Most csak gondolj bele, ahogy rám pillantasz és látod ezt a tökéletes kidolgozottságú testet, az ókori szobrászok eladták volna a lelküket is Hádésznak, ha modellt állok nekik, mikor a félisteneik szobrait elkészítették. Hajamat borotválom, markáns arcélem minden nő legszebb álma. Sötét és titokzatos szemeim mélyén ott izzik a forró vágy. Bőröm finom és puha, izmaim mint az acél. Minden ízében tökéletes.
(Ha nem magát Dwarfstart kérdezzük, akkor viszont egy meglehetősen jellegtelen, bár valóban kisportolt pasas. Nagy bánatára nem túl magas, kb 170 centiméter, de jó kötésű, erőteljes ember benyomását kelti. Fizikális kondíciója remek. Arcra van benne valami enyhén taszító vonás, de összességében 12 egy tucat figura. Jellemző öltözködése a hosszú kabát, ami elrejtheti gazdag dobókés gyűjteményét, amúgy pedig csak kényelmesen, általában gyapjúing és farmer, valamint bakancs).
Képesség leírása: Fizikailag a karakter nem rendelkezik szupererővel. Ellenben remekül képzett sok téren és különleges technológia birtokában van.
Harcművész: kiképzett vale tudo szakirányban, amit néhány utcai harcos mozdulattal kombinál. Jó verekedő, egy jó katona szintjén áll, de egy valóban pusztakezes harcra hangsúlyozott szuperhőssel/gonosszal (pl: Batman, Nightwing, Lady Shiva, Deathstorke stb) szemben inkább nevetséges kategória.
Mester késelő: Dwarfstar a valaha élet egyik legnagyszerűbb késelő. Imádja alkarhosszú vadászkését és hord magánál még vagy fél tucat dobásra egyensúlyozott darabot is. Az emberi maximumot képviseli ezen a téren, csak hidegfegyverek (kardok, kések, stb) terén egészen különleges kiképzést kapott személy veheti fel vele a harcot, ha csak nem emberfeletti az illető, akkor is csak vagy-vagy eséllyel. A késeit hajítani is tudja, akármilyen cirkuszi késdobálót meg tudna szégyeníteni. A kesztyűjébe épített elektromágnes visszaránthatja hozzá elhajított késeit, így szinte sosem marad fegyvertelen.
Akrobata: különleges technológiájának használata igencsak kiedzette Dwarfstart, szédítő ugrásokra, szaltókra képes, nagy sebességgel fut, egészen lehetetlen felületeket is megmászik, rendkívül jó a kézügyessége, stb.
Fizikus: képzett a fizika, elméleti fizika, részecskefizika területén, mégpedig magas szinten. Ha a karakter nem is zseni, de igen jó eszű (is lehetne, ha használná...) Érti és átlátja az elektronikát és a mechanika alapjait is, ha valamit meg kell rongálni, vagy meg kell bütykölni.
Zsugortechnológia: a legnagyobb jellegzetessége. A harmadik Atomtól (Ryan Choi) szerzett különleges övébe épített technika, amelynek segítségével képes lezsugorítani a saját testét és bármilyen tárgyat, amellyel érintkezik, mégpedig akár szubatomi szintre is. Élőlényeket nem képes lezsugorítani (saját magán kívül) a vele méretet váltó tárgyak mindig addig maradnak aprók, míg ő maga is. A technológia további nagyon erős készségekkel ruházza fel Dwarfstart. Először is megnövekedik az ütőereje (bár a karakter semmivel sem erősebb vagy gyengébb mint eredeti méretében, de ez az erő sokkal kisebb területre koncentrálódik, ezért nagyobbat is szól), bár ennek van egy maximum határa a nagyjából tenyérnyi méret. Ez alatt már annyira kis területet érint az ütése, hogy hiába az erő, fel sem veszi senki. Tenyérnyi méret körül viszont hatalmas csapásokat tud osztani, még egy Wonder Woman szintű karakternek is igen fáj. Emellett szinte eltalálhatatlan, hiszen a legtöbb esetben nem is látni a célt. Ha mégis sikerülne mindez, összezsugorodott teste nagyon ellenálló, a testét alkotó atomok összehúzódása rendkívül tömörré teszi, mindemellett az őt eltaláló dolgok is általában sokkal nagyobbak nála, energiájuk nagy része a semmibe vész. Superman sem nagyon tudja kiütni az öklével. Dwarfstar esetében soha nem kérdés, hogy sikeres-e a támadása, hiszen gyakorlatilag mintha a vámház oldalfalát kéne megütnie, vagyis minden akciójára igaz az automatikus találat (kivéve a Gyorshajtókat, vagy a közel hasonló sebességű karaktereket, mint pl a kriptoniak). Igazi szöcske, apró testét fizikai ereje hatalmas magasságokba lökheti, kb térdmagasságig felugorhat helyből. Atomi szintre zsugorodásával késeit a testet alkotó atomok és molekulák közé helyezheti be akár, így mikor visszanő, azok bármiben, akár egy kriptoni bőrében is kárt tehetnek, vagyis figyelmen kívül hagyhatja a sebezhetetlenséget. És képes akár egy ember testébe belemenni is, ha ott nő vissza eredeti méretére, az természetesen azonnali halált jelent a célszemélynek, meglehetősen teátrális formában, egy eleven bomba úgymond. Megemlítendő még, hogy izomereje az egyre könnyebb testét emberfeletti gyorsasággal is felruházza amíg le van zsugorodva, nem olyan egyszerű csak úgy eltaposni, mint egy bespeedezett csótány.
