Kaland x Lobo

Lobo egész éjjel hódolt kedvenc elfoglaltságának, ami a késő éjszakába nyúló ivászat és balhé. Ha valaki keresi a bajt akkor az tipikusan ő, és aki vele akad össze, az meg is találja. Néhányan talán visszafordíthatatlan károkat szenvedtek el méretes öklétől és kemény csizmatalpától ahogy beépítette a szerencsétlenjét az aszfaltba. Mondhatni az éjszakája viszonylag szokásosan telt, és hajnalban már világosult az ég alja amikor kidobták habtestét a kocsmából, és ő azon módon el is indult a külvárosi ház felé amit magáénak nevezett ki, mert megtetszett neki és azóta ott él.
Hazafelé ballagva azonban nagyon furcsa megérzése támadt de már nem volt ideje rá hogy egy masszív és igazán hozzá méltó káromkodásban fakadjon ki, mert elszédülve dőlt oldalra mint az őszi légy tavasszal.
Amikor magához tér egy pillanatra nem is érte hogy hol van, miért, és miért látszódnak a kocsik olyan nagynak, holott ő könnyedén fölétörnyodul mindennek. Már éppen dörzsölné meg a szemeit, amikor realizálja hogy patája nőtt.
- Mia *hosszú sípszó* franc van?! - hőbörög öblös, kissé kárálód hangon, ami majdhogynem röfögés. Masszív teste mondjuk megmaradt így is, és körülnézve realizálja azt is hogy látja az orrát és az agyarainak végét.
- Mennyit ittam az én éjjel?! - teszi fel a kérdést joggal, és vaskos csülkein elindul egy visszatükröződő felület felé, ahol megpillantja magát. Testes vadkanná változott.
- Kezdem unni a boszorkákat - hőbörög és izomból befejeli a kirakatot, mielőtt dühödten indulna el kideríteni hogy mégis minek köszönhető hogy kivetkőzött saját izmos, és sármos testéből.

♪ Outsider

Mióta Ollie-val megoldottuk az ex-stricim minden nyűgét, és végre valahára lezárhattam vele azt a kapcsolatnak gúnyolt… izét, azóta megint tök normálisan teltek a napjaim. Legalább is úgy képzeltem, hogy ez a normális - suli, röpik (amikre egy betűt nem tanultam) néhány gyökér, akiknek végre valaki (már hogy én) beverte a pofáját ebédszünetben, ha cseszegettek másokat, meg persze az ilyen pofozkodások után a kötelező és elmaradhatatlan tanári lecseszések. Meg aztán a délutáni edzések Ollie-val, amiknek köszönhetően egyre jobban íjászkodom, és a tesitanárom el van ájulva az órai teljesítményemtől. Úgy mondjuk nem nehéz lenyűgözni, hogy a Zöld Íjász a mentorom. Háh!
Szóval ilyen tök normális és tök átlagos egymásutánban teltek végre a napjaim, és a main is így indultam suliba, a megszokott, reggeli totál kómás robotpilóta-üzemmódban, zenét hallgatva. Annyira kába voltam, hogy még akkor sem kezdett el vörös neonfényben villogni és szirénázni a fejemben a vészjelző (pedig általában jók a megérzéseim), amikor leszállt az a fura színű köd egész Star City-re. Halványlila gőzöm sem volt arról, hogy mégis mi a franc lehetett, de mire észbe kaptam, már késő volt. (...Túl sok időt töltök együtt Ollie-val, neki szoktak ennyire szar poénjai lenni…)
Valszeg olyan kecsességgel taknyoltam el és fejeltem telibe a betont, mint egy részeges zsák krumpli, és amikor magamhoz tértem, azt se tudtam, merre vagyok, arccal előre. Pislogtam párat, de valahogy a világ a forgással sem akart megállni, meg visszazsugorodni se az eredeti méretére, hiába tápászkodok fel - vagyis gondolom, hogy feltápászkodom, a mozdulat megvolt, de… Még mindig mintha talajszintről nézném a világot. Mi a búbánatos franc történt itt?!
Harley Quinn átruccant Star City-be és az itteni álltakertet is eleresztette?! Nem mintha sokat tudnék a bohóclányról, de azért a hírekbe elég sűrűn be szokott kerülni, és az a fura lila köd is passzolna a hülyeségeihez, de ez még mindig nem magyarázza, hogy mi a francért nem látok magasabbra mint egy földön felejtett kávéspohár. Nézek jobbra, nézek balra, magam mögé, és--- azok a ruháim a járdán?! NINCS RAJTAM RUHA?!
Lenézek, és egy szőrös kis testecskét látok, meg két pici mancsot ott, ahol a kezeimnek kéne lennie, és mielőtt még végképp bepánikolnék, megpillantom egy kocsi kerekének tárcsájában a tükörképem, és asszem itt visítok fel teli torokból.
- Mi a franc ez?! Miért lettem--- mi ez a rágcsáló egyáltalán!? - sipítozok olyan hangon, mint aki beszívott egy héliumos lufival. Az francba!
Oké, Mia, oké-oké, chill, nyugi, az most rohadtul nem segít, ha bepánikolsz, és elveszted a fejed, épp elég, ha a többi ember… állat… szóval ha a többiek ezt csinálják. Fhuuuuh. Szóval, nem tudom, hogy a picsába lettem ez a tenyérnyi méretű, szőrös kis egér vagy mi, de valszeg annak a lila füstnek az eredménye az egész. ...Vajon Ollie is átváltozott? Basszus… Fel kéne hívnom, de ebben a testben ez kvázi lehetetlen, nagyjából pont akkora lehetek, mint a mobilom - és tutira veszem, hogy ennek a mezei pocoknak az ujjlenyomata pont nem az, mint amit a telefonom kérne tőlem a feloldáshoz. Ó, hogy a franc essen bele! ...Hát jó, akkor Fürge ma egyedül fogja megmenteni Star City-t. A sárga sálamnak valahogy sikerült rajtam maradnia, és most úgy nézek ki vele, mint egy szuperhős hörcsög. Vagy mi a franc ez. Fürge, az… ürge? Jó, ez rímel. Bármilyen rágcsálóvá is változtam, mostantól ürge lesz, pont.
Jó lenne valami magasabb dologról körbenézni, mert így a földszinten szart se látok semmiből - szóval körbenézek, hogy hova tudnék felmászni így hirtelen, aztán meglátok egy csíkos vadkant, lánccal az egyik lábán, ahogy izomból befejel egy kirakatot, majd trappolva és hörögve indul el éppen arra, amerre én vagyok. ...Fasza. ...Mondjuk a hátáról legalább látnék valamit, de mi a francot csinálok, ha felöklel és hozzácsűr valamihez, mielőtt megszólalnék? ...Valamit pedig jó gyorsan ki kéne találni, mielőtt még ideér.

