy elválás aközött, amit kovácsolt viselkedésének köszönhetően mondana és aközött, amit valóban tenne. Ugyanis nem nevezhető társasági embernek, egy szűk kört leszámítva nem találja meg könnyedén a közös hangot másokkal, s ez csupán egy azon ellentmondásos erők közül, amik munkálkodásukon keresztül felépítik és agyagkatonaként formálják őt. Az erőszak egyik megtestesítőjévé vált, mégis szívügyének tekinti a védelmezést, sértésnek veszi a hős jelzőt, de gondolkodás nélkül húzna ki valakit a halál torkából, élvezi, hogy azt adhatja a legmélyebb söpredéknek, amit érdemelnek, mégis, utálja azt, ami visszaköszön a tükörből, gyűlöli a CsereRobint, de ne merje senki sem elintézni rajta kívül, különben vele kell majd számolnia. Ha valaki ilyen radikálisan ingázó érzésekkel néz szembe a nap huszonnégy órájában, annak kimondottan felfrissítően hat az olyan tapasztalás, ami a rutinnal szembemenve oldja a kettősséget. A jelen helyzet, lelki és folyton résen lévő szellemi szemszögből nézve, ezért olyan pihentető. Mert bármily könnyű megjátszania, hogy kisujjából rázza ki a másokkal való interakciót, levesz a válláról némi terhet, ha kivételesen nem kell a színészi tehetségét megcsillogtatnia. Utóbbiból, noha egész erős stílust sikerült felépítenie, kétli, hogy meg tudna karrier szinten élni. Meg aztán, még ha be is jönne, ki bízik meg a filmiparban? Az kéne még neki, hogy valami csöpögős tinifilmben vagy musicalben kössön ki!
- Bohócpiñata és pezsgő, nekem ez elég jól hangzik. Az édesség valahogy sosem volt az én műfajom. - talán főleg azért, mert nem úgy nőtt fel, hogy az ilyesmi különösen részt vett volna az életében. Persze, lopott csokit a helyi lerakatból gyerekkorában, de az még azelőtt volt, hogy az apja lelépett volna és prioritás tekintetében nem annyira az éhség, mint inkább a kíváncsiság, az izgalom hajtotta. A folyamatot élvezte, de a csokoládé ízét nem. Hiába a cukor (vagy, inkább az édesítőszerek), nem érezte édesnek, nem úgy, ahogy szerette volna. Majd miután "Az év apukája" elugrott bagóért a "Kapjátok be gyíkok, én leléptem!" kabátjában, rá sem tudott nézni többé a nasira. Onnantól kezdve, ha lopott is, messze elkerülte az édességes részleget.
- Egészséges keretek? Az megvan, hogy kevlárban és motoros szerkóban járok ki esténként bunyózni, ugye? Szerintem, az egészséges kereteknél a Mars is közelebb van. - az már érdekes kérdés, hogy workaholicnak nevezhető-e. Nyilván, megvan a maga megszállottsága, és az is biztos, hogy az alvási szokásai közelítenek az embertelenhez, de mindent egybevetve azt mondaná, hogy Drake még mindig menthetetlenebb nála. Persze, a lehetőséget nem zárhatja ki, hiszen a cél nemes és a munkáltatóra sincs semmi panasza.
- Hidd el, kitűnök majd! - igen, meglehetősen szerény személyiség, akitől távol áll az, hogy magabiztosan nyilatkozzon a képességeiről. Pont olyan távol, mint az, hogy munkahelyi etikával ellentmondó helyzetbe kerüljön az újdonsült főnökével.
- Csapda? Ilyen alattomos szándékot nézel ki belőlem? - egész meggyőző ártatlan pillantást sikerül produkálnia annak ellenére, hogy legszívesebben újra behatolna, hogy megtörhesse ezzel a másik ravaszságát, és magabiztos mosolyát, de nem teszi. Képes volna szorításával felhasítani a huzatot a kanapén, a vágytól, amit a nő iránt táplál, de csak vár. Egy része türelmetlenül kíséri figyelemmel, miként játszik vele a nő, míg másik, odminánsabb része mazochista élvezettel veti alá magát a Macska akaratának. Igen.. egy újabb ellentmondás. Elvenni akar, de nincs ellenére, hogy éppen az ő eszét veszi el éppen a pillanat, ahogy a torkából feltörő nyögés és Sel sötét hajába simító ujjai azt el is árulhatják, mikor hasfalánál jár.
Szemei kíváncsian kémlelik, mikor felegyenesedik és hosszan fújja ki a levegőt, mikor a nő megfordul. Előbb csak szemeivel követi, hagy néhány másodpercet, mielőtt utána indulna. Kell ez a kis szünet ahhoz, hogy kicsit játsszon a cica türelmével és neki is szüksége van rá ahhoz, hogy ne puszta ösztönlényként kövesse egyből, hanem valamelyest sikerüljön visszaállítania szemtelen, némileg fölényes stílusát.
- Biztos bölcs döntés egy ilyen húzás után hátat fordítani? - Selina fülébe suttog, két oldalánál támaszkodva az ágyra, mintegy elzárva az útját, de nem sokkal kérdése feltételét követően ujjai felemelkednek a lepedőről, hogy végigsimítson rajta két oldalt. Nem rest tagjával úgy pozicionálni magát, hogy egyértelművé tegye: ha a Macsek célja az volt, hogy testhelyzetével indítsa be a fantáziáját és döntse le a kínzó időhúzás falait, akkor sikerrel járt, Jason most nem rejtőzik álarc mögé, se nem rejti el azt, amit akar.

