∇ 2019.01.04 - Jump City: Robotméhek támadták meg a belvárost. 3000 ember fertőzött, egy harmada már halott vagy haldoklik. Kijárási tilalmat rendeltek el. ∇ 2019.01.05 - Gotham City: A termőföld öntözővizét megfertőzték. Magas koncentrációjú idegméreg vegyült a vízbe. Batman minden erejével azon van, hogy reggel ne induljon be az automatikus öntözés. ∇ 2019.04.30 - Central City: A Testvériség eltakarító törekvései kudarcba fulladtak. Mind az Időtlen Szépség, mind a Vér Hordozója túlélte a gyilkossági kísérletet, azonban a város fizette meg ennek az árát. A nyomornegyed fele összeroppant a reá dőlő épülettől. Még zajlik a kutatás túlélők, illetve holtak után. Felújításról még csak nem is beszélnek. ∇ 2019.05.01 - Jump City: Valaki csúnyán elbánt a várossal. Méhek tucatjai gyilkoltak a belvárosban, felelőst még nem találtak minderre. Az érintett részt karanténba zárták, néhányan fogtak el robotméhet, mely segítség lehet egy ellenszerre, mielőtt majdnem 4 ezer ember pusztul el. Az idő most nagyon nem barát. UPDATE: Cyborg elbukott, a gyilkos méhek több száz ember halálát okozták, ellenszer még sehol, egy-két embernek talán sikerült elfogni egy-egy példányt. A városban hírzárlat van, a kórházak és a hullaház is tömve van. ∇ 2019.09.13 - Gotham City: Deathstroke megbízást kapott Ivy likvidálására s bár teljesen eliminálni nem tudta, de kellően sikerült megzavarnia a növénynőt ahhoz, hogy menekülnie kelljen. Ivy otthona porig égett, benne rakás zsoldos holttesttel készül a jövő termőföldjének amit azonban a Zöld anyja most nem tud figyelemmel kísérni. Slade nyomására egy ideig kénytelen Jump Cityben meghúzni magát, de ez nem jelenti azt, hogy világmegváltó terveit feladná... (játék kronológiailag ez után következik Jump city elesése a robotméhek által)
∇ 2020.03.14 - Amerika: Lila ködszerű anyag lepte el a városokat s bár fájdalom nélkül, de földre kényszerítette a lakosságot. Nem tűnik halálosnak, de senki sincs magánál, hogy biztosat mondjon.
Van ez a fránya lila sűrű köd. az orrotokig sem láttok, fogalmatok sincs, hogy mi ez, honnan jött és főleg hogy minek van itt. De itt van ez tagadhatatlan, már amennyiben van itt még bármi is, ami logikára utalna ezek után. Lépteket hallotok, de olyan távolinak tűnik, hogy végül hamarabb áll az arcotokba, mintsem észrevennétek. Lobo és Mia frontálisan ütközött a Laughs-Selina párossal, s már éppen mennének a kérdések, amikor a semmiből a fejetekre zuhan egy pingvin és egy beszívott nyúl, tehát a Nat-John páros. Örülünk? So-so. Bár most több gondolkodó lény van egy helyen, sajnos a fura pizsamásból is több lett. Első blikkre kb 12-en állnak körbe titeket és a 13. kicsit odébb, de egy kőtáblát szorongatva vonja ki magát a kirobbanni látszó verekedésből. Amúgy meg… természetellenesen zöld minden, amolyan kanári ződ, és olyan furán néz ki… de miért vigyorog a napocska…is miért van baba arca? Talán jobb nem megkérdezni, ahogyan azt sem, honnan szól ez a fülvágó dallam. Viszont ami tény, az a 12 manus perceken belül egyszerre fog meglódulni felétek. Ja még nem mondtam? Vannak ám fegyvereik is, nem a gumikalapács fajtából…
Így tehát, kedves játékos... most mit teszel?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ //OOC információk: A szabályzat és a mini szabályzat is egyaránt érvényes a játékra, a mostani körben felállítódott sorrendet kellene majd követni az elkövetkezőkben is. Ha esetlegesen olyan helyzet áll elő, akkor a mesélő megnevezheti a megvariálódott sorrendet vagy kezdő játékost.
A gördülékeny haladás érdekében a mesélői vasárnaponként fog érkezni és egy reagkör egy hétig fog tartani maximum. Ha esetleg minden fél írt már a határidő előtt és nekem is van időm, akkor mehet hamarabb is a mesélői, változatlanul az egy héttel későbbi szombati határidővel.
UPDATE: Mivel kiderült, hogy vénségemre masszív frontérzékeny lettem, ezért az előrejelzések tanulmányozása után eszközölök némi változtatást a körökben. A reagforduló most csütörtökönként lesz, így lesz egy egész hétvégétek írni, illetve hátha így a csúszásokat is ki tudjuk küszöbölni.
Következő kör határideje: május 14. csütörtök
Kéretik betartani a szabályokat, kételyek esetén kérdezni és persze.. jó játékot! //
Mit kell hogy mondjak, nagyon le vagyok maradva. Annyira lesokkolt engem minden, hogy megtorpantam néhány pillanatra, és talán ez lesz a végzetem? Kicsi állatként... pontosítok. Kicsi, dagadt, ügyetlen állatként a rémülten rohangálok a lábak elől, aztán mikor épp hogy elrohannak felettem a csontik, emberek, meg a szobrok, a dübörgésre hátra nézek. Gnú csorda! - Ezt nem mondod komolyan!!! - kiáltok fel mérgesen, és mi mást teszek: rohanok oldalra a zseléként dülöngélő épületekhez. Amibe tudok, bele kapaszkodok, és feljebb mászok. Tanácstalanul nézek körbe elsőre, aztán meglátok kissé távolabb egy kondorkeselyűt közeledni, fején kendővel, mintha valami bandatag lenne. Úgy érzem, ha nem is vettem jegyet, muszáj erre a repülőre felülnöm! ... Vagy hasonló. Lábacskáimat kapkodva mászok feljebb, és szaladok, majd mikor fölém ér, ugrok, és elkapom a lábait. Természetesen a keselyű rohadtul nem örült ennek, főleg, hogy nem számított rá, de mivel azért elég nagy madár, nem esik nehezére a levegőben maradni. Persze az nem tesz hozzá az utazás élményéhez, hogy karmos lábakon lógva, csőrrel csipkednek felém, miközben próbálnak lerázni magukról. Azért, tekintve, hogy akár az életem is függhet rajta, nem vagyok hajlandó elengedni a madarat, mire az lefelé veszi az irányt. Ahogy srégen megyünk lefelé, a lila ködben észre veszek valami sötét foltot. Na! Vagy elkapom azt az anyaszomorító bohócot, vagy más esetben Hiénaman hátára ugrok. Rosszabb esetben valami ismeretlenre... Úgy hogy most vagy soha alapon, amikor az árny fölé érek, elengedem a lábakat, és hagyom sikkanta esek rá ... valakire.
Kell pár perc, amíg összeszedem magam. Külső tényező, egy pofon mondjuk sokat segítene, de ha nincs, nincs. Felocsúdok, muszáj is, mert lassan rám hajlik egy épület. Puffadt seggem irgarmatlanul kapkodva indulok meg Bat és a lila ruhás egyed után. Ha ezt ő csinálta, akkor most azonnal visszafogja csinálni! Vagy kiverem a fogait!
Bárkire is estem rá, utána csodás kis kompániával találom magam szembe. Mármint, a fura pizsis cserkészből is több van, de rajtam kívül pottyan még ide megannyi más állat is. Kicsit szkeptikusan állok a dologhoz, hogy segítség lenne, mert eddig rajtunk kívül egyetlen értelmes állattal sem találkoztam. Azért, a biztonság kedvéért HiniBathez lépek közelebb. Ő az egyetlen biztos dolog, főleg, hogy itt fegyverekkel mindjárt agyon vernek minket. Ez a dallam, meg a nap is idegesítő. OH CSAK LEGYEN MÁR VÉGE!
Van az a pillanat minden férfi életében, mikor nyúllá változik és szív nyomon-lépten. Na less és kagylózz kis haver, Mesélem, hogy lettem Nyúl Prince Bel-Air.
Gázos volt a szitu, az ég pedig lila, Tudtam én, hogy ebből lesz jókora galiba. Kutakodtam, olvastam, hogy a dolgot jól lássam, De kellett az adagolt halál, amit már kölyökként vágytam. Ledzsaltam a boltba, de menet közben leálltam, Ezalatt a Monthy Piton vérengző fenevadává váltam. Szídtam is az Orwellt, hogy húzzon el a francba, mert a könyvével a napomat frankón gallyra rakta.
Betoppantan ágytársam, Natalie a pingvin, először Z-nek néztem, el sem tudtam hinni. Jöttek dögök, ragadozók, zabálni akartak, de Nati fogta és Feurer Frei-jal őket betakarta. Segítettem volna neki, de varázsom hozzá kevés, a csiribiri tesóimat jobban érdekeli a nikotinmérgezés. Hithcock meg fogta magát és elszabadult szépen, sasmadarát durván megreptettem válasz képpen.
Szüneteltünk egyet, kaptam cigit, whiskeyt, de Nati és én se vertük ki a hisztit. Kevert egy jó koktélt, Molotovtól nyúlta, Az utcát ezzel pedig jó durván feldúlta. Azt nem tudom az Alkotó mit szívott, de brutálisat flesselt, Pingvinnéne nyúlhaverral vereti Beat Saberrel. Nyuszikoma megriad, kockák elől ellép, Nati Cincogó Mágusunkat kinevezte PS kontrollerré. Felrázódott gyomra, nikotin beütött Jánosnak, A goombák meg menekültek, mert Mariotól fosnak.
Eljött az ideje a Teleshopnak, a bemutatott késsel manókat koncolnak. Lépdelve a kockákon kergettük Manómanust. A trippelő vérnyúl lassította Mumust. Nati csak nézett, legyintet, "Ez beállt", Neki még az Alkotó sem mondhatja, hogy "Megállj". Repkedett a kamera, ide és oda, de ami eztán történt az egy morbid csoda. Üldözzük a manót, engem csak vonszolnak, a két vonalat meg köszönjük a Tron-nak. Nem tudom, hogy az Alkotónak mi a titka, Fehérség és lefolyás, ez barna John Mátrixa.