Kaland x Lobo

Lobo nem viseli túlságosan jól ezt az újabb transzformációt és egy pillanatra eluralkodik rajta is az állati én, de végül mégis csak lehiggad hogy képes legyen ésszerűen mérlegelni és gondolkozni. Ő maga is tudja hogy dühöngéssel nincs előrébb és így dühödten toppant a tekintélyes patáival. Lerázza magáról a kirakat üvegszilánkjait és körülnéz. Felébred benne a kíváncsiság a megváltozott körülmények iránt és döngedelmes léptekkel halad előre. Az alien nem ostoba, tudja hogy itt valami más is munkálkodik de nem tudja mi az. Még nem érti mi ez, de rá fog jönni, ebben nem kételkedik. A szél elég erőseb fúj és Lobo mintha szavakat vélne hallani benne, de nem érti a jelentésüket. Hegyezi a vadkan füleit és próbál valamiféle értelmes övetkeztetésre jutni. Egyenlőre nem sikerül neki de ettől még nem adja fel a dolgot. Az utcán összevissza rohángáló és üvöltöző állatkertre néz, és észrevesz egy kis akármit. Szőrös és van valami kapucnija.
- Mi a manó? - közelebb dübörög a kis jószághoz, aki Mia, csak Lobo nem ismeri őt, és nem tud róla semmit.
- Hééééééééé! Mi a fsz van veletek?! Mindenki megőrült?! - bődül el nem kis hangján, hiszen a vadkanoknak elég erős torokbőgésük van. Na nem annyira, mint a szarvasoknak, de azért tudnak lármázni rendesen. Ő sem kíméli magát, és így a három oroszlánt is kiszúrja, akik elég egyértelműen akarnak bele harapni a nem éppen hab testébe. Feldühödik a látványra és fújtatni kezd.
- Hát mindenkinek elment az esze? Takarodjatok innen ti nyavalyás macskafajták, amíg szépen mondom! Hol vannak ilyenkor a kutyáim?! - mordul fel, és megpróbál füttyenteni nekik, élesen ahogy hívja őket.
- Van itt még valaki aki nem kattant be!? - fordul körbe hogy alternatív segítőtérsakat keressen. Felismeri hogy össze kell dolgoznia valakivel, vagy kikkel, ha meg akar szabadulni ettől az átoktól.
- Há, te pocok, vagy akármivagy! - keresi az előbbi kis bundást akit látott és megrázza a láncos lábát. Ha mancsai lennének egyszerűbb lenne az élete. Megfojtaná ezeket a szőrmacskákat.

♪ Outsider

- Nem manó! Ürge! - sipítom a vadkannak, miután az elindul felém és kérdőre von. Az mondjuk megnyugtat, hogy hiába vagyok akkora, mint egy tisztességes méretű okostelefon, maradt még annyi “emberség” benne, hogy észrevegyen, és ne akarjon első körben letarolni.
Nnnna jó, talán az előbbi kijelentésem erős túlzás volt - már legalább is ahogy elbődül ez a benga állat, be kell fognom a fülem, akkora hangja van. Már épp mondanám, hogy ne óbégasson ennyit, amikor… Basszuskulcs!
Hát nyilván, nyilván annak a három nagymacskának is itt kell lébecolnia! Meg is hallják ezt a csodálatos szerenádot, amire kb. csak a halottak nem ébrednének fel, és már ugranának is neki a másfél mázsa friss disznóhúsnak. Hogy az a magasságos…! Ha ezt túléljük, szeretnék elbeszélgetni az Oroszlánkirály készítőivel. Hakuna matata, mi? Szép az élet itt lent, meg a seggem, az!! ...Oké-oké, gyerünk Fürge, ne hisztizz, hanem találj ki valamit gyorsan, mi a rákkal lehetne elijeszteni ezt a három húsevőt…!
Körbenézek, és kicsit messzebb látom, hogy az egyik járdaszélen parkoló kocsinak nyitva van a sofőrülésének ajtaja. Ó, ez jó, ez jó lesz! Ha beleállok a dudába, talán az elég hangos lesz, hogy a világ végére kergesse a ragadozókat. Már csak el kellene jutni oda.
Olyan sebességgel iramodok el a vadkan felé, mint egy kilőtt nyílvessző - ha már ebben a méretben én lőni nem tudok… - és hipp-hopp felmászom a lábára tekeredett láncon, majd megkapaszkodom a sörényében. Legalább az akrobatika még megy...
- Ne óbégass, itt vagyok! - morgom, azzal végre feltornázom magam a hátára. - Van egy ötletem! Célozd be azt a kocsit ott! Látod? Ott azt, a sarkon, amelyiknek nyitva van az ajtaja! Rá kéne tenyerelni a dudájára, hátha az elijeszti ezeket! Azt majd én elintézem! - magyarázom, amilyen gyorsan tőlem telik. Ha nem jön be a szirénás ötletem, talán még az ajtót magunkra tudjuk zárni, az oroszlánok meg már csak nem nyitják ki… Aztán majd kitaláljuk, hogyan tovább.
- Futááááás!