Gyengeségek:
Primitív elme: "Az emberek tudata olyan mint egy építmény, a lelkük, a személyiségük struktúrája. A tiéd egy pöcegödör Dwarfstar. Rendkívül undorító, de nem túl bonyolult." - Gorilla Grodd.
Ára van mindannak, hogy jobban kiismerte a zsugorodást mint akármelyik Atom, emberi elméje ezt nem igazán képes elviselni. Dwarfstar egyre mélyebbre süllyed a téboly mocsarában, elmestruktúrája pedig egyre egyszerűbbé válik. A leggyengébb mentális képességekkel is nagyon könnyű átvenni felette az uralmat.
Területi támadás: bár személyét becélozni lényegében lehetetlen és a teste borzasztóan ellenálló, azért vannak határok. Nem elég gyors egy területi hatás elől való menekülésre, az energia alapú támadások (pl kriptoni lézerszem, Starfire zöld energialabdái, stb) ha meg nem is ölik, de borzasztó fájdalmat okoznak neki, extrém hatások (telibe találja egy meteor, teljes testsúlyát ráterheli Giganta, stb) még Dwarfstart is kiütik. Általában is mint mindig, logikusan kell párosítani a képességeit. (Pl nem alkalmazhat eleven bombát soha mondjuk Méregcsókon, hiszen már a nő nyála megölné, stb).

Dwarfstar elmebeteg, a szó legszorosabb értelmében. Ön és közveszélyes pszicho- és szociopata. Ok nélkül, puszta dühből vagy élvezetből gyilkol, áldozatai lényegében mindig nők. Gyűlöli és megveti a női nemet, ugyanakkor rajong értük és vágyik rájuk. Önimádó alkat, aki meg van győződve saját felsőbbrendűségéről és rendkívül dühíti, ha ezt mások nem értékelik eléggé (vagy semennyire...) Cinikus, sötét figura, de a fatalizmus messze áll tőle, kifejezetten élvezi az életet és az erejét. Feneketlenül gyűlöli Atomot, hiszen ő is tudja, ő maga saját erejéből nem tudna ilyen technikát alkotni, a professzor pedig tudja is miként működik a dolog és egyszer akár meg is foszthatja ezzel az erőtől, ami végre azzá teszi, ami mindig is lenni akart. Nagyon kiszámíthatatlan elmebajából kifolyólag, de néhány vezérszál azért még felfedezhető omladozó személyisége maradékából, így annyira nem parttalan és kaotikus mint Joker, bár messze nem áll tőle. Mindig élvezi, ha erősebb, több másoknál, ugyanakkor nagyon megdöbbenti, ha valaki nála bizonyul hatalmasabb erőnek. Dwarfstar valójában elég gyáva, amikor nem a vártak szerint alakul a játék, hamar menekülőre fogja, mondjuk ha sérülés, vagy erős fájdalom éri. Ilyenkor aztán betegesen érlelgeti magában a dühét és a bosszúvágyát. Egyedül a halálfélelem képes kitisztítani az elméjét, ha valóban a bőre a tét kifejezetten intelligensen és pragmatikusan tud gondolkodni. Megfelelő motivációs erővel bele lehet kényszeríteni egy közösségbe, bomlott elméje ellenére egész jó csapatjátékos tud lenni, ebben azt élvezi, hogy mennyire hasznos is tud ő lenni, milyen utolérhetetlen a képessége. Ugyanakkor míg a harctéren valóban nagyon hasznos segítőtárs, azon kívül elég nehéz elviselni. Érdekesség: Dwarfstar talán már némileg furcsa mértékben rajong a magas nőkért, éppen ezért is (ha valaha találkozna vele) örök és sajnos plátói szerelme lenne Giganta.