Red & Cat ️️️️️

18+

Nem mondom, hogy ettől a pár alkalomból fogom megismerni a fogaim alatt feszengő férfit. Ez az éjszaka is kevés ahhoz, hogy bővebben, vagy mélyebben az életébe lássak. Persze, sok dolgot elárultunk magunkról, de kétségtelen, hogy életünk és gondolkodásunk nagy részét így is homály fedi. Nem tudhatom biztosra, miféle harcok bonyolódnak le benne, még ha azt, amit mutat, át is érzem, meg is értem. Talán ha gondolatolvasó lennék, vagy valami empátia-mágus - ha létezik ilyen -, akkor biztosra mondhatnám. Nem mintha olyan rendkívül fontos lenne minden gondolatát tudnom.. azt elég most.
A közös ellenség, a közös nyomor elég ahhoz, hogy a könnyed beszélgetések ezzé a nehéz, kéj fűtött éjszakává változzon. Mi sem romantikusabb, mint az alávaló anarchisták és maffiózók haláláról álmodozni két csók és kör között. Nem mintha Jasonből kinézném, vagy egyáltalán elvárnám a rózsákat és a szmokingos táncra kérést, már mondhatjuk, hogy ez a kitárulkozás is csodának számít a szememben.
- Akkor száraz pezsgőt hozok. - mosolygom az orrom alatt. Én a részemről, néha napján képes vagyok egy egész dobozzal megenni fagylaltból, főleg ha Hollyval beszélgetünk, vagy netán nézünk valamit, de alapesetben igen szigorú diétán és edzéseken élek, hogy ezt a csinos, kifinomult alakot, mint amim van, fenntarthassam. Csokiból sajnos nem lesz izom, erő. Jó, néha egy kis tejecske azért legurul.
- Az a kedvenc részem a munkádban. - vigyorodok el a felszerelését emlegetve. Azt meg se említem, hogy nyilvánvalóan arra céloztam ezzel, hogy remélhetőleg a rengeteg munka mellett azért néha felém is elkacsintgat majd. Nem mondom, hogy bánnám, ha nem 3 évente kapnék ilyen csodálatos gyönyöröket, mint ma. Élvezem minden percét, nem vagyok rest játszani az egeremmel, akinek a lelkesedése és "szerénysége" már-már legalább olyan nagy, mint az említett munkakedve. Adok neki ízelítőt abból, amit ő tett velem, és amikor meghallom a nyögését, akkor tudom, hogy elértem a célom. Meg akkor, amikor a szemeibe nézek. A fújtatására egy elégedett mosoly ül ki az ajkamra, és elhúzva előtte a mézesmadzagot be is vonulok a hálóba. Nem követ egyből, így hát kénytelen vagyok az ágyon várakozni. Persze, ott is kényelmes pózban várom, és ajkamra ismét elterül egy mosoly, amikor megérzem, ahogy a súlya lenyomja a matracot, majd bőre az enyémhez ér. Érzem leheletét a fülemen, ahogy bele dörmög, és kellemesen kiráz a hideg tőle.
- A legjobb döntés. - válaszolom búgva, testem finom hullámmal követi ujjainak simítását. Feltérdelve simulok hozzá, kezemmel hátra nyúlva húzom őt nyakamhoz, amelyet feltárok neki fejemet félre hajtva. Nem felejtem el azt sem, miként feszül nekem oda lent. Finoman rámozdulva ingerlem is egy kicsit. Az előbb már sikerült felbőszítenem, másodjára meddig bírja?