Megnőtt ám a létszám, a sztorin nagyot löknek, Mindegyikük ismerős a gépelő Köpcösnek. Hiéna, vaddisznó, ürge és a mosómackó. Az összessel játszottál már ugye Lackó? Hirtelen de sok lett ez a Manómanus, Babonás a száma, de legtöbbje kamus.
A nyúlmágus még trippel, fogazná a hamit, de étvágya elmegy, ha lát egy Teletabit. Kezdődik a főcím, de nyuszónk varázsolgat, a nem lesz itt babazsúr, csak a punkrock szólhat. Mágia erős, ki fejti hatását, Manómanus sajnálhatja lufikalapácsát. Ebből bunyó lesz, nem is kicsi asszem, nyuszimágus pantominnel végiglök a termen.
Ha ma reggel Natalienak azt mondják, túl hosszú ideig fog húzódni egy nagyon jó poén, akkor kiröhögi az illetőt. Az igazság viszont, hogy amíg ti a nyulat dobáltátok a Mumus szemén át figyelve a világra, ő kezdte nagyon unni a mozgásának a tempóját. Nem volt gáz a többivel, de ez a totyogás kicsapta az ideget Miss Kriess agyára. Viszont a célzásotok nagyon jó, mert sikerül utolérni a problémás elemeket, csakis azért, hogy ezek után teljesen beszippantsa fehér semmi. – Oh. Kiglitcheltetek a pálya szélére drágáim? Na akkor átvezető videó. – Ezzel lekapja a kamerát, hogy láthassátok a cilinderes pingvint teljes valójában, ahogy maga mellé kapja a nyulat. – Látjátok, hogy öt percre sem adom át az irányítást, és máris elcseszitek nekem a játékot? Nem baj, azért még szeretlek titeket. – Aztán valamit belehunyorít az arcotokba, s olvasni kezd. – Natalie és John, a holdkóros manó nyalná meg a… khm, vagyis ejnye bejnye, az az enyimé te. Nem is tudtam, hogy kleptomániás a mumus, no de, felvéssük a listára. – Főszereplőnk felkacag, mielőtt mélyen a szemetekbe néz. – Ugyan már. Majd pont én ne lopnék? Amúgy meg nyalja meg a te bal heréd a holdkóros manó, kezdem unni a totyogást. Meg tudod milyen szar szárnnyal fogni? – Igen drága. Ez neked szólt. Viszont alig lendül csak a mondandóba, menten zuhanásnak indul a nyúl és a pingvin. Persze úgy szorítja a kamerát, mint még soha, így ti láthatjátok, ahogy a hátuk mögött érkezik a vaddisznó, meg a hiéna, hogy a mosómedvéről ne is beszéljünk. Viszont, ahogy landolnak, Nati nem csak a nyulat ereszti el, de bukfencezik is párat a földön, mire észreveszi előbb a hiénát, majd az ürgét. – Második menet? – Ezzel visszateszi a kamerát a válla fölé, majd futva, – mert még analóg karon sem vagytok türelmesek a sétához, – odaslattyog az állatokhoz. – Tetszik a társaság. Nem tudom kik vagytok, de ha van köztetek Lobo, Macskanő, Wonder Woman, Superman vagy Raven, akkor tegyétek fel a… Bármitek is van. – Néz végig a többieken. – Ha ennek az egésznek vége vendégeim vagytok egy italra, és a nyúllal, aki John, az említett nevek mögött megbújókat együttes erővel ágyba visszük tárgyalás nélkül. – Letudván a bemutatkozás ráeső részét visszafordul felétek, majd a tárcsamenün, – amin ti a következő dialógus opciót választanátok, egyszerűen rábök a „Shepard elköszönés” feliratra. – We'll bang. Ok? – Mondja a semmibe, ahogy lassan felkúszik a teljes Teletubbies intro a tucatnál kicsit több ellenféllel. Rátok kacsint, majd egy ütéssel visszacsapja a látószöget a filmes stílusra, vagyis az Alkotó ismét szabadon rendelkezik a látószögével. – Remélem felkészültetek drágáim. – Dobja át a válla felett, mielőtt maga elé húzza a kockát. – Ugyanis ott, ahonnan az én faterom származik, van egy csatakiáltás, amitől minden ellenfél bevadul. Egy szó, amit csakis a beavatottak tudhatnak. Valami, ami kifejezi a dominanciád és félelmet ébreszt ellenfeleid szívében. – Fordított egyet a kockán, mely lilás derengést adott. – Apám rám hagyta ezt a hatalomszót. Miután a zombik kivégezték, nekem adta, a hatalommal együtt. Én pedig most fel fogom használni, hogy ez a tizenhárom nekem ugorjon. Mert lássuk be, akármilyen jók is vagytok, én azért kerültem ide, hogy hősötök legyek amikor a legnagyobb szükségetek van rá. Amikor minden más csődöt mond, amikor olyan hordával találjuk szemben magunkat, ami ellen az esély kevés… Még nem jött el az a nap! – Kiáltotta, mielőtt újabbat mozdított a kockán. – Álljátok a sarat! Ne engedjetek! – Mondta, ahogy a magasba emelte a fegyverét. – Gotham fiai, s Starling Cityéi! Testvéreim! – A kockából elindult a fény. – Látom a szemetekben. Ugyanazt a hitetlenséget, mely engem is környékez. Eljöhet a nap, mikor a bátorság elhagy minket. Mikor cserben hagy minket a hatalomszó, felbontjuk szövetségünket, de EZ nem az a nap! – Kiáltotta, ahogy visszafordult a horda felé, és még egyet mozdított a rubikkockán. – A hősök órájának, mikor a képességek szertefoszlanak, s a hatalomszó széthullik. Még nem jött el a napja! – A távolból Khazad Dum hídjának zenéje mászhat a fülekbe. – Mert ma kimondom! Mindazokért, akiket ma meg akarok fektetni, ebben a franchiseban, küzdjetek meg! Nyugat hős népe! – Előre dobta a kockát, de mielőtt az kinyitotta volna a dimenziókaput, Natalie Kriess kiejtette a száján a hatalom szavát. – CICC! – Amikor pedig előtört a fény és elindult a zene, a kockából a Mumus maga is a levegőbe emelkedett, s a sötét semmiben egy szürke versenyautó jelent meg. Az ikonikus Dodge Viper vágta ki a seggét előbb a lángcsóvákból, melyek felrajzolták, majd az átváltozás terén, aztán egy kör megtétele után a pingvin kilépett belőle, a csomagtartóból előkapott egy tűzlabdát. Az a szárnyaiban hosszú bottá metamorfált, a végén pedig jókora horog fityegett. Utóbbin megcsillant a fény, aztán mosolyra húzódott a csőr, előre csapott a horgászbottal, s egy pillanattal később visszarántotta, a végén egy jókra, vergődő halfélével, melyet megpillantva egy mondat hagyta el a száját. – I choose you! – Ezzel a sötétből visszatért a teletabi tájra, s a feje felett kezdte pörgetni a botot, groteszk láncos buzogánynak használva a szerencsétlen Magikarppal a horgon, s máris az ellenfelek közé vágta, aztán nagyot fordult, ahogy elindult a csatazene a kocsiból.
Idegesítő, ez volt a legjobb szó az egészre, ami most körülötte zajlik. Közel volt ahhoz, hogy elhallgasson a hang a fejében, vagy legalább mást suttogjon. De az a lilaruhás rohadék túl gyors volt, képes lehagyni egy hiénát, ami nem kis teljesítmény, és az se egyszerű, amit véghezvitt a várossal. Talán még hasznát is tudná venni, de ahhoz már késő, túlságosan is felidegesítette. Piszok jó indokot kell mondania, hogy ne ölje meg. Az utcán a helyzet változatlan volt, talán csak annyival lett minden más, hogy a múzeumból is az utcákra sereglettek a kiállítási darabok, annyi baj legyen, kicsit több áldozat lesz majd, nem Laughs gondja, sokkal inkább az volt, hogy egyre hangosabb dübögést kezdett el hallani, és ez nem sok jót igért. A hang irányába természetesen nem fog szaladni, elég nagy ostobaságra vallana, és bár a még pont egészséges mennyiségű elmebajjal rendelkezett, de még így se találta túl jó ötletnek. Kizárásos alapon a köd felé kell iramodnia. Egyre közelebb voltak azok a gnúk, a boltok ablakai is beleremegtek a csordába, ahogy egy doboznyi zöld festéket is leráztak egy állványról, amit természetesen nem fedtek le és a tartalma Laugshon landolt, szőrből nem lesz egyszerű kimosni, de legalább nem járt úgy, mint néhány más állat, akik nem tudták túl gyorsan szedni a lábukat és véres péppé váltak a paták alatt. Szinte hallani lehetett a csontok törését, ahogy egyre tovább és tovább törtek, a fájdalmas vonyításokat, így jártak. S mielőtt még beért volna a ködbe, valamit megérzett a hátán, és tudta, hogy mit, a mosómacskát a hátán. Kezd rossz szokásává válni ez a fajta betoppanás. A szemeinek túl sok hasznát most nem látta de a szaglásával se volt előrébb, vaktában kellett megindulnia, még végül valamit csak megérzett, egy vadkan illatát, és egy-két pillanat múlva már találkozott a szag forrásával és még valaki mással is. Bár így állat alakjában nem igazán tudta felismerni, kérdésre nyitotta volna a száját de két új vendég toppant be. Egy pingvin, egy pingvin kezd el beszélni, és az első pár szó után idegesítőnek találta. S mivel a Batman nem hangzott el, nem is szentel túl nagy figyelmet neki, vagyis nem akar, de csak járt a szája és járt a szája. Az egészből annyit tudott kihámozni, hogy a nyúl neve John volt. S sejti is, hogy kit rejt a Haspi jelmez. Hatan voltak, és ahogy elnézi, tizenkét, látszólag ellenséges alak tűnt fel. De aki igazán számít, az kiállt a körből. Olyan az egész, mint egy rossz mese, főleg az égen lévő Nap volt a legárulkodóbb jel. Legrosszabb párosítás, amikor a hatalom gyermeki ésszel társul. Mint amikor a saját világában minden felnőtett eltüntettek kivéve a Liga tagjait, akikből gyerekek lettek. Ám nem tud tovább figyelni, még mindig a pingvin beszélte, és mivel már a háta is szabad volt, nem várt tovább. Megindult a tábla felé, túl sok a duma, túl sok a duma. Közeledik a pizsamások felé, egy felé súlytó csapás elől oldalra ugrik és szedi a lábait a célja felé. De az útjába került egy újabb pizsamás, akinek a nyakának ugrott hogy átharapja a torkát és ha sikerült, hát megy tovább. Próbálva kizárni az egyre hangosabb zajt, ami a háta mögül jött a zenét és azt a repülő halat is. Bár meg kell hagynia, az kissé meglepte, de nem ér rá rácsodálkozni, nem vallana rá, és már oly közel a tábla.
