Lois & Clark

Invisible tenderness

Bruce kölcsön adta az egyik hétvégi házát, megegyeztünk abban Loissal, hogy nem megyünk feltűnő helyre, ahol sokan vannak, de a közeli kempingben jó programokat adnak, így azokra mindenképp szeretnék elmenni. Szeretem az ilyen vásárfiákat, kicsit Kansasre emlékeztet, amikor célba dobós volt, vagy bundás virslit lehetett venni, ketchuppal. Bruce küldött egy kocsit, ami elvisz minket a házához, felesleges volt ,de hajthatatlan… még mindig felelősnek érzi magát, a halálommal kapcsolatban. De megbocsátottam neki, nem haragszom rá. A kocsi hátsó ülésén ülök, és a tenyeremben pihen Lois apró keze, oldalra pillantva rá, megnyugodva mosolyodom el. Annyira határozott, és valódi harcos, az apróbb termete ellenére is, még ő volt aki megfenyegetett, hogy ha nem fogadom el Bruce ajándékát, akkor aludhatok akár egyedül is, mert Bruce gazdag, és ezt a formáját ismeri leginkább a vezeklésnek. Lehet benne valami. Megcsókoltam a kézfejét, és közelebb húztam a mellkasomhoz a karját. Nincs szükségem a biztonsági övre, de ragaszkodtam hozzá, hogy mindketten legyünk bekötve. Igen, ennyire szabálykövető vagyok, még ilyen téren is. Nem érdekel, hogy a engem földhöz vágnak, de egy kocsi, valóságos veszélyforrás, a földiekre nézve.
Ahogy haladtunk ki Metropolisból, úgy éreztem, hogy kicsit kevesebb súly nyomja a vállaimat, noha tudom, megalakult a Liga, és Diana szépen vezeti őket, és toboroz, de, ettől függetlenül még lehet bármi, amihez kellhetek.
Két óra kocsikázás után, megérkezünk, Krypto is elrohan mellettünk mint valami fehér villám, és ellenőrzi a terepet. Nem szeret túlzottan kocsiban ülni, én sem, jobb szeretek repülni, de megtanultam, hogy vannak helyzetek, amik az egyszerűséget követelik meg, ez is olyan.
Útközben elhaladtunk egy városka mellett, és ott már épültek fel a kis sátrak, izgalmas! Majd… lesz célba dobás is. Tetszett Clark Kentként ügyetlenkedni, szeretem az inkognítómat. A közeli hozzátartozóim titokban tartják. Gyanítom Perry is tudja, de… Perry, nem hiába a Daily Planet főszerkesztője.
Megérkeztünk, a tekintetemmel átvizsgálom a helyet, persze, ahogy azt Brucetól elvárná az ember, magas szintű technikai védelem, és van pánik szoba is, támadás esetére. Ez mondjuk, jó ha van, bár nem ő lenne.
Kiveszem a csomagtartóból a csomagjainkat, és azokkal a kezemben elindulok a ház felé, Loisnál vannak a kulcsok, így mire az ajtóhoz érek, már nyitva is van a ház, nem féltem Kryptot, majd elő kerül. Közölte, hogy ő nem hajlandó kutya kaját enni, vadászik magának ,ha éhes lenne, hát tegye. Végül is, hiába házi állat, kryptoni lény, szörny. Egyelőre letettem a táskáinkat az ajtó mellé, és elindulok körbe járni a házat, noha, átnéztem, amikor kint álltunk, de hagyom magam sodródni Lois lelkesedésével. Követem őt, belesünk mindenhova. Először vagyok így kikapcsolódni igazán, és furcsa. Az első komolyabb barátnőm is, akivel összeköltöztem. A ház mögött van egy tó is, tökéletes. Nagyon tetszik a hely! A könyveknél elkanyarodok máshová, ki, a hátsó erkélyre, és megállok, a korlátnak dőlve a derekammal, és a nap felé fordítom az arcomat, a kezeimet pedig összefonom a mellkasom előtt. Megnyugodva szusszanok.
Meleg van, nyár, jó idő, és jól érzem magamat, farmert viselek fehér pólóval, csak kényelmesen.