Selina & Jason :copyright:️️️️️

Létezik az ő "munkájukban" olyan, hogy egyszer sikerül teljesen levetniük azt a réteget, ami az embert rejti? Ez vitatható. Ha a környezeti impulzusok még nem is nyomnák rá a fizikai síkon észre nem vehető bélyeget a bőrre, megteszik hát azok a harcok, melyeket a túlélésért kellett vívniuk, és, a Macska esetében stílusos volna elsütni, hogy megedzette a karmaikat. Valamilyen szinten természeti törvények formálták minjdkettejüket láthatatlan kezeikkel, mintha agyagból készült bábuk volnának, hogy a tolvajból harcost, az egyszerű harcosból vadászt kovácsoljon. De, nyilván az sem zárható ki, hogy ez mind csak Jason szemében van így. Ő gyönyörűnek és fenségesnek találja a nőt, azt a furfangos ragadozót, amivé válnia kellett és talán ez a fajta perspektíva, a szavakon túli mélyrelátás  az, ami rábírja, hogy levesse az élettől kapott kasztját, ne akarjon harcos lenni, sőt, ne akarjon többet, mint pusztán férfinek lenni. Ha meg is marad bábnak, melyet zsinórok mozgatnak, azok az idegek most a vágyaihoz kapcsolódnak, nem a haragja, vagy a múltban belevert leckék vezérlik.
- Értékelem a törődést. - újfent sikerül megvillantania azt a kisfiús ábrázatot, a már-már ártatlannak is nevezhető mosollyal, csak épp a hangja árulkodik arról, hogy valójában előszeretettel dörgöli a nő orra alá azt a figyelmes bánásmódot, amiben részesül, meg is nyomva a "törődés" szót. Nem lehetetlen elképzelés az, hogy mérgező játékot űznek, ami azután, hogy cseppjei beitták magukat a védelmi vonalak mögé, lassan fogja majd mindkettük vesztét okozni. Most viszont túlzottan élvezi az ösztönök általi hajtást ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzon.
- Tényleg? Pedig korábban úgy hangzott, hogy az a kedvenc részed, amikor szünetet tartok benne. - valamivel mégiscska sugallni akarja, hogy esze ágában sincs megfeledkezni kedvenc tolvajáról, főleg úgy nem, hogy minden jel szerint másodjára is szívesen látott vendég volna. Az már egy mellékes részlet, hogy ezen üzenetét úgy kódolja, hogy visszautalhasson a fürdőszobai élményekre és azon, eddig talán expliciten nem érintett intenciójára, hogy több időt kapjon Selinával. Éppen ez, az idő megragadására, vagy inkább annak teljes mértékű kihasználására buzdító hajlam az, ami tovább bódítja. Ez, és persze maga a látvány sem utolsó.