Kétféle végpont között őrlődik, mert valahol szórakoztató is ez a dolog, másfelől rémesen bosszantó hogy nem tud mit kezdeni a nagyra nőtt vaddisznó testével, hiszen arányaiban azért nem maradt és, és igen méretes dög lett, veszélyes agyarakkal. Próbál kitalálni valamit hogy miként tudnának megoldást találni, és még azt is feláldozza hogy a pocok méretű társa a hátán utazhasson, hiszen mit neki ez a pehelysúly. Meg se érzi, egy egész bolygó kiirtása után. Egy kis pocokcipelés. Mi az neki. Bosszús hogy nem talál semmit, csak egy raktárat még többjátékkal, de ez is egy válasz végül is, és hamarosan véget ér a szörnyű móka, és a hangszóró elhallgat. - Ez szép volt - dícséri meg a rágcsálót, ahogy az kilőtte a hangszórót, ami enyhe recsegéssel ugyan, de azért elhallgatott és végre a plüssök is normálisak lettek. - Ezeknek elvileg normálisnak kéne lenniük nem? Ezek ilyen gyerek cuccok - látott már sokat de egyik sem volt ilyen hiperaktív és agresszív. Nem is érti mi lelte most ezeket a anyagbabákat. - Jah, kurva szép - ért egyet a cickánnyal, de aztán mindketten a pizsamás után vetik magukat hogy elkaphassák, és mély bánatára nem sikerül leégetnie róla a húst is, és felbőszülten morog ahogy beleszállnak a fagyiskocsiba, de belemoccan hogy ne lapítsa szét a cickánytársát és most a szája szélébe fogja a palást csücskét. - Gyerünk, kövessük - tápászkodik fel, és nekilendül. A kicsi a farka bojtjába kapaszkodik de visszaküzdi magát a hátára és már a nyakánál érzi hogy a hajába kapaszkodik. - De ne húzd a hajam! - morog ahogy nekiiramodik, és kemény, döngő patával alapos pusztítást végez az aszfalton. Nem egy könnyű motoros, és emberként sem volt az. Vagyis, czarniaiként. Részletkérdés. Nem foglalkozik vele. Rohan az óvodás után, és így azt sem veszi észre elsőre hogy frontálisan találkozik valakivel, akiből elsőre csak egy szőrkupacot lát ahogy épp csak nem ökleli fel, hanem elfordítja agyarait. - A picsába már, óvatosabban vezess - morog, aztán ahogy felkelne puffanás, és egy pingvin meg egy nyúl landol rajtuk, árulkodó félrelógó nyakkendővel. - Mondd hogy te vagy az Constantine! - mordul fel, bár nem igazán reménykedik pozitív válaszban. A királypingvin meg már szövegel is, és a kihívásokra csak a patáját emeli meg. - Patám van jelenleg, de Lobo vagyok - emelkedik fel, és méretes dögként tornyosul a pingvin előtt, és a nyuszira néz. - Tényleg te vagy, John? - kérdezi vigyorodva de aztán inkább a veszélyre figyel, ugyanis pizsamások veszik őket körül. A pingvin azonban jobb műsort vág le mint az összes plüss és ők eddig, szóval nem siet beleszólni, csak odébb farol, de sikeresen felborít valamit, amivel nem is foglalkozik. Viszont a dolog működésbe lép és viz szivárog a betonon. - Heh? Ez meg ki a franc? - kérdezi úgy mindenkitől, és senkitől, ahogy valami ritmikus zenét hall meg, és aztán hideg fúvást érez valahonnan és fázni kezd a szőrős segge és keresni kezdi hogy mi az, de seggre ül. A víz.... megfagyott és az utca az óvodásokkal, jégpályává alakult. - Mi affffff - morog, de nekicsúszik az egyiknek, és nem kíméli őket. Rúgkapál, harap és öklel, nem számít a sérülés, úgyis felépül. Mert ő Lobo.
Nem tudom, ki vagy mi ez a lila pizsamás mitugrász, de legszívesebben úgy seggberúgnám, hogy csokorba szedje a villanyoszlopokat. A franc essen már bele! Épp csak beérjük, Lobo lemarja a kesztyűjét, ez a vihogó gyökér meg pofánröhög, aztán előkap egy… levelet?! Egy istenverte lapulevelet ránt elő a háta mögül, és akkorát legyez vele, hogy a hátszele elrepít minket, és telibe csapódunk egy fagyiskocsiba. A picsába már! A lapulevélnek hála kis híján belelapultunk mindketten a kocsi oldalába - basszus, ez rohadtul fájt…! - a kis nyomorult meg lecsap valami füstbombát, és eltűnik a lila párában. ...Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi a franc folyik itt, de vége lehetne már, mert lassan a szóvicceim is pont olyan fárasztóak lesznek, mint Ollie faterviccei. Lobo már robogna is neki a fura füstnek, én meg épp elcsípem a bojtját megint, hogy visszamásszak a sörényébe gyorsan, mielőtt még nekilendülne újra. - Nyugi van, semmi baja nem lesz a séródnak! Most pedig rohaaaaam! - kiáltom el magam, ahogy nekilódulunk a semminek, ééééés…
…átteleportálunk (...?! ...Oké, elengedem…) a lila füstből a zöld szutyokba. Príma. Ezen kívül a vadmalac telibe fejel valamit, ami ránézésre hiénának és/vagy mosómedvének néz ki, de ennél többet nem látok belőle, mert az ütközés miatt én meg a röfi tarkóját fejelem le. Mi a..? Mi? Mi a franc történik…? Épp csak elsuhannak a csillagok a szemem elől - az a vigyorgó pofájú nap is eltűnhetne mondjuk - amikor ránk zuhan egy istenverte óriáspingvin. Hogy a magasságos… Ami még azért hagyján, de amilyen intrót meg monológot végigtol, egy pillanatra azt hinné az ember, hogy egy youtube-streamer gamingvideóját nézi, nem a valóságot, aztán egyszer csak a semmiből bekúszik a Teletubbies agyrohasztó picsogásának helyére a… Danganronpa első endingje. Oké, ha ez egy osztálygyilkolászós krimi lesz a végére, akkor remélem, hogy a lila pizsamás idióta - és minden másolata - harap fűbe elsőnek, és mindegyiknek rózsaszín a vére. ...Vagy ez, vagy mindannyian egy élőszereplős PokemonGo!-ba pottyantunk. ...Magikarp? Komolyan? A leghaszontalanabb dög az egész játékban…? ...Tulajdonképpen én mi a francot is keresek itt…? …! AZT! Azt a rohadékot ott a tucatnyi fegyveres mögött, aki azt a kőtáblát vagy mi az istent szorongatja! Leszaltózok Lobo hátáról, és úgy eredek futásnak a lábak, paták, mancsok és minden között, mintha nem lenne holnap. kKivételesen kurvajól jön, hogy akkora vagyok, mint a tenyerem normál esetben, ugyanis senkinek nem tűnik fel, hogy átszaladok az egész verekedésen, egyenesen a kívülálló gyökérke felé. Ha elérem, és nem előz be a szadomazo-jelmezes hiéna, felkapaszkodok a pizsamás lábán a térdéig, és teli erőből belemélyesztem a fogaimat a térdhajlatába - jó hegyesek, és jó hosszúak, nem hiszem, kellemes érzés lesz.
Lényegében ezt hívja az apacs úgy, hogy szopacs. Minden és semmi sincs és van egyszerre, rükvercben az értelem, és mégis itt állnak előttetek ezek az elvetemült ötödikesnek kinéző, de az eszelős ábrázatuk alapján talán mégis felnőttek. Bár a gyerekeknél se lehet sose tudni, pont, mint a méheknél.
Kicsi a rakás a neonzöld rét közepén, a sárgaságban szenvedő dagi baba meg marha viccesnek találja a helyzetet. Ezt a nézetét valószínűleg nem sokan osztják vele, de nem is ez a lényeg. Bukta van meg lekvár, legalábbis első ránézésre s bár együtt van a gondolkozni képes csapat, egység az nincs. Miért is lenne? Túl macerás. Amint elhangzik az ominózus CICC hangulatjavító szavacska, a kis ötödikesek mintha megtorpannának. Mármint, nem annyira hogy ártalmatlannak lehessen őket vélni, de épp annyira, hogy bezöldüljenek, mint a Titánok, amikor Csillagfény beszabadul a konyhába. Igaz ez nem a tamarani pudingtól van, hanem nemes vagy épp nemtelen egyszerűséggel… elzombisodnak. Nem túl szemet kápráztató látvánnyá váltak s bár az intellektusuk most nem haladja meg egy odaégetett palacsintáét, azért kellemetlenségeket tudnak okozni. Pont azért, mert semmin sem gondolkodnak el az égvilágon. S mivel mindenki tudja, hogy a magikarp semmire se jó úgy általában, nos, így van ez most is. A túlméretezett halmutáns a pecabot madzagjával a röptetés következtében beleakad a legközelebbi fába és rákötözi a cuppogó pontytestét a törzsre. John belső monológja bár nem volt hangos, a remekbeszabott dagi baba az irritálóan vigyorgó buci fejével nekiáll beatboxolni a napocska belsejében. Laughs mindent vagy semmit támadása először áttörőnek tűnt, de aztán a zöld zombiötödikes, aminek a derékbe harapásával próbálkozott, takonyszínű slimera mutálódva fonta magát a hiénatest köré, mintha egy ruganyos puding lenne. Vagy kocsonya. Kinek mi, azonban a kis habteste most egy nagyobb doboznyi slejmben leledzik. Mia is hasonlóképpen jár, közel egyszerre haraptak bele egy ötödikesbe, de az ő esetében kicsit más történik. Pontosabban ahogy megharapja azt a térdhajlatot, a zöld cuccból megformálódik a saját kis szőrös zöld ürgeteste és visítva(tehát jó zombi módjára hörögve) veti magát az ürgeként funkcionáló lányra. Lobo eközben a kénköves pokol feneke se tudja hogyan, de befagyasztotta a keleti részleget, így masszív patái most korcsolyasínné mutálódnak a csülkein. Selina annyira szeertné már, hogy vége legyen mindennek is, hogy ahogy pislog, újabb és újabb exit feliratú ajtók jelennek meg szerteszét a helyszínen. az egyik ilyen épp alatta nyílik meg és bele is esik a súlyától kinyílt ajtó adta lyukba. Hogy mi van ott? Úgy fest mint valami 5 tagú család három generációra visszamenő rumlis raktára. Vannak ott plüssök, biciklik, rollerek, rozsdás kertigrill, golfkészlet, sosem használt edénykészletek, fakockák, több doboznyi játékkatonával, zsírkrétával, filctollal és pörgettyűk hadával összezárva, babaház, huzogatós vonatka, egy letörött ajtajú kredenc és mintha az ott a nagyi kombinéje lenne a sarokban a madárijesztőre húzva. Natalie, cukormókusom, a magikarp amit idehalásztál a fekete lyukból, annyit ficánkol a fának kötözve, hogy végül evolválásig spanolja fel magát, szóval most egy kifejlett gyarados feni rád a fogát. És nem a szelíd fajta repülő istenretke ez.