- Cssss! Ne olyan hangosan! Sőt ha kérhetem egyáltalán ne sikítozzon, nagyon zavarja az alkotói folyamatokat, amelyek nagy, tevékeny elmémben éppen lejátszódnak. Meglehetősen nehéz a versírás, még ha ilyen gyönyörű, magas, hosszú combú múzsa ritkán is adódik a magamfajta szegény költőnek. Hiába ez mindig is egy alulfizetett mesterség volt, még ha jómagam olykor ki is tudom egészíteni a bevételeimet némi kis vérdíjjal, amit mindenféle idióták tűznek ki egymásra. De nem vagyok bérgyilkos! NEM! Megértetted?! Engem kevéssé érdekel a pénz. A kihívás. Az adrenalindús vér dübörgése az erekben, az az igazi élvezet. De hát te is tudod ezt kis madaram nem? Láttam a szemedben az adrenalint, mikor először érezted meg a késem hideg pengéjének lapját azon a hattyúnyakadon. Te megértesz, ugye kincsem? Te tudod milyen is a veszély, az erő, az adrenalin függősége? Hát persze, hogy megérted. Ugyehogy meg? Ugye? Kicsi turbékoló galambom... Ugye...
Legközelebb olyan pofont kapsz, hogy a fogaid körmérkőzést játszanak a bent maradásért ha hazudsz nekem. Azt hiszed ha bólogatsz és helyeselsz, akkor élve kerülsz ki innen? Azt hiszed elfelejtettem bármit is? Azt hiszed ostoba vagyok? Van pofád hülyének nézni engem? ENGEM? Mit képzelsz?! Tudod te ki vagyok én? Na de mindjárt megérted. Elmesélem. Van időnk. Nem sajnos a nylont nem tudom levenni a lábaidról, elölről kéne kezdenem a csomagolást. Titeket el kell zárni a levegőtől. Tudod, tapasztalat. A nők büdösek. Ha már 8-10 napja nem ver a szívük, akkor különösen. Szerinted valami szobadíszek lógnak ezeken a kampókon becsomagolva? Ők a múzsáim, verseim ihletői. Ugye akarsz te is a múzsám lenni. Végül is mindegy is mit akarsz, elvégre te is csak egy asszonyállat vagy, ez csak amolyan költői kérdés volt tudod. Mi művészek szoktunk ilyesmit csinálni, ne is foglalkozz vele. Na de elkalandoztam... Ott tartottam, hogy elmondom ki vagyok én.
Azt már láthatod, hogy személyemben újjá született Adonis e világra, de nem volt ez mindig így. Élt egyszer egy fiú, akit Sylbert Rundine néven anyakönyveztek. Okos fiú volt, igazán remek érzékkel a fizika iránt. Nagy reménységnek tartották az Ivy Egyetemen és ezt minden nagyzolás nélkül mondom. A professzoraim speciális kísérletekbe és tanulmányokba is bevontak, amikbe csak a legjobbakat. Mint én, vagy mint Ryan. Nem, nyugodj meg, semmi baj, nem dühöngök. Különben is csak néhány ujjad tört el, ha dühöngenék, azt hidd el észrevennéd. Csak mindig kihoz a sodromból, ha csak szóba kerül az az álszent féreg. Az Atom... Oda ne rohanjak. Csak egy szimpla talpnyaló, de persze Jiának is ő kellett. Ti nők és az ízlésetek... Hiszen nézz csak rám! Hogy a fenébe lehet bármilyen más pasast választani, ha én is opció vagyok? Mi?! Na jó, be kell valljam, akkoriban még kevésbé voltam atlétikus. Sylbert Rundine inkább csak egy amolyan szobatudós volt, de akkor is ÉN voltam! ÉN!! Mindegy...
Komoly áttörés volt a Bio-Belt öv, a zsugorító erő katalizátora. Én pedig az egyik tesztalanya lehettem. És jó voltam, igazán jó! Mit jó? Zseniális! Nekem kéne az igazi ünnepelt hősnek lenni, az igazi Atomnak! Érted?! Azt kérdeztem: ÉRTED?! Na! Ne sírj már! Mik ezek a könnyek? Hiszen a szomorú részek még csak most jönnek...