Kaland x Lobo

A kezdeti nehézségek után az alien már egészen lehiggadt és képes ép ésszel felfogni a valóságot és már csak azon dühöng hogy miért van ez. Mi a fene történt hogy mindenki kifordult magából, és egy éllati alteregót öltött magára. Ő maga próbálja kitapasztalja a jelenlegi körülményeit, hogy egy vadkan képébe reket, és bár valahol illik hozzá, mégis sérti az önérzetét. Bár legalább olyan veszedelmes és törtető mint állati énje. Nem enged a körülményeknek, és keményen megveti patáit a betonon ahogy elbődül. Tisztességes öblös böfögéssel hozza a világ tudtára hogy mennyire elégedetlen ezzel az állapottal és teljesen kikel magából ahogy a három oroszlán feléjük fordítja mocsok nagy fejét. Felhördül és topogni kezd a mellső láncos patájával, hiszen a felbőszült vadkanok elől még az ilyen nagy bolyhosok is félreállnak és inkább nem akasztanak tengelyt vele. A vadkan természete összolvad az amúgy szürkebőrű, vörös szemű démon alap jellemvonásaival.
- Manó, ürge, nem tök mindegy?! Kicsi vagy - horkan fel már-már nevetésszerűen a kicsire nézve és mivel ő is megmaradt emberi tudattal, így hasznára lehetnek egymásra. Az ötletre biccent, van olyan jó mint bármi más, és ahogy a kis pocok felmászik rá, nekiiramodik és elcsürtet pár pingvin és manguszta között. Kikerül egy keselyűt, és már majdnem odaér, de fennakad a kaszniban és megtorpan, az apró állat meg repül, és felmorog fájlalja pár szőrszálát, ami gyönyörű haja lenne.
-Azanyááádahajam!! - hőbörög, de legalább ráesika dudára, és elriadnak a dögök. Megrázza a fejét, és kiseggel a kocsiból. Hirtelen ráébred hogy akadnak még.... dolgok amiket nem intézett el. Mivel hogy zöld sehol nincs, körülnéz és kecses vállvonással - amennyire ez a formájában lehetséges - felemeli a hátsó csülkét. A kikívánkozó folyadék, halk surrogással és sistergéssel vegyül bele az általános zajba és az alien megkönnyebbülten sóhajt fel, de.... meg is tántorodik, mikor a kocsi ketté esik.
- Mi...a...a fasz... - nézi a jelenséget csak a savas és jellegzetes húgyszagot érzi ami tőle származik.
- Ezkurvajó!!!!! - dübörög fel a röhögése, ahogy becsörtet az üzletbe ahol a manót sejti.
- Hé te apróság, megvagy még valahol?! Képzeld már mi történt, szétesett a kocsi! - jelenti be, és a közeledő zajra néz.
- Elefántok jönnek és ez nem a Requiem, szóval el kéne húzni a belünket - toporog és láncos csülkét nyújtja hogy felszaladhasson a szőröske. Fedezékbe húzódik amíg a horda elcsörtet, és kinézve az a kellemetlen érzése lesz hogy lát valamit, de csak foszlány csupán.
- Te is láttad? Mintha valamiféle ember lett volna... - ráncolja a szemöldökét.
- Amúgy mi is a neved? - kérdezi csak úgy mellékesen.