Így tehát, kedves játékos... most mit teszel?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ //OOC információk: A szabályzat és a mini szabályzat is egyaránt érvényes a játékra, a mostani körben felállítódott sorrendet kellene majd követni az elkövetkezőkben is. Ha esetlegesen olyan helyzet áll elő, akkor a mesélő megnevezheti a megvariálódott sorrendet vagy kezdő játékost.
A gördülékeny haladás érdekében a mesélői vasárnaponként fog érkezni és egy reagkör egy hétig fog tartani maximum. Ha esetleg minden fél írt már a határidő előtt és nekem is van időm, akkor mehet hamarabb is a mesélői, változatlanul az egy héttel későbbi szombati határidővel.
UPDATE: Mivel kiderült, hogy vénségemre masszív frontérzékeny lettem, ezért az előrejelzések tanulmányozása után eszközölök némi változtatást a körökben. A reagforduló most csütörtökönként lesz, így lesz egy egész hétvégétek írni, illetve hátha így a csúszásokat is ki tudjuk küszöbölni.
Következő kör határideje: május 28-29, ahogy sikerül, sajnos én sem tudom úgy tartani az ütemtervet ahogy szeretném és ezért elnézést kérek.
Kéretik betartani a szabályokat, kételyek esetén kérdezni és persze.. jó játékot! //
Natalie egyszerre érezte magát abszolút nyerő pozícióban, és regénybe illően szánalmasnak. Amikor a Magikarp feltekeredett a fára, majd csapkodni kezdett, még csak a botot engedte el kérdés nélkül, ám ahogy elnézte, mindenki más is hasonlóan vesztes pózban tanyázott. Egy scriptelt átvezető videóban érezte magát, és csak annyira várt, hogy egy csávó vörös karddal lecsapja a jobb kezét. Hogy aztán az Sam, vagy Vader, akár mindegy is lett volna. Körbepislogott, ránézett a napra, de csak nem lett okosabb, csak picit barnább. Mármint a zombiapokalipszisre azért nem számított a teletabik földjén, de nagyon várta, hogy mikor kerül elő a négy kis gyökér. Egy dologban bízhatott csak, ezért felkaparta a földet maga alatt és a cilinder belsejéből kitépett egy kis zacskót, melyen a „Zombikra” felirat volt látható. Tartott még pár ilyen jóságot a tarsolyában, de jelenleg csak a kalapja volt nála, így improvizálnia kellett, hogy a nagy Alkotó egy kicsit könnyebben legyen a meséléssel. Mert azt azért mégsem akarjuk, hogy Háni megbolonduljon a külditől. Úgyhogy pingvinünk feltépte a kis zsákot, aztán a felkapart talajba szórta a benne lévő magokat. Tudta, hogy innentől nincs más dolga, mint gyűjteni a napocskákat és szórni tovább. Csakhogy, amire főszereplőnk egyáltalán nem számított, az a háta mögött felvillanó evolúció. Először azt hitte megjöttek az ufók, hogy kisegítsék őket, de amikor hátra fordult, menten másképp érezte magát. Mint Ryan Reynolds egy sárga patkány bőrében. Még a kávét is megkívánta. Végignézve a jókora vizisiklón, egy szó hagyta el a csőrét. – Azfaszabazdmeg. – Alig csúszott ez ki a száján, máris egy torok mélyén találta magát. És úgy is érezte magát, mint a hímvessző, amit mélyre kaptak. Meleg volt a hely, nedves és eléggé szűkös, de egyáltalán nem érezte kellemetlennek.
Kalandod itt véget ért. Lapozz az első oldalra.
Egy kéz csapott a levegőbe az oldalára borult, nagy kék telefonfülkéből, majd az ujjak rászorultak a szélére, s előbukkant onnan egy kócos hajú, húszas éveiben járó lány. Kibukfencezett a fűre, majd szétvetett lábakkal, a hátát a doboz aljának vetve elkezdett mozogni. Valamit hallgathatott (1), hacsak a hallókagylókból lógó fehér vezetékek nem a fülzsírkivezetés céljából voltak eleve odaillesztve. Ohh. Bocsánat. Telefon. – Rövid köszönés a túloldalról. – Szia életem neked is. – Újabb válasz. – Tudom, de hát ez van. Ebből a sztoriból sehogy nem tudlak jól kihozni. – Magas hangú nevetés és anyázás. – Csillagom. Tudod, hogy nem ebben egyeztünk meg a DC-vel. – Nagyon rövid és tömör kijelentés a túloldalról. – Óh életem. Tudod, hogy én is sajnálom. – Nyávogó kérlelés a vonal másik felén. – Végülis… Az nem hülyeség. De már lenyomtam. – Újabb könyörgés. – Na jó! Tudod, hogy nem tudok neked nemet mondani. – Örömsikoly és átküldött puszik a túlvégről. – Én is szeretlek kincsem.
NA akkor hol is tartottunk? Óh igen.
Kalandod itt véget ért. Lapozz az első oldalra. Vagy nyomj F5-t a respawnhoz.
A Gyarados torkában elveszett a pingvin, azonban ami ezután következett, arra ez a bestia sem számított. Natalie ugyanis érezte, hogy a reggel túl messze van, és addig elunja magát. A jókora pofából füst tört elő, aztán lábdob hallatszódott, amit konktéran két harminchetes topán adott elő a pokemon fogain. Végül hatalmas durranásban kulminálódott. Dübörgött a lábától a föld. Aztán, ahogy a szörnyeteg felüvöltött, dübörgött a hangjától a ház. Csak az agyát ritmus helyett egy robbanás rázta fel. Ami pedig a fogak közül előtört, az maga volt a kék csoda. Előre szólok, hogy az Alkotó engedélyével. Ami ugyanis előlépett onnan, az magas volt, vékony, a haja vérvörös, az arca pedig hófehér. Egy filmcímre emlékeztethette a laikust. Konkrétan arra, ahol DiCaprio egy oszkár díjért vágott át havon, mocskon és medvén. Csak trombitája, és rakétavetői nem voltak. Akadt viszont két hatalmas denevérszárnya. Ami jobb volt még a Nolan félénél is. Snydert meg cutoljuk a sztoriból. Jobb az mindenkinek. – AAAAAAA! – Sikoltotta a Mumus a kezeit előre tartva. – Letört a körmöm! – Üvöltötte utána, ahogy körbepislogott a Teletabi forgatáson. Hátra simította a haját, aztán csettintett egy párat, mire a zombik feje felett megjelent egy-egy sárgán izzó kis gömb. Ezek egy pillanattal később csak pukkantak egy hatalmasat. Ezek után A Mumus a kőtáblás pizsamás felé pillázott, megragadta a nyulat, aztán áthajította a téren a szerencsétlen felé, majd rácsapott a vadkan hátsójára, végül a mosómedve után vetette magát, és vadul túrni kezdte a terepet a macskanő után. – Meg ne fulladj ott nekem! Még dugni akarok veled! – Komoly felkiáltások között nyúlt a mosómaci után, aztán elkezdett felemelkedni a levegőbe. – Oh. Igaz is. – A rágcsálóval a karmai közt, hátra fordult a kamerához. – Limit Break. Queen mode. Mostantól a PS-es kollégák L2+R2 gombokkal, az Xbox-on LT+RT kombó, míg PC-n az F lenyomásával tudjátok megidézni. PC-n azért egy gomb, mert a PC ennyivel jobb. #sorrynotsorry. – Megsimogatta a mosómedvét és látszott a rémpofáján, hogy ennyire szívesen még nem ölelgetett és simogatott egy állatot sem.