- Kivételesen nem szállok vitába. - hogyan is tehetné? Izmai már attól meg-megfeszülnek, hogy látja Selinát idomulni a simításához, illatát úgy szívja magába, mintha ez lenne az utolsó békés éjszakája. Ki tudja, Gothamben könnyedén meglehet, hogy az is. Ezért mohón csókol nyakába, fogai után nyelve érinti enyhítésül az érzékeny bőrt. Míg csókjaival rá akarja írni testére azt az egyszerű, nyilvánvaló tényt, hogy mennyire akarja, hóna alatt előre nyúlva markába veszi formás keblét és gyengéd masszírozással szorít rá, majd ernyeszti el ujjait. Bár, nem biztos abban, hogy a lassú kínzásnak szánt mozdulatok melyikük idegeit tépázzák jobban.
- Selina! - kérés volna, hogy hagyjanak fel a játékkal? Vallomás, hogy a kiéhezettsége, annak ellenére, hogy nem is ez az első menetük, őneki szól, mint személynek, nem a bőrruhás ikonnak? Jelzés, hogy komolyan birtokolni akar, egyszerre adni és elvenni, hadd emésszék a lángok mindkettejüket? Vagy a hörgő hanggal kiejtett névvel figyelmeztetni akarja, hogy eddig bírta türelemmel?
Azzal, ahogy kissé feljebb emelkedik, hogy kínzóan lüktető tagjával helyezkedhessen és kezeit két oldalt végigvezeti Selinán, míg meg nem állapodnak a nő csípőjén, azt teszi egyértelművé, hogy jelen esetben mind a négy fennáll. És, egy pillanatot várva csak, ennyi időt hagyva Selnek, hogy megállítsa, ha forgatna valamit a fejében, egy magabiztos mozdulattal birtokba veszi, már az első lökésével jelezve: a Macska győzött. Viszont Jason átkozott legyen, ha ezt engedi üllepedni a levegőben. Mozogni kezd, határozottan nagyobb mersszel, mint az első alkalommal, mégis odafigyel ütemére, a fokozatosságára. S pont azért, mert nem szeret veszteni, az egyenletesen épülő kemény lökéseivel jelzi, hogy egyszerrre utálja és élvezi, ahogy elvette józanságát, anélkül, hogy az italnak ehhez bármi köze lenne. Ez szimőlán ő, ahogy Selina testi jeleire reagálva kér magának bebocsátást mélyebbre és mélyebbre. A Macsek azt mondta, nem esik kétszer ugyanabba a csapdába, mégis, újra játszani akart, és milyen dolog volna Jason részéről, ha nem teljesítené ezt a kívánságot? Egy-egy pillanatban óhatatlanul is kíméletlen lendülettel csap le, s ha elméje tisztábban tudna gondolkodni, talán feltenné a nőnek a kérdést, hogy még mindig a legjobb döntésnek tartja-e, amit csinált. Jay válasza egyértelmű volna erre a kérdésre.