♪ Outsider

Most mondanám, hogy kicsi a bors, de erős - de egyelőre örülök, hogy meg tudok kapaszkodni a vadkan sörényében.
Szerencsére nem kell sokáig győzködnöm, már vágtatunk is a kocsi felé, de olyan sebességgel, hogy konkrétan lobog mögöttem a sálam. Na, tessék, nesze nekem szuperhősösdi. Fürge akcióban.
- Ez az, mindjárt ott is vagyunk…! H-hékás, várjál már egy kicsit, lassíts, a francba már, hol van rajtad a fék?! - kiabálom, de mire bármit is csinálni tudnék, mondjuk leugrani róla, vagy akármi, ez a tulok telibe kapja a kasznit az egyik agyarával, én meg hiába kapaszkodom minden erőmmel a sörényébe, egész egyszerűen lerepülök a hátáról, és sikítva, két marék vaddisznósörénnyel a mancsaimban telibefejelem a kormánykereket. ...Meg a dudát.
A francba… Bömböl a sziréna, szirénázik a vadkan, én meg nem látok semmit, csak azt, hogy Simba, Pumba és Timon kergetik egymást a fejem körül… Ughhh…! ...De legalább az igazi veszély talán végre el békén hagy minket egy kicsit… Legalább is még egyikünket sem kezdte el felfalni egyetlen éhes dög sem, szóval--- hékás!!
Kapaszkodom a kormányba, mert ez a vadállat úgy rángatja a kocsit, mintha muszáj lenne - basszuskulcs, ez így nem lesz jóóóó! Oké, most nem várom meg, hogy megint földkörüli pályára állítson, hanem veszek egy mély levegőt, elrúgom magam a kormányról, és egy dupla hátraszaltóval átugrom a vadmalacot, és már készülnék a szuperhős-landolásra - ha nem kapna bele a szél a sálamba. A francba!!
Konkrétan beleszállok egy betört kirakatba, és miután levettem a lábáról egy Barbie babát - mi a franc…? - kikötök egy kupac játék között. ...Fasza.
Feltápászkodom, és hallok valami röfögő röhögésfélét, ezzel egyidőben megcsapja az orrom valami irdatlanbüdös húgyszag. Azt a rohadt…!
Még mielőtt elhánynám magam, becsörtet a játékboltba a vadmalac, és elújságolja nekem, hogy szétesett a kocsi, amire őszintén, lövésem sincs, mit mondjak.
- Fasza…? - Vagy mi… Viszont amikor megemlíti az elefántokat, már rögtön kikecmergek a játékrakásból, és ha már olyan jófej, hogy tartja nekem a csülkét, hát feliszkolok rajta, vissza a hátára. Láttam ám én is egy-két Tom és Jerry részt, és nem szeretném kipróbálni, hogy azok a benga elefántok csak a kisegerektől paráznak be állatira, vagy az ürgéktől is…
Miután a trombitáló és trappoló csorda elvonul, kilesek Pumba sörénye mögül, de nem látok semmit, csak nagy, elsuhanó árnyékokat a betonon… És le is fagyok, ahogy realizálom, hogy ezek madarak. Méghozzá bitangnagy ragadozó madarak… Mondjuk sasok. ...Oké, én aláírom, hogy nem vagyok egy lángész bioszból, de ha jól rémlik, akkor a legtöbb ekkora madár húsevő, és többnyire réti rágcsálókra szoktak vadászni. ...Én meg egy icike picike réti ürge vagyok. Akurvaéletbe.
- Nem tudom, milyen embert láttál, én csak azokat a gecinagy árnyékokat látom a földön… Légyszi, vonuljunk valami fedezékbe! Mondjuk úgy most! - kérem, és ha visszatrappol a játékboltba, kicsit lenyugszom én is. Annyi eszük csak nincs azoknak a madáragyúaknak, hogy ide berepüljenek…
A röfi kérdésére, ha nagyon humoros választ akarnék adni, mondanám, hogy hívjon Timonnak, de ezt a poént már kurvára unom.
- Mia - felelem aztán. Nem tudom, mikor fogok tudni visszaváltozni, de abból talán nem lesz gáz, ha nem a “szuperhős” inkognitómat tudja. ...Valszeg a legnagyobb problémám a visszaváltozáskor amúgy is az lesz, hogy kurvára egy darab ruha sem lesz rajtam - egy szál sárga sálat leszámítva. ...Alig várom.
- Hát a tied? - kérdezem, ha már van erre időnk.

Timon x Pumba

A nyilvánvaló agybajon kívül most már kezdi érdekelni hogy mitől állt fejre ez a világ és valamiféle őrült tudóst sejt mögötte aki ráeresztett valamit a világra amitől az instant állatkertté alakult. Nem túl boldog hogy egy vaddisznó bőrébe került, bár valahol el kell ismernie hogy a hiéna mellett még ez is jellemző rá, mert kb ekkora finomággal tud tenni dolgokat és óvatoskodni.
Dühíti a dolog, de ahogy kinéz a helyzet még rosszabbá válik. Az agyatlanok, engedelmeskednek a természet ösztöneine és a nagyok irtják a kicsiket, és a gyengébbeket. Az utcát és a várost döglött és halott állat tetemek fogják beteríteni és a keselyűk már csattogtatják undok csőrüket. Lobo rámorran egy csapat madárra akik szétrebbennek és vijjogva tiltakoznak, de őt nem érdekli túlságosan. Inkább becsörtet hogy megkeresse kis kapucnis pocok társát, Timont. Vagy Miakármit.
Érzékeli valami sokadik érzékével hogy nem stimmel valami és a hátsó agyában is motoszkál egy érzés, mindig valami idegesítő kis akármi gondolat amit nem bír elkapni bárhogy is kerget. Az őrület szikrája, de Lobo agya még azon is kifog.
Az elefántdüb9rgésre visszahúzódnak a játékboltba.
- Fasza is. Eddig nem tudtam hogy radioaktív vagyok, de ez még jól jöhet - röhög tele pofával hiszen elég epikus lenne hogy megtalálják a felelőst és Lobo arcon vizeli egy törpevízmű hatékonyságával.
A bolt jótékonyan elrejti őket az elefántcsorda elől, és a vadkan kikémlel az egyik betört ablakon, hogy elmentek-e már. Persze a vészjósló madarak nem tűnnek el, és egyesek már le is szálltak hogy vadásszanak.
- Jó lesz vigyázni a madarakkal - jegyzi meg ahogy visszafordul az egér felé.
- Valamit láttam, egy árnyékot aminek ember alakja volt, és tudni akarom mi a retkes fasz folyik itt hogy már megint egy alakváltó bűbájjal kell baszakodnom - szakad ki belőle a dühös morgás, de ez nem Miának szól, csak a helyzetnek és kész nekimenni bárkinek agyarral és patával.
- Ide nem jönnek be, nyugi már. Én Lobo vagyok - és ezzel egy ütemben várja a felismerés okozta sokkot is hogy micsoda szörnyeteggel sikerült párba verődnie a kis rágcsálónak. Bár Lobo nem rossz de nem is jó, inkább váltogatja a kettőt. Csak az a baj hogy túlzott gyakorisággal teszi mindezt. Már éppen folytatná a szövegét mikor megdermed és egyetlen másodperccel a krákogás előtt fordul meg, és szembesül a csillagszemű jószágokkal. Nyomda és festéket nem tűrő káromkodás szakad ki belőle, mert kiugrana az ablakon az árnyékot követve de játékok a másik irányba kényszerítik.
- Kapaszkodj - bődül el, és dühödten toppant kettőt leszegi a fejét és megindul. Hát nem véletlen a mondás hogy csörtet mint egy vadkan, és mindenen átgázol ami az útjába akad és agyaraival ég szaggatja is a plüss anyagot ami bele akad.
- Kimegyünk a bejáraton... az épületben maradunk egyenlőre - veti fel, és átugrik egy törpe markoló kocsit, de megcsúszik a patája egy csomagoló anyag szélen és belecsúszik a gyerekrészleg egyik polcába. A fél polc rázuhog, szerencsére csak könnyű apró dolgok vltak rajta de... tüsszögni és köpködni kezd.
- Fúj...basssz...mimár... - prüszköl, és szembesül a ténnyel hogy.....
- AZ KURVAÉLET HOGY EZÉRT EZERÖTSZÁTNEGYVENHAT DARABRA SZAGGATLAK SZÉT TEEEEEEEEEEE - káromkodik fel, mert csillog a sok szartól ami ráesett, mint valami kibaszott csillámpóni. Persze az ürege is jó eséllyel ha nem szerzett egy pajzsot hogy védje magát. Dühödten fújtat és csörtet tovább az egész kassza pultot elsodorva izomból.