Clark & Lois

 A hétvégére szánt tervem között leginkább az szerepelt hogy meglepjem Clarkot egy házi készítésű sütivel, aminek a recepjét az anyukájától kértem el, amikor legutóbb ott voltam nála, és sikerült lefényképezni az összes olyat amit nagyon szeret ez a csodálatos ember itt mellettem a kocsiban.
Rámosolygok, mert eléggé abszurd a szituáció hogy kocsikázunk és ráadásul Bruce egyik igen csak tekintélyes autója jött értünk hogy kivigyen a nyaralóba. Nem akarta elfogadni a gesztust, de sikerült meggyőznöm hogy tegye. Ha visszautasítja, azzal Brucet sérti meg hogy nem fogadja el ab ocsánatkérését, bát tudom hogy ő már túltette magát azo hogy mi történt. Viszont a denevérjemezes hős meg elég nehéz eset és sosem volt (legalábbis szerintem) igazi barátja, és így nem tudja miként bánjon az emberekkel. Ő így fejezi ki magát, és így most itt ülünk, és odabújok hozzá. Széles,, izmos mellkasához és eszembe jut hogy mennyire de mennyire hiányzott, pedig észre sem vettem hogy mikor szerettem bele. Olyan hamar megszoktam hogy eljön értem, kávézunk, istenieket vitázunk és néha... néha még össze is vesztem vele, mert én nem csak az a csinos pofi vagyok, aki jól néz ki egy férfi oldalán.
Az autó út végén, már menekül kifelé és hagyom had menjen Kryptoval aki.... beszél. Egy kutya és nos, beszél és intelligens kryptoni. Komolyan már meg sem lepődöm, de azért elég váratlanul ért ahogy hazaállított egy beszélő fehér ebbel és le kellett ülnöm, de hamar összebarátkoztunk.
- Vásárosok - csillan fel a szemem ahogy elhaladunk egy sátortábor mellett, és ide biztos hogy vissza kell jönnünk.
- Egek de jóóól esik - nyögök fel, ahogy kiszállok és végre kinyújtóztatom a lábaim, és a hátam is.  Körülnézek, és behajolok a kistáskámért és elindulok felfedezni a házat és eláll a szavam is a felszerelt konyha láttán és majdnem felnyüszítek mennyire hihetetlenül jó, de.... áh úgy sem tudnék vele mit kezdeni. A hűtő tele van és minden a helyén. Bruce alaposan kitett magáért. Vagyis gyanítom Alfred volt, de részletkérdés. Körüljárom a földszintet, fel még nem megyek, inkább Clark után indulok. A hátsó teraszon találom meg és mellé telepszem.
- Csodálatos ez a ház. Örülök hogy végül elfogadtad a kirándulást, ránk fog férni - mosolyodom el, bár túl sok választási lehetőséget nem hagytam neki, de azért remélem ezzel ő is tisztában van hogy mit kockáztatott volna ha nem teszi.
- Láttam a sátortábort. Kimegyünk majd? Nyerhetsz nekem óriásmacit.... - pislogok rá fel, mert az kislánykoromban is mindig a gyengém volt. Akkkoriban még apám próbált plüsst nyerni. A könnyed szél borzolja a hajam, és csak egy vékony anyagú farmert viselek sportcipővel, és egy fekete pántos felsőt, kis fehér kötött kardigánnal. Nagyon kényelmes, és otthoni viseletnek is bőven elmegy.
- A konyha több mint fullextrás, csinálok egy teát. Kérsz te is? - kérdezem tőle.

Lois & Clark

Invisible tenderness

Én még egy kicsit hallgatag vagyok, nem kell mindig fecsegni összevissza. Nekem Lois társasága, a személye is tökéletes, és igen, lassúnak tartom a kocsit, környezetszennyezőnek is, és szívesebben túráztam volna idáig, de az… hetekbe telhetett volna, és nincs annyi időnk. Mármint, lenne, mert arra van ideje az embernek, amire időt szakít, de ez más, nem szerettem volna egyetlen percet sem elvesztegetni abból, amit Loissal tölthetek.