Red & Cat ️️️️️

18+

Egy sunyi kis mosoly terül el az arcomra a megjegyzésre. Törődés. Ritka fogalom ez nálam, hiszen főleg magammal foglalkozom. A jelenlegi történések is a saját kontómra írhatóak. Én hívtam fel őt ide, én ráncigáltam meg a bajszát, és játszottam vele felelsz, vagy merszet, azt is a magam szórakozására. Hogy ez aztán hová vezet, azzal most nem foglalkozom. Nem foglalkozom a jövő ködös részleteivel, dolgaival. Nem érdekel, hogy később talán ez az éjszaka lesz majd a penge, amellyel ledöfnek, ez lesz az a repedés a védelmemen, amin át eszi magát a mérgező füst. Nem érdekel, mert most ez esik jól. Élvezem kettőnk játékának minden percét. Élvezem a humort, - a feketét épp úgy, mint a viccelődést, a figyelmet, azt a fajta halandó csodálatot, amelyet kaphatok tőle. Élvezem, hogy felakar, és fel is ér hozzám, hogy épp olyan ragadozó pillantással tud méregetni, mint amilyennel én tudom őt. Kiegyensúlyozottnak érzem magam, és még ha birtoklási vágyat is érzek mozdulataiban, élvezem, hogy épp úgy el is tud engedni.
Ezért szélesedik a mosolyom, mikor arról beszél, hogy mit állítottam kedvencnek a "munkájában", vagy pont hogy a nélkül.
- Ezt mondtam volna? Oh..! Bevallom, ilyen adottságokkal könnyű zavarba ejteni. - búgom cicózva vele, és habár zavarról beszélek, egy pír nem sok, annyi sincs az arcomon, csak az a pimasz kis mosoly, amellyel őt méregetem. A szobában folytatom játékom, hajtva őt, követelve, hogy űzzön, vadásszon rám, és mikor végre ide ér, és csókol, nyalogat, harap, elégedett mosollyal sóhajtok fel. Válaszomra egyetért, testem kezéhez idomul, feltérdelve simítok hátra tarkójára, míg ő melleimre markol. Ajkaim mögött megbújó gyöngysorom megvillantva hajtom hátra a fejem, és mozdulatainak ritmusával dörgölőzöm hozzá, kínzom őt, ahogy tőlem telik, és nem is tart sokáig, hogy halljam nevem sóhajtásba foglalva. Behunyom a szemem, míg kezei csípőmre helyezkednek, aztán elér a győzelem kemény érzése. Ajkaim közül hangos sóhaj szakad fel. Előre hajolok, több helyet adva neki, sőt, még le is eresztem mellkasom a takaróra, finom lejtmenetet alkotva hátammal. Fejem kényelmesen oldalra fordítva engedem  le, kezeimmel megkapaszkodok a dunyhában. Hátra pillantva látom ködös pillantásán, érzem erős, de lassú mozdulatain a küzdelmet. Hangos zilálásom mellett mozgok rá mozdulataira, megrövidítve azokat, hogy gyorsabban érhessen mélyebbre, és nem leplezem azon szándékomat, hogy hasonlóan felhúzzam az agyát, mint ahogy ő nekem. Izmaimmal is igyekszem rá feszíteni, így ejtve őt a csapdába, amelyről azt hitte, ő állította nekem. Talán most már talán késő ráébrednie?