♪ Outsider

Még épp csak összekapartam magam a kirakatban, erre mit látok? Hát azt, hogy a városban szó szerint eluralkodtak a dzsungeltörvények. Nem csak a három oroszlán akarta megcsócsálni a röfit, de az összes ragadozó nekiállt vadászni. ...A francba… Nagyon-nagyon gyorsan véget kéne vetni ennek az egésznek, mielőtt a város lakosságának vérszomjasabbik fele konkrétan felzabálja a gyengébbeket, de amint a vadkan becsörtet a hírekkel, felkapaszkodom a hátára, és úgy várjuk ki, míg az elefántok végigmenetelnek az úton. ...Talán ez egy kicsit szétzavarta a ragadozókat, gondolom egyik sem olyan hülye, hogy nekimenjen egy trappoló csordának, bármilyen finom falat is lehet az elefántcomb… De amint kikémlelünk a játékboltból a ramazuri után, megint csak egy csomó repkedő ragadozót látunk.
A fene vigye el, sose fogjuk megoldani ezt a gebaszt, ha végig itt dekkolunk, de ha kimegyünk… Én ezer százalék, hogy valami sas vagy sólyom gyomrában végzem… A francba… Szét kéne zavarni ezeket az állatokat valahogy - de hogyan? Törd a fejed, Fürge Ürge, találj ki valamit…!
Valami emberforma árnyékról beszél aztán a nagymelák, meg varázslatokról - amire viszont felkapom a fejem.
- Alakváltó bűbáj? Mégis miféle? Mivé változtál át? Hogyan? És hogy változtál vissza? - faggatom, mert lehet, ez közelebb visz a megoldáshoz. Lehet, hogy nem vagyok teljesen normális, de őszintén, épp most változtatta át valaki Star City egész lakosságát egy hatalmas állatseregletté, szóval ha nekem valaki azt mondja, hogy mágusok meg varázslók meg ilyesmik is vannak a világban, nem én fogom hülyének nézni az illetőt…
Aztán amikor Pumbáról kiderül, hogy Lobo-nak hívják, egy pillanatra elgondolkodom. Valahol már tuti hallottam ezt a nevet, de most így hirtelen meg nem mondom, hogy ki lehet ez az ipse. Régről ismerős, szóval valszeg elég nagy vagány lehet az éjszakai életben. ...Még jó, hogy nem egy régi ügyfelem. Az azért eléggé bebaszna…
Végső soron csak bólintok és megjegyzem a nevét, aztán már éppen mondanám, hogy csinálnunk kellene valamit a kinti káosszal, mert felzabálják egymást az állatok, ha sokáig totojázunk itt bent, amikor valami felkrákog meg pisszeg mögöttünk. Hátranézünk mindketten és… A FRANCBA!!!
Az egy dolog, hogy állatkertté változtatják Star City lakóit - de a játékokat ki és mikor keltette életre?! Alig győzöm kapkodni a fejem, mindenhonnan vöröslő szemű Barbie babák, acsarkodó plüssjátékok, berregő kisautók és vérszomjas LEGO-figurák lesnek ránk, meg a kirakatból egy… Ácsi, az volt ott az az alak, akiről az előbb…?!
- V-várj, hová… - kiáltanék fel, de Lobo már meg is indul, nekem meg csak arra van időm, hogy megkapaszkodjak a sörényében.
Letarol egy rakat játékot, ami elé kerül, aztán a következő pillanatban DURR. Telibe kapjuk az egyik polcot, én meg megint visítva repülök le a hátáról - de azért még röptömben magammal viszek egy játékkatonát, és azzal gurulok végig a polcon. Remek. És ha ez még nem lenne elég, ránk borult egy akkora adag csillámpor is, hogy a vadkan ezután akár Jeffree Star-nak is elmenne - de én is úgy csillogok, mint egy Alkonyatos vámpír a déli napon. Pazar.
Épp próbálok feltápászkodni, amikor az elsodort játékkatona belekapaszkodik a derekamba. Ó, nem, szivi, azt már nem!
Próbálom lerúgni magamról, aztán nekiállunk hadakozni, de az egész úgy nézhet ki, mintha nekiálltunk volna táncolni a játékkatonával - egészen addig, amíg végül bele nem rúgok, és le nem repítem a polcról.
- Bocs, most nem érek rád - morgom, aztán körbenézek, hogy merre lehet Lobo, de nem kell sokáig nézelődnöm: nyilván ott van, ahol a legnagyobb a hangzavar és a káosz. Történetesen épp a kasszasort viszi magával.
- Hé, nyugodj le, hallod?! - kiabálok utána, de nem hall, miért is hallana? Mit csináljak, valahogy jeleznem kéne neki, hogy észrevegyen… Ó, ez, ez jó lesz!
Ahogy oldalra nézek, látok egy játékpisztolyt a polcon, ami pont akkora, hogy a vállamra véve rakétavetőnek elmegy a méretemben, és ha jól látom, van is benne egy tapadókorongos lövedék. Na akkor lássuk.
Összeszedem a pisztolyt, a vállamra veszem, felhúzom, ahogy azt kell, és célba veszem vele a vadkan oldalát, és reménykedek, hogy ezzel nem fogom jobban felbőszíteni, vagy legalább még meghallja a hangomat, mielőtt visszafutna letarolni a polcot újból.
- Lobo, gyere vissza! - kiáltok megint, és amint rendesen becéloztam, hogy a mellső lábát, vagy az oldalát találjam el, már ki is lövöm a pisztolyból a tapadókorongos lövedéket. Legalább még a célbalövés megy - már legalább is akkor, ha nem fordul meg hirtelen a célpontom, mert így most sikerült véletlenül seggbe lőnöm Lobo-t. A fenébe…