Tetszik a lelkesedése, ahogy megpillantotta a vásárosokat, most már biztos, hogy nem csak én akarok oda menni hanem ő is. Aminek nagyon örülök.
Mellém sétál végül, ahogy a házban sétálással mindketten felhagytunk, odalépek hozzá, és átölelem, ha hasonlóan állt meg mellettem, mint én, és összefűzőm a karjaimat a hasa előtt.
- Nem mintha hagyott volna más választást, Ms. Lane. – korholom finoman. Igen, megfenyegetett a kanapén való alvással is, azzal is, hogy hashajtót tesz az ételembe, szeretek vele veszekedni, mert nem azért mert jól esik. Emberi, élet szerű, és felpezsdít, persze ha olyan a vita parazsa, ami egyéb tűzoltást igényel a végén, nos…
Jól esik átölelni egy kicsit így a szabadban, és puszit nyomok a feje búbjára.
- Hm, megpróbálhatok, szörnyen szerencsétlen vagyok célba dobásban. – lódítok, de megoldom valahogy, hogy Clark Kentnek sikerüljön nyernie egy macit. Szerettem az ilyen helyeket, a sürgést, forgást, az életet ami ilyenkor felbolydítja az embereket. Ha épp nem veszekszünk, kihasználok minden alkamat egy-egy apró gyengéd mozdulatra is akár, mint a mostani könnyed ölelés, és simítás.
- Igen, azt hiszem jól esne, addig felviszem a táskáinkat a hálószobába. Kipakolom az enyémet, a tiéd hagyjam? – kérdezem tőle, ahogy ellépek mögüle. Szívesen megteszem neki, a kipakolást, de tudom, vannak dolgok, amiket az emberek maguknak szeretnek csinálni. Bár egyáltalán nem esne nehezemre megtenni.
- Szeretnél egy ilyen konyhát otthonra is? – persze nem megoldhatatlan, csak amikor az újságírói munkája miatt elég keveset tartózkodik otthon, úgy érzem felesleges lenne, viszont ha ezt szeretné, megtenném neki, meglepném vele, ha otthon vagyok, úgy is én töltök ott több időt, mert imádok főzni, főleg Loisnak.
Amikor lejövök, már érzem a tea illatát, finom, szeretek teázni, jobban mint kávézni.
- A sátor vásár után süthetnénk pille cukrot, és ihatnánk mellé kakaót. – bökök a fejemmel a kinti tűzrakó hely irányába. Kedvet kaptam hozzá, otthon gyakran csináltuk, és azt hiszem, kezdek rá jönni, hogy miért szerette volna Lois, ha idejövünk. Kicsit visszavedlek mindennapi emberré, azzá a Clarkká, aki nem hordott szemüveget, aki egyszerűen csak élvezte a farmer életet. Bár a mostani újságíróssal sem volt probléma.
- Olyan szokatlan kijönni Metropolisból, és hétköznapi dolgokat tenni, és kicsit kikapcsolni. – nem szólom el magamat jobban, mert a végén még tényleg beüt valami földöt túli balhé, és annyi a megérdemelt pihenésünknek, bár az a rossz a szuperhős életben, hogy hivatalosan sosem vehetsz ki szabadságot, mert nem mondhatod azt a rosszaknak, hogy hé, most elmentem szabira, üljetek már otthon addig ti is.
Leülök a hatalmas étkező pult egyik oldalára, és oda húzom magamhoz vagy bele ül az ölembe, vagy csak áll mellettem, teljesen mindegy.
- Finom a tea – hümmögöm, és behúzom a combomra, úgy helyezkedek, hogy a lábamra ülhessen.
- Csodálom, hogy nem rohansz épp valamilyen sztori után, fegyver kereskedés, illegális biznisz. – tényleg kíváncsi vagyok, hogy hogyan bírja megállni, hogy ne épp a sztori gyanús ügyek után kajtasson.  