Szóval Jia adta az övet és ő nyitott kaput egy új világra. Persze Ryan is kapott egyet, de sohasem ért fel hozzám. Ő sohasem mert olyan mélyre menni és olyan soká molekuláris vagy az alatti szinten tartózkodni, mint én. Féltette az elméjét. Azt mondta a subatomi világ megváltoztat, hogy összetöri a személyiségünket, hogy nem tudjuk befogadni. Bah! Talán ő nem is, nem lennék meglepve, de el kell mondjak valamit neked tubicám. A molekuláris tér gyönyörű. Gyönyörű! Gigantikus amőbákat láttam, nagyobbakat mint New York legnagyobb felhőkarcolói, amint csak ölnek, ölnek és zabálnak. Láttam őket haladni kérlelhetetlenül, örök éhesen az élet elvételének tiszta élvezetével. Láttam felpuffadni őket, agonizálni és vírusok tízezreit szülni a világra, mint szentségtelen falkaanyák repedt burkaiból előtörő millió és millió halál. Tudtad, hogy a vírusok az élet határán léteznek? Nem igazán élők, de nem is holtak. Csak reproduktívak. Sokszorosítják magukat. Amikor egy amőba befalja őket, akkor a halált fogadja a testébe. Egy apró kis töredéket, ami befészkeli magát a protoplazmába és önmagává alakítja át a gazdatestet. Hihetetlen és gyönyörű, az egyetlen ami talán még az én elegáns szépségemmel is birokra kelhet. Mindenkinek látnia kéne, de nem a mikroszkóp lencséjén át, óh nem. Az nem ugyanaz. Nem ugyanaz, mint közöttük állni és kiélvezni a halál szimfóniájának minden kis dallamtöredékét. Ott lettem azt hiszem igazi művész. A halál költője... Gyönyör, többszörös orgazmus, a színtiszta élvezet.
Na de folytassuk, mert sose érünk a végére. Szóval Sylbert Rundine, ez a kis penészvirág, ámbár zseniális fizikus tanonc megkapta az erőt, amivel már tényleg valaki. Én valaki vagyok! Engem nem lehet semmibe venni! Kiérdemeltem! Felfogtad?! Én voltam Jia első gyermeke. Én értettem meg csak őt igazán, különösen miután magára öltötte Lady Chronos személyiségét.
A régi szép idők. Mikor még csak próbálgattam a zsugorvilág adta erőt, az első csatáim, amiket Ryannel vívtam meg. Micsoda amatőr voltam akkoriban, na de hát mindenkinek kezdenie kell valahol. Azóta sokkal jobb vagyok. Az én késem mindig talál, ezek az izmok a magasba repítenek a BioBelt segítségével és olyan mélyre merészkedtem a teremtés alapköve felé, mint soha senki, amit Ryan meg sem mert volna próbálni soha. Ezek a kések diktátorokkal, tábornokokkal és az úgy nevezett szabad világ politikusaival végeztek már, vagy egy tucat országban mondták ki rám a halálos ítéletet és ha így haladunk a kiutasításokkal, lassan menedékjogot kell kérnem a Marson. Már persze ha bármilyen törvényt betartanék. De hát nekem ilyesmivel nem kell foglalkoznom. És tudod miért csibém? Mert az öreg Sylbertből lett valaki. Te viszont nem vagy más csak... hmm... tulajdonképpen eddig semmi sem voltál. De én felemellek kicsim. Most már jó. Most már itt vagy. Mellettem. Biztonságban. Tudod mikor randevúra hívtalak és te elutasítottál... te kosarat adtál nekem... NEKEM! Nos be kell valljam, először csak meg akartalak ölni. De nem. Nem szépségem. Te igazi múzsa vagy. Nem tehetsz róla, hogy nem ismerted fel rögtön azt, kinek a csókod adatni illett. Semmi baj. Semmi baj...
Az elejével már tulajdonképpen meg is vagyok. Nem olyan könnyű mint sokan hiszik, de a színtiszta tehetségnek mindig utat kell találni a mélyen kavargó földi erekből a felszínre. Várj! Ez egész jó. Egyszer még felhasználom.
Midőn először érintett meg tekintete
Jól tudtam enyém lesz ma mindene
Hisz nekem adták őt poklok, istenek,
Szíve színem előtt áll és megreszket.
Vágyja már a sötét örök ölelését,
Vágyja pengémnek hideg érintését,
Húscsomók mélyén felszakadozott ér
Melyből életédesen fakad a vér...
Nem. Ez így nem jó. Kissé erőltetett, nem találod? Hiába, mindig csak a közvetlen tapasztalat hozza az igazi ihletet. Lássunk hozzá gyöngyöcském...