Timon x Pumba

Lobo agyában éppen vérvörös riasztás villog, de a világ nagy szerencséjére ebben az alakban nem tud vörösen izzani a pillantása, pedig a nézésétől minden plüssállat önként vágná fel a gyomrát hogy kipakolja a plüss tartalmát. Ebben egészen biztos, és ahogy  menekül a plüssállatok elől lassan beszivárog az agyába a gondolat hogy kell nekik egy varázsló, az valahogyan biztosan képes lenne megoldani ezt a faramuci helyzetet és eszébe ötlik egy alkoholgőzös éjszaka és egy borostás, pofátlan vigyorú arc. A Varázsló.
A kis egér szavaira toppant egyet-kettőt, nem épp a legkedvesebb emléke az éjszaka, de elszenvedte és megtanulta hogy a boszorkákat még azelőtt ölje meg hogy kinyitnák a lepcses pofájukat. Gyűlölete irántuk elérte a mérhetetlen szintet, de a józan ész legyőzte benne a késztetést hogy világméretű öldöklésbe fogjon. Még nincs itt az ideje ennek.
- Egy féltékeny boszorkány kurva műve volt, és nemet váltottam. A férfi létem női változata lettem, és gyűlöltem. Varázsló kellett hozzá - foglalja össze röviden és itt meg is áll a gondolatban.
- Varázsló kell nekünk, Egér! Keressük meg Contstantine-t - hiszen legutóbb is ő segített az átokkal, bár ez talán kicsit súlyosabb lesz mint az az eset volt.
Az ellenséges játékok megindulnak, de ő meg nemvéletlen vadkan, így szépen teszi azt, amit a tisztességes vadkanok szoktak, csörtet előre, eltaposva mindent, ami az útjába kerül, és elégedetlenségének, és dühének hangot is ad ahogy tarol.
Amíg meg nem csúszik, és bele nem borul egy polcba amitől meg egy fucking lehányt csillámvadkanná nem lesz és ott tetőzik be a dühe, és elvakult indulattal szedi apró cafatokra az egész boltot és berendezést a kasszapulttal együtt. Csillámot szór amerre jár, és letarol mindent, kemény agyaraival és patáival, meg persze földöntúli ereje is sokat hozzá tesz ehhez. Végül megáll ahogy FürgeÜrge lerepül róla megint, mert eszébe villan hogy segítenie kellene neki vagy hogy együtt kellene működniük a helyzet megoldása érdekében. Elkezdi keresni, de ahogy fordul, valaming Ping szerű angot hall, és a fenekén érez egy kis akármit. Persze a gumo lövedék nem tapad meg a szőrös hátsóján, de arra elég hogy odaforduljon.
- Hé, na mi van már!? Ne lövöldözz csak úgy rám te mezeiegér!  - horkan fel, röfögve, amit valamiért mérhetetlenül viccesnek talál, és röfögve röhög tovább. Lobo a hangulatember magyarázata minden szótárban ami csak létezik. Nem riad vissza semmitől sem, de ahogy éppen csak képes lenne lehiggadni újabb atrocitás éri őket.
A vasfüggönyök leereszkednek és már már latolgatja hogy áttöri őket kemény fejével és patáival, amikor felcsendül a hang és körbenéz. Nem lát sehol senkit, és a hangszórók is rejtve vannak, de gondolatban újabb gyilkosságot ad a tervezett listához.
- Mi? Mi a franc ez?! - hördül fel ahogy körülfordul, a rivaldafényben, ami rájuk irányult. Nincs túlságosan előadóképes kedvében de valahol már megértette hogy itt most a Játékmester szabályai szerint játszanak, aki átváltoztatta az egész világot állatkertté. Lobot dühítik ezek a szabályok, mert egy egészen szabad lélek, és idegen létforma. Az előadás viszont.... Sürgetődik a dolog és így....
- Hát, neked jobban fog fájni te rohdék! - horkan fel, és megrázza magát hogy lerázza a csillám nagyját. Rázendít csodálatos hangján egy előadásra, amit valahol látott a tévében, és nem hajlandó komolyan venni ak ihívást, mert nem érdemli meg senki hogy ebbe energiát fektessen.
- >>El pollitooooo pióóóóó <<-  kezd bele az előadásába és néha meg is rázza magát amennyire a pofája alkalmas lehet mimikai kifejezésekre. Az arca most nem erre van berendezve de azért disznó létére elmarhul a színpadon aztán átadja a helyet a rágcsálónak. A Frozent is elvernyogja ha odajutnak, bár azt nem ekkora lelkesedéssel.