Clark & Lois

 Most járok itt először, de már most tetszik nekem ez a hely. Olyan csendes, és így hogy kiszakadok a nagyvárosból érzem igazán, miért is szeret Martha Smallvilleben lakni, egyedül viszonylag nagy területen. Nincs állandó zaj, a gépek. A gyárak, és az állandó rohanás. Az ember tehet egy kis kitérőt, és kiszakadhat a saját monoton életéből is. Mondjuk ez utóbbira aligha lehet panaszom, mert bőven kijutott minden, ami másoknak egy életen át sem.
Otthonos, kényelmes kis ház és utólag is hálás vagyok hogy kölcsönkaphattuk. Nem fogunk unatkozni itt, azt már most tudom.
- Ez azért van Mr. Kent, mert meg kell tanulnia hogy a nőknek mindig igazuk van. Főleg ennek itt - mosolyodok el, pedig tény hogy parázs vita volt ez a hétvége, de végül sikerült rávennem. Bár mondjuk csak azzal hogy megígértem neki hogy telenyomom hasmars tablettával a kedvenc fahéjas szilvás süteményét. Nem volt egyszerű, és elégedetten dőlök neki ahogy morgolódik egy kicsit de valahol jól áll neki, és kicsit nem baj ha lassít. Az emberek nem élnek olyan sokáig mint ő de ettől még nem kevesebb a mi életünk, és ezt mutatom meg neki szépen lassan.
- Ez esetben remélhetően melléd pártol a szerencse egy kis időre - mosolygok ahogy belegondolok, hogy az a férfi ne tudna macit dobni aki megmentette a földet. Nem is egyszer. És meghalt érte. Értem. Értünk. Nehezen szakadok el, mert olyan jó érzéscsak így állni, és érezni hogy van egytámasz mögöttem, nem dőlhetek el, nem érhet semmi baj. Biztonságos, és megnyugtató. Szeretek hozzáérni az ilyen nyugodtabb órákban és ki kell használnunk ezeket a lopott pillanatokat mert ki tudja mi fog a nyakunkba esni még az égből.
- Jól van, akkor megcsinálom addig. Kipakolhatod, nincs benne semmi - mosolyodom, el hiszen ami olyan, azt nem tettem az orra elé. Remélem azért kicsit ki fog kerekedni a szeme ha meglátja az új szettem amit direkt erre vettem, de csak... neki és nem is vagyok benne biztos hogy felveszem, mert amúgy eléggé... hát lenge. Majd kiderül.
Odafordulok az ölelésébe és könnyű puszit nyomok az ajkára.
- Nem igazán lenne kihasználva. Igazából a mostani konyha is tökéletesen elégséges, de új szekrényt akkor is muszáj vennünk... - teszem hozzá, mert az egyik zsanár megadta magát és remek indok ez arra hogy vehessek egy másikat. Egy modernebbet. Próbálok azért haladni is a technikával és korral, és korszerűsíteni a dolgaimat. Aztán elengedem, és hagyom felmenni, én pedig a konyhát célzom meg és felteszek egy liter vizet forralni, és végig kutatom a konyhát a filterek után és egy egész dobozzal találok. Gyümölcsöset keresek, és végül mindkét bögrébe erdei bogyós gyümölcsöset teszek, hadd ázzanak. Teszek bele cukrot és citromot ahogy szeretjük, és már épp vinném kifelé amikor megjelenik, így az övét át is nyújtom neki. Fekete fehér, egyszerű bögre.
- Az nagyon jó lenne, mert az oldalsó szekrény roskadozik a pillecukortól, és kár lenne hagyni veszni - mosolyodom el, és meg is mutatom neki. Mindenféle színű és formájú cukorka, de natúrban is finom.
- Szokatlan, de... szükséges is olykor. A városban nem tudsz pihenni Clark, és érzem a feszültséged, de ez... békésebb hely, és nekem sem árt néha elszakadnom a laptopomtól, mielőtt még féltékeny lennél rá - mosolyodom el, de a szavaim mögött rejlő igazságot nem tagadom, és nem akarom elfeledni sem. Ki kell hogy kapcsolódjon kicsit, mert ő Superman, de ugyanakkor Clark is. Johnaton és Martha fia, aki egy tisztességes ember lett. Az újságíró énjét is szeretem, mert tud bánni a szavakkal és van amikor versengünk egymás között.
Odatelepszem a combjaira, nem vagyok túlságosan nehéz mert amit megeszek le is sportolom, munka címszó alatt, bár már gondoltam rá hogy erősíteni kellene és némi izmot felszedni.
- Örülök neki - kortyolok bele én is ahogy átkarolom félig hogy le ne essek és nassolok egy kis csokis kekszet. Bolti, itt találtam de jó íze van.
- Kérsz? - kérdezem, felé kínálva egy darabot.
- Hát... hm. Azért.... elhoztam a gépemet de.... nem akarok hozzányúlni - igaz nehezemre esik, viszketek érte, de... nem lehetek ennyire önző és nekem is kell egy kis én idő. Vele.
- Rohannék de.... az elvesztésed engem is rádöbbentett hogy mindig csak rohanok. Egy bűntény, egy sztori egy másik sztori után és... ez így nem jó. Most Veled szeretnék időt tölteni, és nem a szörnyek között cikázni halálos veszélyben - teszem hozzá.