Hogy az az átokverte, légy lefosta, csatornaérlelte lópikula csapdosná meg az anyja kinyújtott nyelvét. Az még rendben van, hogy nincs ellenemre az önpusztításnak az olyan hagyományos, társadalmilag bevett formája, mint a tüdő és a máj akkurátus és frekventált rombolása, de a mostani élményem nem győzött meg arról, hogy érdemes lenne bővíteni az öntönkretételi repertoáromat a hatékonyabb tudatmódosító szerek élvezetével. A videójátékozás még hagyján, jó buli, de soha életemben nem gondoltam volna, hogy liverpooli prolik leszármazottjaként feketéket megszégyenítő kinek nagyobb a fasza, ha nem nekem zenét fogok előadni. Vagy nem is tudom. Tényleg rappeltem volna, vagy csak az LSD ütött be ennyire. Kóvályog a fejem és úgy látom nagy balhé van készülőben, nekem meg így nem fogják a többiek sok hasznomat venni. Szerencsémre Natalie átveszi az irányítást és míg előadja Gondor elveszett királyát én is serénykedek egy kicsit. - Hinc caput meum! - nyusszogom az orrom alatt, miközben a mancsaimmal próbálom a varázslathoz szükséges rúnákat felvázolni magam elé Érzek némi jó irányba mutató változást elsőre, de talán a nem megfelelő végtagok okozta... Oh a fene egye megy... A hányinger keményebben üt meg, mint egy profi boxoló és a csillámkörömlakkal és vérrel mocskos képem iszonyú gyorsan adja vissza a világnak azt a szerény mennyiségű gyomortartalmat, amit Central cityben magamba tömtem az elállatiasodásom után. Nem így gondoltam a kitisztítást, de a fenébe is ha máshogy nem megy, akkor szegény nyuszi vízzel főz. - Nyugi Nati, nem az előadásodat minősítem, csak józanodok. - próbálom túlharsogni az epikus harci fanfárt, de nem túl sok esélyem van eljuttatni a szavaimat a Pokémonmesterré avanzsált démoni ágybarátomhoz Szóval akkor játszunk azt, hogy kitalálom melyik állat kicsoda.... A nagy fehér láncos varacskos disznó vörös szemekkel egyértelmű. Össze kell majd ismertetnem Natalieval annyi szent és ha túléljük ezt, akkor kérek majd tőle egy jókora baráti szívességet is. - Most nem vagyok olyan jóképű és viharvert, mint szoktam lenni, de én vagyok. - válaszolok Lobonak A szadomazo hiéna sem éppen egy nehéz feladvány, bár ahhoz képest, hogy emberi formájában milyen beszédes és humoros, Harley Mr. J-je most mintha célratörőbb és hangyányival mintha kevésbé teátrális lenne. Lehet, hogy nála a varázslat az agyi bajt is helyrerakta. A mosómaciról és az ürgéről viszont fogalmam sincs, hogy kik lehetnek, jó eséllyel nem találkoztam még velük. Joker nem is húzza sokáig az időt, gyorsan bele is veti magát a harcba és vadul harapdálni kezd, ami fura, mert ez a közvetlen harci kedv sosem volt a derék elmebetegünk sajátja. Az ürge mintha meg lenne áldva némi taktikai érzékkel, mert a rohamozó nagyobb darab társainkat fedezéknek használva a tizenharmadik manó felé rohan, hogy semlegesítse. Nati eközben egy hallal próbálja csépelni a jónépet, miközben macskát kezd el hívogatni. Az ő esetében ez általában mindig valami rejtett nyom, vagy utalás, így merem feltételezni, hogy a Rágcsáló osztag másik két tagja közül az egyik Béla legkedvesebb Felíciája. A csataciccenés elhangzása után már csak Michael Jackson hiányzik, mert a tizenkét klón olyan átalakuláson esik túl, hogy első körben meghallgatás nélkül vennék fel őket egy Romero filmbe. Az mondjuk nem éppen a legjobb fejlemény, hogy a zöldülésük együtt jár a taknyosodásukkal is. Valami azért csak működött a fejbeni(?) rapbetétemben, mert legalább a nem gagyi babaműsor zene ment. Mondjuk a beatbox nem éppen egy Sex Pistols, de az állattá változott mágus érje be ennyivel. Én meg itt állok és a fejem felett három kép lebeg. Mentsem ki a talán Joker seggét a takonyfulladásból, segítsem megállni Lobonak a jégen, vagy húzzam ki a pincéből azt a szerencsétlen mosómedvét? Nati miatt nem aggódok, elvégre ő mindig képes előrántani valamit a farzsebéből, amivel megmenti a magát és a napot. Azt hiszem a gyarló emberi oldalam még mindig erős, annak ellenére, hogy Sir Robin szíve dobog a mellkasomban és a czarniai cimborámat választom. - Stare firmiter in gelu. - küldök egy varázslatot Lobo felé, ami segít neki talpon maradni és koordinálni mozgását a csúszós felületen Alig hogy befejezem a varázslatot a végső formáját felvett Nati felkap és az ürge után küld. A menetszél hátracsapja a fülemet, az pofámba csapó levegő torzítja a ráncokat, de ha már éppen nyak magasságban vagyok, akkor eltátom a számat és a becsapódás pillanatában összekattintom a fogaimat a mocsok kurafi ádámcsutkáján.
Amikor belezuhantunk ebbe az állati - kac-kac - teletubbie-twister-játékba és egymás hegyén-hátán landoltunk hatan, mint valami elcseszett brémai muzsikusokról készült jenga remake, megmondom őszintén, lövésem ugyan nem, de halványlila gőzöm pont volt. Csak nem arról, hogy ki ez a másik négy szerencsétlen, akiket valahogy ide teleportált (mondom, hogy én elengedtem, DE NEM MEGY!!) a pizsamás gyökér. De, ha lehet hinni a röfinek, akkor a nyúl, akire mintha ráborult volna hatféle körömlakk - szag és látvány alapján legalább is biztosan, de lehet, volt az tíz is - Constantine lesz, a varázsló. ...Az úgy bazmeg. Mit is mondtam, mennyi ennek az esélye? Egy a millióhoz? ...Ha nem Star City polgármestere - és zöld csuklyás védelmezője - lenne a nevelőapám, mondanám, hogy megyek lottózni. Viszont a többi állatról ötletem sincs, kicsoda, se a magikarpot lengető császárpingvinről, se a zavarodott mosómedvéről, se az agresszív, szado-mazoláncos hiénáról... És azt hiszem, nem ez a legvarázslatosabb időpont a barátkozásra, mert ez egyrészt nem az Én kicsi pónim settingje - nem tudom, hogy az, vagy a teletubbies a rosszabb… - másrészt meg egy tucat fegyveres, időközben zombivá mutálódott pizsamás gyökér-klón igyekszik ránk vetni magát. (Nem tudom, hogy a CICC miért hív elő zombikat, ez nem a Resident Evil, de kicsit az az érzésem, mintha ez az istenverte törpenövésű vihorászó elmeroggyant azon dolgozna, hogy minél több easter-egget és pop-kulturális utalást szabadítson a világra - meg ránk. Meg az édes ángyikája térde kalácsát, azt, bazmeg.) Amint észreveszem azt az egy darab, a körön kívül álló, kőtáblát szorongató nyomorultat, neki is iramodok, felkúszok a lábán és beleharapok a térdébe. Erre az ahelyett, hogy üvöltve dobná el a kőtáblát és kezdene egy olyan táncba, amit nagyjából egy polkával ötvözött foxtrottot imitáló csárdásként lehetne leírni, kifröccsen belőle egy zöld trutyi - fúj - ami két pillanaton belül úgy néz ki, mint én. Mi a franc...? MI A FRANC?! - SZÁLLJ LE RÓLAM!! - sipítom, és hadakozok a zselés másolatommal. - Gumicukrot csinálok belőled, hallod?! Eressz el…! - rúgom hasba, és igyekszem lerugdalni magamról, közben kapaszkodva a mellső mancsaimmal a pizsamás gyökérke nadrágjába, de úgy, mintha a megmaradt józan eszem utolsó szalmaszála lenne. Közben elrepül a fejem fölött Constantine (azért az is mekkora szopás, amikor varázsló vagy, és egyszer csak hirtelen te leszel a nyuszi a kalapban…), és tisztes vérnyúlként nyakra vetődik, szóval most már ketten próbálunk birokra kelni ezzel a szerencsétlennel. ...Pazar.
Azt kell mondjam, nem túlzok, amikor azt mondom, nekem nem volt gyerekszobám. A kibaszott árvaház, meg az utca volt az otthonom, és mit ne mondjak, egyik se nyújtotta azt a magas fokú szórakozást, amit a többi gyerek átél gyerekkorában. Én a Márióról, a JazzRabbitről, Pokemonról csak hírből hallottam, és ha valaki egy három órás prezentációt tartana nekem ezekből, akkor se érteném, vagy ismerném fel őket. Számomra, ez a kaotikus katyvasz, ami körbe vett az idegenekkel együtt, sokkolóan borzalmas. A kérdésre, hogy van-e köztünk Macskanő, nem válaszoltam. Még hogy rontsam az imidzsem azzal, hogy kiderül, egy pufók kis mosómedve lettem! Neeem nem! Megtartom a méltóságom, inkább adom ki magamat Karen-nek, akinek semmi se jó. És épp ebben a pillanatban örülnék, hogy ebből a rendkívül őrjítő dologból kiutat találok, elkezdek zuhanni. - MI A PICSAAAAAAAAAAAAaaaaa..~ - halkul a hangom, ahogy zuhanok, aztán egyszer csak puff, landolok egy (három) hektárnyi szemétdombon..? Ahogy körbe nézek észre veszek néhány, talán használható holmit. Oda mászok a kredenchez, és kihúzom a fiókokat. ÓÓóóóóóóóó!!!! Több se kell, nagyi régi ékszereit magamra aggatom, aztán találok egy 3/4 részt teli rovarirtó sprayt, meg egy öngyújtót. Elvigyorodom, majd meglepve nézek fel, amikor egy női hang épp közli, hogy dugni akar velem. - He? - néztem fel olyan fintorral, mintha a nap felé bámulnék. Mire észbe kaptam, valaki a karjaiba kapott, és már repültünk is felfelé. Idegesen fogtam a rovarirtómat és az öngyújtót, hogy rögtönzött fegyvereim legyenek, illetve az ékszereket is igyekeztem magamon tartani. Még a hátsó lábamat is tele raktam velük! - Miket hadoválsz itt össze? - nézek fel a nőre, miközben azon gondolkodom, hogy ez nem csapda-e véletlenül.