♪ Outsider

Szóval boszorkány. És nemváltás. Mhm… Őszintén? Még fiútestben is jobban érezném magam, mint ürgeként, de amit a röfi magyaráz, hogy varázsló kell nekünk ehhez, azzal asszem, maximálisan egyet tudok érteni. Bárki is legyen az Constantine…
- Jó, de ki az a Constantine, és főleg, hol találjuk meg? Vagy meg lehet idézni…? - kérdezem, aztán a következő percekben konkrétan elszabadul a pokol.
Mire végre lerúgom magamról a játékkatonát és a csillámpor nagy részét is, még azt is sikerül elérnem, hogy Lobo lehiggadjon valamennyire - bár a franc gondolta volna, hogy ha tomporon találom egy játékpisztoly lövedékével, arra röfögve fog csak röhögni. De mielőtt bármit mondani tudnék, hirtelen a játékbolt biztonsági rácsai lezúgnak az ablakokon, vaksötétbe borul az egész üzlet, és épp csak egy meglepett nyekkenésre futja tőlem, amikor hirtelen nekiáll pofázni valahol valaki, de hiába kapkodom a fejem, semmit se látok. Talán a hangszóróból…?
...Oké. Mi. A. Franc folyik itt?! Felcsattan egy reflektor, ami konkrétan kiégeti a retinámat - de ha jól hallom szegény röfiét is - és csak pislogok, ahogy a játékok konkrétan körbeülnek minket, mintha tényleg valami kornyikálós tehetségkutató nézői lennének, és… És Lobo rákezd.
...Nem. Én nem. Ilyen a világon nincs, én nem, és nem, ez--- Ezt komolyan valaki felveszi, és leadja a tévében?! Édes istenem... ...Jó, mondjuk, úgy látszik, hogy a vérszomjas, életrekelt játékok addig is nyugton ülnek a seggükön, amíg mi itt nekiállunk előadni a Csillag Születiket - ha már úgyis úgy csillogunk a glittertől, mint két rossz diszkószökevény a hetvenesévekből… Okéééé, menni fog ez. Ahogy a röfi a fantazmagórikus produkciója végére ér, támad is egy ötletem.
- Lobo! A biztonsági szoba! Törj be oda, a bolt végében kell lennie, hátha ott van az emberünk! Vagy legalább a vasfüggönyt próbáld meg felnyitni valahogy! - hadarom el gyorsan, miután a vadkan befejezte a kornyikálást. - Én addig… énekelek - sóhajtok fel.
- Ti akartátok, tudjátok meg, hogy nálam hamisabb hangja keveseknek van - cincogom, és veszek egy mély levegőt. ...Basszus… Mit énekeljek?! ...Oké, oké, szedd össze magad, Mia, most nincs itt az ideje a lámpaláznak, gyerünk, mit hallgattál utoljára a telódon…?! ...Ó, ne.
- Khm… When a humble bard graced a ride along with Geralt of Rivia, along came this sooooong…! - kezdek bele, de amilyen cincogó hangom van, nem is értem, miért nem egy Alvin és a Mókusok-betétdalt adok elő a Jussát várja a vaják nightcore verziója helyett… De ezt hallgattam utoljára, és sajnos igazak erről az átkozott dalról a mémek - ha egyszer meghallod, akkor onnantól a következő egy hétben ezt fogod énekelni. Basszuskulcs! Légyszi, Lobo, siess azzal a biztonsági szobával!
- >>TOSS A COIN TO YOUR WITCHER, OH VALLEY OF PLENTY!!<<