Lois & Clark

Invisible tenderness

Tudom jól, hogy ennek a nőnek különösen igaza van, mint mindig. Egyáltalán nem bánom, és minden pillanatnak örülök, amit vele tölthetek. Értékes, még egy idősek vagyunk, még én sem tudom, hogy mi az a fajta elmúlás, amitől a párok félnek, de van egy olyan érzésem, hogy ezt a fajtát nem igazán szeretném megtapasztalni. A jelenben akarok élni Loissal. Itt és most. Tudom, hogy különbözünk, de sosem éreztettem vele, sőt senkivel sem, hogy én bárkinél is több lennék. Pont, hogy a gyermek kori bántalmazások, a kor csoportomból, az osztályomból, iskoláimban, tudom, hogy nem éri meg, nem szabad kimutatnom a fogam fehérjét, és ezeket a dolgokat jobban kezelem, amióta a hajóra rátaláltam, és megtanított mindenre az apám, ami kryptoni, és a tanokat is ismerem. Gyorstalpaló volt a javából.
- Nos, talán kivételesen ügyes leszek. ––  forgatom a szemeimet, és mosolygok, amit nem láthat, de érezheti a hangomat, hogy jól szórakozom éppen.
Elmegyek, és kipakolom az ő táskáját is, és… megtaláltam azt az érdekes ruhadarabot is, Lois…annyira karrierista, hogy sokszor nem veszi észre, hogy nő , és mint nő, csinos is, arányos az alkata, és ott telt, ahol kell, a számomra. Mert nekem ő az ideális nő, testben és lélekben is. Ez vitathatatlan tény. Ebben a ruhában pedig… remélem, nagyon is remélem, hogy fel fogja venni. Mert, néha eléggé bátortalan, azt hiszi magáról, hogy nem is szép, de ez nagyon nem így van. Csak néhány pillanatra feledkeztem el az új konyhaszekrény témájáról, csak erre a kis intermezzóra, a ruhát illetően, mert elképzeltem benne Loist. Somolyogva lépkedek le a lépcsőn, könnyedén, és szinte egymásba ütközünk, ahogy épp utánam indult volna.
Hm –  hümmögök a bögrém felett, teljesen mindegy, hogy milyen színből iszok, ha ő készíti mindig finom a tea. – Pompás! Szalonnát is süthetünk mellette és sörözhetünk is.–  – gondolkodok hangosan, persze, mindez attól függ, hogy mennyire leszünk elfáradva attól, hogy szórakoztunk odakint, pontosabban Lois mennyire lesz elfáradva, én alkalmazkodom hozzá, felvettem az ő bioritmusát ilyen szempontból. Bár , nulla alvás nélkül is teljesen fitt vagyok, csak legyen nap.
- Erre is van egy jó ötletem, masszázs. láttam a fürdőben rengeteg féle masszázs olajat. –  kortyolok a teámba, és mosolyogva pillantok fel rá, könnyű, sosem volt nehéz a teste, nem ez volt számomra a fontos.
- Ha már itt tartunk Ms. Lane, igen is féltékeny vagyok olykor arra a masinára, egy képernyőből, és billentyűkből áll az egész, lehet én is érdekesebb lennék, ha nem csak egy S betű lenne rajtam, hanem az ABC. –  ugratom, és bekapom a felém kínált keksz falatot, jóízűen rágcsálom, a tea mellé különösen jól esik. Megsértődhetnék, mert én nem hoztam magammal semmit, ami munkával kapcsolatos, mármint az újságíróival, de itt van a táskámban a ruhám viszont, amit nem fogok felvenni, nem vettem fel a mai napra sem, és addig amíg nem szükséges, nem is tenném. Megértem, hogy mindkettőnknek van valami fontos az életében. Azok közül az  egyik épp itt ül az ölemben, és megállok félig a kortyolásban, ahogy meghallom, hogy mit mond. Tudom, hogy megviselte, hogy meghaltam, és ezért van bennem némi bűntudat, ami szerintem sosem fog elmúlni, amíg látom a szemeiben azt a másik csillogást, amikor rám néz. Félre tolom a bögrémet, és őt pedig szembe fordítom magammal, így, hogy ülök, egy magasak vagyunk, de még így is elveszik a karjaimban, hiszen elég széles a hátam, a vállaim, és vastagok a karjaim is, amiket most nem takarok.
- Lois… –  halkul el a hangom, és lesimítom a vállairól puhán, a kardigánt, aztán közelebb, és közelebb húzom magamhoz, egy gyengéd csókra és ölelésre. Még érzem a süti és a tea ízét az ajkán, finom csókban forrunk össze, hogy aztán a karjaimba kapva a testét, fent, a hálószobában még szorosabb és gyengéd ölelésbe forrjak a testével, elmesélem neki, hogy mennyire szeretem, gyengéd vagyok vele, és az ő öröméért dolgozom. Mire végzünk, pihegő, szuszogó és elégedett macskás hangját hallgatom, magam mellett, a nap is fordult egy kicsit, de így is besüt még a szobába.
- Máris tetszik a szabadságunk. –  fúrom a fejem a nyakába, még egy utolsó puha csókot nyomok a vállára, végig cirógatom a hasát, és felkelek mellőle.
- Fürdünk? –  igen, érzem, hogy buzognak benne az energiák, és menne tovább ő is, ugyan arra a dologra vagyunk kíváncsiak, és ha csatlakozik mellém a fürdéshez, nem bánom.
Bő fél óra múlva, felöltözve, az elmaradhatatlan szemüvegemet az orromra biggyesztve indulok útnak a város felé, kézen fogva Loissal. Érdekes ez a szemüveg egyébként, ebben valamiért nem ismernek fel az emberek, de ez nekem így teljesen tökéletes.
Ezen kívül még Smallvilleban nem viselem, ott megszokták már az arcom, és álmukban sem gondolnák, hogy én volnék Superman. Ahogy közeledünk a város széléhez, úgy hangzik fel a vásári zsongás, a zene, a gépek saját zenéi, a körhinta, a vasút, még javában mennek a gyerekeket szórakoztató műsorok, a bábszínház, tükörország, mosolyogva haladok át a kapun.
- Hol is van az, a célbadobós? –  nézek körbe, de megakad a pillantásom a szerelmesek csónakáztatójánál is. Nem. Biztos, hogy nem fogom betenni oda a lábamat, még tízen éves koromban vicces lett volna, meg a titkok és a többi és a többi, amik ott történnek akkor, nem, az nem az én világom. Bár egy valakiért még ezeket az ellenérzéseimet is félrepakolnám. Krypto itt lépked mögöttünk, a fejébe vette, hogy galaktikus canine ügynökséget hoz létre, én nem tartom vissza, a farok csóválásra viszont lehetetlenség rávenni, és odáig van a vörös tűzoltó csapokért, az sms falukért, ha jobban tetszik. De a macskákat ugyan úgy gyűlöli, ha nem jobban, mint egyes normális földi kutyák.
~Hm! Hot-dog, kaphatok?~
- Megállunk a hot-dogosnál? –pillantok kérdőn Loisra.