Sajnálatosan nem úgy alakult a dolog, ahogy azt eltervezte, de változok mindig is vannak, amikhez alkalmazkodni kell, megtalálni a megoldást arra, hogy felülkerekedjen rajta és győztesen álljon talpra. De mivel még nem találkozott ehhez hasonlóval, hogy egy zombiba akarjon harapni, de helyette a zombiból valami zöld anyag lett, ami körbe fonta a hiéna testet, amire reflexből egy harapással válaszolt, habár nem hiszi, hogy sok mindent elérne vele, de egy lehetőségnek tökéletes volt. S hogy javuljon a helyzete, miközben az egész testét ellepte az a zöld valami, olyat látott, ami még az elborult elméjét is meglepte. Egy pingvint kapott be egy pokemon, és néhány pillanat múlva kitört fogakon keresztül megjelent valami, amit… valami démoni denevér és Batmwomen keverékére hasonlított leginkább, és ami utána történt… tényleg új volt a számára. Egy pillanatra még azt is elfelejtette, hogy mi történik vele, de csupán egy pillanatra, mert a szemei előtt megjelent zöld szín visszarántotta a… különös valóságba. A kiképzése során elsajátította, hogyan is tartsa vissza percekig a lélegzetét, most is ehhez a képességéhez folyamodik és ha képes rá, akkor a fogaihoz felhúzza a mellsőlábát, hogy megkarcolja azt, csupán annyira, hogy vér serkenjen ki. Elég mérgezővé vált a vére, talán ahhoz is elég lesz, hogy a zöld anyag lekerüljön a testéről, és végre megszerezze a kőtáblát. Ha a vérre mégse reagálna, akkor egy másik módszerhez kell folyamodnia. Feltételezi, hogy az az anyag, ami körbe veszi, érzékeli az életjeleit, akkor pedig a szívverését is. Tehát a lélegzetvétel szüneteltetése mellett a szívverésének a lassításába is belekezd. Ha élettelennek hiszik, akkor nincs ok arra, hogy továbbra is kéretlen ölelésben legyen része, és bár utána kissé még lassú lesz és kába, de legalább szabad, és amikor eléggé magához tér, akkor folytatja azt, amit elkezdett.
Az alien amúgy sem épp végtelen és parttalan türelme kezd kifogyni, de valamiképpen vigasztalja a tény hogy végül egy helyre került a többiekkel, és így több esélyük van ezekkel a jelmezes kölykökkel. Lobo kifejezetten furcsának találja a társaság összetételét de nincs kifogása az alkalmi bajtársak és az alkalmi szeretők ellen sem ha már itt tartunk. Johnhoz szép emlék kapcsolja és a császárpingvin is úgy tűnik vevő lenne némi huncutságra bár a magicarpos jelenetre azért elkerekedik a szeme, úgy tisztességesen. - Mi a....? Hal?? - horkan fel a támadásra de aztán ő sem rest reflektálni. Ha már dugás jön szóba felröhög hangosan, öblösen még ha kis híjján seggre is ül, mert eszébe jut az a démoni dugás, egy szellemmel és Johnnal. - Én meg veled! - bök patás csülkeivel a pingvinre. Mindegy milyen alak emberként, elég őrült hozzá hogy örülni tudjon Lobo tényének, szóval itt megvette magának a szürke bőrű démont. John mellé keveredik egy kevés időre. - Ugyanmár John, ez még nem a világvége de az lesz könnyen ha még egy űbájos szipirtyó a közelembe kevereidk - villogtatja a szemeit, és épp csak a vöröses aura nem látszik, de az elemi gonoszság, és szenvedés ígérete így is átüti a tekintetét. Halvány lila de semmilyen más színű fingja sincs hogy mi a fene történt amitől jéggé vált minden de legalább nem páros ujjú patákon suhan hanem korcsolyákon, de csetlik botlik míg John meg nem oldja neki hogy ne tegye. Akkor viszont szeletelő és aprító hadműveletbe kezd, és amit ér és ellenség, kettévágja. Vérfürdőt rendez maga körül, és a pocok segítségére siet a gumiszerű anyaggal. - Na gyere cickány, lássuk mid van - veti bele magát a küzdelembe ismét.
A helyzet nem hogy nem javul, de mintha örömét lelné abban, hogy egyre rosszabb. Na nem mintha ehhez nem nekem lenne éppenséggel közöm, de ne bonyolódjunk bele túlzottan. Nyílt titok, hogy egy szadista állat vagyok. Mondjuk, ezért szerettek, szóval így jártatok anyátokkal. Muhaha.
Na de visszatérve a kellemetlenül kényelmetlen kis helyzetre, még mindig szívás az egész. Nyilván azért, mert élvezem, de ez most másodlagos. A zombi ötödikesek még csak valamirevaló zombiként sem tudnak viselkedni, mert pofátlan módon képesek eltaknyosodni. És ezt nem az influenza teszi. Laughs elég nagy kutyaszorítóba került, s bár mókás lenne egy hiéna puding, erre még várnunk kell, ugyanis a terve működőképesnek bizonyult, miszerint a vére enyhe pezsgésbe kezd a slejmmel érintkezve és a takonyalak kezd magába roskadni. Szó szerint és átvitt értelemben is. Némi bugyogás és transzmutáció kapcsán ténylegesen egy tócsányi takonnyá olvad. Persze a nagyja még így is a hiénán van. Mennyiségre mondjuk úgy, éppen annyi, hogy feltalálva legyen a zöld hiéna faj. A letett kis virágok igyekeznek a zombik ellen kitartani, de sajna, túl sok a spawn idejük. A vérnyuszi varázslata sikeres volt, Pumba mostmár nem véletlenül csúszkál, hanem olyan killer piruetteket csap ki csípőből, hogy mindkét Yuri elbújhat a picsbe. Egy ilyen rúgás kettészeli a zöld ürgét, de egy kicsit Mia bundáját is megtrimmeli, de sikeresen ízületbe harapva fél térdre rogy a manus. Eközben a Szent Kézigránát totemállata repülőstartot vesz némi segítséggel, kis állkapcsa ropogva reccsen az áldozat nyakán, aki egy kurva hangos és kurvaanyázással tántorodik hátra, meg küldi íves röppályára azt a kőtáblát. Lehet el kéne kapni, mielőtt atomjaira törik. Nem biztos, csak úgy mondom. Selinacica, aki ugyebár formás maccantás lett (azért se macska), éppen egyszemélyes garázsvásárt tart, bár mielőtt még megnézhetne mindent, ki is horgásszák onnan, aztán simogatják, mint ahogy Dr. Genya a csupasz macskáját szokta. Csak Sel szebb. Sokkal. Natalie pedig, mint rebellis Gepetto nem sokáig marad a cet gyomrában, bár szó szerint formabontó a menekülési stratégiája. Meg nem túl sikkes, de talán a helyzet abszurditása megkövetelte a dolgot. Mindenesetre így legalább már kezek…karmok...mancsok… szóval na, nincsenek szárnyai. Ó és bogaram, emlékszel még ugye, mikor engedélyt kértél erre? És én megadtam. Azt nem mondom, hogy semmi hátsó szándékom nem volt közben, mert de, volt. Tehát ami következik, az miattad van, csak szólok.
Megremeg a föld, repedések nyílnak meg a lábak és mancsok alatt, mint egy buta díszlet, omlik össze a Teletabik förtelmesen kifacsart világa, és a mélyből felemelkedik egy fémmel és szegecsekkel vert, csontokkal díszített aréna. Felcsendül a zene: >>Klikk<< Balról a hat óvodás, bár most nem zöldek, csak szimplán rondák, mint eddig, jobbról pedig a kis csipet csapat. Fejük felett pedig a kis profilképük, és mögötte egy hosszú zöld csík, középen meg egy nagy narancssárga VS felirat. Aztán megszólal egy kellemesen mély bariton: Round 1, FIGHT!
Így tehát, kedves játékos... most mit teszel?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ //OOC információk: A szabályzat és a mini szabályzat is egyaránt érvényes a játékra, a mostani körben felállítódott sorrendet kellene majd követni az elkövetkezőkben is. Ha esetlegesen olyan helyzet áll elő, akkor a mesélő megnevezheti a megvariálódott sorrendet vagy kezdő játékost.
Addiktív infó: Igen, ez egy Mortal Combat pálya. A játékosok úgy lépnek be a csatamezőre, olyan sorrendben, ahogy írtak, viszont lehet cserélni a saját csapatotokon belül, ha az ellenfél 1v1 nehéznek bizonyul. Amit használnak és bele tudtok venni a harcba: az eszetlen fejjel a falnak támadás, némi akrobatika, de nincsenek magasan képezve, lila por, melyek az arcotokba fújva hallucinációt vagy elváltozást eredményezhet rajtatok. Nem túl okosak, de nem is sík hülyék. Minimális érzékük van a harchoz. Na nem taktikai, csak zsákmányejtés céljából.
Következő kör határideje: ööö… 404 page not found. Mivel most velem van a legtöbb baj, nincs pofám dátumot mondani. Amikor meglesz, akkor lesz.