Selina & Jason :copyright:️️️️️

Az álmok, különösen azok, melyek enyhítő írként hűthetik le a fáradt elmét, lidércek előhozatala nélkül, ritkaságszámba mennek ott, hol az éltető talajból fekete rózsák nőnek csupán. Szirmaik már születésüktől fogva kezdenek nehezedni a szurok súlya alatt, hogy aztán, megadva magát, elhajoljon, s újra magához ölelhesse őt a rothadást termő föld. De még ritkább talán a valós súlytalanság, az álmok, bűntudat, s fájdalom nélküli öntudatlanság, ahol az ember úgy bámulhat bele az áthatolhatatlan, örökké fodrozódó, korom végtelenbe, mintha az éjfél tengerének hullámain sodródva pillantana fel egy Hold, és csillagok nélküli égboltra. Az efféle pillanatok azok, amik képesek levetni azt a burkot, ami még egy álarc levétele után is fennmarad. Ezek a pillanatok azok, amelyekben Jason is már-már újra emberinek érzi magát, amire nem gyakran kerül sor úgy, hogy már ő maga is inkább látja a fabrikált jelképet, Batman véres hagyatékát, s a hadjáratot, semmint azt a srácot, aki egykor karácsonyi ajándékként élte meg a mentorától kapott hősi jelmezt. Az ilyen pillanatokban látja meg újra annak a tűznek a pislákoló fényét, mely minden bűnnel, minden kiirtott gazzal gyengébb lesz, mégis, az olyan tüskés szépség ,mint Selina, életben tartja. Ráébreszti arra, hogy tévedhet. Nem.. nem téved, inkább csak emlékezteti őt arra, hogy a világ nem csupán őrületből és azt élvező, kacagó, hullákon táncoló bohócokból áll, mindegy, milyen hosszúnak tűnik olykor egy éjszaka, mindegy, hány nevetést vél hallani saját, nem kizárt, meggyepált világában.
Most, a démonok csendben vannak. Pontosabban, a gazdatest mentális gyűrése helyett jót lakmároznak annak mocskos vágyaiból, tinédzseri, gyermetegnek érzett fantáziaképeinek valósságosságából és ujjai felett átvéve az irányítást járják be a nő testét, mert... legyünk őszinték, Macskanő határozottan képes volna még egy impotensnek is visszaadni az életkedvét, Jason pedig egyáltalán nem panaszkodik amiatt, hogy végre van egy éjszakája, amit nem teljes egészében késes vagy lőfegyveres balfékek összehajtogatásával kell eltöltenie. Nem mintha utóbbit nem élvezné. De a ruha alatt ő is férfi, még ha kálváriája után erről olykor könnyű elfeledkezni.
- Hízelegsz, Macs! - ha Selina annyira játszani szeretne vele, ő aztán szívesen visszapasszolja a labdát azzal, hogy szavaival rávilágít a dicséret mögötti szokványos pimaszságára. Selina és a zavar? Felhorkantana, ha szívének sebes üteme és szapora légzése nem foglalná le.  
- De abba ne hagyd! - teszi még hozzá, mert végső soron, most mindketten önmagukat adják és még ha ebben az esetben fel is veszi némileg az egér szerepét az izgató játszmában, Selinától bizony örömmel zsebre teszi az adottságait pozitívan említő szavakat. Ugyanígy jár el a nő hangos sóhajával, mely, hiába ismeri be Jay a vereségét azzal, ahogy birtokba veszi, ahogy megfeszül a teste, mikor a nő forrósága végre körülöleli, ez az ő jutalma. És még többet is kap, ahogy a nő több teret ad neki. Tudata hátsó zugában is fel is merül egy halovány kérdésfoszlány. Selina tényleg ennyi irányítást adna a kezébe? Gyanakvását viszont, mielőtt még lehetséges válaszokat sorakoztatna fel magában, csakhamar igazolja ez a nőszemély, aki ma egyszerre biztos pontja és kínzómestere Jasonnek. Ahogy érzi, amint a csípője által megtett táv rövidül partnere ellentétes mozgásának köszönhetően, és hamarabban ütközik teste az övének, hogy édes szorítása teljes hosszát foghassa közre.
- Francba! - ennyi hagyja el ajkait, noha tekervényei közt ez inkább kérdésként akart felszínre törni: "Meg akarsz őrjíteni?" De bensőjében már tudja erre a választ. Érzi, olyan kelepce ez, ahol az irányítás csalfa hölgyként hagyja magára és csúszik ki öleléséből, mintha vizet próbált volna markába zárni.
Viszont egy dolog még az ő döntésén múlik: feladhatja harc nélkül vagy elveszhet az érzésben úgy, hogy közben minden akaraterejét latba vetve még elveszi magának mindazt, amit a nő is adhat. Úgyhogy hatalmi harcát feladva kezei gyengéden simítanak fel Selina oldalán, mielőtt visszatérne korábbi helyzetére, mintegy jelezve, hogy imádja mozgását, mielőtt sajátja intenzívebbé válna. Akár revansnak is lehetne mondani azt, hogy kíméletlenebbek, vadabbak az eddigieknél a lökései, de a célja, az üzenete tiszta:
"Nyertél! De ha zuhanok, velem jössz!"
Korábbi játszadozásának mostani mozgásában nyoma sincs, csak egy férfinak, aki maszkjáról, hegeiről elfeledkezik, aki tudja, mit akar.
És az jelen esetben Selina Kyle, az ő minden pimaszságával, irányításjátszmájával, rezdülésével és édes nyögéseivel, melyet adhat neki, minekután Red Hoodot legyőzte.