Clark & Lois

 Felmosolygok rá, ahogy megszólal. Tudom hogy tud ügyes lenni, mert mi más lenne az aki megmentette a földet. Mégis, Clark Kent az újságíró riporter bénázása olykor nagyon is jókedvre derít, és tudom hogy néha csak azért csinálja hogy nevessek, és jobb kedvem legyen. Nem mondja ki, és nem mondom ki de mégis használ és nagyon hálás vagyok neki érte, amikor egy hosszú, rossz napon így véletlen majdnem felborul a székem lábába vagy nekiesik a kis panelfalamnak ahogy elhalad mögöttem és látszólag nem figyel. Felderít. Elmondhatatlanul hálás vagyok olyankor.
Martha sokat mesélt róla, maikor egymást támogattuk és vigasztaltuk a halála utni időszakban és megaradt a jó kapcsolatunk. Clark nagyon szerencsés hogy ilyen tisztaszívű anyukája van, aki tisztességes emberré nevelte, nem pedig valami világpusztító fegyvert látott benne. Lehetett volna sokkal rosszabb élete is, és így örülök neki hogy jó kezekbe került annak idején. A világ igazán hálás lehet neki hogy megmentette őket, de igazán hálás Marthának és Johnatannak lehetnek hogy fiúkként nevelték fel őt.
- Nos, néha nem árt egy kis szerencse még Clark Kentnek sem, nem igaz? - mosolyodok el, ahogy hagyom felmenni, én pedig felfedezem a konyhát. Teát készítek és sütit találok az egyik szekrényben és teszek ki egy tálkába belőle. Csokis keksz. Hirtelen meggondolásból a földre is teszek belőle, ha Krypto esetleg visszajönne és megkóstolná.
Sok mindent terveztem erre a nyaralásra és még beruháztam egy szexi kis ruhába ami inkább hálószobai mit azon kívüli de.... nem tudom. Néha elbátortalanodom, hogy nekem ezek nem állnának jól. Nem érzem helyén valónak, de mégis.... hát nem tudom.
- Igen, az jó lenne. Mondjuk már csak önmagában a tábortűz is, mert megvan a maga hangulata és nem is tudom mikor voltam utoljára olyan helyen, ahol lehetett így tüzezni - teszem hozzá ahogy visszaérünk a konyhába és a combjaira telepszem. Feszes, kemény izmok és a feneke is... Istenem. Néha én is elgyengülök, be kell vallanom nőiesen.
- Nem vagyok valami képzett masszőr de megpróbálkozom az izmaiddal hogy kicsit meggyúrjalak már ha a kezem alá mersz feküdni - kuncogok fel ahogy magam előtt látom a képet. Nem is olyan rossz elképzelés. Határozottan nem az. A szavaira egy bájos, és nagyon nagyon ártatlan mosolyt villantok fel. Hát igen... a karrieristák átka.
- Nem fogom bekapcsolni, legalábbis nem terveztem ha csak nem nagyon muszáj de... nehéz leszokni róla. Előtted... mielőtt megismertelek, nem volt senki az életemben és csak a gépem volt a társam, bárhová is mentem és... néha még nehéz levetkőzni de nagyon igyekszem - magyarázkodom, pedig tudom hogy nem kellene. Érti ő, és csak a vérem szívja ezzel hogy féltékeny. Nekem ez az életem. A munkám. Legalábbis eddig ezt hittem. Aztán megismertem Clarkot.
- Nos, elég széles a mellkasod hogy rárajzoljam az ABC többi betűjét, és láttam is itt valahol egy alkoholos filcet... - mosolyodom el bocsánatkérően. Igyekszem nem halálra dolgozni magam, és több időt fordítani rá, meg magamra. Arra, hogy együtt legyünk és közös élményeket szerezzünk. Szükségem van ezekre, és akarom hogy ő is élvezze az életet és nehezen szakadok néha ki a rémálmokból, amikor látom őt holtan és a karjaimban tartom, de már nem él, és nem lélegzik. Szembefordulok vele ahogy gyengéden megfordít és elmosolyodom. Imádom a tengerkék szemeit. Néha végtelenül ártatlan tud lenni és naiv. Máskor meg tényleg évszázados bölcsességet tükröz, a népének tudását.
- Tudom, tudom csak... önző vagyok és... - hallgatok el ahogy lassan megcsókol, és lesimítjaa kardigánom a  vállamról. Közelebb húzódom, és felsikkantok ahogy ölbe kapva szalad fel a lépcsőn, hogy aztán a legtermészetesebb úton mutassa meg mit érez, és mennyire törődik velem. Szenvedélyes, mégis lassú és elképesztően jó érzés vele lenni.
Teljesen kifulladok, és mégis elégedett cicás mosollyal szuszogok mert elfáradtam, de ugyanakkor fel is pörögtem.
- Nekem is, határozottan - mosolyodom el ahogy elkuncogom magam a puha pusziján, és felkelve követem a fürdőbe.
- Fürödjünk, és utána kimehetünk a vásárba is. Nincs messze innen - nyújtózkodom ki, és beelőzöm a zuhany alá és én állítok vízhőmérsékletet. Mondjuk az amúgy is nagyjából egyforma amit szeretünk. Kényelmes tempóban fürdünk meg és kicsit fura mert néha még így is zavarba tudok jönni a saját meztelenségemtől is. Meg az övétől is.
- Még mindig jól áll neked a szemüveg - mosolygok ahogy az orrára biggyeszti a sima üveglencsékkel ellátott keretet. Kézen fogva sétálunk el a vásárig, és isten tudja honnan de még Krypto is előkerül valahonnan és csatlakozik hozzánk.
- Hm, ha jól látom valahol arra felé - nézek körül és észreveszem a szerelmesek tavát. Egy vásárból sem hiányozhat és így elmosolyodom. Régen szerettem volna felülni, de nem volt kivel, ma meg már nincs értelme, mert sokkal fontosabb hogy Clark itt van velem. Nem kell semmiféle csónakázó hozzá.
- Hm? Persze. Együnk egyet. Egész nyaralás alatt bűnözni fogok és minden egészségtelen kaját össsze eszek, kezdve a hot doggal... - mosolyodom el, és egy pillanatra lepődök csak meg ahogy hármat kér. Jah, nyilván a kutyus is kért.
- Szereted a hot-dogot ? - kérdezem tőle ahogy odaül mellénk, és türelmesen várja a saját adagját, és az elsőt amit kézbe kapok, neki is adom.