Timon x Pumba

Ez az egész egyre inkább rosszul alakul. Lobo kezdi rosszul viselni az egész szituációt, de furcsa túlvilági humora most is bekapcsol és próbálja enyhíteni a szituációt, hogy azért a városból még maradjon is valami, mire ennek vége lesz. Nem akar örökre páratlan ujjú patás lenni, és így a túlvilági fogaskerekek beindulnak. Varázslat lesz ez, és ehhez varázsló kell. Ez teljesen egyértelmű, és eszébe is ötlik a varázsos cimborája.
- Constantine egyerős varázsló. A Nevető Mágus... és legalább olyan hedonista mint én, jobb formámban... - teszi hozzá ahogy a kicsire néz. Meg kellene találni Johnt, de mi van ha őt is elérte ez az átok? Ki tudja mivé változott át?
- Figyelj. Nem tudom őt is elkapta-e az átok, de... jellemzően egy középmagas fickó ballon kabátba, és dohányzik. Ha valami ilyen állatot látsz, legyen gyanús, oké? - szólal meg ismét ahogy számba veszi hogy mik is a cimborája jellemzői. Cigi, mint valami állandó kiegészítője a megjelenésének. Ő maga jobban preferálja a szivart, de nem láncdohányos. Legalábbis nem az abban az értelemben mint John.
- Most viszket a tomporom! - panaszkodik a kis akárminek ahogy forgolódik a viszkető fenekével és nekitolja valaminek. Mordul egyet a gyomra. Kezd éhes lenni, és ez annak a jele, na meg annak hogy előző nap igen kiadós és ízletes vacsorája volt.
Felhördül ahogy minden elsötétül és bezáródnak, de a kis magánszáma után azért öblösen felröfög és meghajlásszerűen biogázzal támadja meg a plüssök tömegét.
- Huppácska - röhög fel, ahogy elcsörtet hogy széttörjön és zúzzon bármit amit talál. A bolt hátsó része zárva van de egy erős agyarnak nem tud ellenállni, és azért egy igen csak megtermett vaddisznó, mert hát emberi formában is figyelemfelkeltő jelenség. A szoba csak egy egyszerű raktárhelyiség, semmi más nincs benne, és így dühödten hagyja ott, mert nem talált semmit.
- Csak egy kibaszott raktár, semmi nincs ott! - morogja ahogy visszacsámpázik a fejhangon cincogó szőregérhez.
- Kezdem kurvára unni ezt az egészet, mi a faszom az a hakumumt? - kérdezi a kicsitől mert nem dereng neki semmi. Aztán a dallamra ugrik be hogy mintha Tinder már nézett volna ilyesmit. Jó az emlékező képessége, és így hamar felidézi a sorokat. Megszabadulnak a plüssöktől és még a vasrács is lehullik, amire rá is segít egy rúgással, és észreveszi a pizsamást.
- Gyere pocok! - üvölt fel és nekiiramodik. A sebessége a régi, és így igyekszik beérni az ellenséget hogy felöklelhesse. Ahogy meglöki az alakot, az félrefordul, és kézzel lökné el Lobót, de ő ráharap a kezére. Sajnos nem egy kardfogú tigris pofázatával bír így amikor az ellenség elrántja a kezét, csak a kesztyű marad ott, nem az egész karja. Lobo felbőszül és tesz egy félfordulatot hogy a szerencsétlent telibe képen vizelje.
- Ezt neked te rohadék! - mordul fel, ahogy a sistergő húgyszag lerohasztja az alak fél ruházatát is. Legalábbis ez a terv.
- Hé, cickány. Megvagy még? - kérdezi körülnézve.

♪ Outsider

Hát ez a nap valahogy nagyon nem akar úgy alakulni, ahogy szeretném. Hiába magyaráz Lobo arról, hogy Constantine-t kéne megtalálnunk - ennek az esélye egy a millióhoz kb. - de sajnos több sebből is vérzik ez az ötlet: kezdve azzal, hogy ez a varázsló lehet, rohadtul nem Star City-ben van, folytatva azzal, hogy ha itt is van, ő is állattá változott-e, vagy sem, végül pedig megmaradt-e a józan esze, avagy átvették fölötte az irányítást az állati ösztönök. Mint láttuk, erre igenis volt példa…
Jó, talán egy mágus meg tudja őrizni az emberi mivoltát - ha már nekem és a röfinek is sikerült - meg talán egy ballonkabátos, láncbagós állatot is felismernék, de a francnak van ideje ezen törpölni, amikor elsunnyog az ablak előtt valami maszkarás gyökér, aki gyanúsan nem állatnak néz ki…! Ó, hogy…! Persze, a vasfüggönynek is ilyenkor kell ránkzuhannia.
És mindennek a tetejébe még valami rögtönzött tehetségkutatót is végigszenvedünk - ha a Nevető Mágus ezt látná, gyanítom, rászolgálna a nevére, és megpukkadna a röhögéstől… A röfi meg hiába robog hátra, nem talál semmit egy raktáron kívül - a franc essen bele - és mire visszaér, már várnám, hogy hajigálják nekem az érméket, de helyette csak a reflektort kapjuk a képünkbe megint. Meg a hangszórókból azt az istenverte dalt.
Oké, most telt be a pohár.
Leparkour-ozok a polcokról - vajon az ilyesmiért jár pluszpont tesiből…? - az utolsó soron meg pont az utamba akad egy doboznyi pattogós, pici gumilabda - az a fajta, amivel az ügyes kisgyerekek ablakokat és tévéképernyőket szoktak betörni. Na, pont erre van nekem is szükségem, én is ügyes kisgyerek vagyok, és ha rajtam múlik, az a rohadt hangszóró veszni fog. Fel is marok egyet, és azzal ugrok át a röfi hátára, majd teli erőből, megtámogatva Lobo lendületével, egy tízpontos hajítással lendítem a gumiladbacsot az egyik falnak.
A labda lepattan róla, irányt vált, belecsapódik egy másik falba, és arról egyenesen telibe csűri az egyik hangszórót, ami be is reped, és legalább az elhallgat, épp mielőtt a dal a végére érne. Hahh… Ez jól esett.
- ...Szép az élet itt lent… - morgom a végén, aztán amikor végre a plüssdögök kidőlnek, és a vasrács is lezuhan, a röfi akkora svunggal lódul a jelmezes tahó után, hogy majdnem lerepülök a hátáról - épp csak megkapaszkodom a farka végén a szőrbojtban, és onnan küzdöm vissza magam a sörényébe. Basszuskulcs, csak ne rúgkapálna ennyire!
Mire fel tudok nézni a nyakáról, már ott állunk egy megtépázott, húgyszagú, lila maskarás óvodás előtt.
- Meg… Meg - nyüsszenem Lobo kérdésére, de rögtön a feltételezett tettesre pillantok.
- Te meg mégis ki a francnak képzeled magad? Ha te csináltad ezt az egész baromságot, akkor baromi gyorsan csináld vissza, mert rohadtul nem vicces!