Red & Cat ️️️️️

18+

Hinni akarom, hogy tudom, mit csinálok. Hogy mindent, amit teszek, azért teszek, mert nekem jól esik. Hogy bármikor mondatnék nemet. Nem is... inkább hogy bármikor tudnék nemet mondani. Hogy semmi komoly szándék nincs ebben, és nem is lesz. Hogy olyan átlátható ez, mint a tiszta víz, amely legyen bármilyen mély, mindig az aljára látsz.
Hinni akarok ebben, akkor is, ha tudom, hogy minden egyes őszinte megnyilvánulás egy-egy csepp festék ebben a vízben, amely lassan elveszi áttetszőségét, egyértelműségét, és mire a végére jutunk a dolgoknak, már nem is vagyunk benne olyan biztosak, hogy mit tartunk a kezünkben, mi van az edényben. Alapesetben elbizonytalanodnék. A bizonytalanságom pedig önkéntelenül is agresszitivással mutatnám ki. Hevesen lökném el magamtól, vicsorognék és morognék rá. Ehelyett mosolygok, bújok, és egyre közelebb húzom magamhoz, mintha mindez nem számítana. Se az áttetszőség, se a játék, se a kötetlenség, és kötelezettség nélküliség. Minden, ami eddig oly fontos volt számomra, az őszinte pillantások, és halk sóhajok közé veszik. Nem számít, mennyire hajlok el a saját törvényeimtől, valahogy sokkal jobban előtérbe kerül az, hogy győzzek ebben a játékban, még akkor is, ha nem nyerek vele semmit, sőt, talán többet vesztek, mint akarok.
Talán a hasonlóságok nyugtatnak meg, talán az, hogy kivételesen nem kell félnem. Nem kell féltenem. Sokak fejében én tökéletesen hasonulok a macskák népéhez. Önzők, szeretik a magányt, és ha kell nekik valami, kelletik magukat. Párt csak időszakosan szereznek, és erőszakosan védik a területüket. Kevesen ismerik a törődő, már-már érzékeny oldalamat, nem mutogatom akárkinek. Csodának számít így, hogy kitárulkoztam a férfinek, és bárki kérdezné, igazából megmagyarázni sem tudnám, miért. Ilyen rövid idő alatt is képes voltam ennyire belé vetni a bizalmamat. Vajon jó ötlet volt-e? Vajon a saját síromat ásom?
Mindezen gondolatok egyike sem fordul meg jelenleg a fejemben. Lefoglal a rózsaszín köd, amely elmémre ülepedik, és úgy hiszem, hogy talán csak másnap, a józanság sugarai mellett fognak ezen gondolatok mélyebben legyökerezni bennem. Addigra már mindegy lesz. Addigra már többször halk, duruzsoló nevetéssel illetem a pimasz játékunkat, a felhívó megjegyzését, a nyögését. Élvezetteli mosollyal fogom fogadni simításait, nevem suttogását, meglepett káromkodását. Mire eljön a józanság ideje, addigra már vége lesz a kínzásnak, egymás őrlésének, de most még nem. Most még kínzom őt, simítása jelzi, hogy minden akarata ellenére élvezi, majd kezei visszakerülnek a "helyükre". Érzem, milyen erőre vált. Elhagyta a játékosságot, levedlette azt a köpenyt, amely ösztöneit hivatott takarni, és visszafogni. Élvezem. Minden mozdulatát, és ennek hangot is adok, erotikus nyögésekkel hunyom le a szemeim. Ujjaim a takaróba marnak, hátam finoman bele hullámzik az érzésbe. Amikor már nem tudom vele tartani a tempót, akkor csak ellentámasztok, a korábbi szorításom is enyhül, ahogy testem felett egyre kevesebb uralmat tudok tanúsítani. Tudom, hogy magamnak ástam ezt a vermet, hogy számíthattam arra, hogy nem hagy csak úgy, mindenféle szó nélkül nyerni a férfi.
- Jason..! - foglalom nyögésbe nevét, most rajtam a sor, hogy figyelmeztessem őt arra, hamar véget fog érni mindkettőnk "szenvedése", ha ezt így folytatja tovább. Nem mintha nem ezt akartam volna, nem mintha nem erre vágytam volna kimondatlanul.