Lois & Clark

Invisible tenderness

Szeretek hétköznapi dolgokat csinálni, ilyen ez, az együttlétünk utáni készülődés is, vele fürdök, és látom rajta, hogy zavarban van, még most is képes zavarba jönni, ami megmosolyogtat, ilyenkor megcirógatom a pírt az arcán. Nem várom el tőle, hogy megmasszírozzon, sőt. igazából lehet, hogy én lepem meg őt inkább, majd kiderül. Nem szeretnék semmit sem előre tervezni, kikapcsoltam egy kicsit, tényleg megpróbálom figyelmen kívül hagyni a háttérből jövő zajokat, tudom, hogy vannak mások is, ez megnyugtat. Még csak most alakul a liga, de Diana jól összefog mindenkit. Ráadásul az a morcos Denevér is benne van a dologban, ő adja a birtokot az egészhez, a régi Wayne birtok. Hatalmas terület, amit kiképzésre lehet használni.
[color=#003366]- Jó tudni, hogy bejövök szemüvegesen is, mi lenne velem, ha nem lenne? – ugratom, és csóválom a fejemet, miközben melegen pillantok rá az üveg lencsék mögül.[i] – Döbbenet, hogy ennyi, és máris nem ismernek meg… –dörmögök az orrom alatt. De hozzá szoktam, az emberek csak azt nem látják meg, amit nem akarnak, és azt hiszem, hogy ez így van rendjén.
Elkapom a pillantását, és látom, hogy a Szerelmesek Tavára esik a tekintete. A Hot-Dog beszerzése után, Krypto boldogan vakkant, kettőt, majd követ minket egy darabon, egyelőre. Hófehér a szőre, és piros nyakörv van a nyakába, egy Krypto-s bilétával.
- Ms Lane, igazán elengeded a gyeplőt, mi lesz a következő? Egy pohár bor, vagy kávé? – – ugratom, esténként egy pohárral megiszik, nem mindig. De olyan ez mint a kávéi. Az igazat megvallva ki sem jöttem volna abból a villából, de nem vagyok az a fajta aki bír egy helyben ücsörögni a seggén.
~Igen, szeretem, jó a virsli illata.~
Üzeni Loisnak a kérdés hallatán, és kicsit meg is böködi a kezét, hátha neki adja a maradékot, vagy kap egy újabb adagot.
Ahogy kicsit arrébb sétálunk, a várási forgatagot nézem, és próbálom kitalálni, hogy mitévők legyünk. Rég szórakoztam igazán. Sosem volt rá lehetőségem, mert mindig beütött a baj, vagy épp a csajom ment el a riválisommal, vagy bármi… mindegy.
~Kal-El ideges, hogy valami baj fog történni, és nem élvezitek a kikapcsolódást.~
Bökodi Krypto tovább Lois kezét, persze van, amiket nekem címez, és hallom, de ezt most kivételesen csak Lois hallotta. Eltűntetem a hot-dog maradékát, és visszapillantok Loisra, és a tenyeremet nyújtom neki, ideje meglátogatni, a célbadobósdit.
~Krypto… valahogy ügyetlenkednem kéne, de úgy hogy nyerjünk valamit Loisnak…~ –
Töprengek, és lehajolok, hogy rátegyem a piros pórázt, és megállunk a sorba. Válasz nem érkezik, de látom, hogy felfogta , sőt mintha töprengene is valamin a kutya.
- Jól van Lois, de… nem ment ez nekem sosem… – - a szándékos bénázás? Mindig. Megigazítom a szemüvegemet az orrnyergemen, és megeresztek egy félszeg mosolyt az árusra, az első egy üveget levisz a tetejéről, egy kisebb ajándékot már meg is kapott Lois, a másodikat elvétem, és a harmadiknál meg megérzem, hogy a lábam köré tekeredett Krypto póráza.
- Whoooaaaah! – dobom el a baseball labdát, és egy csavartat dobok, hallom ahogy az üvegeke leesnek, talán nem dobtam lyukat a falba…De még az is lehet. – Kryyyptoo! –
~Macskamacskamacskaaaaa!~
- Loiiiiis! –[/i eresztek meg egy elfúló kiáltást, és kihúz a sátrak mögé az átkozott kutya.
Ezután rádörrenek, hangosabban, és mérgesebben, hogy leállhatna a húzással, mire megtorpanunk végre, a szemüvegem talán félúton elhagytam. De Loisnak szerintem meg kellett kapnia a legnagyobb ajándékot.
[i]- Jól van, jól van… elég már… te bolond, kryptoni szörnyeteg! –nevetek fel végül, és kibogozzuk magunkat a pórázból. Felkelek, és már megyek is Lois elé, hogy ne keressen aggodalmaskodva. Persze, fűszálak, szalma szálak állhatnak ki a hajamból, és a fehér ingem sem makulátlan, de annyi baj legyen.
- Gyere… –pillantok végig félszegen rajta, és úgy mosolygok, mint egy kisgyerek, de látom, hogy mit tart a kezében, ezek szerint sikerült!