Kéretik betartani a szabályokat, kételyek esetén kérdezni és persze.. jó játékot! //
A tény, hogy a Mumus átcsapta a Limit Break-et az Alkotón, maga volt a mámor. Így aztán semmi mással nem is foglalkozott, minthogy ismét keze-lába és egyebe van. Ennek örömére határtalan odaadással robbantgatott, csapkodott és kiabált. Ahogy a lyukból előmászott, végre lerakta a mosómackót, habár nagyon nehezen. Letekintett és, amit ott látott, attól füttyentett egy nagyot. – Hát cirmi, ha neked élőszóban is ilyen szép nagy segged van, nagyon sokat fogunk mi szórakozni. – Letérdelt a Rocket hasonmás elé, és megvakargatta a füle tövét. – Mama pici szeme fénye. – Ezek után felkelt, méghozzá épp időben, hogy meglássa a repülő kőtáblát. Messze volt? Abszolút. Vészesen közeledett a talajhoz? Naná. Mit tett tehát főszereplőnk? Teret és időt meghajtott, mikor elrugaszkodott a talajtól, miközben átvágódott a tömegen, és landolt a kőtábla alatt. Azt nem állította, hogy szép íve volt a röppályának. Inkább olyasmi volt, mintha egy próbabábut vágnának a medencébe. Ellenben ott feküdt, karjában a kis táblával. – Van egy kőtáblám! Hozzátok Johnny Deppet az üveg földdel! – Felpattant, aztán páros lábbal pofán rúgott egy törpét, mielőtt egy másik hátára ugrott volna, és azzal együtt átszörfölt John mellé. Legbájosabb, megnyerő mosolyát öltötte fel az arca, amint a nyúlra szegezte a tekintetét. – Szia nyuszkóm. Beszéltél már Loboval, hogy hány kört akar jönni velünk? És megnyugtatlak te Pumbasztikus űrmotoros. Nem pingvin formában kiegyenesítem a húskampókat. – Átnyújtotta a két jómadárnak amit a fenti nagyember lezavart Mózessel, aztán meghallotta az ismerős zenét. – Mileena? – Hagyta el a száját, de amint hátrapillantott, rájött, hogy nem a távoli testvérkéje, hanem a játék jött át erre az oldalra. Ha a következő körben felbukkan Ciri én lábat csókolok az Alkotónak. Na de mindegy is. A lényeg, hogy Miss Kriess pontosan tudta, mit is jelent mindez, hiszen fel volt vértezve mindennel, ami popkultúra. Felvette hát a küzdőállást, aztán amint elhangzott a felvezető szöveg, egyből előre lépett, aztán hátra és kinyújtotta a jobb kezét, miközben elkiáltotta magát. – Get over here! – Mély csend támadt, hiszen a kezéből semmi nem tört elő, nemhogy a kunai. – Hát egy próbát megért. Akkor másképp nyomjuk. – Felvette hát az alap küzdőállását, aztán az első támadó elől oldalra lépett, majd a következő csapás elől hátra, végül átugrott a feje felett. Natalie első mozdulata ugyanis egy nagy adag dodge spam volt, mielőtt hátra rúgott volna, egy köríveset. A lába talált, ám miközben megpróbálta a következő csapást is elindítani, a galád törpe beküldött neki egy gyomrost, mielőtt rázendített volna egy combóra. A Mumus negyed életétől megfosztva kelt fel végül. – Na jó. Ez így nem lesz menő. Maestro! Zenét! – Kiáltott hátra, egyenesen a kamerába, ami mögül zene szólalt meg, miután az előző ikonikus csoda elhallgatott. Miss Kriess pedig felvette a ritmust. Előbb jobbról védett egy ütést, majd balról, aztán jobbos, jobbos, és újabb bal. Valahol a háttérben látott is maga előtt hét négert, akikből hat egy koporsót tartott a vállán. Papa Fenrir haverjai lehettek. Ettől pedig megjött a kedve a harchoz, meg a képessége is. Előbb rúgott egyet arcra, aztán elhamvasztotta a felé fújt lila füstöt, végül a feje fölé ugró ovist szaltó közben elkapta és a lábánál fogva a földhöz vágta, mielőtt fölé térdelt és odavágott párat az arcára. Hátra bukfenccel kászálódott le az ellenfélről. Felpillantott, ahol meglátta a zöld csíkokat. Elvigyorodva kinyúlt az ellenfele feje fölé, elkapta az életerőcsíkját, majd mérhetetlen odaadással csépelni kezdte vele a kis taknyost. – Pusztuljál már el! Az öreganyád térde kalácsát te redvadék. – Harci kiáltásai közepette sikerült mindkettejük életerejét a maximum negyedére küzdenie, mielőtt eldobta a hp csíkot, és csak remélte, hogy egy másik ilyen gyökér arcában landol. – Hogy én hogy utálom az ilyen játékokat. Faterral közös gyűlölet tárgy minden ilyen verekszős retek. – Ezzel kiengedett egy nagyobb lángcsóvát az ellenfele irányába, majd egy pillanatra a kamera felé pillantott, miközben hanyatt rúgta a törpét. – Nincs köztetek valami Mortal Szombat világbajnok?
Hej, de átok mocsok dolog az, amikor az embernek kijózanodás közben kell valami nagyon fontosat csinálnia... Mondjuk az a csodás hazafutás dobás, amit Nati elkövetett velem egy kis időre olyan adrenalinnal árasztotta el az ereimet, hogy meg mertem volna kockáztatni azt a kijelentést, hogy csak spicces vagyok, de a halugén cigi után ez olyan bátorságról tett volna tanúbizonyságot, amit a legtöbben botorságnak hívtak volna. Nekicsapódok a manó nyakának és tömpe kis mancsaimmal meg is kapaszkodok, majd megajándékozom minden gyerekek és Monty Piton rajongó legrémesebb álmával. Nagyra tátom a pofámat, nikotintól sárga metszőfogaimon megvillan a kamu napfény és egy hirtelen csattanással belemélyestem a bagólesőmet a hülyegyerek torkába. Talán ha emberi alakban léteznék ebben a pillanatban, akkor undorodnék attól a fémes, savanykás íztől, ami elárasztja a számat, de állatként a békés nyugodt növényevő attitúd helyett a vad punk agresszívitása borítja el az elmémet és kérlelhetetlenül rángatom a szám közé került bőr borította porcot. Az ürgével karöltve gyilkoljuk a kölyköt, aki fájdalmában úgy gondolja, hogy jó dolog elhajítani az a kőtáblát, ami tuti fontos lesz majd a megoldás szempontjából. Oh, hogy hulljon ki az összes foga és csak egy maradjon meg neki az is csak azért, hogy fájjon ha répára harap. A többiek is mintha aktívan és sikeresen kezdenék el gyilkolászni a népet. Lobo olyan fellökéseket produkál, hogy Bill Goldberg letagadja tőle a 173-0-ás győzelmi sorozatát, J. meg hát... A módszert elnézve talán nem is biztos, hogy J. Legalábbis ennyire körmönfontan taktikus genyóságot nem biztos, hogy várnék egy olyan elmeroggyanttól, mint Joker. Hirtelen Nati jelenik mellettem a kezében a kőtáblával és afelől érdeklődik, hogy beprotezsáltam-e már Lobonál. - Hidd el aranyom Lobot nem kell bíztatni arra, hogy közelebbről is meg akarjon nézni téged. - szólalok meg, miután kiejtem a számban lévő véres bőrdarabot a fogaim közül Aztán megint fordul egyet a kocka és a mézes-mázas tálibtubby díszletet átveszi egy.... Nem. Ez. Nem. Lehet. Igaz. Kölyökkorom kocsmában töltött emlékei elevenednek meg, ahogy körbenézek az új arénában és már keresném is a tíz pennys érmét, hogy újabb folytatást vásároljak magamnak az arkádgépből. Felcsendül az egyetlen elektronikus zene, amithez szép emlékek kötnek és hirtelen megint majdnem elönti az agyamat a Vérnyúlság. Nati természetesen egyből bele is veti magát a bunyóba és laza könnyedséggel gépeli le a manókat valami életerő csíknak látszó dologgal, miközben én a kezdeti sokkhatást lerázva magamról elkezdek gondolkodni, mielőtt fejjel beleugranék a harcba. Ködösen felrémlik valami emlék, ahogy tizenöt évesen hat sör után a kocsma játékgépje előtt álldogálva random nyomkodva a gombokat sikerült valami nagyon fura befejező mozdulatot összehozni. Amit pár sör után ismét meg tudtam ismételni. A többi lókötő meg imádta földön a talpam nyomát, mert ilyet még nem láttak. - Álljunk már meg egy ásónyomra! - vinnyogok fel ismét a lassan már megszokott nyúlhangomon - Ezeknek a marháknak már rég kábán kéne küzdeniük az egyensúlyukért, ha mi állatok vagyunk!
Amikor birokra keltem a takonyszínű zseléürgével, ami éppenséggel az én másolatom szeretett volna lenni, az utolsó, amire számítottam, hogy Lobo egy jégkorcsolya világbajnokokat megszégyenítő piruettel - és a patáira nőtt korcsolyaéllel - kettőbe szeli azt a slimerágcsálót. Meg lenyisszant pár millimétert a bundámból. - Hékás, óvatosan!! - kiáltok fel, majd kifújom magam, amint látom, hogy a pizsamás gyökér is térdre rogy a harapásom után, és a vérnyúllá avanzsált Constantine is istenesen ráharapott a torkára is. (Csak reménykedni tudok abban, hogy nem kap rá a vérre, és nem változik át egy feka vámpírrá - bár legalább magyarázatot adna erre az egész rémületre, ha kiderülne, hogy csak egy varázsló túl sok spanglit szívott…) Aztán repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg - ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg--- ÁÚCS. Az a vetődés konkrétan nekem fájt, basszus, de a csajszi, aki a császárpingvinből változott… nem tudom, mivé, legalább elkapta, mielőtt még atomjaira tört volna az a vacak. Hála az égnek. A vetődő-világbajnok pont annyira örül neki, mint Jack Sparrow az üveg földjének. És pont olyan elmebetegnek is látszik, mint a Kapitány - legalább is azok alapján, amiket Johnnak meg Lobonak ecsetel. - Amúgy tudjuk, mi a bánat van a táblára írva? - csipogom, bár nem hiszem, hogy bármelyikük is meghallotta a kérdésemet, mert rögtön ezután remegni és repedezni kezd alattunk a föld, és édesistenem, ne, nem igaz, már megint helyszíntváltunk, és--- NANEEEEE. Ilyen nincs bakker, csak amerikai kalandfilmben - ó várjunk. Tehát, a szitu az, hogy belekeveredtünk egy Mortal Kombat mérkőzésbe, és a vetődő-világbajnok már neki is állt elgyepálni az egyik pizsamás gyökeret, John pedig mintha valami olyasmire akarná felhívni a figyelmünket, ami nem teljesen oké itt… Hát nem tudom, őszintén szólva a mai nap úgy ahogy van, nem oké, szóval ezen már fenn se akadok… Viszont az az átkozott kőtábla nagyon is hasznos lenne, nem kéne megfeledkezni róla, én meg amúgy sem vagyok különösebben harcra alkalmas méretben perpillanat… Szóval máris a kőtáblát kezdem keresni, és ott is van, hogy a nyaka nyúlna meg az összes takonyzombinak, nyilván, hát nyilván körbeállták mind a hatan…! Óóóó, hogy az a…! Oké, oké, semmi pánik, ha elég gyors vagyok, nem lesz idejük elkapni, ha meg mégis, hát tudok karmolni és harapni. Jól van, ez működhet… Akkor gyerünk! Nekiiramodok az egyik pizsamás gyökérnek, aki természetesen észrevesz, és máris készül elkapni. Aha, ahhoz korábban kell felkelned, hülyegyerek! Megpróbál rámlépni, én pedig kipördülök alóla először jobbra, aztán balra, hátra, aztán előre, keresztbe, oldalra, bukfencezek, szaltózok, piruettezek, és bevetek mindent, amit Ollietól tanultam, hogy hogyan kell kicselezni egy nálam nagyobb ellenfelet. Igaz, hogy abban az esetben a méretkülönbség legfeljebb kétszeres, jelen esetben meg inkább kétszázszoros, de amint a pizsamás kisiskolás lábai összegabalyodnak, megpróbálja rám vetni magát. Aztán lecsókolja a betont. Háh! Fhuhh, basszus, alig kapok levegőt… Remélem, a többiek lefoglalják addig a másik öt gyökérkét, amíg én ezen átfutok, hogy megnézzem, mi a franc van azon a kőtáblán, ami annyira fontos. Légyszi, csak sikerüljön, csak most az egyszer…!