Clark & Lois

 Fogalmam sincs mikor történt utoljára ilyesmi, hogy szabadságra mentem. Nekem az életem egy állandó pörgés, és általában nincs időm semmire, nem hogy a pihenésre, és arra hogy magammal foglalkozzak. Most viszont, van ami motivál, és minden egyes pillanat szép, amit együtt tölthetünk. Igaz, néha nem könnyű vele és vannak parázs vitáink is, de kiknek nincs?
Tudom, ő is elfoglalt az újságíráson túl, hiszen a világ szinte mindig megmentésre szorul, és most a Ligán dolgozik a társaival, akikről szintén tudok egy két dolgot. Nem lenne szabad, de kíváncsi vagyok, és nem bírok magammal, így tudom jól kikkel dolgozik együtt és kik segítenek neki megmenteni a földet. Jó emberek, bár néha kissé öntörvényűek is tudnak lenni.
- Hm, akkor mindenki láthatná a gyönyörű szemeidet teljes fényében, de így csak én látom - mosolyodom el könnyedén. Igaza van, az emberek olyan ostobák néha, és nem látnak túl az orrukon. A férfi aki vörös köpenyben repked, felvesz egy inget, zakót és szemüveget és már nem is lehet az a bizonyos szupermen. Aki az én életem része és remélem most már állandó pontja.
A vásárosok láttán hirtelen újra kislánynak érzem magam, aki a szüleivel jött ki este és minden hintára felülhetett.
- Kávé? Az a vérem helyén úszkál.... de bor, hm.... még a végén eszek egy vattacukrot is! - jelentem be nagy komolyan, hiszen az cukorsokk. Elég tömény, de azért néha napján szeretem. Tipikus vásáros kaja, mert máshol nem nagyon van, strandolni meg nem járok.
~ Oh, értem~ lepődök meg a kutya válaszán, de veszek neki még egy hot dogot, neki is hadd legyen jó napja. Aztán ahogy újra megbök, rápillantok és összehúzom a szemöldököm kicsit.
~ Nem tud kikapcsolni, ahogy én sem. De mindezek ellenére, én bízom benne hogy nem lesz semmi baj...~- válaszolok Kryptonak, ahogy felmosolygok Clarkra. Nem érdekel, milyen nevet adtak neki korábban, nekem Clark marad. Hiszen emberek nevelték, és az édesapja tiszteletre méltó ember lehetett. Kézen fogom és közelebb sétálunk a szerencse próbálós standokhoz.
- Hm, hát nem is tudom.... még a végén híre menne hogy Clark Kent nem is olyan béna mint amilyennek hiszik - mosolyodom el bájosan, mert tudom én is hogy egy kedves baleknek tartják a szerkesztőségben. Ez neki éppen kapóra jön, de amúgy nem is gonoszkodnak vele.
- Én neked szurkolok - csókolom arcon és odább lépek, hogy hadd bolondozzon a dobálással, és kapok is egy szivecske mintás kipárnás. Nagyon aranyosnak találom és felkuncogok a második elvétett találaton. Aztán felsikkantok amikor hirtelen eltűnik mellőlem és a földre kerül.
- Clark! Clark! - kiáltom, de szinte lebeg a kutya után és eltűnik, de mielőtt utána mehetnék már az árus ragadja meg a kezem hogy odaadja a nyereményem. Dadogva veszem el, és sietek a fűcsík után hogy megtaláljam Clarkot és Krypto-t. Utánuk sietek és már visszafele jönni látom őt, és megkönnyebbülök ahogy a kutya is ott kószál.
- Clark! - szaladok és megölelem, és el se hiszem hogy ez megtörtént vele. Átölelem, és érezheti a vadul kalapáló szívverésemet.
- Ez... volt a terv? - suttogom a fülébe ahogy felmutatom neki a nyereményt. Boldog mosollyal. Megijedtem azért, de lassan már mindenhol rémeket látok.
- Megvan a maci! Még egy dolog a bakancslistáról - szedem ki a fűszálakat a hajából, és kicsit rendbe hozom a megjelenését.
- Az inget nem veheted le. Nagyobb népszerűséged lenne mint az összes látványosságnak együttvéve - fenyegetem meg vigyorogva a maci fedezékéből.