Minden káosz. Minden más, minden rettenetesen kusza, őrült, és úgy ahogy van, nem nekem való. Mondjuk úgy, szívesebben tölteném ezt az időt a börtönbolygón Lexékkel, mint itt, bárkivel. A piszkalábú démonizé, aki kiemel a lyukból, felismer annak ellenére, hogy szerintem egy nyikkanást tettem volna, de mindazok után, ami történik, nem lennék meglepve, ha a fejem fölött lenne a személyazonosságom. A hátsóm méreteire tett megjegyzésére felhúzom hosszúkás orrom. - Kikérem magamnak, nálam kecsesebb betörőt nem találsz Gothamben! - somolygok azért az orrom alatt, majd nézem, miként vetődik tovább. Amíg a többiek a takonyemberekkel foglalkoznak, meg újabb játékba, vagy bármibe kerülünk, addig én a rovarsprayre, meg az öngyújtóra tekintek. Furcsa módon, itt ott nyilakat látok rajtuk, és mintha valami ikeás 3D leírást követnék, összerakom a kettőt, valami egészen mássá formával: egy pillanat múlva egy miniatűr lángszóró van a kezemben. Elvigyorodom, hátamra kapom a tartályt, aztán irányba állok. Épp időben, mert a kis pockot épp most akarják megtaposni, meg ott is van a kő, ami a kiutat jelentheti ebből az egészből. - Vigyázat, forró! - szólok oda a pocokpocinak, és már meg is húzom a ravaszt, elárasztva tűzzel a táblát körbeállókat. Meg is illetődök, mert amilyen kicsi ez a fegyver, olyan nagy lángokat ont magából. Oda segítek ropidémonnak, ha nem bír a sajátjával. Aztán látom, hogy "Batsyt" is ellepték a taknyok, próbálok oda segíteni, megpörkölni a végüket, de nem akarom őt is felgyújtani. Igazából, ha nem égetem le őket, akkor belefullad, bár... mintha a vértől kicsit... furán viselkednének..? Nem tudom. Oldalról látom, ahogy közeledik felém egy ellenfél - ettől a ponttól tekintve, aki nem állat, és nem mutatkozott be, az ellenségnek számít a szememben, mert fogalmam sincs, mik ezek a játékok- úgy hogy elbukfencezek előle, homlokon dobom egy, a megrepedt földből kiragadt öklömnyi kővel, aztán lefújom tűzzel, amikor megtántorodik. Furcsa mód látom csökkenni, és sárgulni a zöld kis csíkját, amivel az előbb épp halálra ütlegelt a pálcikadémon egy másikat. Még is, valahogy nem az igazi a sebzés, mintha ez nem is igazán az én fegyverem lenne... - LÁNGSZÓRÓT CSERÉLNÉK OSTORRA! - teszek fel a "hirdetést" így mindenkinek, hátha szerencsém lesz ebben az őrületben.
Valamiért tudott annak örülni, hogy a testét körbevették azok a zselés anyagok, legalább felfogtak valamennyit a lángokból. Reméli, hogy a szőre nem kapott perzselést, kevés rosszabb szag van az égett szőrnél, főleg akkor, ha az a sajátja volt. S még sok mindent nem is ért el vele az a macska, hogy fojtaná valaki bele egy vödör vízbe, vagy raknák zsákba, pörgetnék meg és engednék bele a nagy semmibe. Legalább a vére reakcióba lépett a trutyilényekkel, nem is csoda, amennyi Jokermérget tartalmaz, elég lenne egy egész városnak, hogy mindenkinek mosolyra görbüljön a szája. De későbbre kell halasztania az álmodozást, végre szabad volt, megrázta magát, hogy a szőrében marad zöldség is messze szálljon, majd azonnal a táblát kezdte keresni. Meg is találta, valaki ott szaladt a nyúl felé, a kezében a tábla. Neki se kellett több, azonnal elindult feléjük, hogy megszerezze a vágyott ereklyét és talán el is tűnhet végre, hogy kiderítse, miért is gondolja olyan fontosnak, hogy megszerezze a táblát. Papírnehezéknek túl nagy, és az ajtót se lehet vele jól támasztani, maximum a szekrény kiegyensúlyozására lehet jó. Oly közel és még is oly távol. Rengés és változás, felcsendül egy zene, mit még régen, gyerekként hallott oly sokszor, a játék, ami mosolyt csalt az ajkára, a játék, aminek meg lehet köszönni a korhatárbesorolást a játékok világában. A játék, amit valaha szeretett, de most a Pokol legmélyebb bugyrába kívánná azt. Ám a játék olyan, hogy ha valaki nem akar játszani, akkor nem fog játszani, és ez a Batman nem akart. A táblát akarta, és ezért is döntött úgy, hogy megfigyel, megfigyeli, hogy mikre képesek az ellenfeleik, és mikor végre elég információt szerzett, megindult előre. Hiába nem az eredeti testében volt, nem igazán jelenthet túl nagy gondot, hogy kikerülje a valamiket, nem igazán használják az eszüket, csak mennek előre, mintha valami faltörő kosok lennének. Kicselezni se lehet nehéz őket, elég csak balra indulni, kivárni, és utána megtorpanni és jobbra iramodni, kikerülve őt, és talán ez sikerülni is fog, hogy végre a fogai közzé kaphassa a táblát, hátra hagyhassa a többieket és nyugodtan szemügyre vegye.
Az alient nem zavarja annyira a kialakult káosz mert jelleméből adódóan jól érz magát benne, de az hogy páros ujjú patássá alakították, az sokkal jobban zavarja. Na, nem mintha a magabiztosságának ártott volna, de a praktikum nem éppen jó, és nem tud rendesen sörözni vagy fogni és ez mérhetetlenül bosszantja. Valamint, a pizsamás kis mitugrász, aki feltételezhetően az egész mögött áll, és szemeiben vad tűz ég hogy elkapja és szétmarcangolja. Ehelyett azonban, mindenki másba futnak bele, és reméli nem esett le a pocok a hátáról. Egészen megszokta már apró termetű kis segítőjét aki folyamatosan zsémbel vele hogy nem pocok. Lobot nem igazán érdekli a faji meghatározás. Az sosem érdekelte igazán. John varázslatának hála, már nem csetlik botlik a jégen, hanem Chuck Norrist megszégyenítő körbe forgó rúgásokkal szeleteli az ellenséget, és mellé jókedvűen kurjant, mert ahol pusztítani kell, ott az első sorban áll, és sikerül ketté meszelnie a zöld takonypockot. - Bocsika, cickány - suhan el Mia mellett és kezd újabb szeletelő hadműveletbe mert a féktelen tombolás az annyira az ő terepe hogy csak na. Bár jobb szereti ezt hatalmas ökleivel és csizmás lábaival tenni mint patákkal és agyarakkal. A természetes közege a fehér bőr és a vörösen csillogó szemek, amik a világegyetem minden brutalitását visszatükrözik. - John, John! Ez király! - siklik el a nyuszi mellett újdonsült korcsolyás patáin és még bizony lenne hozzáfűznivalója a dolgokhoz, de nem marad rá lehetősége, hiszen minden megremeg és a vaddisznó is seggre ül egyensúlyát vesztve. Zavarodottan néz körül ahogy egy új terepen köt ki, de a dekoráció tetszik neki és mikor felcsendül a zene, máris harsányan hangot ad a véleményének. - Mortal Kombat! Ez az ba**zaaaa meg! Fight fight fight!!!! - lendül bele és türelmetlen toporog a csülkein és mikor lehetősége adódik rá, neki is meg fejjel az ellenségnek. Agyaraival szaggatja, és mikor földre kerül meg is tiporja. Azért egy testes vaddisznónak van súlya, és lendülete és Lobo ezeket használja ki ahogyan éles agyarait is, amikkel komiszul tud öklelni. - Ezt neked te nyomorult, anyaszomorító kis seggdugasz! - tapos az ellenfele koponyájára kemény patáival. Körül kémlel, de mindenki valahogy megbirkózott a saját ellenfelével, és kifújja a levegőt amolyan fújtatással. - Gyerünk! Round two! Fight! - akar további ellenfeleket és köröket hogy küzdhessen, de egyenlőre nem lát senki mást akin leverhetné jókedvét.
Kezdőlap
️️️️️
Ha ma reggel Natalienak azt mondják, túl hosszú ideig fog húzódni egy nagyon jó poén, akkor kiröhögi az illetőt. Az igazság viszont, hogy amíg ti a nyulat dobáltátok a Mumus szemén át figyelve a világra, ő kezdte nagyon unni a mozgásának a tempóját. Nem volt gáz a többivel, de ez a totyogás kicsapta az ideget Miss Kriess agyára. Viszont a célzásotok nagyon jó, mert sikerül utolérni a problémás elemeket, csakis azért, hogy ezek után teljesen beszippantsa fehér semmi. 
Natalie egyszerre érezte magát abszolút nyerő pozícióban, és regénybe illően szánalmasnak. Amikor a Magikarp feltekeredett a fára, majd csapkodni kezdett, még csak a botot engedte el kérdés nélkül, ám ahogy elnézte, mindenki más is hasonlóan vesztes pózban tanyázott. Egy scriptelt átvezető videóban érezte magát, és csak annyira várt, hogy egy csávó vörös karddal lecsapja a jobb kezét. Hogy aztán az Sam, vagy Vader, akár mindegy is lett volna. 
A tény, hogy a Mumus átcsapta a Limit Break-et az Alkotón, maga volt a mámor. Így aztán semmi mással nem is foglalkozott, minthogy ismét keze-lába és egyebe van. Ennek örömére határtalan odaadással robbantgatott, csapkodott és kiabált. Ahogy a lyukból előmászott, végre lerakta a mosómackót, habár nagyon nehezen. Letekintett és, amit ott látott, attól füttyentett egy nagyot. 
